A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-11-07 / 45. szám

Televízió Postafiók: 89044 ÖRÖMKÖNNYEK Október, a nyugdíjasok hónapja, alkalmából a berzétei (Brzotin) általános iskola úttörői, Helena Letanovská vezetésével meglátogat­ták a rozsnyói (Roznava) nyugdíjasok ottho­nát. A pionírok a nyugdíjasokat rövid kultúr­műsorral szórakoztatták. Búcsúzóul virággal és saját készítésű tárgyakkal ajándékozták meg az ottlakókat. Sok nagymamának és nagypapának örömkönny csillogott a szemé­ben. Tóth Rozália ÜNNEPI MATINÉ A Liszt Ferenc Klub október 11 -én a bratis­lavai Prímáspalota tükörtermében megren­dezett ünnepi matinén emlékezett meg a névadó születésének 170. évfordulójáról. A CSEMADOK somorjai helyi szervezeté­nek 50 tagú vegyeskara nyitotta meg a műsort. A dalárda az utolsó percben ugrott be az Ifjú Szívek énekkara helyett. Produkci­ójuk remek felkészültségről tanúskodott, s a közönség elismerésében részesült. Ghillányi Tibor Liszt: Funerailles című szerzeményét adta elő fergeteges sikerrel. A klub vendége, Nagy Alpár zenetanár, a soproni Liszt Ferenc Társaság ügyvezető el­nöke élvezetes előadás keretében ismertette legújabb kutatásai eredményeit. Nagy Alpár Liszt Ferencnek azokkal a koncertjeivel fog­lalkozik, amelyeket Sopron környékén adott, de közben feledésbe merültek, s újab publi­kációkban sem szerepelnek. Kutatásainak eredményei nagyban hozzájárulnak a készü­lőben levő Liszt-monográfia anyagához. Nagy Alpár ez alkalommal a soproni születé­sű ifj. Storno Ferenc által festett egy eddig még ismeretlen Liszt-portréjának másolatát adta át Schleicher tanárnak, klubunk fárad­hatatlan főtitkárának a soproni Liszt Ferenc Társaság nevében. A műsorban szerepelnie kellett volna kora­beli versek egy gondosan összeválogatott előadásának, ez azonban szavalók hiányá­ban elmaradt, így minden verset maga Schleicher tanár olvasott fel. Ezután Liszt Ferenc: Ha álmom mély című dalát adta elő Lévai Aladárné, Gáfforné Ma­gyar Ilona zongorakíséretével. Lévainé tiszta, kellemes, finom árnyalatú, lágy szoprán hangja gyönyörűen érvényesült a jó akuszti­kájú Tükörteremben. Hosszan tartó taps kö­vette magas színvonalú előadását. Utolsó számként Liszt-zongoramű hang­zott el: Liszt Szerelmi álmok és a Tarantella Venezia e Napoli. Mindkettőt Zámborszky Szaniszló zongoraművész adta elő óriási technikai tudással. A gyors ütemű, olaszos temperamentumú nápolyi dal az előadó bá­mulatos ritmusérzékéről tanúskodott. Elő­adását vastaps követte, majd többször is kihívta őt a publikum. Minden műsorszámot a gondos előkészítés, felkészültség és ihlet tett emlékezetessé, felejthetetlen élménnyé. Végül az ünnepi matiné alkalmából a klub vezetősége megkoszorúzta a Dóm­ téren Liszt Ferenc mellszobrát. Két igen szép, időszerű vers is elhangzott — Sztankó Béla: Liszt Ferenchez és Sarkady Sándor: Liszt című költeményét Pilecky Marcell főiskolás adta elő. Petrásné Kováts Gizella 20 1981. XI. 9.­­ 15-ig BRATISLAVA HÉTFŐ. 15.10 Iskola-tv. 16.00 Hirek. 16.25 Tu­dományos magazin. 16.55 Katonák műsora. 18.30 Orvosi tanácsok. 19.30 Tv-Híradó. 20.05 A professzor lánya. Tévéjáték. 21.30 Dokumen­tumfilm. 22.05 Táncdalok. II. MŰSOR. 17.10 Hírek. 17.55 Rangi zsákmá­nya. Angol tévéfilmk-sorozat. 18.15 Publiciszti­ka. 18.40 Irodalmi műsor. 19.10 Táncdalok. 19.30 Francia nyelvtanfolyam. 20.00 Rendezők a tudományról. 20.30 Külföldi sporthírek. 21.50 A döntő lépés. Szovjet tévéfilm-sorozat. 2.rész. KEDD: 8.50 Hírek. 8.55 Iskola-tv. 9.45 A pro­fesszor lánya. (ism.) 11.10 Természetfilm. 11.35 Német nyelvtanfolyam. 12.05 Hírek. 15.55 Isko­la-tv. 16.45 Tudomány és technika. 17.20 Kö­zépszlovákiai magazin. 17.50 Matematika. 18.45 Dokumentumfilm. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Spyna. NDK film. 21.30 Táncdalok. 21.45 24 óra a világban. II.MŰSOR. 16.50 Hírek. 17.05 Vendégünk: L Kogan. 18.00 Ifjúsági klub. Közben: 19.30 Tv-Híradó. 22.15 Matematika. SZERDA: 8.55 Iskola-tv. 11.00 Új könyvek. 11.05 Francia nyelvtanfolyam. 15.35 Hírek. 16.10 Német nyelvtanfolyam. 17.55 Autósok, motorosok. 18.25 Kamerával a katonák között. 18.45 Ki a bűnös? Bírósági riport. 19.30 Tv-Hír­adó. 20.00 A legdrágább. Dokumentumfilm-so­rozat. 3. rész. 21.20 Ki a bűnös. ítélethirdetés. 22.15 A szerelmes unokaöccs története. NDK film. II. MŰSOR. 16.15 Hírek. 17.50 Csehszlovákia-Svédország asztalitenisz mérkőzés. 18.20 Ve­télkedő. 19.20 Táncdalok. 20.00 Brazíliai dob. Brazil film. 21.45 Santiago felett esik az eső. Francia film. CSÜTÖRTÖK: 9.00 Iskola-tv 9.35 A legdrágább. (ism.) 12.00 Hírek. 15.55 Hírek. 16.00 Iskola-tv. 17.00 Táncdalok. 17.10 Az öreg kőrisfák alatt. Tévéjáték. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Hazám. Do­kumentumfilm. 20.25 Ünnepi hangverseny. 22.10 A nászéjszaka. Tévéjáték. II. MŰSOR. 16.55 Hírek. 17.10 Kicsinyek műso­ra. 18.20 Kultúra '81. 19.00 Publicisztika. 19.30 Francia nyelvtanfolyam. 20.00 26 nap Doszto­jevszkij életéből. Játékfilm. 21.50 Tévéjáték. PÉNTEK. 9.00 Hírek 9.05 Iskola-tv. 9.45 Fekete golyócska. 15.45 Hírek. 15.50 Kisfilmek. 16.40 ifjúsági klub. 17.40 Ferdinánd a bohóc. 18.15 Bratislavai magazin. 18.40 Hawai szigetek. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Szibériád. Szovjet film­sorozat. 1. rész. 21.05 Vetélkedő. 22.20 A ván­dor mozi. Ausztráliai film. II.MŰSOR. 16.20 Fecske. 17.00 Rézgomb. Film sorozat. 2. rész. 18.00 Hét kérdés. Vetélkedő. 19.30 Német nyelvtanfolyam. 20.00 Az orosz és szovjet zene napjai. 21.45 A tizenegyedik paran­csolat. Tévéfilm-sorozat. 5.rész. SZOMBAT: 8.20 Fecske. 12.00 Látogatás a klubban. 12.50 Hírek. 13.55 Slovan Bratislava-Sparta Praha labdarúgó-mérkőzés. 15.50 Tánc­dalok. 17.15 A Cseh Filharmónia fellépése USA-ban. 18.40 Holnapután történt. Tévéfilm­sorozat 2. rész. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Zenés szórakoztató műsor. 20.45 Hivatásosak. Angol film. 21.45 Sporthírek. II.MŰSOR. 15.25 Hírek. 15.40 Rézgomb. Filmso­rozat. 3. rész. 17.30 Találkozás szovjet művé­szekkel. 19.30 Publicisztika. 20.00 Mandragora. Tévéjáték. 21.10 Tv-Híradó. 22.20 Publicisztika. VASÁRNAP. 8.20 Gyertek velünk. 10.35 A Sportka számainak húzása. 12.15 Hangverseny. 13.10 Sportdélután. 14.25 VSZ KoSice—HB Du­delingen férfi kézilabda-mérkőzés. 15.45 Filmhí­radó. 18.30 Találkozunk a Vlachovkán. 19.30 Tv-Híradó. 20.05 Kulcs az otthonhoz. Tévéjáték. 21.25 Színész vagyok Martin Gregor műsora. II.MŰSOR. 14.15 Kisfilmek gyermekeknek. 16.40 Tudományos híradó. 17.40 Dokumentum­film. 18.40 Egy hét a képernyőn. 19.00 Utazás kamerával. 19.30 Pedagógusok műsora. 20.00 Operaközvetítés. 21.40 Tiszteletre méltó embe­ rek Olasz film BUDAPEST KEDD. 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola tv 1105 Csak gyerekeknek. 13.50 Iskola­ tv. 16.20 Hírek. 16.25 A kakukktojás. Dán rövidfilm. 16.50 Kuc­kó. 17.20 Gólyavári esték. 5. rész. 18.00 Csúzli. 3. rész. 18.10 Bródy János és Szörényi Levente műsora. 18.30 Délalföldi krónika. 19.10 Tévé­torna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Az Onedin család. 6. rész. 21.00 Stúdió '81. 22.00 Szép magyar tánc. 22.05 Felkínálom. II.MŰSOR. 20.00 Zongora-hangverseny. 20.30 Autó, motor, sport. 20.50 Tv-Hiradó. 21.10 Ba­logh Mária műsora. 21.55 Rablópandúr. NSZK film. SZERDA: 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola-tv. 9.55 Delta. 10.20 A Hét aranyember. Olasz-fran­cia—spanyol film. 11.45 Lehet egy kérdéssel több. 14.25 Iskola-tv. 16.35 Hírek. 16.40 Hol­land rövidfilm. 16.55 Esküvő Weltrowban. NDK tévéfilm. 18.25 Mérlegen. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 A megsebzett bolygó. 5. rész. 20.25 Tisztes úriház. Francia film. 22.15 Ízlések és pofonok. II. MŰSOR. 20.00 Labdarúgó VB selejtező mérkőzés. 21.45 Tv-Híradó. 22.05 Mérlegen. CSÜTÖRTÖK: 8.00 Tévétorna. 8.05 és 14.00 Iskola-tv. 16.10 Hírek. 16.15 Itália múzeuma­iban. 7.rész. 16.40 Tízen Túliak Társasága. 17.25 Állandó készenlét. Kisfilm. 18.05 Telesport. 18.30 Szülők iskolája. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Magyar nép­mesék. 6. rész. 20.10 Családi kör. 21.00 Unoká­ink sem fogják látni. 21.20 Életemről. Portré­film. 22.05 Tv-Híradó. 22.15 Marie Uforet. Francia zenés film. 22.55 Tévétükör. II.MŰSOR. 18.05 Pedagógusok fóruma. 18.40 Angol nyelvtanfolyam. 18.55 Pirosra kéket. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Az ember zenéje. Kana­dai filmsorozat. 6. rész. 20.55 Tv-Híradó. 21.20 A fehér fű. Jugoszláv film. PÉNTEK: 8.20 Tévétorna. 8.25 Iskola-tv. 9.55 Tízen Túliak Társasága. 13.45 Iskola-tv. 15.45 Hírek. 15.50 Az ember felemelkedése. Angol filmsorozat. 2. rész. 16.40 Postafiók 250. 16.55 Egy szabadalom diadalútja. 17.30 Keresztkér­dés. 18.00 Ablak. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Delta. 20.25 66. 21.25 Utolsó szolgálat. Amerikai film. II. MŰSOR. 20.00 Gaston Phebus. 6. rész. 20.55 Tv-Híradó. 21.15 Periszkóp. 21.50 Sakk-matt. 22.05 Dzsesszkoncert. SZOMBAT. 8.00 Tévétorna. 8.05 Iskola-tv. 8.45 Szülők iskolája. 1. rész (ism.) 9.15 Autó, motor, sport. 9.35 Pályán maradni. 10.15 Magyar nép­mesék. 6. rész. 10.25 A történelem lapjairól. 3. rész. 11.15 Az Onedin család. 6. rész. 12.05 Ízlések és pofonok. 12.45 Keresztkérdés. 14.25 Keresd a párját. 14.35 Pöttöm Panna. Dán me­sejáték. 15.10 Hírek. 15.15 Cézár Birotteau nagysága és bukása. Francia tévéfilm-sorozat. I. rész. 16.10 Nótaszó. 16.30 Ménesek díja. Ügetőverseny. 17.15 Kamaszkor körül. 4. rész. 17.50 Háztartás. 19.10 Tévétorna. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Vers mindenki­nek. 20.05 Petrocelli. Halálos elhatározás. Ame­rikai film. 20.50 Savaria nemzetközi táncver­seny. 21.25 A természet lágy ölén. Tévéjáték. 22.35 Tv-Híradó. 22.45 Ez a Maxim. II.MŰSOR. 16.20 A Mézga család. 11.rész. (ism.) 16.45 Balázs Béla: Karcsi kalandjai. Tévéjáték. 17.55 Panoráma. 18.45 Magyar tudósok. Szent­györgyi Albert. 19.30 Tv-Híradó. 20.00 Vers mindenkinek. 20.05 Csehov: Sirály. Színházi közvetítés. Közben: 21.10 Tv-Híradó. 22.25 Vi­lágszínpad. VASÁRNAP. 8.00 Tévétorna. 8.05 Mindenki is­kolája. 9.05 Óvodások filmműsora. 9.30 Állat­szelídítők. 4. rész. 9.55 Hírek. 10.00 Az ember zenéje. Kanadai filmsorozat. 6. rész. 10.55 Bá­nyász válogatott—Néphadsereg válogatott or­szágos ökölvívó csapatbajnokság. 13.30 Kis­film. 13.40 Aprók tánca. 14.05 Műsorainkat Rádió BRATISLAVA II. (Magyar adás) Hétfő: 7.00 Hírek. 7.15 Reggeli zene. 7.30 Tudósítóink írják. 7.55 és 12.00 Hírek. 12.10 Sport és muzsika. 12.40 Népi muzsi­ka. 12.55 Sajtószemle. 15.00 Napi krónika. Kedd. 7.00 Hírek. 7.10 Reggeli zene. 7.25 Sport és muzsika. 7.55 Hírek. 10.00 Iskolá­sok műsora. 12.00 Hírek. 12.10 Rádióegye­tem. 12.25 Tánczene. 12.55 Sajtószemle. 14.00 Barangolás Zeneországban. 14.30 Is­kolások műsora. 15.00 Napi krónika. Szerda: 7.00 Hírek. 7.10 Reggeli zene. 7.30 Szlovák nyelvtanfolyam. 7.55 és 12.00 Hí­rek. 12.10 Jubilánsok műsora. 12.55 Sajtó­szemle. 1­5.00 Napi krónika. Csütörtök: 7.00 Hírek 7.10 Reggeli zene. 7.30 Gazdaságpolitikai tízperc. 7.50 Hírek. 10.00 Pionír-híradó. 12.00 Hírek. 12.20 Szórakoztató zene. 12.55 Sajtószemle. 14.00 Tánczene. 14.30 Pionír-híradó. 15.00 Napi krónika. Péntek. 7.00 Hírek. 7.10 Mezőgazdasági adás. 7.40 Reggeli zene. 7.55 Hírek. 12.00 Hírek. 12.10 Mezőgazdasági adás. 12.40 Szórakoztató zene. 12.55 Sajtószemle. 15.00 Napi krónika. Szombat. 8.00 Szombat reggel. 9.00 Jubi­lánsok műsora. 10.00 Hírek. 10.1­5 Hangver­seny. 11.00 Szülőknek nevelésről. 11.20 Tánczene. 12.00 Hirek. 12.10 Népi muzsika. 12.55 Anyanyelvünk. 13.00 Ifjúsági maga­zin. 14.00 Tíz perc irodalom. 14.10 Szóra­koztató zene. 1­5.00 Napi krónika. Vasárnap. 7.00 Hírek. 7.10 Vonószene. 7.55 Hírek. 8.00 Barangolás Zeneországban. 8.30 Mese. 8.45 Ismert dallamok. 9.00 Rádióegyetem. 9.15 Operettdalok. 10.00 Látóhatár. 10.20 Operarészletek. 11.00 Idő­szerű kérdések. 11.10 Vasárnapi randevú. 12.00 Hírek. 12.40 Magyar nóták és népi muzsika. 13.00 Rádiójáték. 14.00 Aki tudja Írja meg! Zenés fejtörő! ajánljuk. 14.30 Vasárnap délután. 16.35 A ta­vasz tizenhét pillanata. 9.rész. 18.40 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. sporthírek. 20.15 Kojak Budapesten. Magyar krimikomédia. 21.40 Kapcsoltam. 22.20 Hírek. II.MŰSOR. 20.00 Hírek. 20.05 Az ember fele­melkedése. Angol filmsorozat. 3. rész. 20.55 Kiváló üzletek. Osztrák tévéfilm. A CSILLAGOK VILÁGA A CSEMADOK érsekújvári (Nővé Zámky) ho­nismereti körében október 19-én megkez­dődött az őszi előadássorozat. Az érsekújvári honismereti szakkör hazánkban a legrégibb honismereti kör. Az első előadást Csizmadia Béla, a gimnázium tanára tartotta, A csilla­gok világa címmel. Először ismertette a föld kialakulásának, az élet kezdetének, az ember megjelenésének történetét, majd a csillagá­szattal foglalkozó tudósok eddigi munkáját és nézeteit. A gimnázium csillagászati szak­körének diaképek vetítésével és az azzal szinkronban lévő magnófelvétel leforgatásá­val mutatta be. Hofer Lajos

Next