A Hét 1981/1 (26. évfolyam, 1-26. szám)

1981-04-11 / 15. szám

Rusztikus, mintás Eddig az egyszínű, sima pulóverek voltak a legdivatosabbak. De Párizs ismét újított, s már hozzánk is betört a mintás, méghoz­zá rusztikus és színnel gazdagított válto­zata. A franciák kezdték először felismer­hető motívumokkal készíteni a kötött öl­tözékeket. A sportos kötött öltözékek harsogó, ele­ven színűek és mintázatúak. A minták őse norvég és perui, de már „átmegy" orna­mentikába, falevél vagy virágmintát idéz­ve. A fonal óriási szerephez jutott, hiszen nem mindegy, hogy melyik mintát miből készítjük el. Fontos, hogy könnyen, jól kezelhető legyen! Legjobb a fele-fele arányban műszál és gyapjú keverésű fo­nal. MILYEN A TAVASZI KÖTÖTT DIVAT? AZ INTERCOLOR NEMZETKÖZI SZÍNBIZOTTSÁG MINT MINDEN ÉVBEN, AZ ELMÚLT ESZTENDŐBEN IS DÖNTÖTT A KÖVETKEZŐ ÉVBEN DIVATOS SZÍNEK­RŐL. ITT MOST A LEGJELLEGZETESEBB SZÍNCSALÁDOKAT LÁTHATJÁK. 21 Róbert szakács receptjei Különleges rakott burgonya Hozzávalók: 1,50 kg burgonya, 40 dkg da­rált hús, 4 db tojás, 2 del tejföl, 1 db zsemle, 10 dkg zsír vagy olaj, 1 fej vöröshagyma, törött bors, só, fokhagyma készítése. A megtisztított, karikákra vágott burgonya egy részét kizsírozott, tűzálló edénybe rakjuk. A húst áztatott zsemlével, 1 db tojással, apróra vágott hagymával, tet­szés szerint fokhagymával összekeverjük, sózzuk, borsozzuk, vékonyra kinyújtjuk, a burgonyát beborítjuk vele, a húsos rétegre ismét burgonya kerül, a burgonyára pedig újból húsos réteg. Az egészet addig ismétel­jük, míg van burgonya és hús. Minden réte­get sózunk, borsozunk, tetejét zsírral vagy olajjal kenjük és kb. 1 órán át sütjük, majd tojással elkevert tejfölt öntünk rá és még kb. 15 percig sütjük. A gyermek alig várja, hogy felnőtt legyen. A serdülőkorú fiúk és a bakfis lányok sokszor 1—2 évvel idősebbnek mondják magukat, csak hogy felnőttszámba ve­gyék őket. Siettetik az évek múlását, amit később megállítani vagy legalábbis lassí­tani szeretnének. Aztán beköszöntenek azok az évek, amikor azt hiszik, mértékte­lenül kell habzsolniuk az örömöket, az élvezeteket. Később pedig a családalapí­tás és az egzisztenciateremtés rengeteg előráfordítással járó időszakában a sok­szor saját maguk diktálta megfeszített életritmus szinte észrevétlenül is fásulttá teszi őket. Ilyenkor gyakran előfordul, hogy életrendjük helytelenné válik. Nem­egyszer elkeseredve mondják: „Bor­zasztó, milyen rohanás ez az élet, semmi­re sincs időm." Ez igaz, ma valahogy a szabad idő a legnagyobb hiánycikk. Éppen ezért okosan kell élni vele és ügyesen beosztani. Kevés kivétellel a szabad idő rövid perceit is gépiesen töltik el az embe­rek. Sokan nem képesek a tökéletes ki­kapcsolódásra, sem az egészséges lazítás­ra. Már előre a jövő heti gondok megoldá­sán törik a fejüket. Csukott szemmel AZ ÉLET SÓJA . . . mennek el az életben minden szép mel­lett. Az igazi boldogság apró örömökből tevődik össze. Egy kellemes séta vagy kirándulás emlékéből, egy kézfogás mele­géből, egy meghitt beszélgetés felemelő hangulatából, a jól végzett munka örömé­ből, a kellemes pihenés üdítő varázsából, a napsugarak simogatásából, a virágok illatából, kisgyermekünk puha kezecské­jének simogatásából ... Valahogy nem tudunk igazán örülni. Ré­gen elfelejtettük a gyermekkorban olyan jól ismert öröm érzését, amikor ugrálni, nevetni, kiáltani szerettünk volna örö­münkben. Persze, ez felnőtt korban már túlzás lenne. Azonban figyeljük csak meg magunkat vagy ismerőseinket, milyen flegmán reagálunk olyan dolgokra, ame­lyeknek örülnünk kellene. Saját magunkat lopjuk meg, rövidítjük meg, ha nem tu­dunk örülni. Hiszen az öröm az élet sója! Nem igaz, hogy soha nincs minek örül­nünk. Egy szeretett, kedves személlyel való találkozásnak, egy színházjegynek, egy új ruhának, egy jó könyvnek, egészsé­günknek, gyermekeink jó előmenetelé­nek, egy csokor virágnak, barátaink ra­gaszkodásának, munkasikereinknek, a nyári szabadságunknak, a karácsonyi ün­nepeknek, a családi körben eltöltött va­sárnapi ebédnek, egy jó szónak, a megértő élettársnak, mindennek, mindennek örül­ni kell. Ez teszi vidámabbá hangulatunkat, derűsebbé lelkületünket. Ne vegyünk mindent túlságosan természetesnek és magától értetődőnek, ne vegyítsünk az örömbe mi magunk ürömöt. Ha színházje­gyet hoz a férjünk, ne kezdjük azzal, hogy nincs mit felvennünk; ha vasárnap végre együtt ülhet asztalhoz a család, ne mond­juk előre: „no hiszen, lesz mit mosogat­nom." Hogyha a halban mindig csak a szálkát látjuk, vagy ha a fáktól nem látjuk az erdőt, nehezen leszünk boldogok. Első­sorban tőlünk függ a boldogság, s csak másodsorban a külső körülményektől. A magunk belső nyugodt lelkivilágát kell megteremtenünk, hogy mindig derűlátók lehessünk. Parraghy Johanna

Next