A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-01-03 / 1. szám
Olvasóink a felszabadulásról 0## Napokig a pincékben szorongtunk. A gyermekek már megunták a kényszert ölben csücsülést, a felnőttek idegeit a tétlenség és a bizonytalanság őrölte, s az idősek jajdulva mozdították elgémberedett tagjaikat. Tíz család egy kis pincében ... A tüzérségi lövegek gyilkos zenéje halálfélelmet keltett, visszavonuló németek a falu mögött emelkedő hegyen foglalták el új védelmi állásukat. Szemben velük a felszabadító harcosok helyezkedtek el. A két hegy között — jégpáncéllal takarva — az Ipoly folyó húzódott. Aztán elhallgattak a fegyverek. A többnapos pokoli zaj után szinte bántóan hatott a csend. Lélegzetvisszafojtva figyeltünk, vártunk. A csendesség félelmetessé vált Naplómba ezt a dátumot jegyeztem: 1944. december 31. este tíz óra. Kintről lépések zaja hallatszott. Valaki sietve közeledett a pince ajtaja felé, lába alatt ropogott a hó. Mi, a pincében szorongok, saját szívünk dobogását hallottuk a nagy izgalomban. Civilruhás, idegen férfi bújt be a pincébe, gondosan bezárta maga után a rozoga ajtót s a hátával nekitámaszkodott. Senki nem kérdezte tőle, kicsoda, honnan jött, miért jött? Az egyetlen gyertya pislákoló fényénél hallgatagon néztük megviselt külsejét, fáradtságtól sápadt arcát. Kis idő múlva megszólalt: — Azt hiszem, elmentek. Ki kellene nyitni az ablakokat... A légnyomás miatt. Elkésett a figyelmeztetéssel. Hatalmas dörrenés rázta meg a levegőt. Szinte megemelkedett velünk a pince. Az álmos, alvó gyermekek riadtan felsírtak, az asszonyok meg fohászt rebegve keresztet hánytak magukra. Egy idős bácsi felmordult: — Mi az istennyila volt ez? — Felrobbantották a nagyhidat... — szólt az idegen férfi halkan, mintha csak önmagának mondta volna. — Szóval így búcsúznak... — dörmögte a bácsi. Mások is tettek megjegyzéseket. Ki ilyet, ki olyat. A bácsi még tudálékosan hozzátette: — A többit is felrobbantják? Mert akkor még három robbanás lesz! — A többi híd nem robban fel. Elgondolkodtam az idegen férfi kijelentésén. És találgattam, honnan veszi, hogy a többi nem robban fel. Kíváncsian vártam, hogy mi lesz. A fejlemények azonban őt igazolták. Igazat mondott. A többi híd nem robbant fel. Elhatároztam, hogy elbeszélgetek vele. Érdekelt a kiléte. De mire a közelébe férkőztem volna, kiment a pincéből. Az órám éjfélt mutatott. Kezdetét vette az 1945-ös esztendő. Valaki bekiáltott a pincébe: — Germán teszt? Hatalmas termetű szovjet katonatiszt nyitotta ki a pinceajtót. Zseblámpája fényével átfésülte a zsúfolt pincét, majd megnyugodva azt mondta: — Na, szép új esztendőt Vojna kapott! Meghatott a szó értelme. A nehéz, küzdelmes évek után szinte hihetetlenül hangzott, hogy — legalábbis nálunk — vége a háborúnak. Pár perc múlva sok-sok szovjet harcos dőlt le pihenni a lakás összes helyiségében. A ház elsőként szabadult fel Mulyadon, 1945. január 1-én, 0 óra 5 perckor. Az alakulat parancsnoka, egy százados is bejött a pincébe. Hetvennyolc órán át innen irányította a felszabadító harcot. És 1945. január 4-én, hat órakor teljesen felszabadult a község. 42 szovjet katona hősi halála árán ... Még ma is — harminc év múltán — érzem, hogy nehéz, küzdelmes volt a harc. Most azonban már világos előttem, hogy mindig éjszaka előzi meg a hajnalt. Azon az éjszakán a dolgozó nép hajnala köszöntött ránk. VÁMOS JÓZSEF Mula (Mulyad) BEKÖSZÖNTÖTT A HAJNAL Nagy László felvétele FÉNYKÉPEZZEM ÖN IS! 1. NÉMETH ISTVÁN komárnói (komáromi) olvasónk felvétele: Várakozás. 2. AGÓCS VILMOS Velky Krtisi (nagykürtösi) olvasónk felvétele: Fény és árnyék