A Hét 1970/1 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1970-05-31 / 22. szám

JUNIUS M­emaetikai g­­yermeknap BENJAMIN LÁSZLÓ Hajnali karének Kata Katám a nagylány, ő már iskolás. Ír, számol, olvas, mint a vízfolyás. És kérdez, érdeklődik szüntelen, már szűknek érzi a mesék világát, foglalkoztatja minden tudományág, természettan, földrajz, történelem. A történelem jegyét ű­rzi teste: 45-ben gránátszilánk sebezte. A ház kihalt közüle, apja távol, de anyja elperelte a haláltól s az éhséggel is perbeszállt: naponta elszaladt egy tányér ácsiért — a frontra. Nagy mű születne, ha elmondanák hős szigeteket, háborús anyák. Karámba tán e hét­ sovány hetek oltották a gyűjtő természetet. Gyümölcsöt, cukrot , kapjon bármit is, mindenből tartalékol egy kicsit, kinőtt ágyat, tört bábút félretétet. Tegyük el, jó lesz az ő gyerekének. Azt mondja, gyermekorvos lesz belőle. Szőke, nyúlánk. Nyolcéves lesz jövőre. Jutka Jutkám bizony nem volt a mai széplány, mikor megszületett, de később is csont-bőr volt; marharépán neveltük föl: inflációs gyerek. Hát ne dicsérjem népem hősi harcát, látva Judit szépségét, telt kis arcát? Ifjú korát tekintve, fellépését, a családban ő a második kültű, de tehetségét nézve, ő az első, — az igazság ez, és nem álszerénység. Újpesten őrzött bűvös dobozából anyjának — majd ha kéri — pénzt varázsol; ha úgy tetszik, várat épít apának s a csillagokból fűz gyöngysort magának ... Élénk, hamis —— és roppant szemtelen, különösen velem; idegenek közt, társalogni mafla. Azt mondják róla: szakasztott az ap­a András Lángész lesz ez! — jövendölte nagyapja András fiamról, nagy kerek fejéről. A nők kedvence lesz! — ezt a szülésznő jósolta meg, testének más helyéről. De apja és nagyapja s bába — egy se tud annyit szint, hogy méltóképp lefesse vörösbejátszó bozontos haját, szeplős kis orrát, kópé­ mosolyát, gyöngédségét, ragaszkodása lángját s önérzetét, haragját, hogyha bántják. Melléknév is ragadt rá: Puciné. Ennek oka egynémely kombiné. Elmondhatom, hisz akik neki varrnak, úgyis tudják: ruhája holmi kis babos, virágos ingvéllat takargat, s­ajaj! — kényesebb női holmit is. Ruházatára nem lehet hiú nagylányok közt az agy­szem kisfiú. De hát ki bánja, hogy milyen színű, milyen szabású a fehérnemű? Ahol a munka babérja terem, ott légy hiú majd, én kis emberem! Zsuzsi A tőlem származó keitős művek között Zsuzsánna a legsikerültebb, a legművészibb, bár — mi tagadás —­­nem tudatos mű­ — spontán alkotás. A szépen ivett száj, sötét szemek, a gömbölyű arc, napsütötte homlok, a csöppnyi láb, keménykötés­i combok, —■ minden kis része egy-egy műremek. S a részletek tökéletes aránya! Dicsekvés vagy sem, — ő is apja lányai Persze még nem láthatom tisztán a jellemét. Kicsinyke e még, rövid költemény. Egyéves lesz november elsején. Leck« Könyv, táska, irka, tinta, — Kata­­r. Előttem is egy iv üres papír, talán, talán ma már halad a munka... — Te is leckét Írsz? — jön évődve Jutka. — Te is leckét Írsz? — jön csipogva András. (A családban ugyanis ő a kontrás.) S most mindazt, amit ők kapnak, ha rosszul viselkedett, megadják kamatostul: — Ifa nem Írsz, kapsz majd! Mehetsz a sarokbal — Jól elverünk —, fenyegetnek vihogva. De megunnak hamar s egymásután elvágtatnak új mulatság után. Ketten maradtunk Katámmal. Neki tán számtanpéldákat kell kelteni, vagy megírni, hogy mit látott vasárnap az állatkertben. Néha belefárad, bámészkodik, ráncolja homlokát, kocogtatja a tollszárral fogat. Egy óra sem kell — és már felderült képpel rakosgat s játszani megyen. Utána nézek büszkén s irigyen: No lám, a kis Mukk! Neki sikerült. A szakma A szomszéd szobából áthallani: játszik Juditka és Füst Lali, papást-m­amást, — felnőttet játszanak. Papa még alszik. Mama ketteget: Most menj a gyárba és Írj verseket! Így képzeli Judit a gyárakat: Sok ember ül ott, gürnyed a papír fölött s reggelitől estig verset ír. Megállok az ajtóban s hallgatom. De jó is volna, hogyha egy napon nekem szólnának: — Híres megrekedts — Most menj a gyárba és Írj verseket! Hajnali karének Meg se várja a felkelő napot, Zsuzsi kezdi az első szólamot. Előbb álmosan, halkan, panaszosan, aztán egész szívvel, cifrázva hosszan. Fölkelek érte, viszem Emmi mellé, elcsöndesedik szépen anyja mellén, a tejet nyögve, szuszogva nyeli, ízlik a reggeli. Utána rögtön jön a másik: Andriska is ágyunkba mászik, és mint az orkán, süvölt nyomán két borzas kis boszorkány. A kétszemélyes fekhely, a hitvesi ágy megtelik gyerekkel. Keres magának mind egy csöppnyi fészket és felcsendül a hajnali karének: Kossuth-nóta, úttörő induló. A hangok, mint a hullámzó folyó, rajta az ágy vidám, zenés kirándulóhajó. Ha ez nem ad boldogságot, mi ad? Miféle képzelt veszélyek miatt féltek hajóra szállni hajadon lányok, nőtlen férfiak? Képek a Szovjetunióból A Szovjetunió már felkészült az idei turista­idényre. Ez a Vityak nevű érdekes autócsár­­da Korsun-Sevcsenkov közelében (Ukrajna, cserkasszki körzet) várja a mototuristákat. A kazahsztáni Pavlodar város alumíniumko­hászati üzemének kultúrpalotája estéről es­tére fényárban úszik. Ezerszám keresik fel az üzem dolgozót, hogy hasznosan töltsék el szabad idejüket. A kultúrpalotában szá­mos szakkör működik, van tánccsoportja, két énekkara, népi zenekara, képzőművésze­ti szakköre, színházi és balett-stúdiója. — A képen: munkában a képzőművészeti szak­kör. (APN felvételek) Uljanovszk városatyái hatalmas, jól felsze­relt fúrási ifjúsági könyvtárral lepték meg a körzet gyerekeit a lenin-centenárium alkal­mából. Az új könyvtárban százezer kötet áll az ifjú olvasók rendelkezésére.

Next