A Hét 1971/2 (16. évfolyam, 27-52. szám)

1971-07-09 / 27. szám

1971. VII. 11. JÚLIUS V 11 Lili H 12 Izabella K 13 Jenő Sz 14 Eörs CS­IS Henrik P 16 Walter Sz 17 Elek A komáromi (Komárno) járás A mozgalom kezdetei Komáromnak és vidékének lakossága örömmel üdvözölte a háború befeje­zését és a Habsburg-birodalom felbomlását. A magyarországi őszirózsás forra­dalom kirobbanása utáni napokban, 1918. november 3-án Komáromban meg­alakult a Helyi Nemzeti Tanács, ebben kezdettől fogva helyet kaptak a szerve­zett munkásság képviselői is. Nekik köszönhető, hogy a Nemzeti Tanács már megalakulása napján népjóléti bizottságot létesített, s ez lefoglalta a városban található élelmiszerkészleteket és megtiltotta kivitelüket a város területéről. A szervezett komáromi munkások akkori erejét és a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatását bizonyítja az a tény is, hogy — túllépve a magyarországi polgári-demokratikus forradalom vívmányainak keretét — a munkások no­vember 3-án a Kultúrpalotában rendezett gyűlésen megalakították a munkás­tanácsot. Ez 25 tagú végrehajtó bizottságot nevezett ki, székhelyéül lefoglalta a Kultúrpalotát, az épületre kitűzte a vörös zászlót, felvette a Vörös Gárda nevet és a lőszergyárban munkásőrséget szervezett. Kezdeményezésére a Helyi Nemzeti Tanács még ugyanaz­nap délutánján népgyűlést hívott össze az akkori Klapka térre: ezen a gyűlésen a munkástanács kijelölt szónoka, Vargha Pál beszélt. Másnap, november 4-én megalakult a katonatanács is, amelynek 92 tagja volt, ebből 35 tiszt és 57 közlegény. A város főterére kivonuló katonák és lőszergyári munkások előtt a komáromi szociáldemokrata pártszervezet elnöke, Árvay András mondott beszédet. A Magyar Tanácsköztársaság megalakulása után a megszállt területen, így Komáromban és környékén is kihirdették az ostromállapotot. A komáromi szociáldemokrata pártszervezet titkárságét a rendőrség lezárta és lepecsételte. Egy ideig lehetetlenné vált a szervezett munkásság legális tevékenysége. Május elseje A mai komáromi járás területén a munkásmozgalom a XIX. század végén kezdett kibontakozni. Ekkor még e területen csak jelentéktelen ipari üzemek léteztek, a lakosság túlnyomó részét az agrárproletariátus alkotta. A komáro­mi hajójavító műhely, kikötő, lőszergyár, a tanyi lenfeldolgozó üzem, a ki­sebb malmok,­­téglaégetők és fafeldolgozó üzemek nem nyújtottak elegendő munkalehetőséget, ezért sokan a fejlődő nagyvárosok építkezésein és a kiala­kuló gyáriparban találtak munkára. Az ipari központokban, főleg Budapesten ismerkedtek meg a haladó munkásmozgalommal s annak eszméivel. Család­jukhoz visszatérve ezek a munkások lettek a vidék munkásságának szervezői. Hatásukra az ipari proletariátuson kívül a mezőgazdasági munkásság is radi­kal­izálódott. A szervezkedés központja Komárom volt. A komáromi munkásság képviselői már 1878-ban részt v­ettek a magyarországi munkások országos kongresszuson Budapesten, majd 1880 májusában azon a kongresszuson, amely egyesítette a munkáspárt frakcióit és megalakította a Magyarországi Általános Munkás­pártot. Utána fokozatosan nő a szervezett munkások száma Komáromban, megalakulnak az első szakszervezeti csoportok a városban, munkásbiztosító pénztár létesül. A szervezett munkásság akkori jelentősebb megmozdulásai kö­zött említhetjük a könyvnyomdászoknak és könyvkötőknek a munkaidő csök­kentéséért tartott 1899-es sztrájkját, amely sikerrel végződött, valamint a ko­máromi építőmunkások sikeres bérharcát 1905-ben. A század elején aktívan tevékenykedik a városban a szociáldemokrata pártszervezet. Politikai küzdel­mei közül az általános választójogért folytatott harcát emelhetjük ki. A párt­vezetőség tagjai 1908 novemberében négy népgyűlésen agitálnak az általános titkos választójog mellett. Noha ezzel csak a központi pártvezetőség akciójába kapcsolódtak be, amely — helytelenül — az általános választójog elnyerésétől várta minden szocialista kérdés megoldását, mégis mér jelentős osztályöntudat­ról tanúskodik a "komáromi munkássághoz intézett, következő hangzású fel­hívásuk: „Munkások! Elvtársak! A szószegő koalíciós kormány eddigi becste­lenségeire rá akarja ütni a bélyeget a választói jog meghamisításával. Olyan törvényt terjesztettek a képviselőház elé, hogy a dolgozó milliók hatalmas tá­bora újra képviselet nélkül maradjon a parlamentben s a mágnások, a nagy­birtokosok, a papok és az ezek után élősködők tovább bitorolhassák a hatal­mat ebben az országban. Elvtársak! Munkások! Rajtunk áll, hogy sikerül-e a kormánynak ezt a gaz törvényjavaslatot keresztülvinni. Járjatok házról házra és világosítsátok fel azokat, akik nem akarják észrevenni, hogy jogtalan páriák voltak eddig és azok maradnak továbbra is, ha nem veszik ki részüket a harcból." Az első világháború éveinek nyomora forradalmasította a munkástömegeket. A lőszergyár munkásai a statárium ellenére a világháború utolsó éveiben több alkalommal sztrájkoltak. A viszonylag korszerű hadiüzemmé fejlesztett lőszer­gyárban többezer alkalmazott dolgozott. A katonai hatóságok fémipari mun­kásokat, falusi kovácsokat, műszerészeket vonultattak be katonának és vezé­nyeltek az ország különböző tájairól a komáromi lőszergyárba. A gyárban ka­tonai fegyelmet vezettek be, a fegyelemsértő munkásokat a gyári fogdába vit­ték, ahol büntetésüket a napi munka elvégzése után töltötték le; aki súlyosabb vétséget követett el, azt a frontra indították. A gyárban sok gazdag tapasztala­tokkal rendelkező szervezett munkás dolgozott, akik feltárták a munkásság előtt a háború igazi okát és népellenes voltát. A háború vége felé orosz hadi­foglyok is kerültek a gyárba, s ezek révén a gyár többi dolgozója tudomást szerzett az orosz nép forradalmi törekvéseiről. A lőszergyári munkások kezdeményezésére alakult meg 1917 májusában a vág­dunajori Békekávéházban a Vas- és Fémmunkások Komáromi Helyi Csoport­ja, a város egyik legnagyobb és legaktívabb szakszervezete. Pár nappal meg­alakulása után a hajógyár munkásai is csatlakoztak a lőszergyáriakhoz és kö­zösen sikeres akciót szerveztek a bérek emeléséért, az élelmiszeradagok helyes elosztásáért, a nyomorgó többgyermekes munkásasszonyok és hadiözvegyek megsegítéséért. E szakszervezet készítette elő 1918-ban a május elseje megün­neplését is. A tervezett felvonulást a hatóságok tilalma miatt nyilvánosan nem lehetett megtartani, így a párezres tömeg a Partosban levő csárdánál rende­zett majálison hallgatta végig a háborúellenes beszédeket és szavalatokat. A győri vas- és fémmunkások, a tatabányai bányászok és az ott dolgozó komáromiak, a hozzájuk csatlakozó vörös katonákkal 1919. május 1-én táma­dást indítottak Komárom ellen azzal a céllal, hogy a várost elfoglalva a mun­káshatalmat kiterjesszék a Duna bal partjára is. A város lakossága 1919. április 30-án éjfélkor ágyúszóra riadt fel. Az utcákon fegyverropogás hallatszott. A támadó vörös katonák a vasúti hídon át nyo­multak előre, ahol a kislétszámú cseh Intervenciós őrséget megsemmisítve za­vartalanul átjöhettek a Dunán. A támadók száma a szemtanúk becslései sze­rint 4-500 fő lehetett. Átjutva a Dunán a vörös csapatok a pozsonyi kapu fö­lött, s Kisdunát elzáró kőgélnál kétfelé oszlottak: a nagyobb csoport a pozso­nyi kaputól a gútai kapuig fejlődött fel, a kisebbik pedig a szigeten vonult fel az Erzsébet-híd hídfője ellen. A meglepett csehszlovák helyőrség harcba bocsátkozott a támadókkal. A munkáscsapatok kezdetben fölényben voltak és heves harcokban kiszorították az erdőkből a cseh helyőrséget. A hídfő ellen intézett támadás is sikerrel járt. Az őrség a kishídon át visszavonult a város területére, ahol heves, eleinte a támadóknak kedvező harcok fejlődtek ki. A vörös katonák a pályaudvar elfoglalására törekedtek. A leghevesebb har­cok a kishíd előtt, a rakpart legfelső szakaszán, a Hosszú és Kovács utcákban, valamint a temetők között dúltak. A gépfegyverek kattogtak, a puskák ro­pogtak, közben ordítozás, a sebesültek és haldoklók segélykiáltásai hallat­szottak. — Proletártestvérek előre! — Muníciót ide! Muníciót gyorsan! — Hol a bizalmi férfi?! — Munkástestvérek segítsetek! — Hol a szanktóc? A harci zaj három óra után kezdett csendesülni. A munkásegységek egy ré­sze a Kisduna töltése mögött ásta be magát, a többiek, akik közül néhányan a gázgyárig hatoltak, a temetők frontján harcoltak. Három óra után a cseh­szlovák helyőrség egy Érsekújvár felől érkező különvonatban erősítést kapott. A segítség megérkezését az érsekújvári vasutasok sem tudták meggátolni, akik miután értesültek a Komáromban történtekről, felrobbantották a komárom­érsekújvári vasútvonal egyes pályaszakaszait, de céljukat nem érték el. Az erősítést egyenesen a vasúti hídig vitte a vonat, a vörös katonák így két tűz közé kerülve visszavonulásra kényszerültek. A hajnali órákban a munkáscsa­patokat a szigeten is megközelítették az intervenciósok s a vasúti hídfő és az Beszélő múlt A Csehszlovákiai Magyarok Társadalmi és Kulturális Szövetségének hetilapja. — Főszerkesztő Major Ágoston. — Szerkesztőség: Bratislava, Obchodná u. 7. — Postafiók C 398. — Telefon: főszerkesztő 341-34, főszerkesztő-helyettes: 328-64, szerkesztőség: 328-65. — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálata. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. — Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia trace, Bratislava, Gottwaldovo nám. 48/VII. — Nyomja a Vychodoslovenské t­aclavne, n. p., KoSice. — Előfizetési díj negyed évre 39,— Kés, fél évre 78,— Kés, egész évre 156,— Kés. — Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon P. Havran, a 24. oldalon B. Tamás felvétele

Next