A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-07 / 23. szám
TUDOMÁNYTECHNIKA AZ ÉLET FORRÁSÁT KERESVE Az élet története több mint hárommilliárd éve nyúlik vissza bolygónkon. Ez idő alatt nagy változások következtek be a élet formáiban és a Föld légkörében is, és ezek kölcsönösen befolyásolták egymást. Végbement-e hasonló fejlődés más bolygókon is? Ez mindmáig nyitott kérdés, amelyre csillagászok, a földtudományok művelői, biológusok, biokémikusok és paleontológusok próbálnak közös munkával választ keresni. Kevés olyan tudományos probléma van, amely olyanannyira foglalkoztatná a közvéleményt, mint a Földön kívüli élet létezésének lehetősége. Eddig minden kísérlet meddő maradt bármilyen - akár a legprimitívebb - életforma kimutatására is bolygónk szféráin túl, jóllehet a Földön kívül lehetséges élet kutatása jelentős tudományos megállapításokat hozott. Még mindig nem sikerült az élet általánosan elfogadott definíciójában, meghatározásában megegyezni. Csak az élő rendszerek bizonyos tulajdonságait ismerjük, mint például azt, hogy az élet nagyszámú, egymásba kapcsolódó, különlegesen katalizált körfolyamatra épült. Fontos tulajdonságuk az élő rendszereknek az irányított anyagcsere képessége, a szaporodás (replikáció) és a fejlődés, mutáció vagy szelekció, kiválasztódás révén. Határesetekben azonban mindig nehéz a döntés, hogy valamely rendszert élőnek lehet-e tekinteni vagy sem. A tudomány csak az utolsó évtizedben jutott hozzá ahhoz a lehetőséghez, hogy életre bukkanhasson a Földön kívüli szférákban. A Viking Mars-szonda által a Mars felszínén végrehajtott kísérletek nem hoztak bizonyítékot életfolyamatokra. Teljességgel bizonyos mór, hogy a Földön kívül Naprendszerünkben nem léteznek az élet magasabb formái, de még a Viking-kísérletek után is nyitott maradt a kérdés, hogy nincsenek-e a Marson mégis egészen primitív kezdetleges életformák vagy ezek megelőző formái. A Naprendszer szféráin túl élőlényeket, életet felfedezni a roppant távolságok miatt nagyon nehéz. Csak abban reménykedhetünk, hogy rádiócsillagászati eszközökkel sikerülhet kapcsolatot létesíteni a más égi objektumokon esetleg élő értelmes lényekkel. Eddig azonban semmiféle pozitív eredményt nem hoztak ezek a kísérletek. Még a földi élet létrejöttének folyamatát sem sikerült tisztázni, jóllehet a mozaikkövecskék, amelyekből majd egyszer az egész minta összeáll, egyre sokasodnak. A Föld korai történetének megfelelő körülményeket mesterségesen utánozva, vegyi kísérletekkel sikerült igazolni, hogy az őslégkör feltételezett óriásmolekulái bizonyos körülmények között az élet alapépítőköveivé szerveződnek. A Grönland szigetén talált széntartalmú üledékek, amelyeknek korát a tudományos elemzés 3,8 milliárd évre teszi, arra vallanak, hogy a Földön baktériumok és kékalgák voltak a legelső élőlények. A izotópos elemzés is bizonyítja ezeknek a széntartalmú üledékeknek a biológiai eredetét. Ha elfogadjuk ezt a magyarázatot - sok szakértő nem ért egyet ezzel -, akkor könnyen időzavarba kerülhetünk az élet keletkezésének dotálásával kapcsolatban. A Föld ugyanis nem lehet idősebb 4,6 milliárd évesnél, és ha ebből levonjuk a földkéreg kialakulásához és lehűléséhez szükséges időt, nagyon kevés idő marad a tisztán ásványi állapotból az első sejtekig való átmenethez. Kézenfekvően fel kell vetődnie tehát a kérdésnek, hogy vajon nem más szférákból került e a Földre az élet? Jóllehet már számos bonyolult szénvegyületet fedeztek fel a meteoritokban és rádiócsillagászati eszközökkel a világűr más részeiben is, nincs bizonyíték rá, hogy ezeknek a molekuláknak közük lenne a földi élet kialakulásához. Manapság jelentős mennyiségű szabad oxigén van a Föld légkörében. Ez azonban nem volt mindig így. Az ősatmoszféra alighanem elveszett bolygónk fejlődésének korai szakaszában és a másodlagos atmoszféra a vulkáni eredetű gázokból alakult ki. Ez azonban nem tartalmazott szabad oxigént - főként vízgőzből és széndioxidból állt, továbbá kis mennyiségű szénmonoxidot, kén-dioxidot és más anyagot tartalmazhatott. Ebben az atmoszférában ment végbe feltehetően az első életformák kialakulása. Annak idején az ózonréteg hiánya miatt sokkal erősebb volt a földfelszínen a Nap ibolyántúli sugárzása. Így az élet születésének a sugárvédett övezetekben kellett végbemennie. A kezdeti életformák azután mutáció és szelekció révén mindenképpen alkalmazkodtak és mind nagyobb életteret hódítottak meg. Ebben az időben még nagyon kevés szabad oxigén volt a légkörben. A légköri oxigén fő forrása feltehetően a víz fotobomlása, fotodisszociációja volt. A szabaddá váló oxigén legnagyobb részét azonban megkötötte a földkéregben levő vas. Csak a korai kékalgák fotoszintézis útján való oxigéntermelése - és a földkéreg bizonyos oxidáció-telítettsége - növelte a légkör szabad oxigéntartalmát. Ebben az átalakult légkörben azután kialakult a védő ózonréteg és az élet elterjedhetett az egész földfelszínen. Az utolsó egymilliárd évben kialakulhatott a fajok sokasága. Miért nem ment végbe hasonló fejlődés a Vénusz és a Mars bolygókon is? Ebben a tekintetben csak spekulációkra vagyunk utalva. A Naphoz lényegesen közelebbi Vénuszon olyan folyamatok indultak el, amelyek végül is az élet számára kedvezőtlen 500 fokos felszíni hőmérséklet kialakulásához vezettek. A Mars viszont csak évmilliárdok múlva éri majd el azt a kiinduló állapotot, amelyben a korai Föld volt. Mindent összevetve, korunk kutatói azt állítják: az élet kialakulásában, különösen az értelmes lények létrejöttében oly sok véletlen és más körülménynek kellett közrejátszania, hogy a Földön végbement folyamatok megismétlődése más bolygókon statisztikai szempontból nagyon valószínűtlen. ÚJ ADATOK A PLÚTÓRÓL A Plútó bolygó átmérőjének első közvetlen megmérése arra vall, hogy mérete nagyon hasonlít a Holdéhoz, ha nem kisebb nála. Az amerikai Hole obszervatórium munkatársai új módszerükkel megállapították, hogy a Plútó átmérője 3000—3600 kilométer között van - a Föld Holdjának átmérője 3476 kilométer. A mérések arra vallanak, hogy a felszín meglehetősen „fontos", vagy a Plútó középpontja szokatlanul fényes — úgy tükrözi a fényt, mint a polírozott csapágygolyó. A vizsgálatok szerint a bolygó felszíne a beeső fénynek körülbelül a negyedrészét veri vissza. Ha a fényesség-foltosság jelenség egybevág a színképelemzések eredményeivel, ez azt jelenti, hogy a Plútó felszínét metánjég borítja. Az új számítások szerint a Plútó átlagos sűrűsége fele a vizének jóval kisebb, mintha ez a távoli bolygó szilárd kőzetből állna. 18 HATÁSFOKBAMNOK-MOTOR 25 százalék helyett 80 százalékban hasznosítja az üzemanyag vegyi energiáját - gázt vagy benzint - az új típusú motor. A jelentős hatásnövekedés titka, hogy a motor az égéstermékek hőjével fejlesztett gőzt is hasznosítja. A nyugatnémet feltaláló nagy feltűnést keltő „öszvérmotorja" a szakemberek szerint a jövő fényes reménysége. SIVATAGI OLAJHÁRTYA A sivatag homokjára permetezett kőolaj hártyaszerű bevonatot alkot, megakadályozva a gyors párolgást és javítva a mesterséges öntözés hatékonyságát. A talaj felső, laza rétegét összetartó bevonat csökkenti az erózió pusztítását, megakadályozza a műtrágya kimosódását. Az egykori lakatlan sivatagokban már embernagyságú narancs- és citromültetvények dicsérik — az olajban gazdag — Abu Dhabi mezőgazdasági szakembereinek ötletét. TAVAK VÉGVESZÉLYBEN A 49. szélességi fok mindkét oldalán, a Kanada és az Egyesült Államok területén levő sok ezernyi tóban már megszűnt az élet, mert túlságosan sok savanyú eső hullik. Kanadai tudósok attól tartanak, hogy Ontario tartomány 48 ezer tava is rövidesen életképtelenné válik, ha tovább tart a savanyú esőzés. A veszélyt az amerikai iparvidék gyáraiból a levegőbe jutó füst és gázok okozzák. Kénsav, salétromsav képződik az esőcseppekben a kőolaj és a szén elégetésekor a levegőbe jutó kénből és a motorok működésével a levegőbe jutó nitrogénvegyületekből.