A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)

1968-12-01 / 48. szám

K© Co 5* © 60 :oCO © 5© 60 © csöcse Már nemegyszer a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az atyai tekintély mennyire ingatag dicsőséget jelent — s­ ha nem vagyunk elég óvatosak. Kedves Atyatársak, akkor egyenesen pokoli átokká válhat. Képzeljétek csak el, hogy őszülő vagy kopaszodó tarkónk felett ott lebeg az igazmondásból, a mindenttu­­dásból s a sok-sok emberi jótulajdon­­ságból kikerekített tündöklő glória, s mi elhamarkodottan füllentünk egyet, esetleg valami butaságot mon­dunk, és fuccs az egésznek! Talán még a legendás hírű Simon Templar elgyávulása, erkölcsi kibicsaklása sem okozna nagyobb csalódást szép­reményű csemetéinkben, mint egy elatyátlanodott atya ... Nyugodtan bejegyezhetnénk még az álmoskönyvbe is: — A gyerekeink előtt levitézlem­: lélekrombolás! A mai gyerekek azonban szinte szándékosan romboltatni akarják a saját lelküket a nap minden szaká­ban, mert folyton az atyai tekintély megnyirbálásán mesterkednek. — Apu így, papa úgy, tudod-e, hogy miért túlhaladott álláspont az Ein­­stein-féle relativitás-elmélet és van-e fogalmad a pozsonyi Perugia új sztriptízműsorának esztétikájáról... — kérdezgetnek, puhatolódznak, vizs­gáztatnak, s ha csak egy kicsit is mel­léfogsz, nincs többé kegyelem sze­gény fejednek. A kisebbik fiam még képtelen meg­birkózni az r-betűvel, de bizony már gyakran nekem szögezi a nagy ke­resztkérdést: — Apukám, mennyi kétszer ha­jóm? Én tehát a magam részéről a ke­resztkérdések tüzében inkább na­­gyon-nagyon óvatos vagyok, mintsem lélekromboló. Valamit mindig vála­szolok, valami elfogadhatót vagy ért­hetetlent, de mindig és minden kö­rülmények között nekem kell böl­­csebbnek, okosabbnak lennem. Mu­száj! Itt egyáltalán nem helytálló a latin közmondás, az „Errare huma­num est“ (Tévedni emberi dolog), s az sem célravezető, hogy „hallgatni arany“. Itt feltétlenül beszélni kell a szakértő módján, nyíltan — esetleg mellébeszélni! Okosan, hogy az apró­ságok rá ne jöjjenek. E téren számos jótanácsot adhat­nék a még glóriás atyatársaimnak. Megszívlelhetnék — mondjuk — azt, hogy a tréfás, humoros kérdések megvilágítására a legalkalmasabb a komoly hangnem, a létfontosságú ko­moly dolgokról pedig csakis tréfál­kozva, viccelődve beszélgessünk, így sohasem kötelező a hajszálnyi pon­tosság, s mindig megőrizhetjük bölcs fölényünket. Ha például az idősebb fiamnak az ammóniák képlete he­lyett röhögve­ azt mondom, hogy H2O, biztosan nem tart ostobának. Úgy véli, hogy viccelődő kedvemben vagyok, s jót kacag ő is. Persze egy ízben már én is — mint esendő ember — megpróbáltam ki­térni a kérdésözön elől. A támadás a legjobb védekezés elve alapján én kezdtem meg a vallatást. Aziránt puhatolództam, hogy mit szólnak Ken­­nedyné házasságához, s utána rögtön a Most cez Dunaj című új verskötet­tel leptem meg őket... Forgatták, lapozgatták a szlovákiai magyar költők szlovák nyelven ki­adott antológiáját, s szemmel látha­tóan gyönyörködtek a Slovenský spi­­sovate! tetszetős kiadványában. Re­méltem, hogy legalább békén hagy­nak, örömöm azonban korainak bizo­nyult. — Mondd csak, apu, mi az, hogy Híd a Dunán át? — érdeklődött az idősebb gyerek. Most — szokásomtól eltérően — nem tréfálkoztam. Elvégre hosszú esztendők múltán végre megtört a jég, s a hazai magyar költők hangja felcsendülhet a szlovák nyelvterü­leten is. Tehát komolyan beszéltem. Elmagyaráztam, hogy az antológia cí­mében a híd képletes fogalom, s va­lójában nyilván a szlovákok és a szlovákiai magyarok összetartozását akarja jelképezni. Susmogtak, bólo­gattak a kis irodalmárok, s végül a legifjabbik megjegyezte, hogy sántít a jelkép, mert mi magyarok, vala­mint a szlovákok is mindnyájan a Duna innenső oldalán lakuak. Rájöttem rögtön, hogy a könyv Bábi Tibor egyik versének címét és­ ígéretek - Csehszlovákia kormánya húsz évvel ez­előtt kötelezte magát, hogy tiszteletben tartja az ENSZ-nek az emberi jogokról szóló deklarációját. Az elmúlt húsz év alatt helytelen intézkedések zöme lá­tott napvilágot, ezek ellentétben álltak az általános szabadságjogok teljes el­ismerésével és gyakorlati biztosításával s megkülönböztetésben részesítették az állam polgárait, annak ellenére, hogy az egyetemes emberi jogok deklarációjának 1. cikkelye kimondja: „minden ember szabadnak és egyenlőnek születik.“ Ez év elején a szocialista demokrácia megvalósítására elindult egy folyamat, ahol előtérbe kerültek a lakosság poli­tikai és nemzeti érdekeinek szempontjai. Ez a folyamat alkalmat adott arra is, hogy visszatekintsünk az elmúlt évek­ben a magyarságot annyira sújtó intéz­kedések sorára. dekriminálás és számon­kérés nélkül. Régen várt esemény volt ez. Vártak rá közéleti személyiségek és egyszerű emberek, megbántottak, s le­het hogy mások is. Köztudott, hogy a szubjektivizmus a nemzetiségi politiká­ban is éreztette hatását. Az átgondolt tervszerű intézkedések helyett gyakori volt az ötletszerűség, az alapos felmé­rést sokszor egyes személyek informá­ciói helyettesítették. A deklaratív nyi­latkozatokat nem követte következetes in­tézkedés. Az egyes részletkérdések gyak­ran ellentmondó megoldása miatt a nem­zetiségi jogok és normák kérdését alsóbb fokon másképp értelmezték. A demokra­tizálódási folyamat felvetette a nemzeti­ségi kérdés megoldásának a hibák helyre­hozásának szükségességét is, hogy a csehszlovákiai magyarság ne csak a nem­zetiségi kérdés megoldásának objektu­maként szerepeljen, akiről és akinek sorsáról döntöttek, hanem váljon a prob­lémák szubjektumává, saját problémái­nak megoldójává. Megszületett a párt akcióprogramja, mely többek között kimondja, hogy a legrövidebb időn belül meg kell szün­tetni a cseh és a szlovák nemzet állam­jogi viszonyában mutatkozó fogyatékos­ságokat. S kimondta egyidejűleg, hogy a csehek és a szlovákok államjogi viszo­nyának föderalizálásával összhangban biztosítani kell a nemzetiségek problé­mái megoldásának kielégítő garanciáit, olyan intézmények és nemzetiségi szer­vek létrehozásával, melyek felelősséggel oldanák meg a nemzetiségek problémá­it. Továbbá leszögezte, hogy a nemzeti­ségeknek létszámuk arányában képvi­selve kell lenniük a politikai, gazdasági, a kulturális és közéletben, a választott és a végrehajtó szervekben, s az egyenjogú­ság szellemében biztosítani kell a nem­zetiségek számára a jogot, hogy önállóan és önigazgatással döntsenek az őket érin­tő ügyekben. Ebből az elvből kiindulva dolgozták ki a nemzetiségek jogi hely­zetének rendezéséről szóló alkotmánytör­­vény-javaslatot is. Ezt az eredeti javas­latot mi magyarok ugyan általában meg­elégedéssel fogadtuk, viszont nem talált megértésre bizonyos szlovák körökben. Ennek ellenére reméltük, hogy győz a józan politikai megfontolás és a szocia­lista internacionalizmus marxista-leni­nista elve. Azt gondoltuk és reméltük, hogy a nemzetiségi sérelmek jóvátétele, a nemzeti kisebbségek jogainak alkot­mányos biztosítása a szocialista interna­cionalizmus szellemében történik majd. Reméltük, hogy végül nem kap helyet egyik táborban sem az öncélú naciona­lizmus és hogy végül is — annyi év után — „önállóan és önigazgatással“ dönthetünk sorsunkról a bennünket érintő ügyekben. Ez „tegnap, ma és mindörökké“ élő, ható és teremtő igény a csehszlovákiai magyarság számára — írja Fonod Zoltán az Új Szó 1960. április 27-én megjelent cikkében. Az akcióprogramban lefektetett egyen­jogúságot és önigazgatást csak önálló képviseleti és végrehajtó szervek képe­sek biztosítani. Ezt elismeri a párt ak­cióprogramja is. S íme a Nemzetgyűlés által október 27-én megszavazott alkot­mánytörvényben a 2. cikk 1. bekezdésből hiányzik az az elv, hogy a választott és a végrehajtó szervekben a nemzeti ki­sebbségek számarányuk szerint képvisel­tetik magukat, továbbá a 2. cikk 2. be­kezdésből kimaradt az önállóság és ön­igazgatás elve. Mindkét elv létfontosságú számunkra. Alapvető jogokat tagad meg az alkotmánytörvény a nemzetiségektől. Alapvető, sarkalatos elvek ezek. Elvek, amelyek az egész alkotmánytörvénynek megszabják a szellemét. A törvénytervezeteket általában a kor­mány terjeszti a Nemzetgyűlés elé. A kor­mányt gyakran különböző okok arra kész­tetik, hogy valamely törvénytervezetet olyan szövegezésben terjesszen elő, hogy az elfogadott törvény megkönnyítse a kormányzást. Néha külső nyomás, más­kor belső kényszerítő körülmények te­remtenek bizonytalansági helyzetet és ideges atmoszférát. S azután a törvény­­tervezetet ilyen helyzetben terjesztik elő, indokolják s gyors ütemben törvényerőre emelik. Indok mindig akad, s még egy

Next