A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-02 / 31. szám

Hollywood haldoklik... Hollywood haldoklik, Hollywood meghal, most már elkerülhetetlenül. Ez bizonyos. Az ifjú pénzemberek mégis irigylésre méltó ma­kacssággal foglalják el lépésről lépésre azo­kat a pozíciókat, melyeket a hollywoodi mág­nások elvesztettek. A negyvenkét éves Charles Blochdorn, a „Hall and Western“ nevű hatal­mas konszern alapítója, 1967-ben megkaparin­totta az ismert „Paramount“ céget. Egy másik konszern, a „Kinway“, a „Warner Brothers" társulatot nyerte el. A múlt év végén pedig Kire Kercourian, a Las Vegas-i „játékparadi­­csom“ egyik vezéralakja, megszelídítette az oroszlánt — a híres Metro—Goldwyn— Mayer filmvállalatot. Hollywood „öregei“ közül egye­dül csak Darrel Zanluk tartja meg a függet­lenségét. Világos, hogy az amerikai filmiparnak friss vérre s újabb aranyakra van szüksége. 1839 ben az USA legnagyobb producerei mintegy 139 millió dollárnyi veszteséget szenvedtek Csak Zaniuk egyedül 10 milliót vesztett két szuperprodukcióján. A „Paramount“ arra kény­szerült, hogy kiadja hatalmas stúdióit a hol­lywoodi városi temetkezési vállalatnak. A „Warner Bros“ időközben tizenkilenc film elkészítését mondta le. A filmművészek szövetsége zavarban van. A szövetség elnöke, Charlton Heston a kor­mányhoz fordult és kérte, hogy mentsék meg Hollywoodot adókedvezmények biztosításával. Los Angeles városi bizottsága megállapította, hogy IBSS-ban az amerikai filmek 54 százalé­kát külföldön vették fel. A bizottság indítvá­nyozta: teremtsenek tőkét Hollywood megse­gítésére abból a bevételből, amely a filmek bérbeadásából származik. Hollywood válságának oka — a legenda szertefoszlása. A televízió érezhető csapást mért a „sztár-rendszerre". A repülőgép ha­sonlóképpen súlyosbította a helyzetet: az uta­zó amerikaiak nem hisznek többé a karton­­dekorációnak, a felvételeket természetes kör­nyezetekben kell elkészíteni. Így a stúdiók fokozatosan kiürültek, a sztárok pedig el­hagyták Hollywoodot. Ha a legfontosabb mégis az, hogy megvál­tozott a közönség ízlése, jelenleg a nézők több mint hatvan százaléka harminc évnél fiata­labb. És ezek az emberek, akik közül sokan tanultak egyetemen, már nem nézik meg a húszmilliós költséggel előállított hollywoodi „kolosszusokat“, a puritán erkölcsöt hirdető zenés komédiákat vagy a látványos, hangza­tos filmeket a második világháború csendes­­óceáni csatáiról. A múlt mágikus receptjei — új csillag, kellemes muzsika, olyan forgató­könyv, melyet ismert író készített — kimen­tek a divatból, ma már a múlté. Az „új gazdák“ mindebből gyorsan okultak, Kercourian valamennyinél leghamarabb. Ez a legendás ember fokról fokra emelkedett fel a siker lépcsőjén. A válság után a har­mincas években autók javításával és viszont­­eladásával foglalkozott. A háborút repülős­ként szolgálta végig. 1945-ben visszatért ere­deti szakmájához, igaz, tevékenységét most már repülőgépek eladásával is kiszélesítette. A repülőgépek eladásából hatszázezer dollárt Las Vegas-i hotelokba és játékkaszinókba fek­­tetett. Ez az összeg ötszázszorosára növeke­dett, jelenleg Las Vegas királya erejének tel­jes világában van, azon fáradozik, hogy új életre keltse Hollywoodot. A Metro—Goldwyn —Mayer vonzó zsákmánynak tűnt neki. A tár­saság leégett, részvényei darabonként 25 dol­lárra estek. Kercourian kiszámította, hogy a részvények valódi értéke — 69 dollár. Habo­zás nélkül döntött, megvásárolta őket 35 dol­lárért. Tudta, Európa támogatja, Londonba repült, ötvenmillió dollárnyi kölcsönnel tért vissza, és megszerezte az alaptőke részvényei­nek 17, egy újabb londoni utazás után pedig a negyven százalékát. Az új politika első áldozata az André Mai­raux regényéből készült „Az emberi láz körül­ményei" című film, melynek felvételeihez Lon­donban Ered Zinneman rendező is társult. A producer Carlo Ponti, aki már jó ideje kap­csolatban áll a Metro—Goldwyn—Mayer cég­gel, Kercourian fel akarja ajánlani Pontinak a társaság alelnöki posztját, hogy ezáltal biztosítsa magának az európai közvetítőt. Az ifjú pénzemberek merész vállalkozásai egy ideig még elhúzzák Hollywood agóniáját. A felek azonban az elkerülhetetlen vég köze­­ledését mutatják. Ady és Fábry A korábbiakban már szó esett arról, hogy Fábry Zoltán életében az Ady költészetével va­ló találkozás olyan elkötelező élmény volt, amely őt végigkísérte egész életén. Szerencsés találkozás volt ez mindkét részről. Az egyik részről, hogy Ady egy igazán mélyen értő, em­berséget féltő követőre talált Fábryban; a má­sik részről pedig, hogy Fábry Ady költészeté­ben lelte meg azt, amit ő csak prózai szavak­kal tudott elmondani. Fábry mindent és min­denkit Adyval márt és magyarázott, vele egé­szített ki, ő volt a mottó. Fábry újabb kötetének a címében is Ady so­ra variálódott, fokozódott többes számmá, mely 1982-ben jelent meg: Emberek az ember­telenségben címmel. Emberek az embertelen­ségben, emberek a háborúban, a halálban, a fa­sizmus sötét éveiben — ez a lényege és mon­danivalója ennek a kötetnek. A képen látható Ady-szobor, amely évek óta Fábry lakószobáját díszítette, Nagy János szob­rászművésztől származik. A Harmadvirágzás c. kötet címlapja Fábry írói munkásságának jelentős részét a szlovákiai magyar irodalom pallérozásának felvirágoztatásának szentelte. 1963-ban jelent meg a Harmadvirágzás c. kötete, mely kriti­kai, irodalmi tanulmányokat tartalmaz egy-egy szlovákiai magyar irodalmi műről, íróról vagy kulturális kérdésről. Ez a kötet tartalmazza Fábry Zoltánnak egyik 1948 után megjelent legismertebb írását, Kevesebb verset — több költészetet címen, amelyben az új líra hiányos­ságaira, buktatóira mutatott rá. Sorai ma is tanulságosak lehetnek minden versíró számára: „L­égy költő, légy névadó, szlovákiai magyar verselő! A frázishínárból kikecmeregve, most már nézz és törj nagyobbakra, névadásra! Ke­vesebb verset és több költészetet: ez legyen a jelszó. Legyen gyümölcs a fán!“ Egy lap Fábry jegyzetfüzetéből „És újra elért a hívás: szólj, beszélj! És újra feltört a berzenkedő viszolygás: a hallgatás kísértése és Indoka: néha a némaság is be­szél ...“ Lehet idő és eset, amikor a hallgatás egyenlő lehet a véleménynyilvánítással, az írás­sal. Fábry a pompeji őr hűségével tántorítha­­tatlanul mindig ott állt az őrhelyen és ha te­hette, szólt és írt, ar mikor kellett. Volt persze időszak, amikor nem írhatott, mert betegsége gátolta és voltak idők, amikor mások, egy egész társadalmi rendszer ítélte hallgatásra a kapitalizmusban. Ma már csak a fehér foltok­kal megjelent újságlapok és kéziratainak kihú­zott sorai, lapjai ennek a megmondhatói. El­veit, meggyőződését azonban sosem adta fel. Népéhez, nemzetéhez mindig hű maradt. Az Európa elrablása c. kötet címlapja Fábry Zoltán Irodalmi munkásságának két nagy területe volt: a magyar, ezen belül a ha­zai magyar irodalom ápolása és a német és világfasizmus elleni harc. Harcát a fasizmus ellen 1948 után is tovább folytatta újabb írá­saiban. A humánum és béke hirdetésén keresz­tül mindvégig megmaradt antifasisztának. Írá­saiban a második világháború után úgy, mint a harmincas években, nyílt harcot folytatott az újra pozíciójukba helyezett náci-hitlerista ügy­nökök ellen. A háború veszélyét mindvégig hir­dette mert vallotta, hogy a háborúról újra meg újra beszélni kell, hogy az emberek erről soha meg ne feledkezzenek. Fábrynak az Európa el­­rablása c. kötete is ezt példázza. (Folytatjuk / 41 élete képekban 5. m­mm

Next