A Hét 1980/2 (25. évfolyam, 27-52. szám)
1980-10-11 / 41. szám
A GYÖKEREK MÉLYRE NYÚLNAK „A lelki gazdagodás hatalmas forrásai erednek a zenéből. Azon kell lennünk, hogy minél többek számára megnyíljanak" — fogalmazta meg programadásként Kodály Zoltán. Cselekvésre késztető szavai óta már fél évszázad telt el, s a magyar zenei életben jelentős változások történtek. Jóllehet, a mi szőkébb etnikumunkról mindezt ilyen egyértelműen nem mondhatjuk el. Szlovákia magyarlakta vidékein példái még mindig kevés a gyermekkórus. Zeneszakos pedagógusaink mintha valahogy ódzkodnának a karvezetéstől. Egyes iskoláinkban, ha alakítottak is kórust, két-három év után hagyták megszűnni. Persze azért kivételek is vannak. A kassai (Košice) magyar tanítási nyelvű általános iskola Csengettyű Gyermekkórusa immár 11 éve eredményesen dolgozik. Homolya Éva orosz-zene szakos pedagógus, a kórus vezetője valóban áldozatos munkát végez. Ezúttal őt kérdezzük a tapasztalatairól. — Milyen megfontolásokból, mikor és hogyan döntötte el, hogy énekkart alapít? — A gyökerek mélyre nyúlnak vissza. Ott kell kezdenem, hogy a mi családunkban mindenki szerette a zenét. Az unokatestvéreim például mind játszottak citerán, harmonikán, hegedűn. Én velük együtt a zenén nőttem fel. Igaz, nekem hangszert nem vehettek. Édesapám elesett a háborúban, fél árva voltam, és így elég nehéz körülmények között éltünk. Kisiskolás koromban aztán megérintett a közös éneklés varázsa. Ez nagyon mély érzés volt, és azt hiszem meghatározta az életem alakulását. Már ott, akkor érlelődött bennem, hogy zeneszakos pedagógus leszek. A kassai magyar iskolába 1964-ben kerültem pedagógusként. A kórust az 1968/69-es tanévben alakítottam meg. Iskolánk akkori igazgatója, Ritzkó Béla ebben messzemenőleg támogatott. — A kórusvezetés tudnivalóit hol sajátította el? — A főiskolán csak a karvezetés technikájával ismertettek meg bennünket. Ez nagyon kevés volt. Naiv módon, gyermekkori-fiatalkori tapasztalataimra építve kezdtem dolgozni. Később aztán nagyon sokat tanultam a bratislavai Népművelési Intézet által indított hároméves karvezetői tanfolyamon. Ez a tanfolyam 1970-ben kezdődött. Rólunk akkor még nem tudtak. Ide főleg a CSEMADOK-énekkarok vezetőit hívták meg. Én féléves késéssel szereztem tudomást arról, hogy van karvezetői tanfolyam. Nem akartam kimaradni, elmentem érdeklődni, bekapcsolódhatnék-e még én is. Nagyon örültem, hogy felvettek, és elvégezhettem a tanfolyamot. — Milyen eredményeket értek el a kórus 11 éves fennállása alatt ? — Munkánk gyümölcse 1974-ben kezdett beérni. A magyar gyermekkarok II. országos fesztiválján, Érsekújvárott kórusunkat már a legjobbak között értékelték. A nem hivatalos rangsorolás szerint a 3—4. helyen végeztünk. 1977-ben a III. országos gyermekkari fesztiválon kiugró sikert arattunk, az élre törtünk. Az idén megszereztük az aranykoszorús minősítést, azonkívül megkaptuk a zsűri különdíját, valamint a legjobb műsorválasztásért járó díjat is. El kell mondanom, hogy rendszeresen részt veszünk a szlovákiai énekkari megmozdulásokon. Tavaly például elsők lettünk a kerületi versenyen. Az idén — noha megítélésünk szerint nem voltunk roszszabbak, mint tavaly — a bíráló bizottság csak a 4. helyre tartott bennünket érdemesnek. Sajnos, így Žilinán az országos fesztiválon nem vehetünk részt, szlovákiai viszonylatban pedig csak háromévenként rendeznek döntőt. — Milyen rendszerességgel és hol próbálnak? — Sajnos, próbalehetőségeink rosszak. Iskolánknak nincs nagyterme, így csak az osztályokban próbálhatunk. Igaz, az osztályok is kicsinyek. A szellőztetés sincs megoldva. Télen, ha kinyitom az ablakot, huzatban kell próbálni a gyerekeknek. Ha nyáron nyitok ablakot, akkor meg az utca zaja annyira zavar, hogy szinte lehetetlen dolgozni. Sajnos, Kassán a CSEMADOK-nak sincs próbaterme, ezért oda sem mehetünk. Úgy tűnik, bele kell nyugodni a helyzetünkbe. Máskülönben hetente egyszer, péntek délután próbálunk. — Az iskolai kórusokban szinte évente cserélődnek a gyerekek. Az állandó újrakezdés nem fárasztja-e el a karvezető pedagógust? — Igen, hogy több mint 500 gyermek cserélődött már a kórusban, de az „újrakezdés" nem fáraszt. Talán azért nem, mert a karvezető nem ismétli önmagát. Mi minden évben új kórusműveket tanulunk be, és ez nekem is élvezet. Máskülönben sok segítséget kapok. Nagyon jó például, hogy a konzervatórium magyar nemzetiségű hallgatói segítenek a szólampróbák vezetésében. Nálunk gyakorolnak, ami egyébként a tantervben meghatározott feladatuk. Régebben a CSEMADOK-ból Hemerka Olga néni is sokat segített. Újabban Štefan Gajdostól, a kassai Állami Színház karnagyától is kapunk segítséget. Általában 15 kórusművet tartunk műsoron, ami időben 30—35 percet tesz ki. Ebbe nem számítom bele az egyszólamú műveket és a kánonokat. — Van valamilyen kapcsolatuk a keletszlovákiai magyar gyermekkarokkal és azok vezetőivel? — A Kerületi Művelődési Központ az idén tavasszal első ízben rendezte meg a Csengő énekszót, a magyar gyermekkarok találkozóját. Ezt nagyon jó fórumnak tartom. Jó lenne, ha hagyományossá válna, és ha lehetőség adódna esetleg szimpóziumok vagy szakmai megbeszélések megrendezésére is. Egymással találkozni, munkánk eredményeit felmutatni, egymástól tanulni valóban jó dolog lenne. Szakmai továbbfejlődésünk érdekében pedig a Népművelési Intézet vagy a CSEMADOK Központi Bizottsága újabb továbbképző tanfolyamot rendezhetne a gyermekkar-vezetők számára. Talán nem lenne szükség háromévesre, rövidebb is jó eredménnyel járhatna. A modern zeneelméletből nagyon hiányosak az ismereteink, a diszharmonikus akkordokról például vajmi keveset tudunk. A továbblépést mindenképpen ebben az irányban kellene megtennünk. SZASZÁK GYÖRGY Fotó: Prandl Sándor és archív Homolya Éva 22 TÖRÖK ELEMÉR Őszi tűnődés Messze hegyek kéklenek az égre a Latorca partján üldögélve olvasom az ősz nagy nyitott könyvét szép metafora benne a környék állnak köröttem kozmoszt csendben a jegenyék levelük se rezzen hol van a hűvös mezőkről már a zizegő kalászok aranylángja hol vagytok ti is gyermeki álmok a múló idővel messze szálltok akár a hulló csillagok éjjel hullanak emlékeim is széjjel sötétedik már az égi ablak húznak felettem kurrogó darvak a hegy tüzes égnek veti hátát s valami különös érzés jár át ahogy ülök a nagy elmúlásban tűnődve hogy itt mily régen jártam a lenyugvó nap sugarain még elpihen szemem mintha álmodnék Kár, hogy elmúlik a nyár Bár a dalolás mesterségét nem tanulták meg, gyakori kelepelésüket különösen a fiatalok — elsősorban a fiatal menyecskék — mindig nagy érdeklődéssel várták és figyelték. A szokásoktól eltérően a tavalyról viszszatért gólyapár fészkét Buzitán (Buzica) most nem a kéményre, hanem a villanyoszlopok tetején építette meg. A lakosság az eddig szokatlan jelenséget tudomásul vette, s a gólyacsalád teljesen beilleszkedett a község életébe. A gólyaszülök kiköltötték kicsinyeiket, megtanították őket repülni... Kár, hogy elmúlik a nyár, mert vele együtt a gólya barátaink is elmennek. Mindennap méregetik az útirányt. Elmennek, de reméljük jövőre ismét visszatérnek hozzánk. Viszontlátásra gólyák! Iván Sándor .