A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-08-09 / 32. szám
A vonat fékez, megáll s újra nekik, a határban szaladgálsz. Nem titkolom, modik, mulatok magam is, míg elő nem kerül. Sok a táj, akár a tenyerem. Tarlóhántást A kombájnosoknál járt valamelyik havégző traktorok bukdácsolnak a fényben tájrészben. Panaszkodik, hogy a hét körül fürdő búzamezőkön. A kerekek zakatolá- csak egy arat. A többi nem tud rámenni fán keresztül itt-ott hallani a cséplögé- a süppedékes, ázott talajra. Elővették hát pék búgását, a kézikaszát. Brigádosok is jöttek min-Utitársaim munkába induló, vidám em-denfelől.berek. Ki olajos munkaruhában, ki köny- Közben előkerült Raszt Gyula, a helyi nyit nyári öltözetben, ingújra vetkőzve nemzeti bizottság titkára és Németh Im * "-Jaj. megszikkadt, s a kombájnok újra nekiüldögél, úgy viteti magát a vonattal Ko- re, az agronómus. fogtak az aratásnak háromig, vagy csak ide, a járási székbe- Az elnök épp a könyvelőt faggatja, nem ígig, Nagymegyerre, jött-e valaki a biztosító intézettől. Nem jó volna beszédbe elegyedni velük, köjött. Bizonytalan, tétova párbeszédek vizelni egymással derűs gondolatainkat, dúlnak. Szidják mindannyian a jégesőt. Mire elhatároznám magamat, megelőz a felhőszakadást. Úristen! Tizenhét perc velem szemben üldögélő idős parasztom alatt száznegyven hektár kukoricát tett be. Zsíros a kabátja, zsíros a mellénye, tönkre. Hát mennyi takarmányt, lent. Kalapját molyrágta lyukak éktelenítik a gabonát? Szerencse, hogy csak a vasúton Arcát ezernyi ránc borítja, őszes szürke túlbajsza rebben, akár a holló szárnya. Most aztán igazán aratni kellene. Tud . — Szlp, ugye, szlp?! ják, mi a tennivaló, csak a mikéntjét nem Füstölgő pipájával az elsuhanó táj felé tudják. A rossz időjárás elvette kedvüket, bök, s én tudom, hogy a jó termésre és felborította a terveiket. Még mindig a kágyors aratásra gondol. Ráhagyom én is, rosodáson töprengenek. Mennyi lehet? — Szép! — mert mi egyebet mondhatnék. A könyvelő százezreket emleget, Paksi. Ám érzem, hogy az öreg máshová akar az elnök másfél milliót. Akár ennyi, akár kilyukadni. Bélapusztán túl megint megannyi — sok, szólal: A csüggedt hangulatnak motorbúgás — Majd meglátja mindjárt a Dunát...! vet véget, Kosztanko elvtárs, a járási — s bök egyet megint a pipájával, párttitkár érkezett meg. Energikus, jó— A Dunát? - kérdem csodálkozva, kedvű fiatal. Nem szereti a körülményes A bratislavai üzemek dolgozóis segítettek , mert hogy kerülhetne ide a folyó beszédet. Odatelepedik a hosszú asztalhoz. — Ha nem is azt, de majdnem olyat, — szemközt a csüggedt emberekkel: rebben a fakó hollószárny orra alatt. - Mennyi az aratnivalótok, elvtársak? tulász. A jég ellen ugyan keresett tehet-Ahogy kibámulok az ablakon, valóban - Háromszáznyolcvan hektár — feleltek volna, a sok vizet meg az elhanyagolt, ott látom afodrozó víztükröt. A vasút az agronómus, de hatszáz a csépelnivaló, eldugult csatornának köszönhetik, mentén széles táblákon térdig vízben ázik mert az eső miatt kézikaszával arattunk. Az a jövő gondja. Megoldja a talajjavia kukorica, a lábon álló kalász, vízben A titkár tűnődik, számol, aztán felpiltó szövetkezet. A kár egy részét megtorláznak a kévék, s a búzakeresztek. Odább,lant. ti a biztosító intézet. Bizakodnak az em . szörnyű jégverés nyomai éktelenkednek . - Ez így lehetetlen. Eltartana tizenöt,beri szolidaritásban. Így jó határban. A víztükör helyenként megsza húsz napig. Két cséplőgépet kell beállíta Odább a búzamezőn megindult az egyik kád, de újra felbukkan a laposokban, ahol ni, két váltásra. A többit arassák kom kombájn, aztán a másik is. Ha itt arathatvégkép eltűnt, még ott látnipusztítását bájnnal! Kézikaszával csak ott, ahol végnak, a túlsó oldalon, a többi is nekikezda feketére ázott gabonaszáron, s a véképp nem megy. Tudom, tudom! A cséplőhez. Nem is holnap, még ma ... szendő kalászokon, gépekhez ember kell - hárítja el végül Visszafelé ugyanazon a vonalon utaz-És újra megszólal a kis öreg, sustorgó, a várt ellentmondást.tam. Legnagyobb meglepetésemre megint rekedt hangja: Telefonál - különböző üzemeknek a találkoztam reggeli útitársammal, a tó. Mégis csak ott mondják meg, mikor járási székhelyen, végül leteszi a kagylót, pörödött, kis parasztemberrel. Úgy láttam, mennyi terem. — Lesz ember! felismert, de nem szólt hozzám. Elhagytuk ! Hogy kiegészítse a szó értelmét, görcsös A töprengő fejek összehajolnak, hogy az ekecsi határt, aztán Bélapusztát is, ujjával a derűs csallóközi égre mutat, számot vessenek a lehetőségekkel. Az Egyre távolodtunk a sújtott területről. Vidám és kárörvendő, elégedett is, hogy eredmény: öt nap alatt, legkésőbb egy hét Teljességgel learatott mezők, felbántott az égi hatalmasságok az ő igazáért és he alatt befejezik az aratást, cséplést. Napi tarlók közt robogtunk. Odafordultam at ilyette harcoltak a tehetetlen kukorica, tíz vagon gabonát adnak be, — közben társamhoz: búza, zab és más egyszerű termények el- elvégzik a tarlóhántást is... Ugye szép?! len. * * • — Szíp, szíp! — mordult az öreg, sorra Megcsontosodott vénségében és akta- alatt megrebbent a hollószárnyalanságában, nem is jut eszébe, hogy a Délután az elnök és az agronómus ki- Rájött, hogy visszafelé jövet érvényét szerencsétlenség őt magát és atyafiságot kocsizott a határba. Velük tartottam, vesztette igazsága, sújtotta elsősorban. Megkeseredett szívvel szemlélték a pusz- Bábi Tibor Az ekecsi szövetkezet irodájában rejtezem el a lángoló nap elől. Jó hűvösség simogat itt a vastag falak között, csak legyek szemtelenkednek az ember orra körül. A könyvelő ki-be jár az elnök irodájába nyíló ajtón. Valami nyugtalanság futkostatja. Végül is tréfával könnyíti magán. A számadások felett rostokoló lányok kacagnak. Az egyik — barna, csinos, gömbölyded — elmagyarázza a nevetés okát. Elnökünk a lovak alá futott motorkerékpárjával. A könyvelő fordítva találta elmondani a balesetet. Állítólag az egyik lovat kis horzsolás érte. Az elnök meg lábát törte, hát le kellett lőni. Németh József, a tímár aztán megnyúzta. — Nesze, neked, elnök — gondolom magamban - így mulatnak a rovásodra, míg termés megmentésében. A brigád ebédközben