A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)
1977-05-07 / 18. szám
egyetértek dr. György Istvánnal, a CSEMADOK KB titkárával abban, hogy a figyelemnek a jövőben még jobban a helyi szervezetekre kell összpontosulnia, hiszen ott alapozhatjuk meg igazán tevékenységünket. Értékes hozzászólásnak tartom a Sidó Zoltánnét is, aki arra hívta fel a figyelmünket, hogy a munka helyi szervezeteinkben térítésmentesen, önkéntes alapon és munkaidő után történik. Támogatnunk kell tehát a szervezőket és irányítókat. Persze a helyi szervezetek vezetői csak akkor végezhetnek jó munkát, ha a járási szervek és a központ feladatuk magaslatán állnak. Semmiképpen sem örvendetes, ha például egy helyi vetélkedő szervezési színvonala magasabb, mint az országos rendezvényé. Ilyesmi előfordult már a múltban. A legutóbbi kassai (kosicei) irodalmi vetélkedő (ami a szervezést illeti) megbotránkoztató volt. A Thália Színpad művészei közül senki sem vállalta volna a műsorvezető szerepét? És nem lehetett volna keríteni egy asztalt, amelyre a díjakat kirakják? Fontolóra kellene venni, hogy a CSEMADOK KB közreműködésével a Madách Lap- és Könyvkiadó nem tudna-e esetleg képeslapot kiadni Stószról, az ottani Fábry-emlékekről, s talán más fontos, a magyar történelemhez és kultúrához kapcsolódó helységekről is. Ilyenek: Borsi (II. Rákóczi Ferenc), Kassa (Batsányi, Déryné, Schönherz), Losonc (Kármán, Győry, Herz), Alsósztregova (Madách), Vágtornóc, Kosár stb. De ugyanígy képeslapokon lehetne bemutatni, ismertetni a mátyusföldi, a palóc és más népviseleteket. Nagyjaink emlékhelyeit is számba kellene venni. Gondolok itt Thökölyre (Kézsmárk), Balassira (Hybbe), Szinnyei Merse Pálra (Jernye), és sorolhatnám tovább a neveket, emlékhelyeket. Lelkes pedagógusok, diákok biztosan hajlandók lennének segíteni, csak valakinek vagy valamelyik szervezetnek meg kellene szerveznie a munkát. S ez a szervezet csakis a CSEMADOK lehet! A dél-szlovákiai munkásmozgalom tüzetesebb megismerése is a mélyebb önismerethez, önbecsüléshez vezet bennünket. Úgy gondolom, hogy amelyik nép nem őrzi múltját, annak jövője sem lehet. Amelyik nép nem becsüli nagyjait, annak csupán törpéi lesznek. A törpék pedig nem szoktak óriásokat szülni,, mint ahogy a nyulak sem párducot, mondja Berzsenyi. Az Irodalmi Szemle egyik tavalyi számából, Dénes György cikkéből idézem: „ ... honnan hová tartunk mi, szlovákiai magyarok? Mit hoztunk magunkkal és mit akarunk továbbadni? Mennyi önismerettel rendelkezünk, hogy meg tudjunk maradni, hogy megállhassuk helyünket? És egyáltalán melyek azok a feladatok, amelyeknek vállalása tovább éltet és gazdagíthat bennünket?" Az egészséges nemzetiségi öntudatra nevelést már a családban, később pedig az iskolás korban kell elkezdeni, önbecsülésre neveljük-e mi az ifjú nemzedéket? Járásunkban hat iskolában folyik felső tagozaton magyar nyelvű tanítás, de csak egy úttörőcsapatot neveztek el kiváló magyar személyiségről — Petőfi Sándorról. Pedig a közös harcnak olyan magyar nemzetiségű fiai voltak, mint Major István, Steiner Gábor, Nógrádi Sándor és mások. S ezzel máris az internacionalizmus értelmezéséhez értem. Fábry Zoltán szavai szerint „az igazi internacionalizmus ad és kap. Gazdagítás és gazdagodás a velejárója ... A közeledés és a közelítés alapindítéka — a csodálat — a kölcsönösség legszebb emberi tényezőjeként csak irigység nélkül valósíthatja meg a szocialista humánum lényegét: az egymásra utaltság tudatát és módját, az adni és kapni zavartalanságát. Ha itt nincs gát és zavar, a kisebbség a többség tanítványa és társa lesz, gazdagodó, gazdagító, továbbvivő, hozzáadó és továbbadó. Közvetítő! Híd!" Lehet-e ennél szebb feladat? A CSEMADOK a szerkesztőségekkel, a színházakkal, az iskolákkal stb. szervezője és irányítója lehetne ennek a szép és igényes munkának. A CSEMADOK sokszorosíthatná és terjeszthetné az ilyen témájú előadói anyagokat, sorozatot indíthatna a délszlovákiai magyar proletariátus harcairól, vitát, ankétot kezdeményezhetne arról, hogy képviselőink, kultúrmunkásaink, az üzemek, szövetkezetek dolgozói és a fiatalok hogyan munkálkodnak a magyar nemzetiségi kultúra fejlesztésén, építésén. Buzgón javasolnám azt is, hogy a CSEMADOK évről évre jelentessen meg tevékenységéről évkönyvet, esetleg adjon ki kalendáriumot. S válogasson bátrabban az ismeretterjesztés, a népművelés hatásos formái között. Évente kirándulásokat szervezhetne és vezethetne a kuruc szabadságharc nevezetesebb helyeire, Fábry Zoltán születésének 80. évfordulója alkalmából Stószra stb. Az együtteseknek, szereplőknek rangot, a közönségnek pedig felemelő érzést jelent részt venni a Jókai-napokon. De kik vesznek részt ezen? A szereplők, a kísérők, a szervezők, a bíráló bizottság tagjai, az újságírók és a komáromiak. Ez utóbbiak a legkevesebben, hiszen az újságok minden évben panaszkodnak. Kevés a néző ... Dávid Teréz is beszélt erről a Hét 13. számában. Meg kellene vizsgálni, mi lenne a járható út. Talán a Jókai-napok zsúfolt programján kellene lazítani. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Komárom az otthona a hivatásos magyar színháznak. Szerintem az lenne a helyes, ha „Csehszlovákiai Magyar Kulturális Napok" néven az egész országra kiterjesztve, de területekre osztva kerülne sor egy-egy művészi terület fesztiváljára. Meggyőződésem, hogy ez meghozná a gyümölcsét. A Dávid Teréz által javasolt Fesztivál Újságot jó és megvalósítható ötletnek tartom. Fontos feladatnak tekintem az irodalom népszerűsítését. Ennek kapcsán szólok itt most a Madách Lap- és Könyvkiadó tevékenységéről. Az eredeti művek példányszáma nagyon alacsony. Megtörtént már, hogy egy-egy kiadványt csak Magyarországon tudtam szerezni. Hazai könyvesboltjainkban nem volt. Nyomdai kapacitás hiányára hivatkozunk, de szerintem harcosabb kiadói munkával nagyobb eredményeket lehetne elérni. Kiadónk megérdemelné, hogy önálló nyomdában, az igényeknek megfelelően alakíthassa a könyvek példányszámát. Űr tátong a kiadó és a könyvterjesztők között is, Örvendetesen javult az utóbbi időben a könyvterjesztő munka színvonala. A tájékoztatás tökéletesebb lett, de még tökéletesebb lehetne. Megnyugtatónak tartom, hogy a hibák orvoslására hivatottabb egyének is tesznek javaslatot. Mészáros Lászlót idézem: „... új, integrált kiadói politikára lenne szükségünk ... Új alapokra kellene helyezni a könyvterjesztést; talán a Slovenská knihán belüli önálló szekció megalapításával .. ." Megvalósítható lenne az is, ha a Madách havonta megjelentetne egy füzetet, amelyben válogatást olvashatnánk az előző hónapban a hazai magyar sajtóban napvilágot látott tudományos, kulturális, irodalmi és néprajzi cikkekből. Azon kellene lennünk, hogy a szomszédos szocialista országok magyar nemzetiségi irodalmának a java termését is megismerjék az olvasók. Gondolok itt a romániai Sütő András regényeire, drámáira, Balogh Edgár és Gaál Sándor írásaira. Örömmel tapasztalom, hogy megfiatalodott a Hét, egyre inkább valóra váltja az olvasók elképzeléseit, mint nemzetiségi kulturális lap. Az emelkedő példányszám bizonyítja, hogy a lap tartalma érdekesebbé vált. Az olyan kitűnő rovatok mellett azonban, mint a Hogyan tovább?, Szlovákiai magyar népviseletek stb., még mindig találunk olyan oldalakat, rovatokat a lapban, amelyek nem illenek bele egészen a Hétbe, ha megszűnnének, tovább emelkedne a lap színvonala. Néhány javaslat ezzel kapcsolatban. A Hét legyen még következetesebb pártfogója a szlovákiai magyar képzőművészetnek. Miért ne lehetne a címoldalon például Lőrincz Gyula festőművész vagy Nagy János szobrász képe? A MATESZ művészei is gyakrabban szerepelhetnének az első oldalon. Nyelvművelő cikkeket is gyakrabban közölhetne a lap. Visszatérve a Hogyan tovább?-ra, a CSEMADOK tevékenységét általánosságban pozitívan értékelhetjük. De az elért eredményekkel nem lehetünk elégedettek. A CSEMADOK-nak, a Szlovákiai Írók Szövetsége magyar szekciójának, a Madáchnak, a szerkesztőségeknek, a Népművelési Intézetnek meg kell teremtenie a közös munka jobb feltételeit. A CSKP nemzetiségi politikájához hűen a CSEMADOK-nak feladata az is, hogy tovább erősítse az internacionalista barátság szálait a cseh és a szlovák nemzettel. Tudom, hogy a javaslatok akkor érnek valamit, ha meg is valósulnak. Ezért javaslom Balogh Edgárral együtt „a magkihordás, a gyümölcsöző munka, az okos alkalmazkodás és szívós megmaradás, egyszóval: a megvalósítások kisemberi bátorságát". A vox humana népe vagyunk. S erről Fábry Zoltán azt írja: „A vox humana elsődlegessége döntő tényező. De ez az emberré, emberséggé egyenesítő gerinc, az európai és internacionalista elkötelezettség — magyarságtudat, nyelvtudat, nyelvhűség nélkül talajtalan és könnyen elsorvad." A CSEMADOK XII. ORSZÁGOS KÖZGYŰLÉSÉRE KÉSZÜL. A SZÖVETSÉG LAPJA A HÉT AZ ESEMÉNY JELENTŐSÉGÉT úgy kívánja növelni, hogy HOGYAN TOVÁBB? CÍMMEL HASÁBJAIN MEGSZÓLALTAT ÉRDEMES KULTÚRMUNKÁSOKAT, CSEMADOK-TISZTSÉGVISELŐKET ÉS HELYET AD A SZLOVÁKIAI MAGYAR KULTÚRA ISMERT SZEMÉLYISÉGEI ÍRÁSAINAK IS. TESZI EZT AZZAL A CÉLLAL, HOGY A KULTURÁLIS MUNKA SZÍNVONALA TOVÁBB JAVULJON. MAI SZÁMUNKBAN URBAN ALADÁRÉ, A CSEMADOK IPOLYVARBÓI HELYI SZERVEZETÉNEK ELNÖKÉÉ A SZÓ. HOGYAN TOVÁBB? Gombaszög, A CSEMADOK Dal- és Táncünnepélyének színhelye Prandl Sándor felvétele