A Hét 1957/1 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1957-01-06 / 1. szám
éves az LA Színház °°»2»1 °2»* Tíz évvel ezelőtt, 1946 novemberében gördült fel első ízben a pozsonyi Új Színház függönye a nyilvánosság előtt. A színházkedvelő közönség sok előlegezett szeretettel fogadta a város második színházát és az évek során egyre inkább magáénak érezte. Az Új Színház pedig élt, erősödött, fejlődött. Rivaldája fényét egyforma melegséggel szórta az orosz, a hazai és a nyugati klasszikus drámairodalom örökéletű alakjaira csakúgy, mint a ma élő haladó szellemű írók termékeire. Az eltelt tíz év alatt a színházlátogatók maradandóan szívükbe zárták az Új Színház drámai együttesét éppen úgy, mint az 1952-ben, tagjai egy részéből megalakult ifjúsági színjátszócsoportot, valamint az ugyancsak ötödik évébe lépő operett-együttest. December 16-án és 17-én az Új Színház fenállásának tizedik évfordulója alkalmából ünnepi előadások voltak. Az első napon, szombaton az ifjúsági együttes a cseh drámai költészet egyik remekét, Július Zeyer Radúz és Mahaliena című mesejátékát mutatta be. A szlovák mondavilágra támaszkodó verses játék két halhatatlan szerelmesről, Radúz magurai királyfiról és Mohulena tátrai királylányról szól, akik sok keresti megpróbáltatás után elérik boldogságukat, állhatatos hűségükkel meghirdetve a nagy igazságot, hogy minden gyűlöletnél erősebb az éltető szerelem. Zeyer költői mesejátéka, amelyet Ignác Safar kitűnően ültetett át szlovák nyelvre, Magda H. Lokvencová poétikus rendezésében került színre. A szereplők közül különösen Irena Pašková Rúnája, Olga Zellnerová Mahalienája tetszett. A díszleteket tervező Daniel Gálik új útkeresése sajnos több képben elszürkíti a színpadot, csak tátrai hegy csúcsa áraszt viharos felhős egével a szövegnek megfelelő mesehangulatot. Másnap, vasárnap este a „Fazekasok bálja", Gejza Dusík és dr. Pavol Braxatoris Kassán már bemutatott új operettje várakozásteljes közönséget vonzott az Új Színház nézőterére. Az operettet mind a zeneszerző, mind a szövegíró mondanivalóban és melódiában gazdagon, a színpadi lehetőségek ügyes felhasználásával indítja el. A második felvonásban azonban a lendület, amely a darabot könnyen egy kivételesen nagysikerű eredeti szlovák daljátékká avathatta volna, megtorpan, olyannyira, hogy hiányérzetet hagy hátra bennünk. Az első felvonás muzsikával, színnel és mozgással teli utcajelenete után a szűkre határolt szobában lejátszódó, íróilag is helytelenül beállított történés sután hat. Határozottan a szövegkönyv az, amely csökkenti az operett lehetőségeit, mert a zeneszerző bírná tehetséggel és invencióval. Bár az operett műfajának új útkereső időszakában vagyunk, mégsem lehet teljesen mellőzni bizonyos hagyományos törvényességeket, amelyeknek hiánya megfosztja a közönséget az igazi operett illúziójától. És itt rá kell mutatnunk Dusík egyébként fordulatos muzsikájának fogyatékosságaira: hiányzik belőle az a bizonyos fülbemászó és érzelmeket megmozgató melódia, amely az operettet operetté teszi. Ilyenné válhatna például a szülőföld szépségéről szóló kedves dal, ha szervesebben bele lenne építve a történésbe. Mindenképpen elismerést kelt az első felvonás színessége. Kristóf Veselj rendező itt a legtöbbet hozta ki a szereplőkből, akik közül ki kell emelnünk Jozef Csepelát, a céhmester szerepében, a lányát alakító Elena Sálkovát, a széphangú Elena Kurbelovát és az örök jogászt játszó Ernest Kostelníkot. A bemutatót a színház tízéves jubileumát ünneplő közönség melegen fogadta. Ego— Ivan Mistroc (Radúz) és ОГда Zellnerová (Mahallena) Runa, a magurai királynő (Irena Paáková), három lányával A céhmester és nagyravágyó felesége (Jozef Krepela és Elena Kotliarevská) A fazekasok póruljárt céhmestere előre iszik a medve bőrére. (Jozef Krepela, Olga Gallová és Jindrich Láznicka)