A Hét 1981/2 (26. évfolyam, 27-52. szám)

1981-10-31 / 44. szám

Október második felében Szlovákia fővárosa ismét egy nemzetközileg is számottevő kulturá­lis rendezvény: az immár tizenhetedik évfolya­mához érkezett Bratislavai Zenefesztivál (BHS) jegyében élt. Lépten-nyomon tarka falragaszok, lengő zászlók és neves előadóművészek fotói jelezték, hogy a fesztivál két hete alatt a való­ban jeles kül- és belföldi zenekarok, kamara­együttesek, magánénekesek s hangszerszólis­ták egész sora vendégszerepelt Bratislavában. A komolyzene ünnepnapjainak színhelyeként szolgáló hangversenytermekben és színházak­ban egymást követték a reggeltől késő estig, sőt olykor egészen az éjszakába nyúló próbák és koncertek ... A zenefesztivál délelőttjeinek egyikén bepillantottam például a Szlovák Fil­harmónia hangversenytermébe. A díszes csillá­rokkal ékesített Vigadó, avagy még ismertebb nevén a Redoute nagytermében akkor épp a világszerte ismert japán karmester, Ken Icsiro Kobajasi vezényletével próbáltak a szlovák fil­harmonikusok, a zongoránál pedig egy másik világhíresség, az amerikai David Lively ült. Ko­bajasi könnyed, de erélyes mozdulatokkal ve­zette a próbát: szükség esetén határozott kar­lejtéssel leintette a zenekart, és olykor egy-egy cseh vagy orosz szót is elejtve, többnyire néme­tül meg angolul magyarázta el észrevételeit a láthatóan nagy élvezettel játszó zenészeknek. A próba szünetében több autogramgyűjtő vette őt körül, ő pedig az angol-német-orosz-cseh nyel­ven folyó zenekari próbára utalva elégedett mosollyal jegyezte meg: „A muzsika a legdalla­mosabb világnyelv ... És minden, akár a legrej­tettebb érzelmek is kifejezhetők vele!" A hazánkban is már több alkalommal járt, világhírű japán karmesternek ez a találó kijelen­tése jutott eszembe, amikor néhány órával ké­sőbb dr. JURAJ HALUZICKY professzorral, a Fesztiválbizottság elnökével a komolyzene bra­tislavai ünnepnapjainak múltjáról és műsorpoli­tikai célkitűzéseiről, a zene mindennapi külde­téséről társalogtunk. A riporter magnóval a kezében, a hetvenéves professzor derűs arccal, szavait lendületes és határozott karlejtésekkel kísérve. — ... Az érdekli, hogy tulajdonképpen mi­ként is jött létre a manapság már valóban híres előadóművészek és nagyszerű zenekarok bemu­tatkozásával fémjelzett Bratislavai Zenefeszti­vál? Talán azt kellene válaszolnom, hogy a régi Pozsony rendkívül gazdag zenei hagyományait ébresztgető, illetve a jelen sokrétű kulturális igényeinek kielégítésére törekvő kettős szán­dék szerencsés találkozásának pillanatában. El­végre széles körben ismertek Liszt és Beetho­ven, Mozart és Chopin, Haydn és Schubert, Erkel és Hummel. Bartók és Kodály kapcsolatai ehhez a városhoz; korunk kötelessége pedig, hogy öregbítse és új fejezetekkel bővítse ezt a páratlanul értékes örökséget. Csaknem húsz éve már, hogy lényegében ez adta a Bratislavai Zenefesztivál létrehozásának eredeti ötletét, amit párt- és állami szerveink hathatós támoga­tásával a gyakorlatban is sikerült megvalósíta­ni. Igaz, fesztiválunknak az első esztendőkben még nem volt határozott dramaturgiai arcéle, dehát mint a világon minden, egy-egy újonnan szerveződött zenefesztivál is ki van téve a fejlődés törvényszerűségeinek. Örömmel nyug­tázhatjuk viszont, hogy az otthon és külföldön egyaránt csupán BHS-ként „becézett" rendez­vénysorozat több éve tagja már az Európai Komolyzenei Fesztiválok Szövetségének! Bra­tislava így az olyan rangos fesztiválvárosok sorába lépett, mint Athén, Bécs, Bayreuth, Edin­burgh, Firenze, Prága, Salzburg s még számos egyéb híres város.­­ Említsük meg azonban azt is, hogy a ma már méltán népszerű Bratislavai Zenefeszti­válnak, az ötvenes évek elején, volt egy elődje is... — Igen, a Bratislavai Zenei Tavasz, amelynek műsora több vonatkozásban nagyon közel állt prágai „névrokonához", a már akkoriban is vi­lághírű Prágai Tavaszhoz. Mivel ez a két rendez­vény valóban nagyon hasonlított egymásra, a komolyzene bratislavai ünnepnapjainak újszerű tartalmat és más időpontot kellett találni. Hosz­szas megfontolás és több külföldi zenefesztivál­lal való kölcsönös egyeztetés után, októberre esett választásunk, míg fesztiválunk küldetése, sajátos arcéle — a világ zenei életének élvona­lába tartozó szólisták és zenekarok fellépése mellett —, a fiatal zeneművészek bemutatkozá­sának és érvényesülésének támogatásában kristályosodott ki. Ennek a törekvésnek a BHS műsorának keretében két, évenként váltakozó fóruma is van: a szocialista országok fiatal előadóművészeinek versenye , az Interpódi­um, illetve az UNESCO és a Nemzetközi Zenei Tanács megbízásából rendezett és valóban ma­gas művészi ranggal fémjelzett TIJI, azaz a Fiatal Zeneművészek Nemzetközi Tribünje. Szá­munkra így külön öröm, hogy az elmúlt egy­másfél évtizedben számos fiatal és ma már nemzetközi tekintélynek örvendő zeneművész tette meg pályafutásának első döntő lépéseit éppen Bratislavában. Érthető hát, hogy a világ­hírű karmesterek és szólisták, a jobbnál-jobb zenekarok és operatársulatok bemutatkozása mellett, a fiatal előadóművészek mindkét se­regszemléje esztendők óta leválaszthatatlanul szerves részét képezi zenefesztiválunknak. — Vajon mi mondható el, legalább hamarjá­ban s utólag, a fesztivál ez idei programjáról? — Rengeteg szervezési és időpontegyeztetési munka eredményeként született meg az októ­ber tizenhatodikától a hónap végéig tartó ren­dezvénysorozat műsora, amelynek keretében naponta két-három hangversenyt rendeztünk. A szlovák fővárosban vendégszerepelt külföldi karmesterek közül hadd említsem meg Gilbert Amy, Ferencsik János, Kobajasi, Otmar Suitner nevét, a hazaiak közül pedig legalább Zdenek Kollert, Ondrej Lénárdot, Rajter Lajost, Václav Neumannt. A szólisták közül valóban nehéz kiemelni valakit, hiszen olyan neves művészek hangversenyeit hallhattuk, mint David Lively, Robert Cohen, Josef Suk, Marián Lap­ansky, Konrad Ragossing, Emil Gilelsz, Rudolf Buchbin­der. A Szlovák Nemzeti Színház épületében vendégszerepelt a prágai és a berlini opera; a szimfonikus zenekarok között olyan híres társu­latok adtak hangversenyt, mint például a Bécsi Filharmónikuszenekar, a franciaországi Nouvel Orchestre Philharmonique, a Magyar Állami Fil­harmóniazenekar; koncertet adott a Lipcsei Ka­maratrió, a Takács-kvartett, az indiai Arvind Parikh és együttese... és még soká sorolhat­nám a marandó élményeket nyújtó hangverse­nyek szereplőit. — Mit mondhatna el a Bratislavai Zenefesz­tivál jövőjére vonatkozó tervekről? — Nehéz kérdés, hiszen egyre összetettebb, egyre nehezebb feladatot jelent egy-egy ilyen rendezvény megszervezése. Tény viszont, hogy a fesztivál elsődleges küldetése a jövőben sem változik. Nevezetesen az, hogy a különböző nemzetek fiatal előadóművészeinek támogatá­sával és céltudatos műsorpolitikával akarjuk tovább öregbíteni a komolyzene bratislavai ün­nepnapjainak hírnevét, a világ legkülönbözőbb tájairól idesereglő művészek és szakértők előtt szeretnénk bizonyítani, hogy társadalmunk min­den feltételt biztosít a zeneművészet és a kultú­ra fejlődéséhez. — Végezetül egy személyes kérdés: a pro­fesszor úr vajon milyen zenét szeret? — A szép és jó zenét, amelynek értelme, jelentése van, amely ad és mond nekem vala­mit, bármely korból való. (miklósi) FOTÓ: I. GROSSMANN

Next