A Hét 1976/2 (21. évfolyam, 20-39. szám)

1976-08-16 / 25. szám

NEMES NAGY ÁGNES fordítása Elszakadtunk, messze vagy — mégis él m: emlék, röpdös köztünk bánatunk, hószín-tollu gerle, s híreket hord. Jól tudom, mikor lépsz a kertbe, s mikor veri fel a jaj szobád sűrű csendjét. Tudom, mikor hull reád kínod, mint a hullám, és a könny az emberek mely szavára önt el, látlak mint a csillagot, mely amott kigyúlván, rózsaszínű könnyel ég, s kék szikra-özönnel. S bárha szemem el nem ér, s bárha messze estem, ismerem virágaid, házad és a fákat, alakodat, szemedet tudom, hova fessem, s mely fák árnyán leshetem hófehér ruhádat. De te nem tudsz tájakat rajzolni körében, holdat ezüstözni rá és hajnalodó fényt, nem tudod te az eget földre­ tépni, s kéken tenni ablakom alá szétterülve tóként. Aztán tavat és eget félbevágni, nappal hegyfüggönnyel és zafír sziklasorral éjjel, holdvilággal kötni át — lengő gyász­szalaggal —­s koszorúzni szirteket eső üstökével. Nem tudod, mily hegy fölött villog az a gyöngyszem, amit őrző­ csillagul szemeltem ki néked, nem tudod, hogy odatúl, valahol a ködben, két kis ablak-fény dereng — s mily szépek e fények. Én szeretem ezt a két csillagát a tónak, véresek, homályosak, így festi a távot, láttam őket tegnap és látom újra holnap, bágyadt, bánatos tüzük szüntelen világos. .. Te , a bolyongó fölött kihunytál örökre, s bár nem látlak soha tán, hangunk messze szárnyal, elcsuklik, magasba csap, esdve, égbe­ szökve, mint párját csalogató, síró csalogánydal. JULIUSZ SLOWACKI: TÁVOLBÓL

Next