A Hét 1957/2 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1957-09-22 / 38. szám
Bessenyei játékában a hangsúly az emberin volt, ez adta alakításának a nagyságot, a rendkívüli, a lenyűgözően kivételest. Egymaga Bessenyei emberábrázoló ereje, ragyogó művészi teljesítménye indokolttá tette, hogy a Nemzeti Színház a Galileivel nyitotta meg vendégjátékát. De tegyük hozzá, hogy a sikerben nagy része van Gellért Endre rendezői munkájának is. Gellért megtalálta Németh nehézveretű mondanivalójában a drámai magot és ami a leglényegesebb: helyesen tudta érzékeltetni és kiemelni, hogy ez a mondanivaló félreérthetetlenül az egyházi reakció durva kényszere, a klerikalizmus és a dogmatizmus ellen irányul. Színész és rendező emellett a dráma toldásnak tűnő negyedik felvonásában kellően hangsúlyozva juttatták kifejezésre Galilei lelki válságában a tragikumot is: a tudomány nem lehetett monopóliuma, Toricelli, az új tudós nemzedék képviselője személyében akadt a tudománynak folytatója és továbbfejlesztője. Galilei alakja mellett szövegben és jellemzésben eltörpül a dráma többi alakja, így Lincerné, az inkvizíció ügyészéé alig párszavas, de Várkonyi Zoltán félelmetesen remekbe faragja, pokolian ellenszenves, ördögien sunyi, Rajz János írnoka ugyanilyen eredeti, remek alakítás. Lukács Margit, Mányai Lajos, Bodor Tibor és Apáthy Imre nevét is fel kell jegyeznünk, művészetükkel hozzájárultak a bemutatkozó előadás sikeréhez. BERNARDA HÁZA A vendégjáték második napján Federico Garcia Lorca Bernarda háza című drámáját láttuk. Huszonegy esztendeje immár, hogy a Guardia Civil, Franco csendőrsége a granadai temetőben kioltotta századunk egyik legnagyobb költőjének és drámaírójának életét. Andalúzia zengőhangú csalogányának meg kelletthalnia, mert a spanyol nép szabadságvágyát nemesveretű versekben merte meghirdetni, mert balladás hangulatú drámáiban évszázadok fojtott, áporodott börtönlevegőjét szellőztette, s mert forró szenvedéllyel örök, olthatatlan emberi érzésekről vallott, amelyeket bűn, embertelen vétek elfojtani. • A Bernarda háza, a nagy spanyol költőnek ez a nagy drámája szinte egyetlen hatalmas lélegzettel hirdeti. Hogy a zsarnoksággal nem lehet sem megbékülni, sem megalkudni — a zsarnokságot el kell fojtani, meg kell ölni. Bernarda férje halála után öt leányával bezárkózik házába, hogy a félfeudális spanyol parasztélet íratlan törvényének önkénző szigorral eleget tegyen. Nyolc évig tartó gyászt rendel el a gonosz előítélet és zsarnokság ellen, azonban Adela, legfiatalabb leánya fellázad. Adela szembe mer szállni anyja könyörtelen hatalmával, végül azonban el kell buknia, önmaga vet véget életének, amikor Bernarda puskalövéssel elkergeti a ház körül ólálkodó szeretőjét, vénlány-nővére vőlegényét. A színpadon egy pillanatig sem bukkan fel Pepe, a huszonnötéves vőlegény, sem más férfi, a játék mégis tele van az érzékiség, a szerelem vágyának forró áramával, anélkül, hogy egyetlen jelenetben sikamlóssá válna a dráma légköre. Marton Endre rendezésének legnagyobb érdeme, hogy állandósítani tudja a színpad drámával sűrített atmoszféráját, nincs egy üres pillanata az előadásnak, nincs egy félrerajzolt, jelentéktelen figura, még a leghalványabban jellemzett mögött is felsejlik egy szenvedéssel terhes teljes élet. Tőkés Anna játssza a címszerepet, a gőgjében megszállott, mániákus asszonyt, akit az elavult társadalmi berendezés tesz gonosszá, gyermekei boldogságát elfojtó némberré. Alakítása csaknem tökéletes, de talán az ő Bernardájánál is remekebb Gobbi Hilda Ponciája. Bernarda sötét hó- Bernarda háza: Poncia (Gobbi Hilda) és Adela, Bernarda legfiatalabb lánya (Berek Kati) Bernarda háza: Poncia (Gobbi Hilda) és Bernarda (Tőkés Anna) Bernarda háza: Bernarda ( Anna) Amélia (Kohut Magda) és Martiria Máthé Erzsi)