A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-02 / 31. szám

egybegyűlt pedagógusokhoz, így emlékezve meg Comeniusról: „Nagy tudós, pedagógus, humanista, elszánt békeharcos volt Komensky tiltakozott a háború ellen, lángoló hazafi és interna­cionalista, a társadalom haladását fékezők irgalmatlan bírálója. Büszkék vagyunk rá, hogy annak az országnak a fiai vagyunk, amely Komenskýt adta a világnak. Különböző országok tudósai elemzik és értékelik Komenský életművét és nagyra becsülik örökét, mellyel gazdagította az emberi gondolkodás kincses­házát. A műsor további ünnepi szónoka dr. František Hrbek, az or­vostudományok doktora a Cseh Szocialista Köztársaság okta­tásügyi minisztere volt, aki szintén méltatta Comenius szellemi hagyatékát. A külföldi előadók közül a szovjet, a magyar, a német és a lengyel kiküldöttek előadásait kísérték nagy figyelemmel a hall­gatók. Dr. Terray Barnabás előadását napisajtónk már közölte, „Adatok Comenius hatásáról Magyarországon és a mai oktatás­ügyről“­­ címmel. A moszkvai Marja Fjodorovna Sabajeva asz­­szony, a pedagógiai tudományok doktora az összehasonlító peda­gógiatörténet eredményeiről beszélt, kiemelve Komensky mun­kásságának értékelését a Szovjetunióban. Hosszú, tartalmas elő­adását nem kellett tolmácsolni, a jelenlevők nagy többsége ere­deti előadásában megértette. Vasárnap, július 5-én 8 különböző helyekre rendeztek egész­napos kirándulást. Tíz autóbusz vitte a kirándulókat először Niv­­nicébe, ahol szoborkoszorúzás volt. Ott, a szobornál, az ünnep­lők előtt a Nívnicei Had elnöke bejelentette, hogy eldőlt az a nagy vita, amely eddig fennállt három városka, illetve község — Uhorský Brod, Nivníce és Komňa — között, hogy hol rin­gatták Komenský bölcsőjét. A Domentológusok kutatásának eredménye a következő: dr. Antonín Škarka professzor felfe­dezte Lesnóban (Lengyelország) Komenský sajátkezű dedikáció­­ját, amely eredetiben így hangzik: „Milé matce mé vlasti, zemi moravské, jeden z verných symu jejich ... Jan Amos Segeš Niv­­nický, po otci nazvaný Komenský .. Eldőlt tehát a vita: Nivnicéből származik, elődei magyarok vol­tak, de az akkori magyarok mai utódai nem vitatják vissza Ko­menskýt, aki ma már mindenkié, az egész világé. Mint csendes szemlélő vettem részt 8 napon keresztül a Ko­menský napokon. Célom az volt, hogy alaposan megismerjem a rendezvényt. Meggyőződtem arról, mennyire szeretik a szlo­vákok és a csehek anyanyelvüket. Sikerült? Igen. Ha egyszer mód nyílik rá, hogy a csehszlovákiai magyar pedagógusok is ha­sonlóképpen — ha szerényebb keretek között is — megvalósít­hatják akár Apáczai Csere János, akár a Czabán emlékének hó­dolva a pedagógus­napokat, talán itt szerzett tapasztalataimat is fel fogja használni a szervező bizottság, hogy hasonlóképpen jól sikerüljön a mi rendezvényünk is. Mi is tovább vinnénk azt a fáklyát, amelyet mint pedagógus Komenský adott át nekünk­­ életművével. SCHNIEBERNÉ WURSTER ILONA Fábry Zoltán végrendelete Alulírott Fábry Zoltán, stászi lakos, végakaratomat közlöm. A Az író legigazibb öröksége a mű­ könyveinek, írásainak ösz­­szessége, hatása, továbbélése. Hagyatékának azonban van még egy tényezője: volt életének kerete, anyagi maradéka, ingósá­gai és ingatlanai, melyek halála pillanatában kövagyonná vál­nak, hagyományi, muzeális jelentőséget kapnak. És ennél is többet: a továbbéltetés lehetőségét, a folyamatos­ság megszakíthatatlanságát. Balogh Edgár, a sarlósok volt ve­zére írja egyik itteni barátjának az erdélyi, kisbaconi Benedek Elek-emlékház felavatásának apropójából: „Stászon is minden­képpen meg kell majd ezt valósítani: a magyar antifasizmus, a vox humana múltját és jövőjét — Fábry Zoltán házát, könyvtá­rát, levéltárát — közkinccsé tenni.“ Az irodalmi közvéleményben személyem, művem és stószi lé­tem eggyé keverődött. Stósz nélkül nincsen Fábry-mű és nem lehet Fábry emlék. Stósz legenda lett, mert valóság volt. A jel­zők ezt egyértelműen bizonyítják: a „stószi mérték“, a „stószi ablak“, a „stószi őrhely“ a magyar irodalom és ezen túl a kö­zépeurópai kultúra fejezetcímei lettek. Stósz már életemben za­rándokhely lett. Stósz és a Fábry-mű realitását, egységét bizto­sítani kell, mint hagyatékot, mint elkötelező örökséget. A hagyatéki munka realizálására, az örökség pozitív kezelé­sére ma Szlovákiában egyetlen fórum az illetékes, és ez a ma­gyar kultúra itteni gyakorlati tényezője. A Csemadok, Csehszlo­vákiai Magyarok Kulturális Társadalmi Szövetsége (Pozsony, Bé­ke tér 3—4.) Épp ezért általános örökösömmé a Csemadokot teszem. Az örökség tárgya: 1. A ház- és földingatlanok (az utóbbiakat állami gazdaságok használják, ők fizetik az adót, én viszont nem kaptam ezért semmit.) 2. A könyvtár. 3. A levéltár (kartotékok, dossziék, levelek, nagyrészt fel­dolgozatlan állapotban: újságcikkek, dokumentációként jegyzet­füzeteim, amelyekből sajtó alá is lehet rendezni). 4. A berendezés: bútorok, képek stb. (A „B“­­ alattiak kivé­telével.) 5. Betétkönyv a stószi posta kezelésében (384146 sz.) 6. A halálom utáni könyv- vagy cikkhonoráriumok (A Madách Könyvkiadó biztosan folytatni fogja a Fábry-könyvek új kiadá­sának megkezdett sorozatát.) Stószból, a házból, nem sablonos múzeumi „zarándokhelyet“ kell csinálni, de a könyvtár és levéltár felhasználásával élő kulturális gócot, melyet írók, kutatók használnak. És ezért ez a hagyaték inkább terhet ró örököseire: a kulturális góc fenntar­tása áldozatokkal jár. A Csemadoknak persze joga, hogy a muzeális és kulturális góc szintézisét a saját elképzelése szerint valósítsa meg. Vi­szont jó lenne, ha ez a szlovákiai magyar kulturális tényezők (írószövetség stb.) bevonásával történne. (Egy régebbi végren­deletemben néhány elképzelést rögzítettem is. Ez dr. Nagyidai Ernőnél meg is tekinthető. Címét lásd a „C“ alatt.)­ ­ Szeretném megjutalmazni az engem az utolsó években gon­dozók munkáját: a Schreiber családot, főként ifj. Schreiber Istvánnét, Idát, s lányát, Aliszkát, az irodalmi köztudatban is­mert „Csacsit“. Nekik egyetemlegesen a családfő, Ifj. Schreiber István, Stósz 16. sz. címén 15 000 koronát, tizenötezer, hagyo­mányozok, mely a fenti takarékkönyv summájából fizetendő ki. Ezenkívül nekik hagyom: 1. a ruhaneműt, 2. a fehérneműt, 3. az ágyneműt, 4. s mindazt, amit a használati tárgyak közül maguknak ki­választanak. A ház további karbantartására, gondozására, szeretném, ha a Csemadok ugyanezt a Schreiber-családot bízná meg.­ ­ Utolsó akaratom végrehajtásával dr. Nagyidai Ernő ügyvédet bízom meg, Kassa, Mojmír utca 4. Végrendeletemmel nem akartam sem többet, sem kevesebbet, mint szlovákiai magyar lényegünknek, a vox humanának, lát­ható emléket és továbbható folyamatosságot biztosítani. Stósz és jómagam a vox humana fogantatásának, dajkálásának, ki­fejlődésének — úgy hiszem — nem voltak méltatlan tényezői és ezért elvárhatják, hogy az utánuk következők ne feledkez­zenek meg rólunk. Stósz, 1970. január 20-án. FÁBRY ZOLTÁN Dr. Terray Barnabás Comentológus

Next