A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)

1970-11-22 / 47. szám

Hagyományos katonai dísz­szemle a Vörös téren 1. Moszkvában hagyományos katonai díszszemlével emlé­keztek meg a NOSZF 53. év­fordulójáról. Ünnepi beszédet Szuszlov mondott. Beszédé­ben értékelte a Szovjetunió népeinek elért eredményeit és a nemzetközi helyzetet. 2. A katonai díszszemle során a klasszikus fegyvernemek képviseletében nehéz tankok vonultak fel. 3. A hatalmas interkontinen­tális rakéták ismételten a ka­tonai díszszemle érdeklődésé­nek középpontjába kerültek. 4. A katonai díszszemle után megkezdődött a moszkvai dol­gozók órákig tartó színpom­pás felvonulása. XePeS h­íradó Az egész világon megemlékeztek a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 53. évfordulójáról. Hazánk minden falujában és városában ünnepségeket rendeztek. A központi ünnepségek során Bratislavában a Kultúra és Pihenés Parkjában Václav Vačok, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. A Csehszlovákiai Magyarok Társa­dalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja Megjelenik minden vasárnap. Főszerkesztő Major Ágoston Grafikai elrendezés: Csáder László Szerkesztőség: Bratislava, Obchod­ ná u. 7. Postafiók C 398 Telefon: főszerkesztő 341-34 főszerkesztő-helyettes 328 84 szerkesztőség 328 65 Terjeszti a Posta Hírlapszolgála­ta, előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Külföldre szóló előfizetéseket el­ intéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/V1I. Nyomja a PRAVDA i­yomdaválla­ lat. Bratislava, Štúrova 4. Előfizetési díj negyed évre 26,-­­Kčs, fél évre 52,— Kčs, egész év­re 104,— Kčs. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A hét közbeszól Esztétikát a családi házak építésénél — Nem vagyok építőművész, de sze­mem az nekem is van. — Ezt az egy­szerű, de annál igazabb mondatot hal­lottam a múltkoriban. A vele kapcso­latos további szavak igazolják a bí­rálat helyességét és azt, hogy nagyon rövid időn belül változtatni kell a dol­gon. Milyen problémáról is van szó? A családi házak esztétikájáról... Igen, ezt kifogásolta az előző bíráló hang. (Megjegyzem, hogy a bírálatot nem egy építővállalatnál hallottam, ha­nem egy merőben más foglalkozást űző középkádertől.) Vizsgáljuk csak meg, hogy állunk a dologgal. Ha valaki építeni kíván, tervre van szüksége. Az építési engedély meg­szerzése után az építtető egyén fel­keresi a tervező írodát és előadja igényét. Nos, az egyik tervező állí­tása szerint, alapjában véve há­romféle ügyfél van. Az első, aki elfogadja az elismert szériatervet. A második, aki nem hoz egy teljes ter­vet, csak igényeit (olykor lehetetlen­ségeket is) mondja el. A harmadik, aki kidolgozatlan, de kész tervet hoz. Ez rendszerint egy már valahol fel­épült ház másolata, vagy egy „kon­tár“ tervrajza. . A különböző községekben és váro­sokban jártas ember nagyon sok esz­tétikailag kifogásolható, giccses ele­mekkel teletűzdelt új Családi házak­kal találkozott. Ez olyankor a leg­­bosszantóbb, amikor az ember látja, hogy rengeteg munkát, anyagot, ösz­­szesítve tehát pénzt fektetnek be az épületbe, s mégis egy nagy, otromba blokk-kolosszus tárul a szeme elé. Hogy ki ennek az oka? Erre két ol­dalról is adható válasz. Először is a hivatal, mely engedi, hogy a hiányos terveket is realizálják. Másodszor az egyén, aki nem respek­tálta a tervet, vagy nem ügyelt kel­lően, hogy mibe fekteti be a nem is csekély összeget. E néhány sort csak figyelmeztetőül vetettem papírra. Nem vitatható, hogy az ízlések különbözők. De meg kell érteni a tervező építészt is, hogy nem „beszélheti tele“ helyes esztétikával minden ügyfél fejét, s ezt kívánni sem lehet tőle Néhány dolgot azon­ban az illetékes hivatalok sem vé­geznek következetesen. Például: Miért nem veszik erélyesebb ellen­őrzés alá a kiadott tervet? Miért nem fektetnek nagyobb súlyt arra, hogy az épület a lehetőségek­hez mérten a terv szerint készüljön el? Miért nem adnak ki tervgyűjte­ményt (beleértve és kihangsúlyozva az átriumos házakat), melyet minden könyvesboltban meg lehetne vásárol­ni? E tények figyelembevételével és kellő kiegészítésével minél előbb vál­toztatni kell a helyzeten, míg valaki ismét „szobrot nem állít" az arány­talanságok és esztétikai bukfencek halmazának. KALITA GÁBOR

Next