A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-01-01 / 1. szám
Nevezetes alkotások, kimagasló művészi teljesítmények nem születnek egyik napról a másikra, nem alakulnak véletlenül. Akárcsak az élet más területein, a művészetben is számos tényező, körülmény, elem együttes hatása segíti életre a figyelmet érdemlő, új minőséget hozó eredményt. Ilyen kimagasló és egyedülálló alkotás Barta Gyula monumentális festménye, amely a Nyitrai Járási Nemzeti Bizottság tanácstermének homlokfalát díszíti. A méreteit tekintve is figyelmet érdemlő kép (12 m széles, 2,8 m magas) a gyorsan, de finom építészeti érzékkel és kellő szakértelemmel fejlesztett Nyitra város panoramatikus látképét rögzíti. A kép születésével kapcsolatban a festőművész a következőket mondotta: — A feladatot 1981 őszén kaptam. Az adott falfelület horizontális jellegére való tekintettel azonnal világos volt számomra, hogy olyan nézőpontot kell találnom, amelyről a lehető legjobban befoghatom a szélesen elterülő városképet. Ezt a helyet hoszszabb keresés után a Kálvária dombon találtam meg. Tudatosítottam, hogy egy rohamosan fejlődő szocialista városról van szó, hiszen a felszabadulás előtti húszezer lakosú helység ma már mintegy nyolcvanezer lakosú nagyváros. A kompozíció úgy látszott legkifejezőbbnek, hogy centrálisan helyezkedjen el a Nyitrára olyannyira jellemző vár és a Zobor hegy, balról a Klokočina új lakótelep, jobbról az ugyancsak most épült Chrenová, mint súlypontozott elemek, közöttük pedig középületek, gyárak piros kéményeikkel, iskolák, diákotthonok, templomtornyok, facsoportok változatos alakjai és színfoltjai. Ezek voltak a kicsinyített javaslat elkészítésének előzményei s jól tükrözik a művész megfontolt, elkötelezett hozzáállását a társadalmi igény, a megrendelés teljesítéséhez. A beterjesztett javaslatot a NVB tanácsa egyhangúlag elfogadta, vele együtt a címet is: Nyitra — szocialista város. Ez volt a kezdet, első szakasza annak a hosszú folyamatnak, amely eredményeképpen a Mű végül is eljut rendeltetésihelyére, s az elképzelt alakjában. Következett a nagyobb méretű terv kidolgozása, majd az eredeti méretű kartonlapok jöttek sorra. Ebben már segítségre szorult a művész: hat fiatal művészjelölt diák ügyeskedett körülötte. A kartonlapokról másolták át a kép rajzelemeit a 11 panellemezből kiképezett, és díszcsavarokkal a falra erősített képalapra. E munka során akadt bőven tennivalója asztalosnak, ácsnak, villanyszerelőnek, hiszen az ilyen alkotás technológiai megoldása, biztosítása lényeges kérdés, igényes feladat. Végre sor került a tulajdonképpeni „művészi munkára", a festésre, vagyis a felkopírozott idomok színezésére. Érdekesség kedvéért talán érdemes itt leírni, hogy a hatalmas képen mintegy 12 kilométernyi vonal, több mint húszezer síkfelület van. Barta Gyula hatezer órán át munkálkodott a kép helyszíni megfestésén. Közben az állványon, a létrákon föl és alá járva jó másfél száz kilométert tett meg. Középkori híres mestereket juttat eszembe az a szívósság, ahogy a hideg, fűtetlen helyiségben töretlenül dolgozott a művész, szalonnáshagymás reggelikkel idézte-hívta segítségül paraszti őseit, s az ecsetet vezetve-vezérelve kezében érezte édesapja kovácskarjának szigorát és fegyelmezettségét. A kész képet nézve az emberben felötlik a kérdés: a szintézis, amely Barta Gyulának ezt a művét jellemzi, módszer-e, eljárás-e, vagy csak egyszerűen számtani eredménye eddigi művészi és élettapasztalatainak, szemléletének. Mindenképpen országos viszonylatban is egyedülálló alkotásról van szó, és a Barta életműben is sajátos helyet foglal el a nyitrai monumentális kép. A művész eddigi munkásságának , tájképeinek, monumentális dekoratív alkotásainak, illusztrációinak ismerője ebben a képben is fölfedezi Barta Gyula jellemző finom, mértékletes színskáláját, fegyelmezetten stilizált realizmusát, derűlátó életszemléletét, emberi és művészi magatartását. A kép ezeket a jegyeket összefoglalva, magasabb szintű egységben sugározza a nézőt a szocialista ma műélvezője felé. Ilyen értelemben válhat a szintézis az alkotás módszerévé s egyben az ilyen sokéves módszeres munka eredményévé. Különös figyelmet érdemel a kép visszafogott, decens színskálája, kiegyensúlyozott színharmóniája, ami alkalmassá teszi arra, hogy realisztikus tárgyiassága mellett is ünnepies terem dísze legyen. Ezt a jellegét növeli a felső és alsó szegélyen húzódó ornamentális aranysáv kifejező optimista jelképekkel, motívumokkal. Barta Gyula nyitrai látképe a mának készült, de a jövőnek is szól. Rögzíti egy gyorsan fejlődő szocialista város finom érzékkel, felelősséggel, művészi elhivatottsággal megalkotott képét, s egyben jelzi az alkotó életműve fejlődésének jelentős állomását. PETRIK JÓZSEF