A Hét 1980/1 (25. évfolyam, 1-26. szám)
1980-06-28 / 26. szám
TUDOMÁNYTECHNIKA Vedd a lázmérőt és dugd a hónod alá! — biztatják gyanúsan csillogó szemű gyermekeiket anyukáik világszerte. S ha felszökött a hőmérő higanyszála, a láz egyértelműen betegséget jelez. Az emberre jellemző 36,5 fok körüli testhőmérséklet csak akkor változik meg jelentősen, ha valami baj van. Számos hőmérsékletszabályozó folyamat biztosítja, hogy a szervezetben egyensúly legyen a hőtermelés, a hőfelvétel és a hőleadás között akár mínusz 40 fokos fagyban, akár 40 fokos hőségben. Ez az összetett szabályozó rendszer a törzsfejlődés során jött létre az élővilágban. Csak a magasabb rendű állatokra, a madarakra és az emlősökre jellemző az állandó testhőmérséklet. Ha testidegen anyagok kerülnek a vérbe (mérgek, baktériumok, vírusok), fokozott izgalomba kerül a középágyban (a hipotalamuszban) levő hőközpont: a beteg izzad vagy vacog, láza van. Az orvostudomány régóta ismeri a sokféle veszélyes betegség kísérő tüneteként jelentkező lázat. Fel is használja az egyes betegségek felismerésére és a beteg állapotának nyomon követésére a jellemző lázgörbéket. Nemrégiben ma még szokatlan „páciens" lázát mérték meg amerikai kutatók, és az eredest. A beteg növények lázát természetesen nem lehet megmérni a hagyományos higanyszálas hőmérővel. A korszerű méréstechnikában alkalmazott infrahőmérőkkel azonban nagyobb távolságból is megtalálhatják a belázasodott növényeket. A növények hőháztartásának központi szervei a levelek. A nagy felület felfogja és megköti a hőenergiát, legnagyobb részben a látható fény tartományába eső hullámok formájában. A hoszszabb hullámhosszú napsugarak visszaverődnek vagy elnyelés nélkül haladnak át a levél szövetein. A megkötött hőenergia jelentős része a fotoszintézis során hasznosítódig a maradék hőtől azonban meg kell szabadulniuk a növényeknek, mert a nagy hőmérséklet nem kedvez az életfolyamatoknak. A hőleadás három párhuzamos úton valósul meg. A legtöbb hőelvezetéssel távozik a felülettel érintkező levegőrétegen át. Körülbelül 30 százaléknyi hőt von el a párologtatás. A levél alsó és felső felületén, a hámrétegen sajátos szerkezetű gázcserenyílások vannak: ezeken át 5-6 grammnyi víz párolog el, óránként 1 négyzetdeciméternyi levélfelületre számítva. A hőleadásnak ez a módja csak akkor valósulhat meg, ha a növényi szövetek megfelelő víztelítettségűek és a vízutánpótlás folyamatosan biztosított a talajból. A párologtatás egyúttal a növény tápanyag- és energiaellátottságának is függvénye, aktív, energiaigényes folyamat. Az aszályos, nagy meleg a párologtatási nehézségek miatt is különösen veszélyes, mert ilyenkor a hőleadás akadályozott. A növények nemcsak kiszáradnak, hanem hőgutát is kaphatnak. A hőleadás harmadik módja a kisugárzás. Minden test infravörös hullámokat bocsát ki magából hőmérsékletének megfelelően. Ezek a sugarak szabad szemmel nem láthatók, az infrahőmérők azonban nagy pontossággal érzékelik a kisugárzott hőmennyiséget. Akár századfoknyi hőmérséklet-különbséget is kimutatnak. A beteg növények lázát is infrahőmérőkkel mérik. Az arizónai egyetem kutatói cukorrépával és gyapottal kísérleteztek. A perónoszpóra rendbe tartozó élősködő gombákkal mesterségesen megfertőzött növények levélhőmérsékletét hasonlították össze egészséges példányokéval és azt tapasztalták, hogy a beteg tövek levelei 2,5- 3,5 fokkal nagyobb hőmérsékletűek, mint az egészségesekéi. Ez a gombabetegség levélfoltosodást, szőr- és levélrothadást okoz és a gyökérrendszert is károsítja. (Közép-Európában a peronoszpórák a szőlőt, a kísérletben szereplő Pythiocea gombák a burgonyát és a paradicsomot veszélyeztetik, gyakran 20 százalékos terméskiesést is okoznak.) Még nem tudják, hogy a fertőzés milyen módon avatkozik be a növények hőháztartásába, de a növények már néhány nappal a betegség szemmel látható tüneteinek megjelenése előtt belázasodnak. Az infrahőmérős diagnosztikának éppen ezért jósolnak fényes jövőt. A fertőzés elterjedése előtt felfedezhetik a betegséget, s így a növényvédők időben megakadályozhatják a kór elterjedését. mény szinte „lázba hozta" a mezőgazdászokat. Az arizonai egyetem kutatói ugyanis növényi betegségek megállapítására használták a lázmérőt. A növények ugyan nem állandó testhőmérsékletű élőlények, néhány fokos elmaradással követik a környezet időjárási változásait, de a vizsgálatok szerint a különböző stresszhatások - amilyenek a betegségek is - kiugróan megváltoztatják a megtámadott növények testhőmérsékletét a környező egészségesekéhez ké- LÁZMÉRŐT A NÖVÉNYEKNEK! Megfertőzik a fiatal nyárfákat, hogy összehasonlíthassák a beteg és egészséges csemeték levélhőmérsékletét. A beteg növények megváltozott élettani folyamatait eddig még nem vizsgálták. agykárosító NÖVÉNYVÉDŐSZEREK A növényvédőszerként alkalmazott szerves foszfátvegyületek tartósan megváltoztathatják az agytevékenységet - állítják az amerikai Harvard orvosi egyetem kutatói. Kísérleteikben dieldrin és sarin hatásának tettek ki főemlősöket. A szerves foszfátvegyületek álmatlanságot, emlékezetcsökkenést, idegességet, dekoncentráltságot váltottak ki és csökkentették a nemi aktivitást. A kísérleti állatok enkefalogramja olykor egy éven át is rendellenes maradt. Jóllehet a szerves foszfátvegyületek elbomlanak a talajban és a növényekben, és ezért veszélytelenebbnek tűnnek, mint az ugyancsak növényvédőszerként alkalmazott klórozott szénhidrogének, az agytevékenységre kifejtett hatásuk révén azonban sokkal veszélyesebbek. 18 A DODÓ ÉS EGY SZAPPANFAFAJ EGYMÁSRAUTALTSÁGA Különböző növény- és állatfajok kölcsönös függésbe kerülhetnek, s így az egyiknek a kipusztulása, ill. egyedszámának a megváltozása a másikra is kihat. Eddig jobbára olyan eseteket ismertek, amikor valamely növényfajnak az eltűnése vagy megritkulása hatott a vele kapcsolatban élő állatfajra. A közelmúltban L. A. Temple, a Wisconsin Egyetem (USA) ökológusa az első ismert esetét bizonyította a fordított helyzetnek: egy állatfaj kipusztulása csaknem végzetes lett egy növényfajra. Mauritius szigetén él az endemikus, a szappanfafélék (Soponariaceae) családjába tartozó nagy termetű egylaki fa, a Calvaria major. Egykor a sziget közönséges fája volt, de 1973- ban már csak 13 példányát tartották számon, s ezek mindegyikének korát 300 évesnél idősebbre becsülték. Fiatalabb fákat nem találtak, noha az öreg fák ma is teremnek, s a magok látszólag életképesek. A termés nagysága kb. 50 mm, egy magot tartalmaz, ez feltűnően kemény és e növénycsalád többi tagjáéhoz képest is igen vastag. A begyűjtött magokat üvegházban sem sikerült kicsíráztatni, mert a csírázó embrió nem tudta áttörni a vastag falat. Mégis mi tette lehetővé, hogy a magok a szabadban kicsírázzanak? Mauritius szigetének fölfedezése idején gazdag endemikus madárfaunája volt. E faunát az ember hamarosan megtizedelte: a kipusztított fajok közt volt a nagy termetű szárnyatlan dodó (Raphus cucullatus) is. Ez a pulyka nagyságú, legalább 12 kg tömegű, nagy, erős csőrű madár gyümölcs- és magevő volt, s 1681-ben pusztult ki. A dodó kipusztulása egybeesett a még életben maradt, öreg fák valószínű csírázási idejével, s a madarak csontmaradványai között Calvaria magokat találtak. Temple feltételezte, hogy a magok a dodó emésztőrendszerén áthaladva váltak csíraképessé. A lenyelt magok a madár zúzógyomrába kerültek, és sorsuk háromféle lehetett: vagy a madár visszaöklendezte, vagy a zúzógyomrában lévő kövek öszszetörték őket, avagy a kövek által elvékonyított héjú magok az ürülékkel a külvilágba kerültek. Hasonló módon több madárfaj terjeszti a növényfajok magvait. Temple bizonyító vizsgálatai során a magokat pulykákkal etette meg, s azok némelyike a madarak emésztőrendszerében hat napig is visszamaradt. A 17 megetetett mag közül 7 összeroppant a zúzógyomorban, a többit a madarak visszaöklendezték vagy azok az ürülékükkel távoztak el. Az épen maradt 10 magot üvegházban elvetették, s ezek közül 3 kicsírázott. KÖZÉPKORI SZOBORLELET PÁRIZSBAN Négy évvel a Bastille lerombolása után 1793-ban egy Chaumette nevű polgár a párizsi Notre-Dame székesegyház gótikus szobrairól azt írta, hogy „□ királyság elpusztítandó jelei, és legalábbis le kellene fejezni a kőkirályokat, amelyek túlterhelik a főváros székesegyházának kapuzatát". A kimondott, illetve leírt kívánságokat gyorsan teljesítették, pedig nem is a francia királyokról volt szó, hanem Judea bibliai király alakjairól. Néhány héttel ezután a Párizsi Konvent ezzel sem elégedett meg, hanem az összes szobormaradványt ledöntette. Kövei három évig éktelenítették a Notre-Dame környékét, mígnem 1796-ban a párizsi városi tanács határozatára a fű verte kőhalmokat eltüntették, a köveket részben a Szajnába dobták, részben építőanyagként felhasználták. Ezért keltett rendkívül nagy feltűnést a szakemberek és a laikusok körében egyaránt az a páratlan lelet, amelyre a Lafayette-áruház közelében, a Francia Külkereskedelmi Bank pincéjének átépítése közben bukkantak. Ott a Notre-Dame székesegyház homlokzatát egykor díszítő 28 királyszobor közül 21 szobornak a fejét és további 343 szobortöredéket találtak egy e célra kialakított árokban, gongosan elhelyezve a föld alatt. A szoborfejek sérültek ugyan, koronájuk díszei és orruk letört, de még így is csodálatosak. A leletnek talán leglátványosabb része az ún. királysor 21 fejének páratlan együttese. Ezek a szobrok mintegy 15 méter magasan helyezkedtek el, ezért a fejek is nagyok, mintegy 60- 65 cmm magasak. Ennek ellenére ugyanolyan gonddal faragták meg őket, mint a kapuzatok alakjait, melyek a szemlélőhöz lényegesen közelebb estek. A most felfedezett szobrok a párizsi középkor emlékeinek múzeumába, a Cluny múzeumba kerültek. A GILISZTÁNAK IS FÁJ Angol kutatók olyan anyagokat mutattak ki a gilisztákban, amelyek a gerincesekben fájdalomcsillapító hatásúak. Ezek az anyagok a természetes opiátok (az endorfinok) csoportjához tartoznak és a szervezet állítja elő őket. Ugyanúgy hatnak, mint bizonyos ópiumtartalmú fájdalomcsillapító gyógyszerek. A korábbi kutatások alapján azt tartották, hogy az ilyen természetes fájdalomcsillapítók csak a gerincesek idegrendszerében fordulnak elő. Ha a giliszták szervezetében is vannak opiátok, akkor érzékelniük kell a fájdalmat is - következtetnek a kutatók.