A Hét 1975/1 (20. évfolyam, 1-24. szám)
1975-04-18 / 16. szám
„A mondanivaló és a forma egységére törekszem (Beszélgetés DREXLER KÁROLY festőművésszel) Korszerű autóút vezet Jurba, a Bratislava közelében levő ódon, közel nyolcszázéves városkába. A domboldalakon, a Kis-Kárpátok délkeleti lejtőin, ahol az aranyzöld szinű szilváni és a késői zamatos rizling terem, már rügyeznek a fák, szorgos kezek dolgoznak a szőlőkben. A koratavaszi hűvös szél alaposan kicsípte orcánkat, amikorra a művész házának portájához értünk. Drexler Károly festőművészt, a Képzőművészeti Alap igazgatóját munka közben találtuk. — Minden szabad időmet rajzolással, festéssel töltöm — fogadott a mester. Délelőtt a Képzőművészeti Alap irodájában dolgozom, ahol különösen most nagyon sok a munka, délutánonként meg szombaton és vasárnap festek. Azt hiszem, a tárlatokat látogató és a szép festményeket szerető közönségnek Drexler Károlyt nem kell külön bemutatnom. A Banská Stiavnica-i (Selmecbányai) születésű művész fiatalságának nagy részét Levicén (Léván) töltötte, majd a háború után a bratislavai főiskolán végezte tanulmányait. Művészi alkotó tevékenységének első esztendeiben a Kis-Kárpátok kies és színekben gazdag vidékét foglalta képekbe, megörökítve a bortermelő kisváros hamisíthatatlan arculatát. Az elmúlt két évtized alatt Drexler Károly művészete sokat fejlődött. Az impresszionista látás - és festésmódtól eljutott jóval fejlettebb kifejezési formához és tartalomhoz. Ezt igazolja A győzelmes úton című monumentális képe is, amelyet most fejezett be. A Csehszlovákia felszabadulásának harmincadik évfordulója tiszteletére Prágában megrendezésre kerülő országos tárlaton állítják ki a képet. Ennek egyes mozzanatait azokból a vázlatokból merítettem, amelyeket a Szovjetunióban alakult I. csehszlovák hadtest harcosaként a fronton rajzoltam mondja, miközben mappákból sárguló papírlapokat szed elő, amelyekhez láthatóan felejthetetlen élmények fűzik. — Hosszú, végtelen éjszakának tűnt a háború. A Dukla-hágón innen, a völgyben azonban már éreztem, hogy megvirradt. Géppuskás és felderítő voltam. Megfigyeléseimet, jelentéseimet rajzokkal is ki kellett egészítenem, feltüntetve az ellenséges állásokat. Nem szeretek a háborúról beszélni, de amikor ezek a skiccek a kezembe kerülnek, önkéntelenül felelevenednek bennem az élmények. . . . Kemény hideg volt. A hold és a csillagok fényét visszatükrözték a végeláthatatlan hómezők, amikor a duklai völgyben pirkadatkor felderítésre indultam. Fehér köpeny volt rajtam, hogy az ellenséges őrszemek ne vegyenek észre. Bal kezemben egy kék színű rajzmappát tartva tapostam a csikorgó havat. Már jó egy órája úton voltam, amikor puskaropogásra lettem figyelmes; egy golyó a kezemben levő rajztömbben akadt meg. Rögtön eldobtam, s egy hóbucka mögé kúsztam. Néhány pillanat múlva felugattak az ellenséges aknavetők. A rajzmappa környéke csak úgy feketéllett a becsapódásoktól. Leshelyemről azonban pontosan meg tudtam állapítani, hol helyezkedik el az ellenséges aknaállás. Keservesen, de visszajutottam. Az ellenséges állás helyét lerajzoltam a katonai térképre és azt leadtam a parancsnokságon. Egy órába sem telt: tüzéreink felszámolták az ellenséges állást. A háború befejezése után kemény munka következett. Sokat tanultam, de még többet rajzoltam, festettem. Új formában kívántam mondanivalómat kifejezni. Az útkeresés nehéz volt. Igyekszem megvalósítani a mondanivaló és a forma egységét. És ma már azt hiszem, elgondolómat sikerült megvalósítanom. És a tervek ...? Tervem, elképzelésem rengeteg, az idő azonban kevés. Barta Gyula festőművész barátommal az elmúlt két évtized alatt több mint ötven monumentális művet alkottunk. Freskót, mozaikot, kerámiaidíszítést. És természetesen sokat festettem. Sajnos, önálló tárlat előkészítésére jelenleg nincsen időm. A Pallas könyvkiadó gondozásában most jelenik meg egy könyvem, amelyben a felszabadító harcok legfontosabb eseményeit örökítettem meg képi kifejező eszközökkel. Nagyon örülök annak a kezdeményezésnek, amely a komárnói (komáromi) hajógyár dolgozóinak a köréből indult el. Felkérték a szlovákiai képzőművészeket, hogy alkotásaikkal díszítsék a Szovjetunió számára készülő kirándulóhajók belső tereit. A korszerű, gyönyörű kirándulóhajók „úszó galériák” lesznek, messzi idegenben propagálva a szlovákiai képzőművészetet.