A Hét 1982/2 (27. évfolyam, 27-52. szám)

1982-12-11 / 50. szám

japán levélosztályozó automatát, egyre szé­lesebb körben térünk át a közvetlen távhí­vásra, továbbá önműködő bélyegárusító gé­peket állítottunk be, és javítani kívánjuk a hírlapterjesztés feltételeit is, ami remélhető­leg csökkenteni fogja az előfizetői panaszok számát.­­ Törekvéseik eredményeképpen: lesz-e jól működő hazai posta? — Az a szólás járja, hogy a postás csak egyszer csönget... Ez jelképesen is értendő, hiszen mostanában, szolgáltatásaink fejlesz­tésének ütemétől és a lakosság megértő támogatásától függ, hogy sikerül-e létrehoz­nunk egy új, korszerű postát. Olyat, amely­nek szolgáltatásai a mai viszonyok közt ma­gasabb színvonalra emelik ezt a legtömege­sebb napi szolgáltatást, és visszaállítják a posta jó hírnevét! Valamikor rang volt postásnak lenni. Ka­pós volt az egyenruhás, nyugdíjas állás, olyannyira, hogy a betöltéséhez — leg­alábbis a rossz nyelvek szerint — protekció szükségeltetett. A posta válogathatott a je­lentkezők közül, a hajdani szabályzat szerint például előnyben részesítették a nagyobb fegyelemhez szokott, katonaviselt fiatalem­bereket ... Manapság viszont kevés a pos­tás, és az a kevés is, aki van — mert válogatni nemigen van mód — olykor nem a legmegfelelőbb. Talán az is baj, hogy pos­tásnak lenni nem szakma, hanem a kézbesí­tők, raktárkezelők, telefonista lányok, illetve a levél- és csomagmozgatók többségét job­bára csak betanított munkásként regisztrál­ják, akik az általános iskola befejeztével vagy más munkahelyről jövet hosszabb-rövidebb tanfolyamokon sajátítják el a postai ügyinté­zés és a kézbesítés alapvető teendőit. Emel­lett legyen a postásnak vasegészsége, hogy elviselje az esőt, a fagyot, kánikulát, no meg jó erős válla, mely megbírja az olykor tizen­öt-húsz kilósra dagadó táskát. Akinek posta­ipari szaktanonciskolája vagy középiskolai érettségije van, az a szükséges gyakorlat megszereztével általában postamesterként, a mozgóposta menetvezetőjeként, nagyobb postahivatalok szakcsoportvezetőjeként ve­zető beosztást kap. Régi postástapasztalat, hogy kétségkívül a munka fizikai része a legnehezebb. Ritka az olyan postai alkalmazott, akinek a szabályok ismerete vagy alkalmazása okoz gondot. Más kérdés viszont, hogy a postások fizetése nem tekinthető túlságosan magasnak; „há­lapénzhez" viszont legföljebb a különösen nehéz körülmények között dolgozó kézbesí­tők jutnak. Igaz, ez a mellékjövedelem sem a régi már, hiszen a boldog újévet, kellemes ünnepeket kívánó postás is kiment a divat­ból, a különböző pénzküldeményeket pedig délelőttönként hordja szét a postás, amikor nemigen találja otthon a címzettet, hiszen­­ délelőtt általában dolgoznak az emberek, így aztán jön a cédula: nevére pénz, csomag (vagy egyéb küldemény) érkezett — és a továbbiakban a tisztelt címzett maga talpal­hat, hogy holmiját a postáról hazaszállítsa. Mondanom sem kell, hogy ilyen esetben nem jár ki a borravaló ... Nem(csak) a hála­pénz, hanem elsősorban a küldemények fo­lyamatos kézbesítése érdekében kézenfekvő megoldás lenne, ha a díjbeszedők jól bevált példája alapján, a különféle könyvelt külde­ményeket is öt óra után kézbesítenék, ami­kor már otthon a család. Ezt azonban a posta, az állandó munkaerőhiányra való te­kintettel, képtelen vállalni. Marad hát a levél­szekrénybe dobott küldeményjelző cédula, esetleg a megbízható, jobb sorsra érdemes szomszédok „társadalmi összefogása” ... * * • — Hány levelük van naponta? — kérdem N.-ben a járásszékhely főpostájának levél­osztályozó szakcsoportvezetőjét. — Évente több mint félmillió levélkülde­ményt továbbítunk. Nem túl nagy járás a miénk, úgyhogy tranzit postahivatal vagyunk, ami azt jelenti, hogy a környék valamennyi postai küldeményének forgalmát mi bonyo­lítjuk le. Vonatkozik ez a levél-, pénz- és csomagküldeményekre egyaránt. Járás­­székhelyünk többi postahivatala is ide továb­bítja, amit egész nap alatt fölvett. Régebben férfiak is dolgoztak körünkben, manapság azonban szinte teljesen elnőiesedett ez a munka — válaszolja a csoportvezető, aki — természetesen — úgyszintén asszony. És az osztályozó-feldolgozó teremben is csupa nő. Munkájuk pontos sorrendje: kinyitják a bezárt levélgyűjtő táskákat; szortírozzák a tartalmukat; lebélyegzik a küldeményeket; szétosztják az illetékes postai gócra, illetve a nagyvárosokra; újra zsákokba rakják s indul­hat minden a végső útjára. A gócok vagy a nagyvárosok postáin újra kinyitják a levél­gyűjtő táskákat, és az irányítószámoknak megfelelően a postai helyekre irányítják. — Nemcsak azért vezettük be az irányító­számos rendszert, mert világszerte mostaná­ban ez a „divat", hanem a munkaerőhiány is ennek a módszernek egyre szélesebb körű alkalmazására kényszeríti a postát — tájé­koztat a csoportvezető. — Az előző rendszer alapos földrajzi ismereteket, nemegyszer ko­moly szakképzettséget kívánt a kezelőktől, amit csak hosszas gyakorlattal lehetett elér­ni. Az irányítószámok segítségével viszont a nullától tízig terjedő számok kombinációjá­val minden levél eljut a helyére, ráadásul az automatikus vezérlésű gépek is olvasni tud­ják a számokat ami komoly segítséget jelent munkánkban. Ezen a postán, legalábbis egyelőre, irányí­tószámos kézi rendszerű osztályozás folyik. Szekrények sorfala, tele számoknak meg­felelő polcokkal. A fürge szemű, ügyes kezű asszonyok oda rakják a borítékokat. Lénye­gében nem lehet tévedni, de ha mégis, akkor az a küldemény is eljut a címzetthez — bár egy-két napos késéssel, hiszen újbóli elosz­tásra vissza kell kerülnie az osztályozóba. És mi van akkor, ha a feladó egyáltalában nem, vagy rosszul írja ki az irányítószámot? Akkor sincs baj, épp csak késik a küldemény. A munka itt látszólag könnyű, talán a fizetés sem a legrosszabb, ám a beosztás nem éppen ideális, hiszen a levélosztályozás zöme a kora reggeli, a délutáni, illetve a késő esti órákban történik. A férjek pedig nem szeretik, ha feleségeik épp a délutáni vagy éjszakai órákban vannak munkában. A pos­tahivatalokban ezért igyekszenek ugyan a kisgyerekes anyákat nappali műszakokba osztani, ám ez a legjobb akarat mellett sem sikerül maradéktalanul, hiszen a leveleknek indulniuk kell reggelre. És hogy milyen érzés levélhordónak lenni ? Íme, egy huszonöt éves kézbesítői gyakor­lattal bíró postásnőtől hallott vélemény: — Ilyenkor, ünnepek előtt, néha bizony harminc kilót is nyom a táskám ... De nem baj, mert szeretek jó hírt jókívánságokat vinni. Mindenről tudok, én viszem a meghí­vókat esküvőkre, promóciókra, társadalmi rendezvényekre, de sajnos a bírósági idézést vagy a gyászhírről szóló értesítést is. Tudom, kinek katona a fia, kinek hová ment férjhez a lánya ... Egyszóval megmaradok én már csak postásnak, mégha visszeres is a lábam a rengeteg gyaloglástól. Azt már a körzeti postahivatal vezetőjétől tudom meg, hogy riportalanyom az elmúlt negyed évszázad alatt fölnevelt két gyereket, s nem volt egyetlen igazolatlan mulasztása sem. Gyalogszerrel bejárt napi körzetének hosz­­sza, néhány méter híján kilenc kilométer. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György Hétvégi levél Ez év október végén nagy jelentőségű beszé­det mondott Leonyid Hjics Brezsnyev a szovjet fegyveres erők parancsnokainak aktíváján, me­lyen megerősítette, hogy a Szovjetunió megsok­szorozza erőfeszítéseit a világbéke megőrzése érdekében. Erőfeszítéseinket a béke megvédése érdekében — mondotta — nem elég csak megkétszerezni, de meg kell háromszorozni. Ezt követeli a jelenlegi nemzetközi helyzet amikor is az Egyesült Államok kormánya mindent elkö­vet a nemzetközi feszültség további fokozására. A Brezsnyev beszéd szelleme és tartalma azért is figyelemre méltó, mert ez a fegyveres erők parancsnokainak értekezletén hangzott el. Egy olyan testület előtt melynek fő feladata a Szovjetunió és a szocialista tábor védelmének biztosítása. Ennek ellenére ez a beszéd mégsem volt kardcsörtető, ellenkezőleg, fő motívuma az emberiség legfőbb érdekének, a világbékének a megőrzése volt így a beszéd fényes példája a Szovjetunió következetes békepolitikájának. Természetes, hogy Brezsnyev kitért a védelem fokozásának kérdésére is, ami logikus, hiszen ezt megköveteli az USA kormánya által kezde­ményezett és egyre fokozott fegyverkezési haj­sza. Az USA kormányának feszültséget szülő konfrontációs politikája szöges ellentétben áll a Szovjetunió következetes békepolitikájával. Ezt a tényt támasztja alá az is, ami ma a NATO tagállamok részéről a madridi találkozón törté­nik. Itt ugyanis egyfajta paradox helyzet állt elő A NATO-országok, élén az USA-val, meg­egyeztek abban, hogy a madridi találkozón kulcskérdésként felvetik a lengyel kérdést, és a szocialista országokkal kapcsolatban az úgy­nevezett emberi jogok kérdését, ami nem egyéb, mint a szocialista országok belügyeibe való durva beavatkozás, kísérlet arra, hogy a madridi találkozón platformot teremtsenek a szocialista országokban még létező antiszocialista erők sza­bad tevékenysége számára. Egyetlen józan ember figyelmét sem kerülheti el az a tény, hogy a Szovjetunió sohasem kötötte a helsinki záróokmány teljesítésének kérdését olyan követelésekhez, hogy például az USA szüntesse meg a faji megkülönböztetést nem vette fel mint feltételt a salvadori és a chilei katonai junta vérengzésének megszüntetését az Angola és Etiópia ellen indított külföldi inter­venció problémáját Tehát miért és milyen jogon avatkoznak be a szocialista országok belügyeibe a NATO-tagállamok? A válasz világos. Azért hogy megtorpedózzák a madridi találkozót és a helsinki záróokmány szellemével ellentétben, mely elsősorban Európa békéjének biztosítását szolgálja (és ez a záróokmány lényege), olyan kérdésekkel hozakodjanak elő, amelyekről tud­ják hogy elfogadhatatlanok a szocialista közös­ség országainak számára. A helsinki záró­okmány annak a Kelet és Nyugat között létrejött kompromisszumnak az eredménye, amelynek elsősorban a Szovjetunió volt a kezdeményezője a világbéke megőrzése érdekében. Ám a mai feszült nemzetközi helyzetben egyre inkább megállapítható, hogy az enyhülés ellenfeleit ma már sokkal nehezebb kompromisszumra bírni a békés egymás mellett élés kérdésében, amely pedig az egész világot érinti. A kérdés ma az, hogyan végződik a madridi találkozó? Éberségre van szükség, mind a szocialista közösség orszá­gai, mind a világ haladó, békeszerető erői részé­ről Éberségre, mely képes meghiúsítani a nyu­gati imperialista köröknek egy borzalmas nukle­áris háború kirobbantására irányult­ minden mesterkedését

Next