A Hét 1982/1 (27. évfolyam, 1-26. szám)
1982-06-19 / 25. szám
csak egy percre... A Pokrok a szlovákiai főváros egyik legnagyobb élelmiszerüzlete. Napi forgalma 100—120 ezer korona. Alkalmazottainak a száma 40. A négy pénztár egyikének kezelője Matusné Csömör Éva, huszonhat éves fiatalasszony, egy lánygyermek édesanyja. Bakán lakik, a csallóközi falu 1962-ben épült kertes családi házában. Férje géplakatos. A pénztárosnő lakóhelyén járt általános iskolába. Aztán Dunaszerdahelyen jelentkezett gimnáziumba, de helyszűke miatt nem vették fel. Nagymegyerre (Čalovo) járhatott volna, de rossz volt a közlekedés, internátus híján pedig az albérleti szoba nem jöhetett szóba, mert hiszen hét testvér közül ő volt a legidősebb, nem terhelhette meg a szüleit nagyobb kiadással. Somorjára iratkozott be végül is az anyanyelvű kétéves leány-szakközépiskolába, ahol varrást, főzést, gépírást, gyermeknevelést és növénytermesztést tanult. — Hogy-hogy mégis kereskedő lett? — Már kiskoromban mindig boltosdit játszottam. Boltos akartam lenni. Somorjáról egyszerűen csak dolgozni jöttem a Pokrokba. Minden további elképzelés nélkül. Kezdetben a hiányzó árukészletet pótoltam. Munkáslány voltam. Aztán a feletteseim észrevették, hogy többre vagyok képes. Megtettek pénztárosnak. Azóta is ebben a beosztásban dolgozom. Már nyolcadik éve. — Közben képezte is magát? — Igen. Megkönnyítette a dolgom, hogy elismerték a somorjai iskola bizonyítványát, így csupán különbözeti vizsgát kellett tennem közgazdaságtanból és áruismeretből. Egy hónapi felkészülés után sikerült letennem a vizsgát. — Jó pénztárosnak tartja magát ? — A kasszával még nem volt nagyobb problémám. Pedig a pénztárosnak igen-igen kell összpontosítania. Naponkénti 100—120 ezer koronás forgalmunkból harmincezer az én kasszámé. — Hogyan állapítják meg a pénztárosi ügyességet? — Évente meghirdetnek üzemi, városi és kerületi versenyeket. Azt vizsgálják, hogy a versenybe benevezett pénztárosok tíz kosár száz árucikkének a leblokkolását mennyi idő alatt végzik el. — Részt vett már ilyen versenyen ? — Öt éve mindig megnyerem az üzemi versenyt. Az egész városra kiterjesztett versenynek is győztese voltam háromszor. Kétszer az első, egyszer a második helyen végeztem. A szlovákiai versenynek negyedik helyezettje voltam. — Elégedett a beosztásával? — Minden tekintetben elégedett vagyok. Csak Bakát közelebb hozhatnám a munkahelyemhez. Ha ezt megtehetném, nem kellene 4.15 órakor kelnem, csak a munkahelyemig 54 kilométert utaznom, másfél óráig az autóbuszban rázódnom, télen sokszor fagyoskodnom a gyenge fűtés miatt. A hazaérés még körülményesebb. Ha délelőtti műszakban dolgozom, 16,15, ha délutániban 22,15 órakor érek haza. Négyéves kislányom, Szilvia, olyankor már legmélyebb álmát alussza. Lábujjhegyen járok, óvatosan nyitom az ajtót, ne ébresszek fel senkit. — Milyen a jó vásárló a pénztáros szemével ? — Nem ideges, nem tétovázó, tudja, mit akar vásárolni. Végül a vágyairól mondjon valamit. Látja, állapotos vagyok, férjemmel együtt egy kisfiút szeretnénk. Kislányunk mellé fiúgyerek az álmunk. Mács József 22 Szeretek piacra járni. Ott találhatók a legérdekesebb, legszínesebb homo sapiensek. A kofák külön tanulmányt érdemelnének, annyira eredeti emberek. Akad a standjukon mindenféle jó, tormagyökér, tavalyi dió. Bőszoknyás parasztasszonyok ülnek a kövér káposztáshordók mögött és folyton-folyvást kínálgatják az árut. Nylonzacskóba bujtatott kezükkel belenyúlnak a hordóba s már nyújtják is felém a csipetnyi káposztát. — Kóstolja meg, mladypán! ízlelje meg, fiatalember. Hízeleg a hiúságomnak a megszólítás. Megizlelem hát a káposztát és kijelentem. Piac — Finom. — Mennyit parancsol? — Adjon két kilót, de lé is legyen benne elég. Nylonzacskót kotor elő és beleméri a káposztát. — Tessék. Két kiló. Tizenkét korona. Adok egy húszast. S visszaad hét koronát. — Hatötvenbe kerül egy kiló? — kérdem. Nem. Csak hatba. De egy korona jár a zacskóért. — Ja. Ügyesek ezek a kofák — mondom magamban — nemcsak a káposztán keresnek, a zacskón is. A néni rám mosolyog. — A káposzta nagyon jó és egészséges. Jó étvágyat kívánok a holnapi ebédhez, mladypán! Most döbbenek rá igazában, mi húz annyira a piacok felé. Sehol másutt nem mondják azt nekem, hogy fiatalember. Csak itt. Itt aztán lépten-nyomon. Kihúzom sajgó derekamat és fütyülve igyekszem a buszmegálló felé. D. Gy. Mi a valóság? A világról szóló ismereteink összessége. És hol szerzünk elsősorban ilyen ismereteket? Hát az iskolában! Ugyanabban az iskolában, amelyről én holtbiztosan tudtam, hogy a földrajztanárnő valamiért gyűlöl, a kémiatanár a legfurfangosabb kérdést éppen nekem adja fel, a tornatanár pedig, valahányszor rám néz, szinte gurul a nevetéstől — mintha híres komikus volnék, nem pedig diák. Jól emlékszem, a tanév harmadik hetében botanikából sikerült hat hónapra elmaradnom az osztály mögött — tanárnőnk számításai szerint legalábbis ez derült ki. A latinórán sehogy sem tudtam elragozni valamilyen igét úgy, ahogyan ezt Cicero tette hajdanában, ami pedig a német nyelvet illeti — a tizenkilenc eset leküzdhetetlen akadályt emelt Németország és énközém. Még ha nem is tizenkilenc, hanem valamivel kevesebb volt — ez nem változtat a probléma lényegén. Amikor arról értesültem, hogy az átfogó négyzete egyenlő a befogók négyzetének összegével, nem kiáltottam fel roppant örömömben, mint ezt a matematikai tehetségű padszomszédom tette. Hogy mi fán terem a cosinus, erről mind a mai napig halvány fogalmam sincs, bár azt eléggé tűrhetően elsajátít RUSSEL BAKER Az iskola az életre tanít ottam, hogy kilencszer nyolc egyenlő hetvenkettővel — vagy körülbelül anynyival. Nézetem szerint, a modern elmegyógyászatnak, ha meg akarja értetni a legközönségesebb neurózisok lényegét, többet kell érdeklődnie a tanulók iskolai élményei iránt. Bizony, hiszen mindenféle idegösszeroppanás és súlyos depresszió éppen azokra a soha vissza nem térő évekre vezethető vissza. Most már tudom, hogy történelemtanárunk valóban beteg volt, és önmagával beszélgetett. Csak úgy rémlett neki, hogy valaki hallgatja. A vizsgán azt kérdezte tőlem, hogy Angliában ki helyettesíti a királyt távolléte idején. — Hát az alsó — feleltem őszinte szívvel, és legott áttértem a második kérdésre: a közvetett adóra kellett példát idéznem. — A tehénadó! — vágtam ki. — De hát miért?! — kiáltotta a megdöbbent pedagógus. — Mert a tehénnek az égvilágon semmi köze sincs hozzá, és fogalma sincs róla, — válaszoltam. A történelem professzora sokáig keresett-kutatott olyan kérdést, amelyre elfogadható választ tudtam volna adni. Végül az iránt érdeklődött, hogy miről híres George Washington. — Az emlékezetéről híres — hadartam el egy szuszra. — Ugyan miért gondolod így? — suttogta a tanár, és letörölte az izzadságot a homlokáról. — Azért, mert az ő emlékezetére temérdek emlékművet állítottak! — Miért küldtek téged iskolába? — így hangzott a következő kérdés, amelyet a vizsgabizottság egyik tagja tett fel. — A mamám azt akarta, hogy elnök legyek — magyaráztam angyali nyugalommal a tényállást —, a papám pedig ragaszkodott ahhoz, hogy Ford utódának kell lennem. A vizsgabizottság tagjainak nevetése még most is a fülemben cseng, és gyakran jut eszembe, hogy talán éppen ezért lettem humorista ... Akárki akármit mond is , mindent az iskolának köszönhetünk! Fordította: Gellért György Ajánlanám az illetékesek figyelmébe, hogy a vendéglátóipari üzemegységeinkben használatos poharakra nyomtassák rá. Az alkohol káros az egészségre. A megrögzött alkoholista a minap annyi szeszt fogyasztott, hogy nyolc napon túl józanodott ki tőle. T. a focipályán még a munkahelyén is nagyszerű helyzetfelismeréséről ismert. D. megerősítette, hogy otthon a jövőben is a békés semmittevés politikáját kívánja folytatni. X. mindig attól félt, hogy infarktus végez életével, ahelyett egy autó gázolta halálra. Töpreng(és)ek Önvigasztalás: A feleségem még mindig jobban szeret engem, mint a szeretőjét D. a keresetéből egy koronát sem költ italra. Kár, hogy a felesége fizetését az utolsó fillérig elissza. Üzletben: Ön ma a századik kedves vevőnk, akinek a keresett árucikkre „nincsen "-nem válaszoltunk. Ebből az alkalomból fogadja őszinte együttérzésünket Ismerkedési hirdetés: Tízéves, kékszemű, hosszú szőke hajú, gyermekotthonban nevelkedő aranyosnak mondott kislány örömmel megismerkedne szüleivel, akik nem sokkal születése után elhagyták, és jelenleg ismeretlen helyen tartózkodnak. Jelige: Én nem mondtam le rólatok. Vállalati időjárásjelentés: A reggeli órákban sok, későn munkába szállingózó dolgozó volt látható, amitől az igazgató erősen beborult Csak a délutáni órákban derült jobb hangulatra, amikor csinos titkárnője lenge öltözékben többször átvonult előtte. Jóból is megárt a sok — vélekedik, ha munkáról van szó. BODZSÁR GYULA