A Hét 1983/2 (28. évfolyam, 27-52. szám)

1983-08-19 / 34. szám

HAGYOMÁNYOK TERMÉKENY TALAJÁN A Gömöri Honismereti Társaság (Gemerská vlastivedná spoločnosť) 18 éve tevékenyke­dik rendszeresen, a fölöttébb hasznosan és eredményesen. Munkálkodása az egykori Gömör-Kishont vármegye, azaz a mai rima­­szombati és rozsnyói járás területét öleli magába. A GHT irányító központja Rima­szombatban (Rimavská Sobota) van, itt tart fenn irodát is, a múzeum épületében. A Társaság létrehozását annak idején dr. Július Bolsík rimaszombati tanfelügyelő kezdemé­nyezte és szorgalmazta, s máig is ő a GHT elnöke, jóllehet, a járási iskolaügyi hivatalból időközben nyugállományba vonult. A honismereti társaság tevékenysége sok­rétű és magas színvonalú. Nevéhez híven főleg helytörténettel, néprajzzal, regionális irodalomtörténettel, Görböz oktatástörténe­tével, munkásmozgalmi hagyományokkal foglalkozik, de a műemlékvédelemre, múze­umi és levéltári kutatásra, a szlovák nyelvjá­rások vizsgálatára, a geológia, bányászat, címertan tárgyköreire, sőt — már a mához kötődve — a környezetvédelemre és a leve­­gőszennyeződésre is kiterjed a munkája. A vezetőség számos fővárosi intézménnyel épített ki szoros kapcsolatot, s a gömöri pedagógusok, múzeumi dolgozók szorgos­kodását bölcsen és találékonyan ötvözi egy­be olyan szakemberek közreműködésével,­ akik tájainkon születtek és jártak gimnázium­ba, s később egyetemi tanárok, levéltári munkatársak, tudományos kutatók lettek szerte az országban. A Társaság — szerteágazó és sok tekintet­ben országosan is páratlannak minősített tevékenysége keretében — egyrészt szakelő­adásokat, szemináriumokat, olvasókonferen­ciákat, kiállításokat, évfordulós ünnepsége­ket szervez és rendez, másrészt számottevő publikációs munkát végez. Országosan is­mert és elismert a GHT „Obzor Gemera" című jól szerkesztett, képekkel gazdagon illusztrált, negyedévenként megjelenő folyó­irata (főszerkesztője dr. J. Bolsík), s időnként hézagpótló, értékes könyveket, füzetes kiad­ványokat bocsát ki a Társaság, melyek gyor­san el is jutnak rendeltetési helyükre, a könyvesboltokba, a könyvtárakba, iskolákba, a kulturális intézmények polcaira. A GHT intézményes jellegű működése per­sze több szempontból is messze túllépi a nálunk megszokott (vidéki) amatőr népmű­velés határait. Dióhéjba foglalt bemutatását mégis szükségesnek tartottuk. Nemcsak azért, mert ismernünk illik, sőt kell a szlovák kulturális élet e lassan két évtizede létező regionális bástyáját, szellemi műhelyét, ha­nem avégett is, hogy egyfelől ismételten kiemeljük, milyen fontos ágazata a honisme­reti munka a közművelődési tevékenységnek (és mely irányba próbáljanak iparkodni meg­lévő és leendő honismereti szakköreink) másfelől, hogy az olvasók előtt világos le­gyen, kinek a szervezésében zajlott le Gömör fővárosában a közelmúlt egyik jelentős kul­turális rendezvénye. Fennállása óta a honismereti társaság többször is foglalkozott magyar vonatkozású témákkal (Tompa-életrajz megjelentetése a költő centenáriuma kapcsán; szlovák nyelvű szeminárium Györy Dezső születésének 80. évfordulóján, Szeberényi Zoltán szereplésé­vel ; Fábry János méltatása az „Obzor Geme­­ra" hasábjain, stb.). Az idei tavaszi idény végén Petőfi Sándor tiszteletére iktatott a programjába Rima­szombatban ilyen akciót, nagy költőnk szüle­tésének 160. évfordulója alkalmából. Ezt a megmozdulást a rab kulturális osztályával és a CSEMADOK járási bizottságával együtt­működve, két részre tagolva szervezte meg a Társaság. Az első részt magyar nyelvű Pető­­fi-est alkotta, melyen Danis Tamásné tartott ünnepi beszédet, utána a feledi általános iskola kisszínpada kalauzolta végig a közön­séget Petőfi életútján verses-zenés-táncos összeállítással, majd a CSEMADOK Lévay Tibor vezette vegyeskara zárta a műsort Liszt-, Kodály és Smetana-művek, valamint megzenésített Petőfi-versek előadásával. Másnap délelőtt szlovák nyelvű Petőfi-sze­­mináriumra került sor. A szemináriumot a Járási Szakszervezeti Tanács új, modern székházának nagytermében rendezték meg, s a lebonyolításba a Járási Népművelési Központ dolgozói is lelkesen bekapcsolód­tak. A vendégek között (akárcsak a magyar esten) a járás kulturális életének vezetői is jelen voltak. A szeminárium fő előadója Dr. Jaroslava Pašiaková, a Komenský Egyetem magyar tanszékének docense volt. P. D. Hviezdoslav Petőfi­ képére utalva, Lunacsarszkij ítéletére hivatkozva (aki Lermontov és Puskin mellé emelte, s a világ legnagyobb forradalmi köl­tőjének nevezte Petőfit), marxista érveléssel hangsúlyozta: legfőbb ideje, hogy a kultúra és ezen belül az irodalomtörténet vonalán is valóban elkezdjük „közös dolgaink" rende­zését. Lényegre tapintóan emelte ki Petőfi világirodalmi jelentőségét, a világszabadsá­gért vállalt tetteit, kifejtve, hogy bár Petőfi magyar voltához nem férhet kétség, életmű­ve nem csupán egyetlen nép kincse, hanem az egész haladó emberiségé. Dr. J. Pašiaková előadását követően két rimaszombati pedagógus korreferátuma hangzott el: Poór János példás felkészült­séggel, fejezetről fejezetre menve Csukás István „Petőfi a szlovákoknál" című könyvét ismertette, "kiemelten méltatva Petőfi legki­válóbb szlovák fordítóit is. Csomós Barna­­básné a költő gömöri utazásait és itteni tartózkodásainak epizódjait választotta té­májául, a leghitelesebb forrásból, Petőfi úti jegyzeteiből és úti leveleiből merítve a ténye­ket. Petőfi szlovákra fordított verseiből Táňa Mikitová adott elő szemelvényeket. Zárószavában dr. J. Bolsík közölte, hogy mindhárom előadás teljes szövege megjele­nik az „Obzor Gemera" legközelebbi számá­ban. S a reá jellemző szerénységgel jegyezte meg, hogy a rendezvényt a maga nemében úttörő jelentőségűnek véli. Valóban az volt, s szép példája a szellemi értékekkel való inter­nacionalista gazdálkodásnak. VERES JÁNOS Dr. Jaroslava Pašiaková a szónoki emelvényen A Petőfi-szeminárium hallgatósága SZOMORÚ MESE Volt egyszer, hol nem volt, egy kis országnak nagy városában élt egyszer két testvér. Nőt­­tek-növekedtek mint két sudár jegenyefa, és amikor felcseperedtek, együtt mentek el szol­gálni, egy nagy-nagy Hivatalba. Ott aztán ki is osztották nekik a munkát. Mindkettőjüknek, egyformán. A konkolyt kellett elválasztaniuk a búzától, vagy, ahogy ezt akkoriban nevezték, szét kellett választaniuk a jóváhagyott kérvé­nyeket a visszautasítottaktól. A két testvér jókedvvel nyomban neki is látott a munkának. Ám az idősebbik csakha­mar kitapasztalta, hogy a munka fárasztó, és hogy a gondolkodás néha kínos is. Ezért cselhez folyamodott: mindenütt azt kezdte hangoztatni, hogy neki mennyi dolga van, hogy a munka milyen fárasztó, és hogy ő mennyit dolgozik, nem ismervén pihenést sem éjjel, se nappal. És hogy az ő munkája meny­nyire felelősségteljes,­­ hiszen nem engedhe­ti meg, hogy a búza közé konkoly is kevered­jen. Ezért gyakran a konkollyal együtt a búzát _______________________­______________ is kiselejtezte. Csak azért hogy ne kövessen el semmiféle hibát. Munkájáról csakhamar tudomást szerzett a Főnökség is. Jóindulatúan megcsóválta a fe­jét mert hogy ha annyian mondják, hogy az idősebbik testvér folyton dolgozik, fáradtságot nem kímélve, akkor ebben van is valami. Ezért beosztott hozzá egy bűbájos tündért, titkárnő­nek, és egy sereg serény törpét, alhivatalno­­kocskáknak, akik majd segítenek neki az elosztásban. Az ifjabb fivér pedig összeszorította a fogait és még nagyobb odaadással dolgozott. Hiszen a munkát továbbra is egyenlően osztották ki a két testvér között. De ő nem beszélt a munká­járól. Nem volt rá ideje. Dolgozott. Viszont az idősebb testvér se lustálkodott. Szüntelenül munkára hajszolta a törpéit és a bájos titkárnője révén még inkább hangoztat­ta, hogy mennyi dolguk van, és hogyan kell dolgozniuk, éjt nappallá téve. Egyre jobban félt, nehogy a búzája közé konkoly keveredjen. Ezért, — a biztonság kedvéért, — már minden jóravaló búzaszemet kiselejtezett a konkollyal együtt. Már nem hagyott jóvá egyetlen kér­vényt sem. Az emberek félni kezdtek tőle. Hiszen most már csak tőle függött, hogy ez, vagy az a búzaszem termőföldre hull-e majd, vagy elégetik a konkollyal együtt. És így sze­gény, földhözragadt kérvényezők, — a búzasze­mek tulajdonosai­ — mind gyakrabban apró ajándékokkal kedveskedtek az idősebb test­vérnek, csakhogy elnézőbb legyen az ő búza­szemeik iránt Egyszer egy olyan asztalkát kapott, amelyik kívánságára válogatott ételek­kel és italokkal terült meg, másszor meg olyan csodálatos zacskót amelyik állandóan teli volt aranydukátokkal. És ezerféle más dologgal halmozták el. Ezalatt az ifjabb testvér, bárhogy is igyeke­zett, maga nem győzte a munkát. Megtörtént, hogy nem különítette el időben a konkolyt a búzától, vagy előfordult az is, hogy a búzája közé konkoly keveredett Az elégedetlen kér­vényezők lehordták a sárga földig, fenyegetőz­tek, hogy feljelentik a Főnökségen, sőt még attól sem riadtak vissza, hogy rámérjék a legmagasabb büntetést: beírják nevét a Feke­te Panaszkönyvbe. Apró ajándékokról szó sem lehetett: ha elvégezte feladatát, ha nem, ke­gyetlenül bántak el vele. És most kéne, — mint minden rendes mesében, — egy jóravaló sárkány formájában, amelyik a haszontalan idősebb testvért elin­tézné, s a fiatalabbikhoz meg hozzáadná a királylányt feleségül, persze, a velejáró fele királysággal együtt. De nem így történt, — hiszen éppen ezért szomorú ez a mese. A királylányt az idősebbik testvér vette el felesé­gül, akit — a nehéz és felelősségteljes munká­ja alapján, — megbízták az egész Hivatal vezetésével, és megkapta hozzá ráadásul a fele királyságot, no meg a vele járó prémiumo­kat is. Viszont a fiatalabb testvért az admi­nisztrációs munkaerők csökkentésének kere­tén belül elbocsátották a munkájából. Azóta a konkolyt a búzától már nem választja el senki sem. De mint minden néven nevezhető dajkame­sének, ennek is van maradandó tanulsága. Tulajdonképpen miért is bánt el ilyen kegyet­lenül a sors az ifjabb testvérrel? Mert a munkájáról nem beszélt. És vajon miért nyerte el az idősebb testvér a mese minden fellelhető jutalmát ? Mert a munka végzése helyett sokat járt róla a szája. HOCMAN GÁBOR 14

Next