A Hét 1966/2 (11. évfolyam, 27-52. szám)
1966-11-06 / 45. szám
A műkedvelő színjátszás Csallóközben jelenleg 115 öntevékeny csoportot tart nyilván Színjátszóink az elődükhöz hasonlóan lelkesen hirdetik a magyar szót, a haladó gondolatot falusi színpadjaikon. Ennek az áldozatos munkának a mi szigetünkön gazdag múltja van. Ezekben a napokban ünneplik Dunaszerdahelyen a csallóközi öntevékeny színpadok 73 éves évfordulóját, s illő, hogy az úttörőkre mi is emlékezzünk. RÉGI CSALLÓKÖZI MŰKEDVELŐK ... De amit színpadon A népnek hirdetünk. Ne hazudtolja meg A cselekedetünk. Ha meg nem tesszük azt, Ami föladatunk, Akkor gyalázat ránk, Színészek nem vagyunk! (PETŐFI: Színészdal) 1790-ben jött létre az első magyar világi (állandó) színtársulat. Ekkor indul meg a magyar színházért folyó küzdelem, s vele a műkedvelő színjátszás is. Főúri kastélyok és nemesi udvarházak közönsége gyönyörködik a dilettáns színészek játékában, amely elsősorban csak szórakoztató jellegű. 1867 után, a népművelés kiszélesítésével, eljut a műkedvelő színpad a magyar falvakba is. Ez a mozgalom az 1880-as évek elején szinte országos jelleget ölt, s a Csallóközben éppúgy tért hódít, mint a Székelyföldön. A falusi műkedvelő gárda műsorán eleinte vegyes típusú darabokat találunk. Később azonban mind több lesz a népszínmű, majd a könnyebb fajsúlyú operett és kabaré-darab. Nem hiányzik ebből a repertóriumból a vallásos játék sem. Így például az egykorú színlap 1887. dec. 26-án arról tudósít, hogy Somorján előadták a Betlehem csillaga című színművet. E hirdetéstől kezdve a somorjai műkedvelő gárda rendszeresen tartott előadásokat. Minden évben bemutattak legalább egy színművet. A birtokunkban lévő színlapok szerint 1887-től 1944-ig 78 esetben léptek színpadra. A műsorban szerepelt vígjáték, népszínmű, operett, s persze — a katolikus legényegyletről lévén szó — kegyes tartalmú darabok is. De megünnepelték nagy költőink: Arany János, Petőfi Sándor, Kisfaludy Károly évfordulóit, a nemzeti eseményeket, s az év szokásos napjait karácsony, szilveszter stb.) is. Néhány tréfás hangú színlap bizonyítja, hogy a humor iránt is volt érzékük. Az 1935. február 16-án és 17-én rendezett tarka estet így hirdették: Nemzetes Asszonyok! Nemzetes Urak! Cssomorja mostoha élettel küzködő s a legényegyletbe tömörült Komédiás Társaság az egylet istápolásának, no meg az őcsomorjai históriás mulatozások felelevenítése célzatából, az Úr 1935-ik esztendejében, annak is februárius havának 16 ik és 17-ik napján NAGY KOMÉDIÁS ESTÉT rendez, melyre atyafiságos szeretettel meginvitálja ... stb. stb. A színlap sok mókát, kacagást, fiatalos vígságot ígér a közönségnek. Színre került Békeffy László egyfelvonásos darabja, a Vészcsengő, Török Rezső két darabja: Krumplikapálás és a Lóvásár, valamint Vaszary Jánostól a Finom kis fegyház. A befejezés szerint „a lapcsinálás művészetéről fecseg Olló Géza, lapszabó. Ugyancsak tréfás formában hirdették az ABE Színház műsorát, amely szerint „a bennszülött pápista törzsek sajtó- és propaganda osztálya teszi közzé legénységének első számú Színházi Jelentését. Ismét egyfelvonásos darabok kerültek műsorra, mint a Nagy cipőben kisfiú, a Forog, vagy nem forog és a Háztűznéző. A lelkes és áldozatkész munkát, amelyet a somorjai műkedvelők a kultúra terjesztése érdekében végeztek, hozzáértő emberek irányították. A legtöbb színlapon Német István zenetanár és Csányi Márton lelkész nevét olvashatjuk. Gyakori szereplésükkel kitűnnek Khin Ferenc, Vimmer József, Hakl Béla, később Farkas Károlyné, Khín Erzsike és Sághy Lászlóné. A sort még nagyon hosszan folytathatnék, hiszen a nagyszámú szereplő gárda minden egyes tagja megérdemli az elismerést. A műkedvelő színjátszás másik központja a Csallóközben Dunaszerdahely volt. 1890 körül alakult meg az első színjátszó csoport, a katolikus legényegylet égisze alatt. Az irányítást itt is, mint mindenütt a Csallóközben, értelmiségi emberek vették a kezükbe, falvainkon elsősorban a tanítók. Dunaszerdahelyen Tölgyessy Lajos karnagy, Pirovits Sándor, Jeóos György és Szpnker Lajos voltak lelkes munkásai a színpadnak, később, 1920 után, Szeiff Géza, Dobler Kálmán és felesége, Bartossik Pál és György, Farkas Sándor és Sándorné, Pirovits Anna, Korsos Margit, és Világhy Erzsébet is bekapcsolódtak a munkába. Minden nevet természetesen itt sem sorolhatunk fel a számos szereplő közül, akik sokszor a napi munka után tanultak, hogy másokat is tanítsanak és szórakoztassanak. Sajnos, a dunaszerdahelyi színlapok közül nem maradt fenn annyi, mint Somorján, de van egy, amely 1934. június 16-án Bakonyi Károly és Kálmán Imre darabját, az Obsitost hirdeti. Az előadást az első világháborúban elesett dunaszerdahelyi hősök emlékére rendezték. Tudomásunk van arról, hogy a szerdahelyi legényegylet is minden évben rendezett előadást, a sok darab közül néhánynak a címét is feljegyeztük. A szerdahelyi színjátszás főképpen a 20-as évek derekán lendült fel, ekkor kerültek előadásra a Sárga csikó, a Falurossza, a Piros bugyelláris, s természetesen vallásos tárgyú darabok, mint a Szent Imre herceg. A Csallóköz falvaiban ugyancsak az első köztársaság idején lendül fel a műkedvelés. Az országhatárok megváltozásával válságba jutott a felvidéki magyar színészet is, s így a magyar városokban és falvakban divatba jött a műkedvelő színpad. Kezdetben ez volt az egyetlen művelődési és szórakozási lehetőség, s a magyar falu életében szinte egyedüli kulturális tényezővé vált. A színjátszással teremtették elő a kultúrára szükséges összegeket, ebből emelték az elesett katonák emlékét hirdető oszlopokat, a pompás kultúrházakat. A gyakori játék következtében elég magas színvonalra emelkedett a falu színészi játéka. Nem egy falusi „színész“ megállta volna a helyét a hivatásos színpadon is. Az ügyes és lelkes falusi tanító, „a nemzet napszámosa“, ahogy Gárdonyi Géza nevezte, valóban egyedüli mozgatója volt a falu életének, s egy-egy színielőadás, műsoros évforduló ünnep volt a faluban. Van néhány színlapunk, amely a nagymagyari, a dercsikai, kisudvarnoki és doborgazi egyesületek munkájáról tanúskodik. Nagymagyaron 1923-ban színre hozták a Mese egy királykisasszonyról című mesejátékot, 1932-ben a Sárga csikót, 1944-ben a Diákszerelem című darabot. A dercsikai kultúrházban a fogyasztási szövetkezet 25 éves fennállását A kolduskisasszony előadásával ünnepelték. Kisudvarnokon Hlavaty Gábor, majd Dr. Erényi Margit tanítók irányításával, Abonyi Mihály és Dombai Béla közreműködésével rendezték az előadásokat, nagy sikerrel. A műsor — mint szerte a Csallóközben — itt is népszínművekből: Katóka őrmesterné, Árva Rózsi, Betyár kendője, és hazafias darabokból, mint a Gábor Áron — állt. Hasonló volt a helyzet Doborgazon is, ahol 1924-től játszottak rendszereesen Nesztorné Somogyi Paula tanítónő vezetésével. De felsorolhatnánk szinte minden magyar falut, mert a két világháború közötti időszakban ez jelentette az egyedüli szórakozást. Szinte felújult a magyar színészet hőskora, a csallóközi színjátszók — mint hajdan a vándorszínészek — sorra járták a falvakat, hirdették a magyar kultúrát. A dunaszerdahelyiek Somorján 1924-ben az „Iglói diákok“-kal léptek színre, az érsekújvá-riak „Kis kadét“ című darabot mutatták be. A kisebbségi sorsközösség kapcsolta össze Csallóköz népét, hogy egymást segítve őrizze, terjessze a magyar szót. Számukra az előadás nemcsak szórakozás volt, hivatástudatból cselekedtek. Egy korabeli kritikus szerint a műkedvelő színjátszás nem lehet öncélú, a fiatalság és a nép nevelését kell szolgália. Természetesen a műsorpolitika, a darabok megválasztása nem volt mindig a legszerencsésebb, ez azonban nem kisebbíti a tiszta szándékot és a nemes célkitűzést. MARCELL BÉLA a Hét irodalmi melléklete.