A Hét 1983/1 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1983-01-08 / 2. szám
BÚCSÚ JÁN SMREKTŐL Ján Smrekkel a modern szlovák líra úttörőinek utolsó tagja is eltávozott. Síremlékén ott áll majd aranyozott betűkkel. Született: 1898. december 16-án . Elhunyt: 1982. december 8-án, 84 éves korában. E két dátum között teljesedett be az édes szavú szlovák költő élete, az a biológiai és szellemi folyamat, amely Ján Smreket jelentette, az embert és a költőt. Štefan Krčméryvel, Valentin Beniakkal, Emil Boleslav Lukáčcsal indult a húszas évek elején, hogy segítsen megújítani a megjegecesedett szlovák költészetet, amely akkor még ünnepien és ódás hanglejtéssel szárnyalt. Smrek hátat fordít az áhítatos és ünnepi versbeszédnek, költészetével leszáll az emberek közé, az ifjúságról, az élet szépségéről, a szerelemről, a szülőföld vigasztaló erejéről dalol. Az impresszionizmus, majd a futurizmus és vitatizmus hatása érződik költészetén. Nyelve érzékeny és zengő, kifejezési formája tiszta, mint szülőföldje forrásai, és mindenki számára érthető. Ez a költészet az élet örömeit veszi szemügyre és a szivárvány színeiben lebegteti strófáit. Új és meghökkentő fordulat ez akkoriban a szlovák költészetben, nem csoda hát, ha Smrek versei meghódítják, mi több felnevelik a versszerető szlovák közönséget. Költészetében szinte alig kapnak hangot a megrázó társadalmi konfliktusok, de ez nem jelenti azt, hogy érzéketlen a társadalmi bajokra. Több versében (A gyár éjjel, Munkanélküliek indulója stb.) korának kirívó jelenségeiről beszél. Köteteiben azonban minden mást elsöpörnek az élet örömeiről zengő dalok. Smrek életútja Zemianske Lieskovétól, a csöpp trencsénmegyei szülőfalucskától vezetett nagy kitérőkkel Bratislaváig. Teológusnak indult — újságíró és költő lett. Előbb azonban kereskedelmi alkalmazott volt, majd a Monarchia katonájaként bekalandozta a Közel-Keletet. Az államfordulat után Martinban szerkesztő a Národnie Novinynél, majd teológiát tanul Bratislavában. Később főszerkesztő lesz ugyancsak Martinban és megindítja a fiatal szlovák írók könyvsorozatát. 1930-ban Prágában telepszik le, főszerkesztője lesz az Elán című avantgardista lapnak és tovább folytatja a könyvsorozat kiadását. Intermezzóként Afrikába és a nyugati országokba látogat, belekóstol a nagyvilágba. A fasiszta megszállás következtében mind az Elán, mind a könyvsorozat megszűnik, Smrek visszaköltözik Szlovákiába s Bratislavában újra megindítja az Elán-t. A háború idején az emberséget és humánumot hirdeti költészetében, cikkeiben, Európát igyekszik óvni a barbár erőszaktól. A felszabadulás utáni évtizedekben végre kiteljesedhet költészete. Mikor Smrek születésének nyolcvanadik fordulóját ünnepelte, barátja, E. B. Lukáč többek között ezt mondotta róla: Régen is, most is nagy népszerűségnek örvendett költészete. Mi ennek a titka? Én néha úgy nevezem őt, mint a sors kegyeltjét. Elhagyta költészetében a szimbolizmust, levetkette Otakár Brezina hatását és közelebb jutott az élet mindennapi örömeihez, vágyakozásaihoz, bánatához. Szlovák neorealista és vitalista költészetet hozott létre. Ehhez hozzájárult nyelvezetének abszolút tisztasága, varázsa. Bár sok mindenben különböztünk, soha nem szakadt meg köztünk a baráti viszony. Lehet, hogy a velem való kapcsolat indította a magyar költészettel való találkozásra ... Smrek műfordítóként is jelentős feladatra vállalkozott. Több nyelvből fordított, s közismert tény, hogy a magyar költőket ő tolmácsolta a legrangosabban szlovák nyelven. Nagy esemény volt, amikor 1950-ben megjelent Ady-fordításainak gyűjteménye, majd a József Attila kötet. A koronát azonban Petőfi Sándor kötetével tette fel magyar műfordításaira. 1953-ban jelent meg a kötet, amelynek értékét felismerte a művelt társadalom és Állami Díjjal jutalmazta emreket. Petőfi verseinek fordításáról vallotta: „Életem egyik boldog napjának tartom azt a napot, midőn 1953-ban belekezdtem Petőfi verseinek fordításába ... Olyan művészi élvezetet, sőt gyönyört jelentett számomra, hogy magam is ámultam ... Ez a költészet a legmesszebbre és legmélyebbre ért az ember és világ végtelenében, ez az élet költészete .. Ján Smreket, az egykori Ján Cieteket a nemzeti művész címével tisztelte meg népe és a csehszlovák szocialista társadalom. Az Állami Díj mellett a Munka Érdemrenddel is kitüntették, fordításaiért megkapta a Magyar Népköztársaság Munka Érdemrendjének Arany fokozatát. Mindent elért, amit egy nagy költő elérhet: népe tiszteletét, szeretetét, olvasóközönsége rajongását. Őrizzük meg magunkban verseinek szépségét, mondanivalójának érvényét. DÉNES GYÖRGY JÁN EMREK: Epilógus Minden, ami elhangzott egykor, elvesz, a semmibe száll. Virág lobban az ablakban, virág. Hajnal hasad, füttyög a csöpp madár, pusztul a félelem, repes a világ. Ha jön a nap, elpusztul Heródes. Anyák ringatják kisdedeiket. Az erdő csupa méz, az emberi szó édes, lüktet a vér s a fátylas vadvizek. 10 Egyszer megvigasztal Egyszer majd megvigasztal szépséged, hazám s megjutalmazol engemet. Nekem zenél az erdő, furulyán, dudán, fény hinti be a szememet. És soha nem ismert falvak között járok, fát szemezek s megyek tovább. És szól a halál, ha majd jöttére várok: „Szived másoknak adtad át." (Fordította: DÉNES GYÖRGY) KAREL HOUBA