A Hét 1970/2 (15. évfolyam, 27-52. szám)
1970-11-22 / 47. szám
— Érdekelne, milyen darabbal gazdagodott a gyűjtemény a ma kapott könyv révén. — Both Béla 1948-ban újjárendezett Tragédiájának egy rongyolt rendezői példányát kaptam meg. Habent sua fata libelli — tartották a régi rómaiak. Ez a példány valahogy a csornai járási könyvárba került, onnan a téti könyvtárba, majd a kisbaboti községi könyvtárban kötött ki. Selejtezés során innét a szemétdombra, vagy a zúzdába került volna, de él ott egy ismerősöm, barátom, aki rám gondolt és elküldte. De akad több ilyen regényes múltú kötetem is. Az egyikben például ilyen ajánlás olvasható: „Nagyon szeretett kedves keresztlányának Anna néni 1953 karácsonyára ajándékozza". Egy év múlva megtaláltam egy budapesti antikváriumban. Milyen gondolatai támadhatnak ilyenkor az embernek, hogyan került oda ... — Bizonyára sok Tragédia előadást is látott. Melyik fedte leginkább az ön elképzeléseit? — Úgy vagyok vele, hogy akár a Nemzeti Színház pódiumán, akár az óriási szegedi szabadtéri arénában, akár a Szinetár-féle tv-rendezésben látom, nem szoktam a rendezések dolgában igen magasra helyezni kritikai mércémet, annyira boldog vagyok minden új színrehozatalnál abban a tudatban, hogy ismét ezrek, vagy százezrek hallhatják Madách halhatatlan gondolatait. Minden előadás tetszett, amit eddig láttam. Monumentalitásában persze a szegedi szabadtéri előadás az, ami talán a legmegkapóbb. Láttam régi rendezésben, amikor a díszletek, kosztümök a Zichy-féle elképzelést idézték, és láttam útban is, mikor Both Béla és Major Tamás, akik a szövegnek akarták visszaadni a főszerepet, lekopasztották a színpadot, zsákvászon bevonatra és néhány korongra szorítkozva. A darab visszakapta így a maga gondolati tartalmát és szóanyagának nagy fontosságát. Tudok valamit szlovákul, és mivel a Tragédiát kívülről tudom, nem volt nehéz a vígszínházi előadást követni, ahol a múlt évadban a Hviezdoslav Színház vendégszerepelt. Felvonás közben beszélgettem Kazimir Károllyal, aki ugyancsak el volt ragadtatva a rendezéstől, amelytől szerinte a budapesti Nemzeti Színház is tanulhat. A Tragédia sokrétű munka, és mint minden remekmű, hatalmas gondolati anyagot araszol el. Ellentmondások is vannak benne. Kritikával, illetve judíciummal — de a remekműnek kijáró tisztelettel — kell olvasni, hiszen az emberi lét, az élet értelmének, céljának a keresése van benne, amit kinek-kinek egyénileg is meg kell a maga számára oldani. Lehet vele, kell is vele vitázni, de az állásfoglalás elől kitérni nem lehet. A Tragédia-gyűjteményen kívül dr. Szabó József gazdag Madách relikviával is rendelkezik. Eredeti Madách-levelek is birtokában vannak. Az egész Madách-komplexum megtekintése végül is felveti a kérdést. — Ennek a komoly nemzeti értéket képviselő gyűjteménynek mi lesz a sorsa majd évtizedek múlva? — Legkisebb leányom, Lilla-Panna tanárnő komoly irodalmi érdeklődésű, a gyűjtemény egyelőre kettőnké. Ő majd folytatja a gyűjtést, de biztos, hogy minden darabjának együtt kell maradnia. Senki fel nem oszthatja, senki el nem adhatja egyetlen darabját sem. A végén majd egy nógrádi múzeumban kell kikötnie. Vihar Béla, aki az Élet és Irodalomban ismertette gyűjteményemet, azt írta, hogy az Országos Széchenyi könyvtáré lesz. Erről szó sem volt. Nógrádban kell maradnia. És magamban a balassagyarmati Madách Múzeumra gondolok. Nem kellene hosszú utat megtennie a kedves, zöldzsalugáteres Szabóháztól végső otthonáig. A kis palócfőváros múzeuma is méltó otthont szolgáltatna neki. De hát addig csak folyjon le minél több víz az Ipolyon, Szabó doktor sokáig hódolhasson jó egészségben nemes szenvedélyének és legyen sok öröme a gyűjtemény kiteljesítésében. ORDÓDY KATALIN * Szalai Piroska megtérés csak a vasárnapok bújnak a bokrok alá hatlábú lovakat rajzol járdára az eső a kásavirág becsukja szemét állva maradtam egymásután dőlnek a földre a fák a fészkelt tenyerembe hullanak IRTJÁK AZ ERDŐT mint hajam hullik lepedőmre és a vakondok a fák titkaival halnak meg . . . birodalom A levelek tisztaságát üldözik az autók gumikerekei A levelek fölött csak a madarak ölelkeznek hallom szárnycsattogásukat levelek között vergődik a fény A levelek fölött kékek a madarak a szivárvány színeiben ölelkezik az eső a széllel erő A fagyökerek kuszasága élteti a földet és a gilisztákat folytonosságukban olvad a mélység bomlik a felhő pattog a napsugár. GROSSMANN IGOR felvétele