A Hét 1972/1 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1972-01-21 / 3. szám

1970-ben rendeztük meg a népdalénekesek II. or­szágos versenyét. Ennek sikeres lebonyolítása után a már megalapozott hagyományt tovább kívánjuk ápolni. Ezért a Csemadok KB az 1972-es téli-tavaszi időszakban megrendezi a műkedvelő népdalénekesek III. országos versenyét, melynek fő szervezője a Csemadok Központi Bizottsága lesz. Társrendező­ként a propagációs és szervezési munkában részt vesz még a Hét, valamint a Nő szerkesztősége, a bratislavai Népművelési Intézet és a Csehszlovákiai Rádió magyar szerkesztősége. December 21-én tar­totta első ülését a Tavaszi szél vizet áraszt... nép­­dalverseny előkészítő bizottsága, amelyen a jelenle­vők a rendezőbizottság elnökéül Héger Károlyt, a Csemadok szervezési osztályának vezetőjét válasz­tották meg. A bizottság titkára Takács András, a Csemadok népművészeti osztályának vezetője. Tagjai szervezési vonalon a társrendező szervek kiküldöttei, a Csemadok szervezési osztályának dol­gozói, zenei vonalon Ág Tibor, a Csemadok nép­rajzi szakelőadója, és Viczay Pál, a Csemadok ének­zenei szakelőadója. A népdalénekesek Tavaszi szél vizet áraszt... néven 1970-ben megrendezett II. országos versenyé­nek tapasztalatai alapján a rendező bizottság szük­ségesnek látta, hogy néhány módosítást eszközöljön az ez évi verseny szabályaiban. Sok félreértésre adott okot az elmúlt versenyben, hogy a szólóénekesek és éneklő csoportok egy kategóriába tartoztak. Ezért a következő országos versenyben a szólóénekesek és éneklő csoportok két teljesen különböző kategó­riába kerülnek, és így a járási döntőről az első két helyezett szólóénekes és éneklő csoport, tehát két szólóénekes és éneklő csoport jut tovább az elődön­tőbe. A versenyfelhívást, valamint a jelentkezési lapokat a sajtó a közeljövőben fogja közölni. A ren­dező bizottság szeretné, ha a Tavaszi szél vizet áraszt... ez évi versenyén résztvevők műsora lehető­leg a saját falujuk vagy tájegységük népdalait kép­viselné. Az énekeseknél kedvezőbb elbírálásban ré­szesülnek azok, akik saját helységük, illetve kör­nyezetük népdalait adják elő, melyeket ők maguk kutattak fel, illetve tanultak meg idősebb falusi énekesektől. A rendező bizottság javasolja, hogy a járási döntőket 1972. március 31-ig, az elődöntőket pedig április 30-ig bonyolítsák le. Az országos döntő megtartására valószínűleg 1972. május végén kerül sor. Mellékelten közöljük az 1971-ben megrendezett országos döntőben énekelt egyik legsikeresebb nép­dalt. ÁG TIBOR Á á&Sít- énekelte Köblös Bálintné Veľké Kapučanybol / Nagykeposi 1 X 1 t=E=i -S.-»: > V-, -T ^----4~ - , * —O­~L ' ' '—* 1 _ Kér­­­tünk a -' lett van egy ma­­­lom, 0 - da - vlase», le - ré - ra - tem. Eltörött a kutsm gémje, Hol Itatok meg estére, Két szalagot kötsik rája, Mégis megh­etek rajta. Kevés az önként vállalkozó A Csehszlovákiai Magyar Nyelvművelő és Nyelv­járáskutató Társaság — a Csemadok KB mellett működő többi társasághoz hasonlóan, szakbizottság­ként kezdte meg munkáját 1967-b­en. Azzal a céllal hozták létre, hogy a csehszlovákiai magyar dolgo­zóknak nyelvhelyességi kérdésekben segítségükre legyünk, valamint hogy elősegítsük az itteni ma­gyar nyelvjárások anyagának összegyűjtését és tu­dományos feldolgozását. A szakbizottság 1969-ben alakult át társasággá. A Társaságnak mintegy 50 tagja van (nyelvészek, pedagógusok, szerkesztők, tudományos munkatár­sak), s jóváhagyott szervezeti alapszabályzat szerint működik. Legfőbb szerve a közgyűlés. A közgyűlé­sek közötti időszakban a vezetőség irányítja a mun­kát. A vezetőség az elnökség tagjaiból, továbbá a többi megválasztott vezetőségi tagból és a szakcso­portok vezetőiből áll. A Társaság ugyanis 9 csoport­ban fejti ki tevékenységét, ezek: a sajtónyelvi, ter­minológiai, helyesírási, nyelvi nevelési, beszélt nyel­vi, ismeretterjesztő, dialektológiai, toponímiai és nyelvi összehasonlító csoport. Ezek közül a toponí­miai, a dialektológiai, az ismeretterjesztő, a nyelvi nevelési és az újabban alakult nyelvi összehasonlító csoport fejt ki komolyabb tevékenységet. A toponí­miai csoport tagjai — mint önkéntes gyűjtők — a községek helynévanyagát, a dialektológiai csoport tagjai pedig az itteni magyar nyelvjárási anyagot gyűjtik össze. Az ismeretterjesztő csoport tagjai nyelvművelő cikkeket írnak az Új Szóba. Céljuk, figyelemmel kísérni, felfedni, felszámolni a sajtó és a beszélt nyelv hibáit, amelyek idegen hatásra ke­letkeztek nyelvhasználatunkban. A választékos ma­gyar köznyelvtől való eltávolodást akarjuk ezzel megakadályozni és elérni, hogy az újabb fogalmak Magyarországon használt nevét dolgozóink idejében megismerjék, s ne legyenek kénytelenek ezeket a szlovák nyelvből magyarra fordítva használni, ami esetleg nyelv-elkülönüléshez vezethetne. E fogalmak nevének összegyűjtése tulajdonképpen a terminoló­giai és helyesírási csoportnak a feladata lenne, de sajnos, e csoportnak kezdettől fogva nem akadt ve­zetője é s így tagsága sincs, pedig nagyon komoly feladat várna erre a csoportra is. A beszélt nyelvi csoport szintén azért nem működik, mert a Rádió magyar szerkesztőségének és a Magyar Területi Színháznak a dolgozói között nem akad vállalkozó, aki kézbe venné az irányítását, ugyanis ennek a csoportnak az lenne a feladata, hogy a Rádió ma­gyar munkatársainak és színészeknek a nyelvhasz­nálatával foglalkozzék: előadások szervezésével, gyakorlati útmutatásokkal csiszolja kiejtésüket, hangsúlyozási készségüket stb. Hasonlóan fontos, vagy még fontosabb szerepe lenne a sajtónyelvi csoportnak, hiszen a sajtó munkatársainak nyelv­­használatával kellene foglalkoznia. Sajnos, ez a cso­port is csak rövid ideig fejtett ki tevékenységet. Nyelvhelyességi előadást szervezett az újságírók ré­szére, gondoskodott arról, hogy a fontosabb magyar lapok nyelvét értékeljék. Ezeket az értékelő tanul­mányokat az Irodalmi Szemle közölte az elmúlt években. Annak, hogy a csoport befejezte működé­sét, tulajdonképpen a sajtó munkatársainak a kö­zönyössége volt az oka. A csoportvezető nagy akti­vitással kezdte és végezte feladatát mindaddig, amíg a sajtó munkatársainak a nyelvhelyességi kérdések­hez való közönyössége miatt kedvét nem vesztette. Szeretnénk, ha ennek a csoportnak sikerülne fel­újítani a tevékenységét, hiszen sajtónk nyelvének jelenlegi állapota azt mutatja, hogy újságíróinknak nagy szükségük volna fejlődésre, továbbképzésre. A nyelvi nevelési csoportnak az a feladata, hogy az iskolaügyi szervekkel karöltve — a pedagógusok segítségével hatékonyabbá tegye az iskolai nyelvi nevelést. Az a tapasztalatunk, hogy nyelvhasználat tekintetében néha még pedagógusaink sem állnak olyan fokon, amelyet joggal elvárhatnánk tőlük, kü­lönösen a nem magyar szakosok. Magyar szaktermi­nológiai kérdésekben szintén tapasztalható bizony­talanság, hiányosság. Ezért elsősorban a pedagó­gusok nyelvének művelését tűzte ki a csoport célul, emellett azonban gondot fordít a tanulók nyelvi nevelésére is. A nyelvi összehasonlító csoport nemrégen jött létre, sőt mondhatjuk, most van alakulóban. Az a feladata, hogy kontrasztív módszer segítségével összevesse a magyar és a szlovák nyelv elemeit, nyelvtani kategóriáit, s rámutatva a különbségekre, fejlessze a tanulók nyelvhelyességét, tudatossá te­gye nyelvtanulásukét. A csoportok munkája időnként közös rendezvé­nyekben csúcsosodik ki. Legfőbb ilyen rendezvé­nyünk a Kazinczy Nyelvművelő Napok, melyet 1972-ben újra megrendezünk. Itt találkozik a tagság a nyilvánossággal, elsősorban pedagógusokkal, nyel­vészekkel és más érdeklődőkkel. Külföldi előadókat is meghívunk ezekre a napokra, elsősorban neve­sebb magyarországi nyelvészeket, de találkozónkon részt vettek már jugoszláviai magyar nyelművelők is. A nyelvművelő és dialektológiai tárgyú előadá­sok után szekciókban folyik a munka, amelyekben az egyes szakcsoportok vezetői szakmai útmutatá­sokkal látják el a tagokat s igyekeznek tagnak be­szervezni az érdeklődőket is. A szervezést elsősor­ban a Csemadok bonyolítja le s az anyagiak nagy részét is biztosítja, de hathatós segítséget kapunk a nyugat- és kelet-szlovákiai kerületi pedagógiai in­tézetektől is, amelyek a pedagógusok részvételét biztosítják szervezési és anyagi szempontból. Továb­bá segítséget nyújt a szervezésben a košicei (kassai) Batsányi Kör is azzal, hogy előadást és műsort biz­tosít a résztvevők, valamint a kassai nyilvánosság számára.­­ A másik fontos rendezvény, amelyben nem mint vezető rendező szerv veszünk részt, hanem társként kapcsolódunk be, az országos kiejtési verseny. Ezt az Oktatásügyi Minisztérium rendezi elsősorban a Nyugat-szlovákiai Kerületi Pedagógiai Intézet és a galántai iskolák segítségével. Összefoglalva a Nyelvművelő és Nyelvjáráskutató Társaság tevékenységéről mondottakat, megállapít­hatjuk, hogy bár az elvégzendő feladatokhoz kevés az önként vállalkozó, s így talán a csoportok nem tudnak olyan munkát kifejteni, amilyet szeretnének, tevékenységük hatása mégis érezhető és kimutat­ható. Aki száz évig énekel... Aki száz évig énekel, Fényes csúcsokat ér az el. (Idézet Vass Lajos kórusművéből) 1871. december 5-én a levicei (lévai) Dank szálló nagytermében ünnepi hangversenyre gyű­l­ össze a vá­ros zenekedvelő közönsége. A lévai kóruskultúra meg­alapításának 100. évfordulója, valamint a Csemadok lóvai helyi szervezete Fáklya énekkarának első nyil­vános szereplése alkalmából rendezett hangversenyen négy énekkar mutatkozott be. A levicei (lévai) járás tanítóinak „Domovina“ énekkara Grébner Gyuláné és Zborovlan Franticek, a Želiezovce­ (zselizi) gimná­zium leánykórusa Molnár András, a lévai óvónőképző leánykórusa Vizner Mária, a Csemadok Závas helyi szervezete „Fáklya" énekkara Szalay Pál vezényleté­vel, nagy lelkesedéssel adta elő a szebbnél szebb kó­­rusme­veket. Az est színvonalát még rangosabbá tette kórusmozgalmunk élvonalbeli együttesének, a Cseh­szlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának sze­replése. Vass Lajos Erkel-díjas zeneszerző, kedves barátunk és munkatársunk, aki í úgyszólván együtt lélegzik a csehszlovákiai magyar kórusmozgalommal, erre az al­kalomra egy nagyon kedves kórusművel lepte meg az egybegyű­lt dalosokat és a közönséget. A szerző ve­zényletével az összkar előadásában elhangzott kórus­­mfűnek olyan sikere volt, hogy meg kellett ismételni. Nagy öröm számunkra, hogy az 1978 után feloszlott lévai dalárda újra énekel, s amint a hangverseny si­­kere mutatta, oly szép eredményekkel dicsekedhet, hogy az 1972-ben megrendezésre kerülő H. országai Kodály-napokra is eljuthat. Merész műsorpolitikájuk, a művek precíz betanulására való törekvés, a művészi átélés helyenként megcsillanó fénye arra enged kö­vetkeztetni, hogy Szalay Pál személyében olyan kar­­vezetőt találtak, akiben minden előfeltétel megvan arra, hogy az énekkart további sikerekre készítse fel. De ez csak az egyik tényező. Sajnos, a legjobb kar­vezető is tehetetlen, ha nincsenek lelkes énekesei. A legnagyobb dicséret azokat illeti, akiket Szalay Pál vezet. A közös éneklés, a zene iránti szeretetük, lel­kesedésük, önfeláldozó szervező munkájuk eredménye volt ez a jól sikerült, művészi élményekben gazdag, felejthetetlen est. Kívánjuk a lévai dalosoknak, hogy az elkövetkező években is ilyen lelkesen daloljanak, hogy méltó kö­vetői legyenek a 100 éve megalapozott s a múltban oly virágzó zenei hagyományoknak. 11

Next