A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-02-16 / 7. szám
TOM AUSTER CSERE-GYILKOSSÁG A masszőr nem kímélte Oscar Wilder izmait, alaposan bevájkált a húsba, a hájba. A hatalmas termetű üzletember nagyokat nyögött, de aztán elhallgatott, mert a masszőr megveregette a vállát, ezzel jelezve, hogy a mai „testedzés" befejeződött. Ez a tapsikolás idegesítette Wildert, de nem szólt egy szót sem. Az évi szabadságtól sokkal többet várt. Hiába leste a nap sugarait, a nagykeblű delnőket, akiket a turisztikai iroda plakátjain mutogattak. Az ördögbe! Már egy hete ezzel a melankolikus orvossal szórakozik. Theodor Holm az egyetlen vendég a „híres" hotelban. No persze volt itt három vénkisasszony, de azok minden reggel összedugták a fejüket és éjfélig kártyáztak. Wilder megkedvelte az orvost. Az apró emberke a legillatosabb szappant használta fürdéskor. Szomorú szemmel nézte a kopár tájat. Azt is el kell mondani, hogy szuperunalmasan viselkedett: állandóan a feleségéről mesélt, akit nem sorolt a legideálisabb földi teremtések seregébe. — Miért nem öli meg! — mondta egy alkalommal Wilder, amikor az orvos a jó ég tudja hányadik alkalommal a feleségére terelte a szót. — Azonnal küldje a föld alá ibolyát szedni! Mire vár? - Gondoltam erre — válaszolta az orvos rövid szünet után. — Igen ám, de ebben az esetben bezárnak. Milyen az élet a börtön rácsai mögött? Wilder elgondolkozott, majd elmondta mindazt, ami a szívén feküdt. - Van egy kiút - mondta halkan, de olyan hevesen, hogy a homlokán izzadtságcseppek jelentek meg. - Egy kicsit még tétovázok, de azért.. . — Hallgatom ... Miről van szó? - Én fogom megölni a feleségét. Én személyesen. Az orvos megrezzent. Szemei majdnem kiestek az üregekből. — Maga tréfál, Mr. Wilder? — Sohasem beszéltem komolyabban. Holm gyanakodva nézte Wildert, s aztán egyszerűen letegezte. - Te profi gyilkos vagy? — kérdezte és megcsóválta a fejét. - Sajnos, nekem nincs pénzem... - Tévedsz - válaszolta Wilder vigyorogva. - Nem pénzre van szükségem, hanem valami másra. Ellenszolgálatot tehetsz nekem. Megölöm a feleségedet, de ezért cserébe a másvilágra küldöd az én hitvesemet. Cseregyilkosság. Érted? — így állunk? A te feleséged is egy kibírhatatlan teremtés? Annál sokkal rosszabb. Az én feleségem dúsgazdag. Abban az utcában, ahol lakunk, minden ház az övé. Az övé a gyár is, ahol dolgozom. - Miért nem válsz el tőle? - Megbolondultál? Olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Nem, nem. Az én ötletem zseniális. Én a te feleségedet, te az én feleségemet. Az én ismerőseim nem ismernek téged, engem sem ismernek a te barátaid, nem igaz? Senki sem tudja meg, voltaképpen mi történt és miért történt, ami megtörtént. Nincs gyanús személy, nincs indító ok. - Az elképzelés nem rossz. Igen, de... a lelkiismeret, tudod. - Nekem is vannak hasonló aggályaim. Jól van, nem mondtam semmit, tréfáltam. Menjünk a szobánkba. Este találkozunk? így történt. A vacsoránál természetesen ismét együtt ültek. Az orvos villájával beleturkált a salátába, megforgatta a tonhalszeleteket, majd kinyögte. - Még egyszer végiggondoltam a dolgot. - Milyen dolgot? - kérdezte szórakozottan Wilder. - Hát arról, hogy... én a tiedet, te az enyémet. - Úgy gondolod? Kidolgozhatunk egy tervet? Lám-lám... nem vagy te egy unalmas doki, aki csak azt kéri a betegtől, hogy nyújtsa ki a nyelvét, mi? - Ha komoly dolgokról van szó, akkor csudára kinyílnak a szemeim. - Talán arra is gondoltál, hogy hogyan és mikor tehetjük el láb alól a mi drága hitveseinket? No... ki vele! Hadd halljam! - Én például értek a fegyverekhez. A revolver szinte beleszületett a tenyerembe. Meg a vadászpuska... a géppuska. Nem hiszed? - Igen? - Wilder őszintén elcsodálkozott. - Ember, te tetszel nekem. Téged egyenesen nekem rendelt az ég... - Nyugtával dicsérd a napot. A terv még nem készült el. A főúr a főételt hozta. Wilder mosolygott. Az orvos szórakozottan dúdolgatott egy dalt és az órájára pillantott. Csak úgy véletlenül. - Ébresztőóra? - kérdezte Wilder és egyre azon törte a fejét, hogy hol látott ehhez hasonló szerkezetet. - Ez az óra egy esztendő leforgása alatt egy ezred másodpercet késik - mondta az orvos büszkén, majd lehalkította a hangját. - Holnap utazom vissza Sacramentóba. Két hét múlva Bostonban egy orvoskongresszusra vagyok hivatalos. A dátum: huszonötödiké. Szerdai nap. Megfelel? Wilder bólintott. - Majd úgy intézem az ügyeimet, hogy ráérjek. - Nagyszerű! Tehát az időpontot rögzítettük. - Más semmi? - Hát... a többi egyelőre homályos, de... - Jól van, akkor előadom az én tippemet - mondta Wilder. — A feleségem — Hildának hívják a drágát — mélyen alszik. A földrengés sem ébreszti fel. Azon a bizonyos éjszakán kisurranok a szobából és befekszem a kórházba. - Miért a kórházba? - Ha a kórházban vagyok, akkor olyan alibim van, mint egy ház. Két hónappal ezelőtt beszállítottak a kórházba. Veserohamom volt. Ott marasztaltak a kórházi ágyon, injekciót kaptam. Lassan magamhoz tértem, de csak akkor engedtek szabadon, hehehe, akkor engedtek haza, amikor megszűnt a fájdalom. - Ez jó. Tehát nem leszel otthon. Kiváló alibi, kiváló tanúk. Időközben én elteszem láb alól... hogy is hívják... Hildát. .. a feleségedet. Másnap reggel kiengednek a kórházból és. .. itt a vége, fuss el véle! Wilder vigyorgott. Ez nem lehet igaz! Oscar Wilder itt ül az asztalnál egy emberrel, akivel kidolgozta ezt a zseniális tervet. Lerajzolja neki a házát... itt a bejárat... ez a hálószoba. Ebben az ágyban fekszik Hilda. — A konyhából folyosó nyílik. .. a fürdőszoba, a gardrób és a hálószoba felé... ott aztán. .. — Nem egy szobában fekszetek? — Csak betegség esetén. Sajnos. Wilder elgondolkozott. Maga elé varázsolta a képet. Az orvos álarcosan betoppan a hálószobába, ahol Hilda édesdeden alszik. Három-négy lövés dörren. Igen... ezalatt bevonul a kórházba. Nem! Milyen érdekes volna elbújni a nagy szekrény mögé... mindent látni... Ha Hilda elnyögi az utolsót, kilép rejtekhelyéről és lepuffantja az orvost. Tehát nem lesz cseregyilkosság. Nincs rizikó. . . nem zsarolhatja az orvos... mert ki tudja, hogy mit forgat abban az apró koponyájában. .. Lőni, lőni, lőni, amíg a tölténytár kiürül. Wilder úr is ért a fegyverekhez, hehehe... Két nappal később Wilder odahajtotta a kocsiját a háza elé. Rögtön megérezte, hogy valami nincs rendben. Néhány ember a vaskerítés mellett. Civilruhás rendőrök, semmi kétség. Mi történt? Ez a marha orvos máris munkához látott? Ebben a pillanatban két férfi Wilder mellé lépett. — Bűnügyi rendőrség. Velünk kell jönnie, Mr. Wilder. - Miért? Mi történt? Hol a feleségem? A felesége élt. Kilépett az ajtón és a férjére mutatott. Egy szót sem szólt, tekintete kemény volt és könyörtelen. S aztán még valaki kilépett a házból. Az orvos. Theodor Holm. Az orvos személyesen. Wilder semmit sem értett... vagy inkább mindent megértett. — Ki ez az ember? — kérdezte a rendőröktől. Ez? — válaszolta az alacsonyabb. — A neve Benjamin Lewis. Magánnyomozó. Hilda spiclije! No... ez igen! Alaposan lenyelte a horgot. Csak most jutott eszébe, hogy hol látta az orvos úr karóráját. A Broadway egyik kirakatában. Az óra alatt az írás: „Nyomozóóra, beépített mikrofonnal és magnóval!" 22