A Hét 1968/2 (13. évfolyam, 27-52. szám)
1968-12-01 / 48. szám
K© Co 5* © 60 :oCO © 5© 60 © csöcse Már nemegyszer a saját bőrömön tapasztaltam, hogy az atyai tekintély mennyire ingatag dicsőséget jelent — s ha nem vagyunk elég óvatosak. Kedves Atyatársak, akkor egyenesen pokoli átokká válhat. Képzeljétek csak el, hogy őszülő vagy kopaszodó tarkónk felett ott lebeg az igazmondásból, a mindenttudásból s a sok-sok emberi jótulajdonságból kikerekített tündöklő glória, s mi elhamarkodottan füllentünk egyet, esetleg valami butaságot mondunk, és fuccs az egésznek! Talán még a legendás hírű Simon Templar elgyávulása, erkölcsi kibicsaklása sem okozna nagyobb csalódást szépreményű csemetéinkben, mint egy elatyátlanodott atya ... Nyugodtan bejegyezhetnénk még az álmoskönyvbe is: — A gyerekeink előtt levitézlem: lélekrombolás! A mai gyerekek azonban szinte szándékosan romboltatni akarják a saját lelküket a nap minden szakában, mert folyton az atyai tekintély megnyirbálásán mesterkednek. — Apu így, papa úgy, tudod-e, hogy miért túlhaladott álláspont az Einstein-féle relativitás-elmélet és van-e fogalmad a pozsonyi Perugia új sztriptízműsorának esztétikájáról... — kérdezgetnek, puhatolódznak, vizsgáztatnak, s ha csak egy kicsit is melléfogsz, nincs többé kegyelem szegény fejednek. A kisebbik fiam még képtelen megbirkózni az r-betűvel, de bizony már gyakran nekem szögezi a nagy keresztkérdést: — Apukám, mennyi kétszer hajóm? Én tehát a magam részéről a keresztkérdések tüzében inkább nagyon-nagyon óvatos vagyok, mintsem lélekromboló. Valamit mindig válaszolok, valami elfogadhatót vagy érthetetlent, de mindig és minden körülmények között nekem kell bölcsebbnek, okosabbnak lennem. Muszáj! Itt egyáltalán nem helytálló a latin közmondás, az „Errare humanum est“ (Tévedni emberi dolog), s az sem célravezető, hogy „hallgatni arany“. Itt feltétlenül beszélni kell a szakértő módján, nyíltan — esetleg mellébeszélni! Okosan, hogy az apróságok rá ne jöjjenek. E téren számos jótanácsot adhatnék a még glóriás atyatársaimnak. Megszívlelhetnék — mondjuk — azt, hogy a tréfás, humoros kérdések megvilágítására a legalkalmasabb a komoly hangnem, a létfontosságú komoly dolgokról pedig csakis tréfálkozva, viccelődve beszélgessünk, így sohasem kötelező a hajszálnyi pontosság, s mindig megőrizhetjük bölcs fölényünket. Ha például az idősebb fiamnak az ammóniák képlete helyett röhögve azt mondom, hogy H2O, biztosan nem tart ostobának. Úgy véli, hogy viccelődő kedvemben vagyok, s jót kacag ő is. Persze egy ízben már én is — mint esendő ember — megpróbáltam kitérni a kérdésözön elől. A támadás a legjobb védekezés elve alapján én kezdtem meg a vallatást. Aziránt puhatolództam, hogy mit szólnak Kennedyné házasságához, s utána rögtön a Most cez Dunaj című új verskötettel leptem meg őket... Forgatták, lapozgatták a szlovákiai magyar költők szlovák nyelven kiadott antológiáját, s szemmel láthatóan gyönyörködtek a Slovenský spisovate! tetszetős kiadványában. Reméltem, hogy legalább békén hagynak, örömöm azonban korainak bizonyult. — Mondd csak, apu, mi az, hogy Híd a Dunán át? — érdeklődött az idősebb gyerek. Most — szokásomtól eltérően — nem tréfálkoztam. Elvégre hosszú esztendők múltán végre megtört a jég, s a hazai magyar költők hangja felcsendülhet a szlovák nyelvterületen is. Tehát komolyan beszéltem. Elmagyaráztam, hogy az antológia címében a híd képletes fogalom, s valójában nyilván a szlovákok és a szlovákiai magyarok összetartozását akarja jelképezni. Susmogtak, bólogattak a kis irodalmárok, s végül a legifjabbik megjegyezte, hogy sántít a jelkép, mert mi magyarok, valamint a szlovákok is mindnyájan a Duna innenső oldalán lakuak. Rájöttem rögtön, hogy a könyv Bábi Tibor egyik versének címét és ígéretek - Csehszlovákia kormánya húsz évvel ezelőtt kötelezte magát, hogy tiszteletben tartja az ENSZ-nek az emberi jogokról szóló deklarációját. Az elmúlt húsz év alatt helytelen intézkedések zöme látott napvilágot, ezek ellentétben álltak az általános szabadságjogok teljes elismerésével és gyakorlati biztosításával s megkülönböztetésben részesítették az állam polgárait, annak ellenére, hogy az egyetemes emberi jogok deklarációjának 1. cikkelye kimondja: „minden ember szabadnak és egyenlőnek születik.“ Ez év elején a szocialista demokrácia megvalósítására elindult egy folyamat, ahol előtérbe kerültek a lakosság politikai és nemzeti érdekeinek szempontjai. Ez a folyamat alkalmat adott arra is, hogy visszatekintsünk az elmúlt években a magyarságot annyira sújtó intézkedések sorára. dekriminálás és számonkérés nélkül. Régen várt esemény volt ez. Vártak rá közéleti személyiségek és egyszerű emberek, megbántottak, s lehet hogy mások is. Köztudott, hogy a szubjektivizmus a nemzetiségi politikában is éreztette hatását. Az átgondolt tervszerű intézkedések helyett gyakori volt az ötletszerűség, az alapos felmérést sokszor egyes személyek információi helyettesítették. A deklaratív nyilatkozatokat nem követte következetes intézkedés. Az egyes részletkérdések gyakran ellentmondó megoldása miatt a nemzetiségi jogok és normák kérdését alsóbb fokon másképp értelmezték. A demokratizálódási folyamat felvetette a nemzetiségi kérdés megoldásának a hibák helyrehozásának szükségességét is, hogy a csehszlovákiai magyarság ne csak a nemzetiségi kérdés megoldásának objektumaként szerepeljen, akiről és akinek sorsáról döntöttek, hanem váljon a problémák szubjektumává, saját problémáinak megoldójává. Megszületett a párt akcióprogramja, mely többek között kimondja, hogy a legrövidebb időn belül meg kell szüntetni a cseh és a szlovák nemzet államjogi viszonyában mutatkozó fogyatékosságokat. S kimondta egyidejűleg, hogy a csehek és a szlovákok államjogi viszonyának föderalizálásával összhangban biztosítani kell a nemzetiségek problémái megoldásának kielégítő garanciáit, olyan intézmények és nemzetiségi szervek létrehozásával, melyek felelősséggel oldanák meg a nemzetiségek problémáit. Továbbá leszögezte, hogy a nemzetiségeknek létszámuk arányában képviselve kell lenniük a politikai, gazdasági, a kulturális és közéletben, a választott és a végrehajtó szervekben, s az egyenjogúság szellemében biztosítani kell a nemzetiségek számára a jogot, hogy önállóan és önigazgatással döntsenek az őket érintő ügyekben. Ebből az elvből kiindulva dolgozták ki a nemzetiségek jogi helyzetének rendezéséről szóló alkotmánytörvény-javaslatot is. Ezt az eredeti javaslatot mi magyarok ugyan általában megelégedéssel fogadtuk, viszont nem talált megértésre bizonyos szlovák körökben. Ennek ellenére reméltük, hogy győz a józan politikai megfontolás és a szocialista internacionalizmus marxista-leninista elve. Azt gondoltuk és reméltük, hogy a nemzetiségi sérelmek jóvátétele, a nemzeti kisebbségek jogainak alkotmányos biztosítása a szocialista internacionalizmus szellemében történik majd. Reméltük, hogy végül nem kap helyet egyik táborban sem az öncélú nacionalizmus és hogy végül is — annyi év után — „önállóan és önigazgatással“ dönthetünk sorsunkról a bennünket érintő ügyekben. Ez „tegnap, ma és mindörökké“ élő, ható és teremtő igény a csehszlovákiai magyarság számára — írja Fonod Zoltán az Új Szó 1960. április 27-én megjelent cikkében. Az akcióprogramban lefektetett egyenjogúságot és önigazgatást csak önálló képviseleti és végrehajtó szervek képesek biztosítani. Ezt elismeri a párt akcióprogramja is. S íme a Nemzetgyűlés által október 27-én megszavazott alkotmánytörvényben a 2. cikk 1. bekezdésből hiányzik az az elv, hogy a választott és a végrehajtó szervekben a nemzeti kisebbségek számarányuk szerint képviseltetik magukat, továbbá a 2. cikk 2. bekezdésből kimaradt az önállóság és önigazgatás elve. Mindkét elv létfontosságú számunkra. Alapvető jogokat tagad meg az alkotmánytörvény a nemzetiségektől. Alapvető, sarkalatos elvek ezek. Elvek, amelyek az egész alkotmánytörvénynek megszabják a szellemét. A törvénytervezeteket általában a kormány terjeszti a Nemzetgyűlés elé. A kormányt gyakran különböző okok arra késztetik, hogy valamely törvénytervezetet olyan szövegezésben terjesszen elő, hogy az elfogadott törvény megkönnyítse a kormányzást. Néha külső nyomás, máskor belső kényszerítő körülmények teremtenek bizonytalansági helyzetet és ideges atmoszférát. S azután a törvénytervezetet ilyen helyzetben terjesztik elő, indokolják s gyors ütemben törvényerőre emelik. Indok mindig akad, s még egy