A Hét 1962/1 (7. évfolyam, 1-25. szám)
1962-02-04 / 5. szám
A telepátia kérdése régi problémája a tudósoknak, évtizedek óta kísérleteznek a lelki élet e területén. A probléma még nincs tisztázva, de a „gondolatátvitellel“ kapcsolatos eddigi ismeretek és tapasztalatok arra kényszerítik a tudósokat és a filozófusokat, hogy állandó és céltudatosan kutatómunkával fényt derítsenek e rejtélyre. Mi a telepátia lényege? Mi hozzá? Talán rádióhullámok, amelyeket az agy sugároz ki? Vagy valamilyen más hullámok, amelyek egy idegen agyba közvetítik az információkat? Talán egy szervezetnek egy más szervezetre gyakorolt, a tudomány által eddig még nem ismert hatásáról van szó? Tudjuk, hogy az emberi gondolkozás a legszervezetebb élő anyag, az agy terméke. Felmerül azonban a kérdés: Milyen formában nyilvánul meg a gondolkozás? Milyen a viszonya a külső világ jelenségeihez? És milyen a viszonya az agyhoz, amelyben keletkezik? Lehet bizonyos tekintetben a gondolkozás önálló? A telepátiáról sok fantasztikus hír lát napvilágot a nyugati sajtóban. „Az anya hallotta fuldokló fia hangját... “ „Telepatikus üdvözlet a harctérről..." „Gondolatátvitellel hívott segítséget a beteg ... “ Mennyinek hihetünkbelőlük? ” Némelyik hír egyenesen ellentmondó... A „természetfölötti“ jelenségekkel a filozófusok foglalkoznak. A nehézség abban van, hogy Itt teljesen új tényekkel találkoznak, amelyek túlhaladják a tudomány mai határait. Nem tartoznak az egyének és tárgyak kölcsönhatásának a területére. A tudósok eddig azokkal a külső hatásokkal foglalkoztak, amelyek közvetlenül érik az agyat. Ezeket a külső hatásokat azonban sokszor szokatlan jelenségek kísérik, amelyeket nem lehet a tárgy-személy-sémába beilleszteni. Nyilvánvalóvá vált, hogy a természetben olyan folyamatok is lejátszódnak, amelyek a test megkerülésével hatnak az agyra. Ilyenek például a különféle sugárzások és az elektromagnetikus mezők hatása. Ezek a jelenségek eddig még nincsenek kellőképpen megmagyarázva. A tudósok feltételezik, hogy a normális háromtagú rendszeren — külvilág — test — agy — kívül létezik még egy rövidített kéttagú rendszer is: külvilág, agy. Milyen e között a kétféle hatás között a kapcsolat? A biofizikusok bebizonyították, hogy az agy bizonyos körülmények között generátorként is működhet, amely különféle hosszúságú hullámokat sugároz ki. Tehát az agy is képes elektromágneses mezőt teremteni maga körül. Ez azt jelenti, hogy az agyat egy önmagába zárt rendszernek tekinthetjük, amelynek a sémája: agy — agy, és amelyben az egyik agy hat a másikra. A kölcsönös hatás közvetítője egy ez ideig még ismeretlen tényező. Talán az elektromágneses hullámok rezgése ez az ismeretlen tényező? Bár sokan tagadják ennek a lehetőségét, mégsem lehet teljesen elvetni. A tudomány egyelőre még nem tisztázta ezeket a kérdéseket. A kölcsönhatás lehet kisebb is, mint ahogy feltételezzük, és olyan formában nyilatkozhat meg, amelyet a tudomány egyelőre még nem ismer. Lehet, hogy a telepatikus kapcsolat közvetítője nem az egyik agynak a másikra való elektromagnetikus hatása, hanem valami más, de egészen bizonyosan anyagi természetű tényező. Ha telepátiáról beszélünk, tudatosítanunk kell, hogy „a gondolatátvitel“ a valóságban nem létezik. Magát a telepátia kifejezést úgy kell felfogni, mint az egyik agynak a másikra való anyagi hatását, amely különleges gondolkodási folyamatokat idéz elő. A telepátia kérdését egyelőre még nem oldottuk meg. Befejezésül csak ennyit: A „gondolatátvitel“ nagyon ritka jelenség, és különben is vele kapcsolatban szó sincs semmilyen „átvitelről“, de egy természetes anyagi jelenségről, amelynek a lényege még felfedezésre vár. Igen, a telepátia Popovját várja. A külvilág az érzékszervek és a periférikus idegrendszer (2010) közvetítésével jutnak az agyba. A telepátikus jelenségek viszont arról tanárkodnak, hogy létezik még egy, eddig fel nem kutatott módja annak, ahogyan az egyik egy hathat e másikra (1—2). Ennek a kapcsolatnak a közvetítője ugyanolyan anyagi dolog, mint pl. az emberi hang. fitty Fitation A leningrádi Agrofizikai Kutatéintézet tudományos dolgozói érdekes kísérleteket folytatnak; a gazdasági növények legkedvezőbb életfeltételeit kutatják. Mankójuk során abból a merész feltételezésből indultak ki, hogy a napsugár és a termőföld nem tudják teljesen kielégíteni a növények igényeit. A természeti feltételek bizonytalanok, vált A leningrádi Agrofizikai Kutatóintézetben a rádióaktív anyagoknak a mezőgazdaságban való felhasználásával is foglalkoznak. tozóak és nem ismétlődhetnek meg. Ebből következőleg a legteljesebb „jólétet“ csak mesterséges fiton, speciális Fitatron kamrákban, elektromosság és tápláló oldatok segítségével lehet megteremteni a növények számára. Ma laboratóriumaikban egy négyzetméternyi területen harminchat paradicsombokor nő, amelyek minden hatvan napban teremnek. A termésük kitűnő, sőt gazdagabb vitaminokban és cukorban, mint a természetes körülmények között termetteké. A szovjet tudósok kísérletei néha szinte paradoxonként ható tényeket állapítottak meg. Bebizonyították például, hogy egy 300 wattos tükrös villanyégő vízszűrőberendezéssel kombinálva, tökéletesen helyettesítheti a napot. Bebizonyították, hogy évente a paradicsomnál, búzánál és epernél öt-hat termést is el lehet érni. A legérdekesebb felfedezésük azonban az, hogy a növényeknél feltételes reflexekhez hasonló jeleneséget észleltek. A dolog így történik: A zöld levelek táplálkozása lényegében fotoszintézis, amely természetesen világosság behatására folyik le. S emellett még a levelekből bő kipárolgás indul meg, ún. transzpiráció. A laboratóriumokban megállapították, hogyha a növényekre sugárzó fényt naponta pl. nyolc órakor kapcsolják be, néhány nap múlva megjelenik a „feltételes reflex“. Nyolc órakor megkezdődik a transzpiréció akkor is, ha az égők nem világítanak, a növények ugyanis „emlékeznek“ rá, hogy ebben az időben van a „téplálkozás“ ideje. V. G. Karmanov, a laboratórium dolgozója apró, egytized sőt egyszázad gramm súlyú hőmérőket és nedvességmérőket szerkesztett. A levelek nem is érzik őket magukon. A apró műszerek felfogják a növények állapotáról szóló jelzéseket és automatikusan fellagyzik. A gyakorlatban így történik a dolog: A laboratóriumban csend van és sötétség, embernek nyoma sincs. Egyszerre azonban kígyóznak a lámpák és megvilágítják a babültetvény leveleit. Ki gyújtotta meg őket? Maga a bab. „Megtanulta , hogy ebben az órában kell megkezdenie a traszpiréciót és vele a fotoszintézist. Szabad szemmel nem látható lélegzése Indította meg a műszerek működését, amelyek pontosan felfogták e kipárolgás kezdetét és bekapcsolták a fényt. A bab „nappalja“ tizennégy óráből áll, számára ez a legideálisabb. Amikor ez az idő eltelt, a növény meg a kikapcsolja a fényt. A kísérletek nyomán sok érdekes ötlet született. Az egyik ilyen: egy apró, egy négyzetméteres fitatron képes egy embert folyamatosan ellátni zöldséggel és néhány gyümölcsfajtával. Ha ezeket a „mikro-zöldségkerteket“ tömegesen gyártják majd, a konyhaberendezés ugyanolyan hasznos és magátólértetődő részévé válnak, mint mondjuk a jégszekrény.