A Hét 1962/2 (7. évfolyam, 26-52. szám)
1962-11-11 / 45. szám
VLADIMIR KALITCUKs Keresztkérdések tüzébenS zabad időmben gyakran párbeszéd zajlott le közöttünk. — Apukám, ha harmadik osztályos leszek, már megnősülhetek? — Nem fiacskám, harmadikos még nem nősülhet. — A harmadikos mikor nősülhet? — Ha kijárja a harmadikat, a negyediket, az ötödiket, szó val, ha kijárja az összes osztályt, felnő, dolgozik és megkeresi a kenyerét. — Szóval, ha bányász lesz. — Igen, akár bányász. Szóval, ha valahol állásban van és keres. — Ahá. És te már keresel? — Természetesen, hiszen tudod, hogy minden nap dolgozni járok. — És te már kijártad a harmadikat? — Régen. Én már, fiacskám, minden osztályt kijártam. — Akkor hát miért nem nősülsz? — Mert már nős vagyok fiacskám. — Biztos? — Egész biztos! — Így görbülj meg, ha nem? — és begörbített uj- tacskáját mutatta felém. — Igen — bólintottam. — Már régen nős vagy? — Bizony, elég régen. — És nekem nem is szóltál, hogy nősülsz. — Nem tehettem, ficskám, mert még a világon sem voltál. Akkor hát miért nem vártál meg? — Hm ... hm ... tudod az úgy van, hogy... — És kit vettél el? — Anyukát. — Biztos? — Egész biztos, fiacskám. — Hogy így? — mutatta fel újból begörbített ujját. — Igen. Hogy így. — Hm... Anyukám nem szólt erről semmit. — Mondom fiacskám, még akkor nem voltál a világon. — Miért nem voltam a világon? — Nézd csak, milyen szép autó. .. Szépen tülköl? Tuuuú...! — Miért nem voltam a világon? — Azért fiacskám, mert mikor az én apukám nősült, még én sem voltam a világon. — Miért nincsenek a gyerekek a világon, mikor az apukájuk nősül? — Nos, tudod, ez... Ez már olyan szokás. Hiszen majd meglátod, no. Te is megnősülsz, ha felnőssz. — Tudom. Ha kijárom az összes osztályt. Aztán bányász leszek. — Miért? — Hogy megkeressem a kenyeremet. — De miért éppen bányász? — Azért, mert ez a legszebb hivatás. — Ezt ki mondta neked? — Kovács Misi, az a pionír, aki a negyedikbe jár. — Misinek igaza van, a bányászat valóban szép foglalkozás. — Akkor te miért nem vagy bányász? — Mindenki nem lehet az. — Te nem vagy mindenki. .. ■— Na nézd? Katonák jönnek. ..! Milyen szépen menetelnek! Egy-kettő, egy-kettő! — Te miért nem vagy bányász? — Hm... No... Az úgy van, hogy a bányásznak legénynek kell lennie a talpán. — Mi az, hogy legény a talpán? — Nos, az olyan, aki már az iskolában is kitűnően tanul. .. — Gyerünk haza!... — Miért? — Most azonnal megmutatod a bizonyítványodat. — Jó... De... Tudod mit? Inkább megmutatom anyuka bizonyítványát, az szebb papírra van írva. — Én nem a papírt akarom látni, hanem az osztályzatokat. — Nézd! Nézd! Repülő. Milyen szépen zúg. Hallod? — Nem hallom. Nem is hallatszik semmi. — Mert nagyon magasan repül. Tudod, milyen magasan? — Te sem tudod! — Miért ne tudnám? — Mert nem vagy bányász. — Jó. Most gyere a cukrászdába, veszek fagylaltot. — Nem kérek. Majd, ha bányász leszel. Most gyere haza és mutasd meg a bizonyítványodat. — És ha bányász lennék? — Akkor nem volnék kiváncsi a bizonyítványodra. — Miért? — Mert akkor legény lennél a talpadon! — És... így nem szeretsz? — De. Szeretlek. — így görbülj meg ha nem?.. . — s felémutattam a begörbített ujjamat. Huncutul válaszolt: — így Megfogta az ujjamat és kicsit. .. kiegyenesítette. Fordította: Szántó Éva sSSSSSSSSSSSSSStSSSSSSSSSSSSSSSSrSSSSSr//fSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSfSSrSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSfSMSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSfSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSfSSWSSSSSSSSSSSS. Mintha az ébredező természet lélegzetvételét jelezné a föld nehézszagú párája is. Reggelenként ugyan még köd üli olykor a tájat, de a ködöt romboló napsugárban valami vérpezsdítő ízek is vannak. Vidámabbak a csacska madarak, kékebb színű az égbolt. A közgyűlés az iskola pionírjainak a műsorával kezdődik, majd a beszámolóval, tervismertetéssel, s végül a vitával folytatódik. Parázs vita alakul ki a szőlőkérdés körül. A szőlőtulajdonosok nagy része érvel, tűzzel-vassal ragaszkodik a tulajdonához, de köztük is akad olyan, aki belátja, elismeri, hogy a szőlőhegy miatt sántikál legtöbb esetben a munka a szövetkezetben. Bognár József az egyik sarokban ül csendesen. Úgy ül ott egymagában, mint akinek semmihez semmi köze, mint akit egyáltalán nem érdekli, mi történik körülötte. Beszéljenek csak, vitázzanak, tervezgessenek, ő már elkészítette a tervét, az úristen sem változtat rajta. Amikor a szőlőre terelődik a szó, feláll és kimegy a teremből. Az udvaron rágyújt és elnézeget jobbra, balra. Közben a vita befejeződik és a választásra kerül sor. Kisebb huzavona után javarészt a régi vezetőség marad, csak a nagybeteg Valkó és Bognár helyett választanak mást. Az új elnök Gergely Károly, javakorabeli, volt nyolc holdas kisparaszt, Bognár helyett meg a felvégi Kurta Ernőt választják. Kis évelődés még, mert az újonnan választottak szabadkoznak egy kicsit, végül minden rendbejön. Ezalatt négy asszony szorgoskodik a közös vacsora elkészítésén, a szertárban pedig három ember palackozza a bort, amit Bognártól vásárolt a szövetkezet. Megérkeznek a zenészek is: nagy mulatságra van kilátás, mert a szövetkezet fennállása óta első ízben kerül sor osztalékfizetésre. Napok óta erről beszél a falu apraja-nagyja. Mennek a számítások, tervezgetések, ki mennyit kap öt korona ötvenéves, ki hová teszi, mit vásárol rajta. Közben a gyűlés befejezéshez közeledik. Bognár is visszakerül a helyére. Ekkor áll meg az iskola előtt a takarékpénztár fekete autója. Fiatal, mosolygó arcú tisztviselő száll ki belőle, hóna alatt tömött aktatáskával. A pénz, a pénz, a pénz! Izgatott hangok duruzsoló zajától és elfojtott nevetésektől hangos a terem. Aztán elcsendesedik a világ. A tömött táskából egymás után kerülnek elő a borítékok. Fél óra múlva csupa ujját nyálazó, számolgató embert látni a teremben. A legtöbb pénzt — tizenhatezernyolcszázötven koronát — a kisszögi Csömör Károly kapja, aki egész évben negyedmagával dolgozott, és a csúcsmunkák idején még a felesége is ellárogatott dolgozni. Bognár József még mindig a sarokban ül. Onnan figyeli az embereket. Nézi, nézegeti őket, szeme sugara egyik emberről a másikra vándorol. Azt próbálja kitalálni, mit gondolnak, mit éreznek, mi rejtőzik a mosoly, vagy a komor vonás mögött, mit akar mondani egy-egy sebes, vagy legyintő kézmozdulat. Csömör Károlyon pihen meg a szeme. Az őszülő ember magába roskadva, komor arckifejezéssel ül. Mellette Ferenczi Géza éppen cigarettára gyújt. Két füst között szól valamit Csomornak, aki meghúzza a vállát és bólogat. Csömör volt a nincstelen, Ferenczi a volt húszholdas. Most egymás mellett ülnek, mindkettőjük kezében boríték; az egyik boríték duzzadtabb, a másik laposabb. Vajon mit gondol most egymásról a két ember? Bognár József feláll és Csömörhöz megy. Melléül: — Miért szomorkodsz, Károly? Hiszen most örülnöd kéne — mondja Bognár csendesen. — Megijedt a sok pénztől! — szól közbe Ferenczi. — Hát... nem vagyok én szomorú ... Nősül a fiam, a Karcsi, tudod? A legidősebb ... Azon töröm a fejem. — Hogy nősül? — Dehogy!... Házat kellene építeni. Az öreg ház kicsi, sokan vagyunk egy rakáson, alig félünk benne. Építeni kellene... Valamicske pénzt már összerakosgattunk, ha ezt hozzácsapjuk, tán kezdhetnénk valamit. Mit szólsz hozzá, Józsi! — teszi fel a kérdést, és Bognárra néz. Most látja csak Bognár Józsi, hogy nem szomorúság 12