A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)
1983-07-01 / 27. szám
2 Következő számunk tartalmából: Képes verseny: HAZAI TÁJAKON Lovicsek Béla: KÖNNYŰ-E AZ ELNÖK DOLGA? Szőke István: BÁBMOZGALMUNK TÜKRE VOLT Ozsvald Árpád riportja a brnói A. Zápotocký Katonai Akadémiáról A Hét galériája Dr. Rétvári László: A KURSZKI TERÜLET Címlapunkon Nelli Rangelova, bolgár táncdalénekesnő. Gyökeres György felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában: 815 85 Bratislava, ul. Csalmády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Telefon : 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Krát Péterné. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tačiarne n. p.,Košice. Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie, tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 49211. Nyilvántartási szám: SÜTI 6/46. Volt egyszer egy iskola. Fennállásának kilenc éve alatt máig ható munkát végzett. Hogy miben volt egyedi, arra a választ egykori tanárától, a komáromi (Komárno) magyar tanítási nyelvű gimnázium igazgatóhelyettesétől, Miklós Elemér doktortól kapom. — A magyar óvónőképzésnek ez volt a hőskora. Még agitálni kellett a szülőket, és a tanulókat, hogy hozzánk jelentkezzenek. Abban az időben nem volt rangja az óvónőnek. A tanítás az 1951/52-es tanévben indult. Tanítványaink Ligetfalutól Ágcsernyőig képviselték Dél-Szlovákia magyarlakta falvait. Rájuk épült később az óvodahálózat. Az első két esztendőben a gimnázium tagozataként működtünk, később önállósodtunk. Az első igazgatónk Turczel Lajos volt. Az első esztendőben csak egy osztály indult,, a legjobb évben pedig hat, mígnem az 1959/60-as esztendővel megszűnt Komáromban az óvónőképzés, az iskola átkerült Lévára. A nálunk érettségizett diákok közül nagyon sokan ma felelős beosztásban dolgoznak. Egy részük megmaradt óvónőnek, de közöttük is sok az igazgató, úgy mint Ozsvaldné Kovács Erzsébet, a püspöki óvoda igazgatója, vagy Horváth Ibolya, a somorjai óvoda igazgatója, de a mi tanítványunk volt a bratislavai magyar óvoda igazgatója, a kerületi tanfelügyelő, és sok-sok járási tanfelügyelő és módszertani tanácsadó is. — Hogyan látja saját szerepét az akkori iskolában? — Pedagógusi pályafutásom legszebb évei azok voltak. Tanártársaimat az első igazgató, Turczel Lajos választotta, nagyon jól választott. Egy részük az akkori gimnázium tanári karából vált ki. Én matematikát és fizikát tanítottam. Jó volt ott tanítani. A lányok fegyelmezettek, szolidak voltak. Magaviseletükkel nem volt semmi probléma. Zsombor Jolán, a későbbi igazgató, nagy szeretettel és sokat foglalkozott velük. Az 1958-ban érettségiző osztály 25 éves érettségi találkozóján vagyunk. Ide hívták egykori kedvenc tanárukat, Török Jánost is. A régi, jó tanár most sem érkezett üres kézzel. Most is, mint egész pedagógusi pályafutása alatt, valami többletet készült letenni a lányok elé. Amatőr filmesként szalagra vette az első spartakiádra való készülődést, és természetesen a ballagás örömteli, könnyes idejét. A képsorokon viszontláthattuk Zsombor Jolán szigorú profilját. — Ez az arc nem csak szigorú volt, hanem emberséges és nagyon sok tartalommal teli. Emberi tartásából sokat át tudott adni tanítványainak — mondja Lády Éva tanár, az említett osztály osztályfőnöke, ma a surányi közgazdasági szakközépiskola tanára. Lády tanárnő nagyon fiatalon kezdte pályafutását. A tanári diploma még nem volt a kezében, amikor már állást vállalt. — Mi a gottwaldi kékinges ifjúság vagyunk. Pártosságunk, elkötelezettségünk a kötelességtudaton alapul — vallja önmagáról. Miközben magyar—szlovák szakosként folytatta tanulmányait, maga is tanított, méghozzá oroszt. Hogy milyen szinten és mennyi energiával, azt jól bizonyítja az a tény, hogy diákjai közül orosz szakos tanítónő is lett. Oly nagy lánggal égett, hogy másokat is lángra gyújtott, így volt ez az iskola minden pedagógusával. Azt, amit átadtak, most elmondják az egykori érettségizők: Duba Erzsébet, Nagypál Gyuláné Ipolynyékről (Vinica) így vall a pályáról való készülésről. — Ipolypásztóról kerültem ide. Végtelenül kedves tanári kar fogadta a falusi lányt. Felkaroltak és tanítottak. Megtanítottak arra, hogyan kell szeretni az embert, egymást. Minden diáknak kívánom, hogy ilyen tanári kart kapjon, mint ez volt. Horváth tanárnő egyszer azt mondta, hogy nagyon nehéz pedagógusnak pedagógust képezni. Sok mindent kell adnia önmagából, mert évek múltával ellenőrizni fogjuk őket, azt akarják, hálásak legyünk mindazért, amit kaptunk. Hogy úgy érezzük, mi sem tudtunk volna többet adni, ha a katedrán állunk. Most, az ellenőrzés során elmondhatom, hogy ami az életemben szép és jó, annak a gyökere ide vezet. " Kurucz Jánosnét, a páti (Patrnce) óvoda igazgatóját az akkori és a mai helyzet elemzésére kértem. — Az első évben helyettesítőként dolgoztam, utána kerültem a páti óvodába. Nagyon zsúfolt helyiségben folyt a tanítás. Helyzetünk mára olyannyira javult, hogy két osztályban megfelelő egészségügyi helyiségekkel kibővített épületben tanítunk. 36 ezer korona értékű segédeszközünk és 47 ezer korona értékű bútorunk van. Teljesen átrendeztük az óvodát. Mindent megkaptunk, amire csak szükség volt, amiért köszönetet mondok a komáromi járási iskolaügyi szakosztálynak és külön még személy szerint Varga Lászlónak, a helyi nemzeti bizottság elnökének. Az akkori és a mostani gyerekek közötti különbségről Duducz Lajosnét, az illésházai (Nový Život) óvoda igazgatóját kérdezem. — Rögtön az első esztendőben tanítottam egy kislányt —, válaszolta — akinek azóta a fia is, a lánya is kijárta az óvodát. Az anyuka is ügyes volt, de a gyerekei még ügyesebbek. A kezdeti időben tízórait úgy hoztak magukkal a gyerekek, ebédelni pedig haza jártak. Miért választotta ezt a pályát? — kérdeztem Hegedűs Máriától, az alsópéteri (Dolny Péter) Iskola utcai óvoda igazgatójától. — Mindig nagyon szerettem a gyerekeket. Ma is nagyon szeretem őket. Ezért lettem óvónő. A dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásba kerültem, így jobb volt. Tágult a látóköröm, tapasztalatokat szereztem. Királyfiakarcsán tanítottam két évig. Csak férjhezmenés után jöttem haza tanítani. Azt szokták mondani nem lehet senki próféta a maga falujában. Úgy érzem, sokoldalú embereket tudok nevelni. Mi már tudjuk formálni az emberpalántákat. Célunk megkönnyíteni az átlépést a gyermekkorból a felelősségteljes munkába, az iskolába. — Kellett-e agitálni a szülőket, hogy írassák óvodába a gyermeküket ? — Karcsán nem volt probléma megnyerni a szülőket az óvoda számára. 20—25 körüli létszámú osztályunk volt. Általában képesítés nélküli óvónők, pesztonkák vigyáztak a gyerekekre. Az akkori óvoda szociális küldetésének eleget tett, de nevelni nem tudott. Ezért volt szükség az óvónőképzésre. Fokozatosan át kellett térni a gyermekek megőrzéséről a játékos nevelésükre. A tanításhoz sem voltak segédeszközeink, de a játékok is hiányoztak. Nagyon sok függött az óvónő rátermettségétől, leleményességétől. A mai fiatalok sokkal jobb körülmények között kezdenek. — Miért volt lehetséges, hogy Önök közül többen is rögtön igazgatóként kezdhették pályafutásukat? — kérdezem Pék Vilma Hodossy Pálnétól, a pódafai (Povoda) óvoda igazgatójától. — Mert kevés volt a járásban a képesített óvónő, azért minket vezető állásba tettek. Én egy nagyon régi iskola épületében kezdtem tanítani. 46 gyerekünk volt, két deszka és négy salakkocka valamint tíz szék szolgált ülőalkalmatosságként. Azelőtt nem volt meghatározva, hogy csak annak a gyermeke járhat óvodába, aki dolgozik. Mindenkiét felvettük, aki kérte a felvételt. Sőt, még arra a gyermekre is vigyáztunk, akinek az édesanyja éppen aznap répát kapált. Azután egyre több lett az állandó munkaviszonyú édesanya, egyre több lett az óvodásunk. A régi zsúfoltság már megszűnt. Új épületben dolgozunk, sok támogatást kapunk a helyi és a járási szervektől. Szép környezetben, örömmel dolgozom. — Úgy hiszem én vagyok az egyetlen aki szlovák óvodában igazgató — szól Ország Istvánná Dudok Ilona, aki Csízről érkezett a találkozóra. — Nagyon öreg épületben dolgozom. Ez a körülmény a munkát is befolyásolja. A településfejlesztési tervek szerint hamarosan szanálják az épületet, remélem újat kapunk helyette. Helyzetem abban is különbözik a többiekétől, hogy mivel kétnyelvű területen élek, s magyar óvoda nincs a faluban, de általános iskola van és oda is mi készítjük fel a gyerekeket, a tanítási órát sokszor nehéz beosztani. Egyetlen csoportban folyik a tanítás, több gyermeket nem tudunk felvenni. Még tizenhat óvodai igényű gyermek lenne a faluban, remélem ha új épületet kapunk és két osztályt nyithatunk, ez a gond is megoldódik. Juhász Márta, mivel komáromi, magára vállalta a találkozó megszervezését. Tőle tudom, hogy nagyon összetartó gárda járt ebbe az iskolába. Eddig még minden találkozót megtartottak. Csupán két diáktársukról nem tudnak. Ő mondta el azt is, hogy Ország Istvánná érkezett közéjük legtávolabbról. Egy másik diáktársuk még meszszebbre, Tomagörgőre (Hrhov) került. Tőle csak levelet kaptak. Most ebből idézek: „Megköszönöm drága osztályfőnöknőmnek, minden tanáromnak a felkészültségét, a belém vetett hitét. Köszönöm hogy felkészített és megtanított egyenesen járni a sokszor járhatatlan göröngyös úton. Köszönöm, hogy lángoltak és engem is lángra tudtak lobbantani" — írja Agyagosné Kalitza Zsuzsa. Az élet igazolta, hogy kitűnő, hivatásuknak élő óvónők kerültek ki ebből az iskolából. Egyikük, Szabó Éva tovább lépett. Igazgató volt a búcsi óvodában, amikor megkereste a járási tanfelügyelő s felkínálta a továbbképzés lehetőségét. Éva örült az al-