A Hét 1973/2 (18. évfolyam, 27-52. szám)

1973-09-28 / 39. szám

H etedmagával tűz a nap, rek­­kenő a hőség. Izzadnak, tö­rülköznek az emberek az utcán, munkahelyen, autó­buszban, szórakozóhelyen, otthon... egyszóval minde­nütt. Mert hát kánikula van a javából. Jólesik ilyenkor a hűtött üdítő ital, ha van, s miért ne lenne, hiszen van hol és miben lehűteni. Arra való a hűtőszekrény. JEMLÉKEIM KÖZÖTT TALLÓZVA Gyerekkorom teleire emlékezem. A befagyott patak jegét zsákkal be­­pólyált csizmás férfiak vágták — termelték ki, s szekéren hordták a zsúpszalmával fedett jégverembe, hogy a nyári hőségben hideg sört ihasson a falu népe, hogy egy-egy kényszervágásra kerülő állat húsát megőrizhessék a romlástól, s hogy egy-egy jegelésre szoruló beteg em­ber kínját enyhíthessék. És emlék­ezem a városi „jeges emberekre“ is, akik rendszeresen szállították a ha­sábjeget a kiváltságosok lakásaira, mert abban az időben csak a kivált­ságosok rendelkeztek jégszekrénnyel. rótra), a Calex hűtőgépgyárba, hogy hírt adjak a gyárról, fejlődéséről és terveiről, nem utolsósorban a dol­gozók örömeiről és gondjairól. Takarosan épülő, szépülő és fej­lődő a városka. Peremén — elég nagy területen — fekszik a gyár. Nyílegyenes sugárút vezet hozzá. A városka és a gyár között van a sta­dion, az üzemi labdarúgó-csapat fel­legvára. A gondozott, zöld gyepen éppen edzést tartanak. „Lehetne jobb is a csapat“ — hallom a megjegy­zést. A hangban enyhe irónia. A FEJLŐDÉS Azóta nagyot változott a világ. Pontosabban az elmúlt egy-két évti­zed alatt. Ma már kevés olyan ház­tartás van az országban, melyben ne lenne hűtőszekrény. Előnyét, szük­ségességét és hasznosságát nem kell különösebben bizonygatnom. Ilyen s hasonló gondolatokkal utaz­tam Zlaté Moravcébe (Aranyosma-Köztudott, hogy a felszabadulás után Szlovákiában megkezdődött a nagyfokú iparosítás. Itt is, 1949-ben épült fel a gyáracska. A maihoz vi­szonyítva csak gyáracska volt. 1950- ben kezdték el gyártani a hűtőszek­rényeket 800 alkalmazottal. — Nagy tett volt ez akkoriban — mondja Kvalténi igazgatóhelyettes. AHOL A CALEX ÉS MOST... — Nyolcszáz helybeli és környékbeli ember jutott munkához, s tette meg első, bizonytalan lépéseit az ipari munkásság nagy családjába... Ma már ott tartunk, hogy kétszázezer hűtőszekrényt gyártunk évente. Ez a szám mindennél beszédesebb, híven tükrözi a gyár fejlődését. A 120, 210 és 230 literes hűtőszekrényeinket is­merik az egész országban, sőt kül­földön is. — Mást is gyártanak? — Természetesen: a Szovjetunió­nak évente 200—250 ezer kompresz­­szort, Lengyelországnak mintegy 100 millió korona értékben agregátot... és Kubának is gyártunk néhány dol­got. Legújabban a jugoszlávokkal Jón Kvolténi Stefan Kral Michal Grosmus Dombokká szelídült hegyek között húzódik meg Kosihovce (Decsekeszi). A falu közepén folydogáló patak partján gyanta- és virágillatot terelget a szél. Ide ült ki szombat délutáni pihenőre a háza elé PÁSZTOR IMRE bácsi, a szövetkezet állattenyésztési csoportjának 72 esztendős dolgozója. Kigombolja nyakán az inget, hátát nekiveti a deszkakerítésnek, nagyot lélegzik. Tudja, én úgy vagyok, mint aki sokat jár, és nehéz a terhe . . . mert az becsüli a munkát meg a pihenést is. Annak ünnep, ha megáll egy szussza­­násra és visszanéz a megtett útra, átgondolja, mek­kora távolságról hozta idáig a terhet. .. Azután persze megint az út irányába fordul, és arra gondol, hogy milyen utat kell még megtenni . . . mert érti ugye, hogy haladni csak előre lehet. . . Az esztendők fehérre meszelték a haját. Telefirkál­ták az arcát gyorsírói rövidítéshez hasonló szarka­lábakkal. Mosolya mégis olyan derűs. Ezt az arcot le kellene festeni! Legszívesebben mértéket vennék róla, s nyomban ecsetet ragadnék, de bosszantó két­ség támad bennem: nem tudom lefordítani az ecset nyelvére ennek az arcnak oly vidáman sugárzó erejét. Örökítsen inkább a fényképezőgép! Néhány közömbös mondat után, mintha csak érez­­né, tudná, hogy mire vagyok kíváncsi, önmagáról, a munkájáról beszél. Mehettem volna nyugdíjba, hisz hetvenkét éves múltam július 22-én, de nem tudtam rászánni maga­mat .. . Tudja, aki húsz év óta naponta azt figyeli, hogy mennyit nőnek, fejlődnek a borjak, annak nem könnyű egyszerre csak otthagyni . . . Látni akartam és tudni, hogy milyenek lesznek később . . . Négyen dolgozunk egy csoportban. Podromlovszky Vince, Zalykó Józsefné, Pásztor Pálné meg én. Százhat bika­borjút gondozunk. Ebből én huszonhetet. Közbeszólnék, de int, hogy csak hallgassak, még mindent nem mondott el a munkájáról. Kezdetben naponta 180 deka a súlygyarapodó- ŐSZI ARCKÉP

Next