A Hét 1977/1 (22. évfolyam, 1-25. szám)

1977-05-07 / 18. szám

KORSZERŰ EDÉNYT Ís HÁZTARTÁSBA Minden ember elsőrendű érdeke, hogy háztartásában a lehető legmodernebb dolgok legyenek a keze ügyében. A modern szó alatt tökéletesebbet, min­denféle tekintetben korszerűbbet, egy­szóval jobbat értünk. A modern háztar­tásban ma már a nélkülözhetetlen tár­gyak közé tartozik a Limax tűzálló főző­üveg. A sázavai Kavalier üveggyárban a második világháború befejezése után ismét visszatértek, illetve ismét hozzá­láttak a tűzálló üveg tökéletesítéséhez. Ez a visszatérés a gyár részéről távolról sem volt öncélú. Laboratóriumaink meg­bízható tűzálló üvegeket igényeltek. Az üveggyár ezt az igényt igyekezett ki­elégíteni azzal, hogy az üveg gyártá­sának a­ megfelelőbb és korszerűbb fel­tételeit teremtette meg. Mit jelentett ez? Röviden azt, hogy az Elenelt kádakban elektromos olvasz­tást vezettek be, s a metszeteken meg­kezdték a homogenitás, az üveg mate­matikai modelljén pedig a tizennegye­dik fizikai tulajdonság ellenőrzését. Je­lentette továbbá azt is, hogy az üve­get a Lynch sajtológépen tökéletesebb­re formálták, s az önműködő számító­gépek segítségével bevezették a gyártó szalag paramétereinek ellenőrzését, s a feszültség szétágazását és nagyságát is mérni tudták már, éspedig annak a polarizációs készüléknek a segítségével, amelyet a Hradec Králove-i Állami Üvegkutató Központban készítettek. A paraméter, legfőképpen a viszkozi­tás optimális betartásáról volt itt szó Automatikus szabályozó felhasználásá­val elérték, hogy az üveggyár termé­keinek a színvonala állandósult. Vég­eredményben a munkafolyamat korsze­rűsítése és a gyártott termékek színvo­nala vezetett ahhoz, hogy az üveg egy­formán kiváltotta szakemberek körében az elismerést laboratóriumainkban is, külföldön is. Nem képezheti vita tár­gyát, hogy a gyártási folyamatban a jó minőség elsőrendű feltétel. További kí­sérletezések eredményeképpen készült el háztartási célokra a Limax főzőüveg Nyugodtan állíthatjuk, hogy a Simax tűzálló üveg nemcsak a laboratóriumok­ban, de a háztartásban is nagyszerűen bevált. És ez alapvetően fontos dolog. Ennek köszönhető, hogy a Simax tűz­álló üveg egyre kedveltebb a háziasz­­szonyok körében. S ezek után vizsgál­juk meg ezt a népszerű, főzésre kitű­nően alkalmas üveget a főzés és a tá­lalás használata szempontjából. A Li­max tűzálló főzőüveg abban különbö­zik a más, főzéshez használt háztartá­si edényektől, például a zománcozott, kőagyag, porcelán, fém- és műanyag edénytől, hogy áttekinthetőbb s kémiai tulajdonságai szerint sem bomló. Fe­lülmúlhatatlan előnye továbbá, hogy nemcsak főzni lehet benne. A kész étel feltálalására is alkalmas. Ez azt is je­lenti, hogy a Limax tűzálló főzőüveggel új elemet vihetünk a tálalásba. Ettől függetlenül sem tekinthető különleges tárgynak, hanem teljesen megszokott­nak. Most megismertetjük önöket a Limax tűzálló főzőüveg többi tulajdonságával. Előnye tartalmának az áttekinthetősége. Lehetővé válik számunkra annak figye­lése, hogy hogyan fő az étel. Ez az át­tekinthetőség előnyünkre van a tálalás­nál is. Előnye továbbá, hogy az ételnek nem ad semmilyen mellékízt. Tudjuk, hogy például a víz, amelynek semmiféle íze nincs, más ízű az üvegben, más a porcelán, kőagyag- és fémedényben stb. Kitűnő hőtulajdonságai és sima felülete folytán kisebb a lehetősége an­nak, hogy az étel leég. Ennek az az oka, hogy a meleg lassabban hatol át az üvegen, mint a fémen. Nem beszél­ve arról, hogy az étel közvetlen kapcso­latba kerül a fémmel, így nagyobb a lekozmálás lehetősége. Az elmondottak­ból megállapítható, hogy a Limax tűz­álló főzőüveg számos előnyös tulajdon­sággal rendelkezik, és a korszerű ház­tartás fontos kelléke. Mondani sem kellene, hogy minden edény gondozásra szorul. Valamennyi háziasszonynak az a célja, hogy az edénye minél tovább tartson. A Limax főzőüveggel sincs ez másképp. A gyár­tó cég, illetve a szakemberek hat ta­nácsot vagy utasítást mellékelnek a leg­korszerűbb edényhez, hogy a háziasz­­szonyok még elégedettebbek legyenek vele. 1. Főzéshez legtanácsosabb kerek al­jú edényt használni. Sütéshez bármilyen alakú megfelel. 2. Az üres edényt nem szabad mele­gítenünk. Előbb tegyünk bele zsírt vagy folyadékot, csak azután kezdjük el a me­legítést. 3. Főzés közben csak felmelegített zsírral vagy vízzel önthetjük fel az ételt. 4. A forró edényt nem szabad hideg fémre, porcelánra, kőre vagy nedves alátétre helyezni. A hirtelen hőváltozás kárt okozhat az üvegben. Ez különben más edényekre is vonatkozik. 5. Az edény aljának nyílt lángon tör­ténő egyenletes melegítésénél ajánla­tos az edény és a tűz közé fémhálót helyezni. 6. Az edény mosásához használjunk szappanos oldatot. Dróttal vagy ho­mokkal ne mossuk az edényt. Ha az itt felsorolt utasításokat be­tartják, akkor a gyár kezeskedik a főző­üveg hosszú „életéről", illetve tartóssá­gáról. Hogy áttekintésünk is legyen arról, milyen főzőüvegek közül választhatunk, a kerek, ovális és szögletes alakú leve­­ses tálakat és tepsiket ajánljuk figyel­mükbe. Ezeknek az ára 32—65 korona között mozog. A kávés- és teáskészle­tek ára kiskannával 115—180 korona. A négy és hatszemélyes Univerzál sety 34—50 koronáért kapható. A pudingos tálka darabja 3,20 korona, a ragu tál­káé 4, a kagyló tálkáé 5 korona. A Limax tűzálló főzőüvegekből gaz­dag a választék. Persze erről legjobb meggyőződni a Háztartási Bolt Vállalat (Domáce potreby) üveg­ porcelán szak­boltjaiban, amelyekben iskolázott eláru­sítók kínálják és ajánlják ezeket az edé­nyeket. A sázavai Kavalier üveggyár ebben az évben ünnepli fennállásának 140. évfordulóját. Ezzel kapcsolatban tehát teljes egészében igaz és érvényes az a megállapítás, hogy a hagyomány egy­ben minőséget is jelent. A Limax főző­üveget ma már sok országban ismerik, hiszen a világ számos államába szállít­juk. Ezért nagyon ajánlatos, hogy ház­tartásunkat is kiegészítsük ezekkel a minden tekintetben korszerű edényekkel, amelyeknek számos előnyéről már be­széltünk. Szép külseje, alakja és jó minősége késztet arra, hogy mi is tulajdonosai le­gyünk a modern Limax főzőüveg edény­nek. 22

Next