A Hét 1979/1 (24. évfolyam, 1-26. szám)

1979-06-09 / 23. szám

A Zobor vidéki hímzé­sek között az egerszegi (Jelšovce) ingujjak is­mertető jele a fonál kö­zépkék vagy zöld színe. A vidéken ismert minták közül inkább a ritkább varrásúakat választották, melyeknél az alapból több marad szabadon (1. ábra). Ilyen mintához célszerűbb vastag szálú, ritka szövésű anyagot választani, hogy az egyes öltéscsoportok, formák ne olvadjanak össze. A min­ta egy vagy többszörös megduplázásával alakul a cik-cak szélű négyzet, mely nagyobb felület dí­szítésére alkalmas (2. a, ábra, a kijelölt rész le­számolható rajza a 2. b, ábrán). Az önálló kockák egymáshoz igazodó sora a nagy négyzet egy ré­sze. Ezek körvonalait sö­­tétebb színnel készítjük (3. ábra). A kocka belső részét kitöltő formákból pedig egy csíkminta két változatát rakjuk össze (4. a, 4. b. ábra). Fülöp Mónika KERESZTSZEMES MINTÁK Tészta: 40 dkg liszt, 4 db tojás, kb. 4 evőkanál víz, 1 kávéskanál só készítése: A lisztből, tojásból, vízből tésztát gyúrunk és addig állni hagyjuk,­­ míg a tölteléket elkészítjük. Töltelék: 20 dkg kelkáposzta, 2 fej vöröshagyma, 5 dkg füstölt szalonna, 1 db zsemle, 30 dkg marhahús (lehet főtt is), 1 db tojás, só, törött bors, majoránna, petrezselyemzöldje, 3 kanál olaj. Készítése: A kelkáposztát sós vízben rövid ideig főzzük, szűrőn lecsurgatjuk, majd ledaráljuk és az apróra vágott hagymával együtt olajban addig (kb. 10 percig) pároljuk, míg a víz első. Levesszük a tűzről, majd hozzákeverjük a le­darált húst, a beáztatott zsemlét, a tojást, a petrezselyemzöldjét és ízlés sze­rint fűszerezzük. A tésztát négy részre osztva vékonyra kinyújtjuk, két alapra a töltelékből hal­mokat rakunk egymástól kb. 5 cm távolságra, majd a másik tésztalappal be­borítjuk. A halmok között a tésztát lenyomogatjuk és derelyevágóval kivágjuk. Sós vízben kb. 10 percig főzzük. A kiszedett derelyét apróra vágott pirított sza­lonnával meghintjük. Burgonyát és fejessalátát adunk hozzá. Az élete tulajdonképpen nem más, mint egy ritkán valósággá váló tün­dérmese, amelyben egy tehetséges munkásfiú a siker meg a jólét csú­csaira jut. .. Polgári neve: Thomas Jones Wood­ward és egy walesi bányászcsalád második gyermekeként látja meg a napvilágot. Tulajdonképpen még su­­hanc, csak 17 éves, amikor egy gyer­mekkori szerelem meghatározza to­vábbi életét: négy évi együttjárás után feleségül vesz egy vele egykorú lányt, s egy évvel később kisfiuk születik. 1960 őszén felesége rábeszéli, hogy próbálja hasznosítani időközben befe­jezett énektanulmányait: induljon Lon­donba szerencsét próbálni. Közel más­félesztendős nélkülözés után elkészül első lemeze, de ekkor mintegy varázs­szóra­m egyből be is fut. Az It is not unusual című számmal egyből nép­szerű lesz, következő lemezeivel pe­dig világsztár, akinek szerződtetéséért koncertirodák és hanglemeztársaságok versengenek. A pénz áramlik hozzá, de ő nemcsak halmozza a tőkét, hanem ügyesen bá­nik is vele. Frank Sinatra példaképét követve maga is a szórakoztatóipar s a könnyűzene egyik producerévé és menedzserévé válik. Persze, fő szenve­délye és kereseti forrása továbbra is az éneklés. Énekesként meghódította az egész vi­lágot, több ízben vett részt világ kö­rüli koncertkörúton, amelyek során szá­mos ázsiai, észak- és dél-amerikai, nyugat- és kelet-európai országot ke­res fel, többek között a Szovjetuniót is. Legjobb dalainak válogatásából készült nagylemeze nálunk mostaná­ban került forgalomba. Az itt szereplő 18 dal nemcsak Tom Jones kivételes tehetségét bizonyítja, de egyben azt is, hogy balladisztikus vagy rockos hangzású számainak népszerűsége egy fikarcnyit sem kopott a múló évek so­­ rán. .. (M­) KELKÁPOSZTÁS DERELYE 21

Next