A Hét 1963/2 (8. évfolyam, 27-52. szám)

1963-07-07 / 27. szám

de az emberi butaságot is büntetni kellene. Nem akaródzott neki iskolába járni, mert először a libákat kellett őriznie, ké­sőbb a juhokat, majd meg a teheneket. Még a miatyánkat se tanulta meg, mert az apja nem tudta soha életében. Ám az apja, aki állandóan munka nélkül volt, mégis tudott valamit, tudott varázsolni, bűvölni és gyógyítani. S a pálin­­kis Hor­niak Palkó gyerekkorától kezdve tanult varázsolni, embereket gyógyítani. Amikor meghalt az édesapja, ő vette át a mester­ségét. Pedig nem olyan könnyű mesterség ám azt Fut Horniakhoz egyszer egy asszony sír­va, kifulladva, és tördeli a kezét, hogy vé­ge neki is meg a családjának is. „Minden­re kérem, ami szent, Jöjjön gyorsan“, si­ránkozik, „ne hagyjon elveszni! Úgy fé­lünk otthon, hogy az éjjel aludni sem tudtunk a kísértetektől!“ Istent hívja ta­núul és kérleli, kérleli, amíg Horniak el nem indul vele. Ezzel az esettel kezdő­dött a híre csodálatos mesterségének ... Elérnek a házhoz, bemennek, a házban sötét. Éjszaka van. S egyszer csak elkez­dődött: csikorgás, kopogás és szívder­mesztő dörömbölés. A család egymáshoz bújva a sarokban, Horniak tanácstalan. Ám gondolkozni nincs idő, a varázslónak tenni kell valamit. Felment a padlásra. A csikorgás, kopogás és dörömbölés itt még erősebb. Mindenütt szuroksötét. Néz, néz, mereszti a szemét, de nem­ lát semmit. Most meséli el, hogy mit érzel akkor: „Térden csúszva mászkáltam a padláson, és kutattam ... Macskák lennének? Nem. De hét akkor mi az isten?“ Közben feljött a hold. Most már felállt, és úgy kutatott tovább. „Tyű, az anyád mindenk­!“ — ké­­romkodta el magát A szomszéd udvar akácainak a hosszú ágai verték a házte­tőt és ijesztették halálra a babonás csa­ládot. Horniak lefűrészelte az ágakat, és a kísértetjárás egyszerre megszűnt. Dia­dalmasan ment le a ház lapuló népé­hez: „Rettenetes dolog, borzalmas, ne is kérdezzék, hogy mi az. De többé nem ijesztgeti már magukat, ne féljenek­“ Fel s alá járt a szobákban, kezét titokzatosan lóbálta, gesztikulált és halkan mozgott magában. Úgy tűnt, imádkozik. S a kísér­tetek nem jöttek többé... A csodálatos varázsló híre szétfutott a környéken. Tó­dultak hozzá az emberek, és hálálkodva távoztak. Aranyember­­, mondogatták, el tudja űzni a rossz szellemeket. Régen volt. Akkor, amikor az emberi bu­taságnak még nagyobb hatalma volt. Új idők jöttek. Palaiban megalakították a szövetkezetet. Pavol Horniak Budka amióta él, a birtokon lakott, gondjaira bízták hát a szövetkezet sertéseit. Aztán a teheneket. A varázslást régen elfelej­tette. A rossz szellemek, amelyeket el kell űzni, maguktól eltűntek, az emberi buta­ság árnyai belevesztek a múltba. Ám mintegy három évvel ezelőtt Horniakot újra varázsolni „kényszerítették“. Érte jöt­tek. „Beteg az asszony és senki nem tud­ja meggyógyítani. Azt beszélik, maga va­lamikor híres doktor volt...“ „Jöjjön hozzánk, az asszonyba belebújt az ördögi“ Horniak visszautasította az üzletet, ő már nem varázsol. Erre meghívták egy kupicá­ra. Kupica kupica után, aztán áttértek a földedre és a pohár mellett megpuhul az ember. Horniak is megpuhult... Így hét mintegy három éve újból kezdte a csodatevést. Majovcéből, Brezinából, Hra­­bovcéről, sőt Szlnáról jártak hozzá a „pá­ciensek“. Horniak tehát újra csodadoktor­­rá lett. S különleges gyógymódokat alkal­mazott. íme egy eset, egy gonosz szellem által megszállt asszony gyógyításának a története. S hogy ne érhessen az a vád, hogy kitaláltuk az egészen, szó szerint idézzük A. M. után O­hraboveci lakos val­lomását, amelyet a bíróság előtt tett: „Azt mondta, (Horniak), hogy valami ör­döngösség van a méhemben, onnan kell kikergetnie. Először a pajtába hívott, de én nem akartam a pajtába menni, aztán a szobába mentünk, ahol dívány is van. Horniak megparancsolta, hogy zárjam be az ajtót, aztán hogy feküdjek le a dívány­ra, amit meg is tettem, és ő némileg érint­kezett velem. A közösülést rendesen elvé­gezte. Én valóban elhittem neki, hogy ki­űzi belőlem a rossz szellemet... Aztán a kilincsre cérnát kötött, én az ajtó mellé álltam, végigtapogatott és azt mondta, hogy a rossz szellem már elszállt belő­lem ... “ Az asszony ötszáz koronát adott a cso­dadoktornak ... Nehéz ehhez kommentárt fűzni, sőt talán felesleges is. Ezért nézzük inkább, hogyan gyógyította a mi varázslónk az alkoholizmust. Bizonyos J. K. megkérte, hogy szoktassa le az urát ez ivásról. Hor­niak maga is szívesen leszokna az ivás­ról, ám saját magán nem akar segíteni, de ennek a K.-nak segít. Ilyen receptet ajánlott hát: elkért egy rongydarabot a férj kabátjából, elégette, a hamut „meg­szentelt“ papírba csomagolta, az egészet megőröltette és ebből kellett tenni a férj ételébe minden kedden, csütörtökön és szombaton. Utána a férjnek nem ízlett az étel. Az ital azonban továbbra is ízlett... A csodadoktor száz koronát kapott. Aztán rendbehozott egy feldúlt házas­ságot. Idegbeteget gyógyított. Asszonyokat kezelt, akiknek mindenféle ördöngösségek lakoztak a fejükben és méhükben. Minden alkalommal áhítatosan imádkozott, az em­berek azt suttogták, a miatyánkot mondja. A bíróságon viszont az összes tanú meg­egyezett abban, hogy az imádságaiból egyetlen szót sem lehetett érteni. Hor­niak kijelentette a bíróság előtt, hogy nem a miatyánkot mormolta, mert nem is tudja, a „Helenka pod lipkou ... “ cí­­mű népdal szövegét dúdolgatta ... Pavol Horniak Budkát, a híres palini varázslót a „249. paragrafus, második be­kezdésének a) pontja értelmében, az 1950-es büntető törvénykönyv 30. paragra­fusa figyelembe vételével tíz hónapi sza­badságvesztésre ítélték“. Híres pör volt. A csodadoktor falujában, Palin­ban ült össze a bíróság. Tömve volt a művelődési ott­hon. Az emberek tudták, hogy nem csu­pán Horniakot ítélik ott, de az emberi bu­taságot is. A pácienseitől Horniak 100— 500 korona tiszteletdíjakat kapott, össze­sen 1720 koronát. S mindezt néhány szál gyertyával, egy összetépett szentképpel, rongy dara­bokkal és a „Helenka pod llp­kou® című népdal dúdolásával kereste meg... — Hát maga az a csodadoktor? — ne­vetek rá. Előttem Pavol Horniak, a hatvan­két éves öregember mosolygó arca. A tíz hónapot már leülte a börtönben. Most a szövetkezet istállójában dolgozik. Állat­­gondozó. Szép csorda tehenük van. Tornáé Egri, Michal Sixa, és Michal Matej dol­goznak még vele. Munkájuk akad elég. ,De ki a vezetőjük?“ — Ki lenne más, ez öreg. A csodadok­tor úr... — nevetnek. Hozniak velük nevet. „Hagyjatok most, etetnem kell. A doktori funkciómtól úgyis megfosztottak már...“ Igaz, „leváltották“ és a büntetését letöltötte. De képzeljék el: az emberek újra járnak utána, hogy menjen a rossz szellemet elűzni, adjon valami bűvös erejű füveket, egérfarkat, őrölt leveleket... Nem megy még semmi pénzért... S az ember elgondolkodik: va­lóban, mi lenne, ha az emberi butaságot is büntetnék ... ? BOHu­S DICIK Ford.: deka I. Vladh felvételei Megrontotok a funkciómtól... „Helsaka pod lipkou“-t dódolgatt

Next