A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-02 / 31. szám

Vladislav Chalupka Közvetlen demokrácia, jelszavak és szándékok A szocialista politika lényege a munkásosz­tály érdekeinek az érvényesítésében, a szocia­lizmus és a kommunizmus felépítésének céljai­val összhangban álló szükségleteinek kielégíté­sében rejlik. E folyamat nem nélkülözheti az irányítás tudományos módszereit. Társadalmi önigazgatás és plurális demokrácia Az ún. közvetlen demokrácia hívei — akik e demokráciában az egyedüli következetes szo­cialista alternatívát, a szocialista célok valóra váltásának legalkalmasabb eszközét látják — a képviseleti rendszer gyakorlati megvalósítása során mutatkozó nehézségeket eltúlozva magát a képviseleti elvet kérdőjelezik meg. Bírálatuk érvelését főleg a „nép nevében“ történő dön­téshozatalnak, a választói érdek és akarat mi­nél teljesebb érvényesülésnek követelménye mögötti gyakorlati elmaradására alapozzák. Programként azt a követelményt állítják fel, hogy a megszabott kérdésekről a nép közvetle­nül, a termelési, helyi és társadalmi önigazga­tási szervek útján döntsön. Természetesen nem lenne helyes, ha e nézeteket egyértelműen el­vetnénk, mert a társadalmi önigazgatás megva­lósítása hozzá tartozik a szocializmus és a kommunizmus felépítéséhez. Csakhogy a köz­vetlen demokrácia radikális érvényesítése, az önigazgatás elvének voluntarisztikus-szubjekti­­vista erőltetése a termelő erők fejlettségének mai fokán, s az ehhez kapcsolódó, a végzett munka alapján történő elosztás és szociális ré­­tegeződés mellett szükségszerűen a reprezenta­tív demokrácia, pluralitáson alapuló szociális, illetve politikai rendszer kialakulását eredmé­nyezné. Erre utalnak az 1968 januárja után ha­zánkban kibontakozott törekvések is. Az „ön­igazgatáson alapuló, a hatalmi struktúrát le­építő'' társadalmi rendszer védelmezése, köve­telése elvezetett a hatalom leépülése feletti hathatós — főleg a központban szükséges — ellenőrzést biztosító társadalmi-politikai plura­litás elkerülhetetlenségének elméleti indoklá­sához. Szóba került „a szabad vita", a „köz­ügyekre kiterjedő opponentúra" szükségessége, mely lehetőséget adott volna a gazdasági és politikai értelemben nyomást és ellenőrzést gyakorló szociális csoportok hatékony fellépé­sére. (Lásd O. Sedláček: Az önigazgatás né­hány vonatkozásáról. 17—18. old.). A „szakértők" javaslatai :,,A differenciált csoportérdekek intézményes érvényesítését szolgáló valamennyi törekvés ki­vétel nélkül oda hatott, hogy a szocialista kép­viselő testületek egyfajta arénává, a különfé­le sőt ellentétes nézetek találkozásának fóru­mává alakuljanak át. Ehhez nagyban hozzájá­rultak Z. Mlynárnak és még jónéhány szerző­nek az 50-es évek közepe óta hangoztatott, is­mert nézetei, amelyek a szocialista képviseleti rendszer továbbfejlesztését, a képviselő testü­letek aktivizálását kívánták szolgálni. A január utáni időszak megmutatta, hogy e nézetek gya­korlati átültetése súlyos zökkenőkkel jár. Az össztársadalmi érdekek kikristályosodásának folyamata gyakorlatilag hovatovább a külön­féle társadalmi csoportok, rétegek, közösségek és egyének spontán törekvéseinek a kifejező­désévé lazult. Nem tűnt kizártnak az egész „politikai reprezentáció" leváltását célzó köve­telmény felmerülése sem. I. Sviták a prágai Károly Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1968 márciusában tartott előadásában már azt hangoztatta, hogy: „Valamennyi képviselő ra­dikális leváltásával végződő parlamenti válasz­tásokra lenne szükség". A kommunistáknak a nemzeti bizottságokból való kizárását szorgal­mazó törekvések is mutatkoztak. Mlynár a pár­ton kívülieknek (de inkább a Sviták által ala­pított „elkötelezett párton kívüliek" klubjá­nak ) a követeléseire reagálva a nem kommu­nista pártokban való tömörülés lehetőségeivel kapcsolatban kijelentette: „E követelmény kü­lönböző formában, de leginkább az ellenzéki párt fogalom­körében mozogva jelentkezik .. . az, ami még pár héttel ezeelőtt nevetségesnek tűnt, ma már egy reális politikai lehetőségről folyó fejtegetés." (Hudé Právo, 1960. III. 26) A szocialista társadalom szervezetéről és az erre épülő képviseleti rendszerről kialakított plurális felfogást — az ellenzék és a hatalom­ért folyó harc (a politikai erők szabad versen­gésének) elismerése — nem egy esetben össze­kapcsolták Leninnek a szovjet hatalomról köz­vetlenül a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom előtt és a szovjet rendszer első hónapjai­ban tett kijelentéseivel. Leninnek arra a kije­lentésére hivatkoztak, amit a kormánynak egyik szovjet párt kezéből egy másik párt ke­zébe való átmenetéről mondott. Lenin valóban jónéh­ányszor rámutatott erre a lehetőségre. Fejtegetésének általános irányvételéből azon­ban kitűnik, hogy e lehetőséget nem tartotta a szocialista társadalom­szervezetet meghatározó tartós elvnek. Arra törekedett, hogy a bolsevi­kok többségben legyenek a szovjetekben, az Alkotmányozó Gyűlésben (közvetlenül a forra­dalom után) arra, hogy a bolsevik párt legyen a győztes. A pluralitáson alapuló politikai rend­szer mellett Lenin kijelentései alapján érvelni csak egyes mondatoknak Lenin beszédeinek és cikkeinek egészéből való kiragadásával és jó adag fantáziával lehet. Lenin ugyanis túlságo­san is egyértelműen kinyilvánította nézetét a szocialista társadalmat építő kommunista párt vezető szerepéről. Mindazonáltal alapjában nem ellenezte a nem kommunista pártok részvéte­lét a hatalom gyakorlásában. „A Második Össz­oroszországi Szovjet Kongresszuson a bolsevik párt kapott többséget — hangsúlyozta Lenin. Ezért csak az a kormány Szovjet Kormány, amelyet ez a párt alapított meg ... Mi szilár­dan a Szovjethatalom elve alapján, vagyis a legutóbbi Szovjetkongresszuson létrejött többség hatalmának elve alapján állunk, mi hajlandók voltunk és továbbra is hajlandók vagyunk megosztani a hatalmat a Szovjetek kisebbségével, azzal a feltétellel, hogy ez a kisebbség lojálisan és becsületesen aláveti magát a többségnek és kötelezi magát annak a programnak a végrehajtására, amelyet jóváhagyott az egész Második Össz­­oroszországi Szovjetkongresszus, és amely a szocializmus felé vezető fokozatos, de szilárd és tántoríthatatlan lépések programja." (Lenin Művei. 26. kötet. pp. 308—313 old.). Nos, ezek a nézetek nehezen azonosíthatók a szociálde­­mokratizmussal, mely mindenek fölé helyezi a „demokratikus köztársaságot", azt a politikai rendszert, amely nemcsak az egyenlő, általá­nos, közvetlen és titkos választójogot, hanem a kisebbség jogainak a tiszteletben tartását, a kormánynak a parlamenttel szembeni felelős­ségét is biztosítja és kizárja az ellenzékkel szembeni erőszak alkalmazásának lehetőségét, amennyiben az „demokratikus úton“ tör hata­lomra. Eme szemlélet szerint a munkások párt­ja a társadalmat pusztán a kormányban, a par­lementben, az önigazgatási szervekben és egyéb hatalmi intézményekben helyet foglaló tagjain keresztül, s csak a többség bizalmának a megszerzésével hivatott vezetni Azok az elképzelések sem tekinthetők túlsá­gosan újszerűnek és eredetinek, amelyek nem a reprezentatív demokrácia „hagyományos" rend­szerének létrehozását követelik, hanem e rend­szer alapvető elemeinek a „szocialista vívmá­nyokkal való", az „igazi népi rendszer" érde­kében álló „párosítását“ szorgalmazzák. „A szocialista rendszer keretei között fellépő el­lenzék “szükségességét, „a szocializmus építé­sével, a szocializmus módjaival kapcsolatos el­térő nézeteket valló független szocialista párt" megteremtését, mely „szavatolná az alkotmá­nyos törvények betartását", annak idején Bibó István, Nagy Imre utolsó kormányának minisz­tere is propagálta. Nézetei a Szocialista prog­ram Közép-Keleteurópa számára című szociál­demokrata pamfletban láttak napvilágot (IUSY, Bécs, 1963. 17—18. old.). A helyzeteknek és az eseményeknek a lenini elveket és a dialektikus módszereket nélkülö­ző megítélésével szoros összefüggésben áll az a naiv felfogás is, hogy a kormánypolitika ki­fejezetten hibás vonatkozásainak az elkerülhe­tetlen bírálatára és a hibák megjavítását szol­gáló indokolt javaslatok érvényesítésére hiva­tott ellenzéknek a szocialista viszonyok között is megvan a létjogosultsága. A képviselők választhatósága és visszahívható­sága Magától értetődik, hogy a szocialista társa­dalom jelenlegi képviseleti rendszere nem le­het örök érvényű. Túlhaladását a marxizmus— leninizmus maradéktalan alkalmazása teszi szükségessé. Lenin ugyanis többek között a képviselők választhatósága és visszahívhatósá­ga elvének is nagy figyelmet szentel. A vá­lasztási szemlélet, a képviselőknek a válasz­tókkal szembeni felelőssége, valamint a válasz­tó­polgárok kéréséhez vagy a megfelelő szer­vek véleményéhez kötött visszahívhatóság a szocialista képviseleti rendszer meghatározó tényezői közé tartozik. Már Marx Károly is nagyra értékelte az általános választójognak az 1871-es Párizsi Kommün megválasztásában játszott szerepét. A választhatóság és vissza­hívhatóság elvének alkalmazása azonban nem vonatkoztatható el a politikai-hatalmi ténye­zőktől. A marxizmus—leninizmus eme elveket sokkal fontosabb szempontnak, a munkásha­talom elsődlegességének rendeli alá, ami fő­ként feszült helyzetekben, az osztályharc és a p­olitikai küzdelmek kiéleződésének idősza­kában érvényesül. Ezért a választásnál a vá­lasztónak a képviselőről alkotott véleménye nem lehet kizárólagos, szempont, ismerni kell a képviselő egész tevékenységét, a szocialista társadalom érdekeihez és szükségleteihez való viszonyulását. A képviselők kiválasztásának, s a kiválasztás módjának a jelentősége A képviseleti rendszer legfontosabb eleme a képviselők jelölésének módja. A közvetlen demokrácia és az önigazgatás hívei a képvise­lők alulról, a párt és a társadalmi szervezetek taggyűlésein, valamint az üzemi, szövetkezeti és munkahelyi összejöveteleken történő jelölé­sét szorgalmazzák. A szocialista képviseleti rendszer gyakorlati megvalósulásának rendkí­vül fontos feltétele ez, mely biztosítja az ál­lampolgároknak a választás lefolyásában való reális, a választás puszta aktusán túlmenő rész­vételét. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a betöltendő tisztség jellege, s nem mel­lőzhetők a képviselőkkel szemben támasztott kötelmények sem. A szocialista feltételek kö­zött végbemenő választások megváltoztatják a képviselőtestületek összetételét, de egyben biz­tosítják az államhatalom és igazgatás válasz­tott szerveinek a különféle foglalkozási ágak­hoz való kötődését, hogy azok tükrözhessék a társadalom osztály és szociális szerkezetét, a lakosság nemzetiségi összetételét. Csak így tel­jesíthetik küldetésüket, így járulhatnak hozzá a leghatékonyabban a kommunista párt politikai irányvonalának a teljesítéséhez !Megjelent a Nové Slovo 27. számában | Ford.: kj

Next