A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-08-02 / 31. szám

CIPRUS Nincs az olajfák alatt Két év nem sok Március nyolcadikén Makariosz érsek nikozta­ elnöki palotájából helikopterral útban volt, hogy részt vegyen egy istentiszteleten. Nem­sokkal előbb a rendőrségre névte­len bejelentés érkezett, hogy az elnök ellen merénylet készül a kolostorban, ahol a misét fogja celebrálni. Makariosz nem tulaj­donított nagyobb jelentőséget a bejelentésnek, ami nyilván nem volt az első ebből a fajtából. Ez­úttal azonban a merénylők már fenték rá a fegyverüket , s mint később kiderült, a bejelentés cél­­­­ja az volt, hogy eltereljék a rend­őrség figyelmét. Megerősített rend­őrosztagok hiába vártak a kolos­torban és környékén. Ezzel szem­ben az elnök, gépére már repülés közben rálőttek egy közeli iskola tetejéről, de csak a pilóta sebe­sült meg, aki azonban még így is le tudott szállni a gépével. Nem sokkal ezután Nikózia kö­zelében egy elhagyott útszakaszon megtalálták Polykarposz Jorgad­zisz volt ciprusi belügyminiszter több lőtt sebből vérző holttestét. Testőre közölte az elnökkel an­nak a két személynek a nevét, akikkel a meggyilkolt politikus az­nap azon a helyen találkozott. Két tiszt volt ez, „görögök a száraz­földről“, ahogy a ciprusiak az anyaországi görögöket nevezik. Az őr ugyanakkor átadott Makariosz­­nak egy dokumentumot: ez rész­letes utasításokat tartalmazott a Nemzeti Gárda (a ciprusi görög hadsereg) számára, amely görög­­országi tisztek parancsnoksága alatt áll, mi a teendő a hatalom­­átvétel érdekében Makariosz fizi­kai likvidálása után. Jorgadzisz rosszat sejtve rábízta az iratot testőrére, mielőtt elindult a vég­zetes találkára. Ez a két drámai esemény igen szemléltetően érzékelteti, milyen feszült, robbanékony a légkör Cip­ruson, a Földközi-tenger harmadik legnagyobb szigetén, mely kedvező fekvésénél fogva egyformán csá­bító nemcsak a turisták, de a ka­tonai stratégák számára is. A sziget katonai szempontból nagy megbecsülésnek örvendett már a középkorban, s azóta is, különösen legújabban az imperia­lista érdekek középpontjában áll. Ezekben a hetekben és hónapok­ban a legsúlyosabb megpróbálta­tásokon megy át az ország; egé­szen nyilvánvalóvá lett, hogy az Egyesült Államok és a NATO im­perialista körei egész Ciprust első­rendű fontosságú és teljes mérték­ben kézben tartott katonai tá­maszponttá akarják változtatni. A ciprusiak számára nem isme­retlenek ezek a törekvések, rosz­szat sejtető azonban az a vehe­mencia és könyörtelenség, amely­­lyel ma az ország függetlensége ■ ■' *:í :t <*<*» m* yIĽM ff I,•• % ^ ^ Rf • katonai támaszpont eredetileg az angolok kanéban volt, mont egyike a NATO exterritoriália támaszpontjainak Ciprus szigetén, Szörén­yi Levente és Bródy János siasr­eménye Copyright by Zeneműkiadó Vállalat, Budapest / Ilii Ilii 1. El kell mennem, szólt a fi­­­a, 2. Ne menj,ne menj , szólta le - any 3 Ma-rad-nek még , szólta ti - n, 1.Bú-csúzzunk el, szólta le - any, simile Bú- csúzzunk el, Ma-radj ve -­lem, Nem te- he - tem, El kell men-ned, Két év nem sok, meg fogsz várni, Nem lesz e­rőm té-ged vár-ni , Hogy­ ha szeretsz, meg kell várnod, Két év múl­va találsz majd mást, sem. el kell mennem nem lesz e - rom, ma- rad-nék még, el kell menned bú-csúzzunke! ma-radj ve-lem nem te-he-tem bú-csizzunkel ked-ve - sem. ked-ve - sem. ked-ve - sem. ked-ve - sem. Na-na-na- na- simile­m Makariosz érsek ciprusi államfő, aki­nek eddig sikerült megőriznie a szi­get egységét. 18

Next