A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-10 / 41. szám

Televízió Postafiók: 89044 Daloló Alsólánc Alsóláncon (Nizny Lanec) immár tizedszer rendezték meg a Daloló Alsólánc nevű nép­művészeti bemutatót. A egykori kastély kert­jében megrendezett igényes műsor bizonyí­totta, hogy hazai szereplők is tudnak mara­dandó élményt nyújtani. A szervezők, az alig A „Csereháti új kenyér" szereplői 400 lakost számláló kisközség CSEMADOK helyi szervezetének vezetősége és tagsága szívén viseli a hagyományos rendezvény sor­sát és a falu kulturális életét. A szép környe­zetben hét ével ezelőtt a falu lakosai önerő­ből szabadtéri színpadot építettek, és meg­teremtették a fellépéshez szükséges feltéte­leket. A Daloló Alsólánc nevű ünnepséget a buzitai (Buzica) énekkar nyitotta meg. Aztán került sor a „Tavaszi szél ..." népművészeti seregszemlén második díjat nyert, a „Csere­háti új kenyér" című összeállítás bemutatá­sára. Nyolc község asszonyai, lányai adtak ízelítőt a közös éneklés, a közös munka szépségeiből. Az összeállítás dalképekben és jelenetekben mutatta be a kenyér hajdani születését a mag földbekerülésétől — az aratás, cséplés, őrlés szemléltetésével — a legutolsó aktusig, a kenyérsütésig. A műsor gerincét alkotó, már több éve tevékenykedő helyi női éneklőcsoporton kí­vül az összeállításban férfiak is felléptek. A 82 esztendős Hangácsi József régi, a témát érintő szokások elmondásával élénkítette az összeállítást. A műsor további részében a nagyidai „llosvai" népművészeti együttes lé­pett fel. A Snyir Ferenc vezette csoport ízelítőt adott a „Kis llosvai" műsorából is. A tartalmas és színvonalas Daloló Alsólánc nevű rendezvény megnyerte a nézők tetszé­­ sét Gazdag Mária (A szerző felvétele)­ k­. 1981. X. 12-18-ig BRATISLAVA HÉTFŐ. 15.05 Iskola tv. 16.00 Hírek. 16.35 Tu­domány és technika. 18.30 Orvosi tanácsok. 18.40 Dokumentumfilm. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 A fák állva halnak meg. Tévéjáték. 22.10 Zenés műsor. II. MŰSOR. 17.30 Hirek. 17.45 Térzene. 18.15 Publicisztika. 18.40 Irodalmi műsor. 19.30 Fran­cia nyelvtanfolyam. 20.30 Külföldi sporthírek. 21.50 Őszi történet. Szovjet tévéfilm-sorozat. 1. rész. KEDD: 8.55 Iskola-tv. 11.15 Dokumentumfilm. 11.40 Német nyelvtanfolyam. 15.50 Hírek. 15.55 Iskola-tv. 16.15 Tudomány és technika. 17.50 Matematika. 19.30 Tv-Hiradó. 20.05 Má­sok otthona. Francia tévéfilm-sorozat. 2. rész. 21.25 Dokumentumfilm. II. MŰSOR. 16.55 Hírek. 17.10 Zenei stúdió. 18.00 Ifjúsági klub. SZERDA: 9.00 Iskola tv 9.20 Új könyvek. 11.15 Francia nyelvtanfolyam. 15.55 Iskola­ tv. 17.55 Autósok, motorosok. 18.45 Publicisztika. 19.30 Tv-Híradó. 20.25 Hangverseny. 21.35 Dokumen­tumfilm. 22.00 A kisügyes. Tévéjáték. II. MŰSOR. 16.50 Hírek. 17.05 Dokumentum­film. 18.20 Vetélkedő. 19.20 Táncdalok. 20.00 Nem nagy komédia. Tévéjáték. 21.20 Időszerű riport. CSÜTÖRTÖK: 9.00 Iskola-tv. 9.22 Kisfilm. 10.00 Természetfilm. 15.55 Hirek. 16.00 Iskola-tv. 17.20 Táncdalok. 17.30 Fejtörő a köbön. Tévé­játék. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Aranyláz. 6. rész. 21.20 Dalok Prágáról. 22.00 Laboratórium. II. MŰSOR. 17.00 Hirek. 17.15 Kicsinyek műso­ra. 17.30 Kórház a város szélén. 8. rész. 18.30 Publicisztika. 19.30 Francia nyelvtanfolyam. 20.00 Zenés est az operában. 21.45 Csak ketten játszhatják. Angol film. PÉNTEK. 9.05 Iskola-tv. 9.45 Szórakoztató ve­télkedő. 16.00 Hírek. 16.05 Kisfilmek. 16.55 Ifjúsági klub. 17.20 Fekete Villám kalandjai. 6. rész. 18.20 Bratislavai magazin. 18.45 Termé­szetfilm. 19.30 Tv-Híradó. 20.05 Bratislavai Ze­nei Ünnepségek. A nyitó hangverseny közvetí­tése. 22.05 24 óra a világban. II. MŰSOR. 17.20 Hírek. 17.35 Kórház a város szélén. 9. rész 18.40 Vetélkedő. 19.30 Német nyelvtanfolyam. 20.00 Ma este nyolckor. 21.45 A tizenegyedik parancsolat. Tévéfilm-sorozat 1. rész. SZOMBAT: 8.20 Fecske. 12.35 Hírek. 13.50 Táncdalok. 14.00 Sportdélután. 16.50 Kisfil­mek. 17.50 Hat plusz egy. 19.30 Tv-Hiradó. 20.00 Rövid történetek az életből. A MATES számainak húzása. 22.00 Sporthírek. 22.10 A gyöngéd csibe. Francia film. II. MŰSOR. 16.30 Hírek. 16.45 Dokumentum­film. 18.40 Találkozás szovjet művészekkel. 20.00 Elektra. Tévéfilm. 21.25 Publicisztika. VASÁRNAP: 8.20 Gyertek velünk. 10.35 A Sportka számainak húzása. 10.45 Emberek a városból. Film. 15.00 Sportdélután. 15.10 Doku­mentumfilm. 17.00 Filmmúzeum. 18.30 Zenés szórakoztató műsor. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Az orosz fehér hó. Szovjet film. 22.05 Sporthírek. II. MŰSOR. 16.25 Hírek. 16.40 Tudomány és technika. 17.35 Kisfilmek. 19.00 Utazás kame­rával. 19.30 Pedagógusok műsora. 20.00 Bratis­lavai Zenei Ünnepségek. 21.30 Hírek. BUDAPEST KEDD. 8.30 Tévétorna. 8.35 Iskola-tv. 10.40 Csak gyerekeknek. 11.00 Csata fekete-fehér­ben. 11.20 A tenger meggyilkolása. Francia filmsorozat. 1. rész. 14.15 Iskola-tv. 16.25 Hí­rek. 16.30 Nyugalmunk érdekében. 17.00 Em­ber és föld. Spanyol film. 17.30 Gólyavári esték. I. rész. 18.00 Szól a nóta. 18.30 Délalföldi krónika. 19.10 Tévétorna. 19.20 Esti mese. 19.30 Tv-Hiradó. 20.00 Az Onedin család. 2. rész. 20.50 Stúdió '81. 22.20 Tv-Híradó. II. MŰSOR. 20.00 Bach koncert. 20.40 Tv-Hír­adó. 21.00 Autó, motor, sport. 21.30 Záróra előtt. Csehszlovák film. SZERDA: 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola-tv. 9.50 Stopp. 9.55 Delta. 10.20 Rembrandt. Angol film. 11.45 Lehet egy kérdéssel több? 13.25 Isko­la-tv. 15.35 Hírek. 15.40 Emberek a hét házból. Osztrák film. 16.45 Mérlegen. 17.40 Magyar­svájci focimúlt. 17.50 Magyarország—Svájc VB selejtező labdarúgó-mérkőzés. 19.50 Esti mese. 20.00 Tv-Híradó. 20.30 A megsebzett bolygó. 1. rész. 20.50 Budapesti Művészeti Hetek. 21.45 • Mesterséges színész. Greguss Zoltán. 22.45 Tv-Híradó. 22.55 Tévétükör. II. MŰSOR. 20.30 Mérlegen. 21.00 Félkorsó hiány. 21.30 Tv-Híradó. 21.50 Szemle. CSÜTÖRTÖK: 8.00 Tévétorna. 8.55 Iskola-tv. 14.35 Iskola-tv. 16.10 Hírek. 16.15 Itália múze­umai. 16.40 Tizen Túliak Társasága. 17.30 Ál­lunk szolgálatára. 18.05 Telesport. 18.30 Kato­naköszöntő. 19.05 Tévétorna. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-Hiradó. 20.00 Magyar népmesék. 20.10 Családi kör. 21.10 Riportfilm. 22.30 Tv-Hiradó. II. MŰSOR. 18.35 Iskola-tv. 18.50 Pedagógusok fóruma. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Beszédtéma. Balogh Mária műsora. 20.40 Tv-Híradó. 21.00 Az ember zenéje. Kanadai filmsorozat. 2. rész. 21.55 Helyzetkép egy filmfesztiválról. PÉNTEK. 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola-tv. 10.55 Tízen Túliak Társasága. 11.35 La Manche lovag­ja. Olasz—amerikai film. 14.25 Iskola-tv. 16.00 Hírek. 16.05 Szemedben az egész világ. Szovjet film. 17.10 Postafiók 250. 17.30 Keresztkérdés. 18.00 Ablak. 19.05 Tévétémna. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv Híradó. 20.00 Delta. 20.25 Charlie angyalai. 21.10 Panoráma. 23.25 Tv­ Híradó. II. MŰSOR. 20.00 Műhelykorbácsok. 20.15 Ri­portfilm. 20.55 Tv-Híradó. 21.15 Gaston Phe­bus. Francia tévéfilm-sorozat. 2. rész. 22.05 Sakk-matt. SZOMBAT. 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola-tv. 8.40 Autó, motor, sport. 9.00 A történelem lapjairól. 9.50 Pályán maradni. 10.30 Magyar népmesék. 10.40 Onedin család. 11.30 Az ember zenéje. 12.25 Keresztkérdés. 12.55 Nyugalmunk érde­kében. 14.25 Bélyegvilág. 14.30 Keresd a párját. 14.45 Kuckó. 15.40 Hírek. 15.45 Kamaszkor körül. 1. rész. 16.35 Slágerhirlap. 17.50 Háztar­tás. 19.05 Tévétorna. 19.10 Esti mese. 19.30 Tv-Hiradó. 20.00 Vers mindenkinek. 20.05 Ne­veletlenek. Angol film. 21.50 Ezt látni kel. Revübalett. 22.20 Tv-Hiradó. 22.30 Thyl Uelen­spiegel. Szovjet tévéfilm-sorozat. 2. rész. II. MŰSOR. 17.00 Utazás a jövőbe. 7. rész. 17.30 Unokáink sem fogják látni. 17.55 Színész-múze­um. 18.55 Magyar tudósok. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Vers mindenkinek. 20.05 Verdi: Traviata. Operaközvetítés. 21.20 Tv-Híradó. VASÁRNAP. 8.20 Tévétorna. 8.25 Mindenki is­kolája. 9.25 Óvodások filmműsora. 9.40 Élő múzeum. 10.15 A banda ellen. 10.50 Hírek. 10.55 Labdarúgó-mérkőzés. 14.15 Aki dudás akar lenni. 14.45 A tavasz tizenhét pillanata. 15.55 Vasárnap délután. 18.00 Műsorainkat ajánl­juk. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.10 Buda­pesti Művészeti Hetek. 21.50 Kapcsoltam. 22.30 Tv-Híradó. II. MŰSOR. 17.00 Emile Zola, avagy az emberi lelkiismeret. Francia tévéfilm-sorozat. 3. rész. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek, sporthírek. 20.10 Lányok hídja. Jugoszláv film. Rádió BRATISLAVA II. (Magyar adás) Flétfő. 7.00 Hírek, sport. 7.15 Reggeli zene. 7.55 és 12.00 Hírek. 12.10 Sport és muzsi­ka.. 12.40 Népi muzsika. 12.55 Sajtószemle. 15.00 Napi krónika. Kedd: 7.00 Hirek. 7.10 Reggeli zene. 7.25 Sport és muzsika. 7.55 Hirek. 10.00 Iskolá­sok műsora. 12.00 Hirek. 12.10 Rádióegye­tem. 12.25 Tánczene. 12.55 Sajtószemle. 14.00 Barangolás Zeneországban 14.30 Is­kolások műsora. 15.00 Napi krónika. Szerda: 7.00 Hírek. 7.10 Reggeli zene. 7.30 Szlovák nyelvtanfolyam. 7.55 és 12.00 Hí­rek. 12.10 Jubilánsok műsora. 12.55 Sajtó­szemle. 15.00 Napi krónika. Csütörtök: 7.00 Hírek. 7.10 Reggeli zene. 7.50 Hírek. 10.00 Pionír-híradó. 12.00 Hí­rek. 12.20 Szórakoztató zene. 12.55 Sajtó­szemle. 14.00 Tánczene 14.30 Pionír-hir­adó. 15.00 Napi krónika. Péntek: 7.00 Hírek. 7.10 Mezőgazdasági adás. 7.40 Reggeli zene. 7.55 és 12.00 Hírek. 12.10 Mezőgazdasági adás. 12.40 Szórakoztató zene. 12.55 Sajtószemle. 1­5.00 Napi krónika. Szombat. 8.00 Szombat reggel. 9.00 Jubi­lánsok műsora. 10.00 Hírek. 10.1­5 Hangver­seny. 11.00 Szülőknek nevelésről. 11.20 Tánczene. 12.00 Hírek. 13.00 Ifjúsági maga­zin. 14.00 Tíz perc irodalom. 14.10 Hazai tájakon. 14.35 Szórakoztató zene. 15.00 Napi krónika. Vasárnap. 7.00 Hírek. 7.10 Vonószene. 7.55 Hírek. 8.00 Barangolás Zeneországban. 8.30 Mese. 8.45 Ismert dallamok. 9.00 Rádióegyetem. 9.15 Operettdalok. 10.00 Látóhatár. 10.20 Operarészletek. 11.00 Idő­szerű kérdések. 11.10 Vasárnapi randevú. 12.00 Hírek. 12.30 Kulturális körkép. 12.40 Magyar nóták és népi muzsika. 13.00 Szíve­sen hallgattuk. 14.00 Az én zeném. Segítettek Már az iskolapadokban ülnek és ismerete­iket gazdagítják azok a tanulók is, akik a nyári szünetben üzemekben, szövetkezetek­ben és másutt dolgoztak. A párkányi (Staro­vo) Állami Gazdasághoz tartozó kéméndi (Kamenica) szőlészetben naponta 30 14— 15 éves diák dolgozott. A szőlőtőkéket tisztogatták és más mezőgazdasági munkát végeztek. A feladatokat időben és pontosan elvégezték. Hajtman Kornélia

Next