A Hét 1984/1 (29. évfolyam, 1-27. szám)
1984-06-15 / 25. szám
Bruce Tepper megnyomta Valerie Meyer lakásának ajtaja melletti csengőt. A fiatal leány kissé csodálkozva, ugyanakkor ijedten nézett a rendőrre, aki biztatóan mosolygott. — Az én nevem Bruce Tepper — mondta a rendőr. — Majd elmondja szépen, hogy mi történt. A leány felsóhajtott és kiakasztotta az ajtó láncát. — Jöjjön be, ismerősnek rémlik ... Biztosan találkoztunk az utcán. — Minden bizonnyal. Ezen a környéken teljesítek szolgálatot. Önt tehát egy telefonbetyár zaklatja? — Zaklat? Ez enyhe kifejezés. Valerie Meyer után megfordultak a férfiak. Finom vonásai voltak, a szeme mindig tűzben égett és az alakját is megirigyelhette volna bármelyik filmcsillag. A rendőr előszedte ceruzáját és jegyzetfüzetét. — Mióta telefonálgat az ipse? — Három héttel ezelőtt költöztem be a lakásba. Azóta csörög a telefon. Nem értem ... A szám még nincs benne a telefonkönyvben. A telefonáló mégis mindent tud rólam. — A tudakozóban minden adatot megadtak. — Igaza van. Higgye el, nagyon félek. Mindig az az érzésem, hogy az ismeretlen férfi állandóan a nyomomban van. — Az ilyenek nem tréfálnak, kisasszony. — Szörnyű hangja van. Unalmas morális szózatokkal és ijesztő kérdésekkel zaklat. A magánéletem felől érdeklődik. Olyan kérdései vannak, amelyektől elpirulok. Minden alkalommal megparancsolja, hogy vezekeljek a bűneimért... Őrült! Biztosan őrült! Naponta többször is felhív. — Tehát megint a Szónok. — Tessék? — Folytassa. Aztán majd mindent elmondok. — Utoljára három órával ezelőtt hívott fel. Letettem a telefonkagylót és feltárcsáztam a rendőrséget. Elegem van belőle. — Az utóbbi hónapokban több feljelentést tettek ellene a magányos nők. A rendőrségen nyilvántartják. Ő a Szónok. — Mániákusok szaladgálnak az utcán. Miért nem csípik nyakon ? — Mindent megmozgattunk, de hasztalan. Néhány nő együttműködött a rendőrséggel és a Szónok ilyenkor elhallgatott egy időre. Óvatos ... és bölcs. — Borzasztó. Mit tehetünk ellene? — Félelme nem alaptalan, kisasszony, egy hónappal ezelőtt egy fiatal leányt meggyilkoltak ebben a kerületben. Nem akarom megijeszteni, de ami megtörtént, megtörtént. A nyomozás folyamán kiderült, hogy a leányt telefonhívásokkal zaklatta a Szónok. Az áldozat azonban nem értesítette a rendőrséget. Az is meglehet, hogy a Szónoknak semmi köze ahhoz a gyilkossághoz, de az óvatosság nem árt. Valerie Meyer ijedtében majdnem felsikoltott. — Holnap a lakásában tartózkodik — kérdezte a rendőr. — Természetesen. Szombaton nem dolgozom. — A nyomozók a délelőtt folyamán biztosan felkeresik. Zárja be az ajtót és csukja be az ablakokat, kisasszony. Valerie elkísérte a rendőrt a lépcsőházig. — Valahogy jobban érzem magamat — mondta élénkebben —, ha tudom, hogy ön a közelben tartózkodik. Hallani fogja, ha segítségért kiáltok, nem igaz? A rendőr bólintott és elhagyta a házat. A nyilvános telefonfülkéből felhívta Welles felügyelőt, akinek beszámolt a hallottakról. — Megint a Szónok — mondta Bruce. — Ha egyszer elcsípem azt a szélhámost — csattant fel a felügyelő —, gondolkodás nélkül a villamosszékbe ültetem. Attól tartok, hogy hamarosan újabb gyilkosságot követ el. Nyissa ki a szemét, Bruce! — Ne aggódjon felügyelő. Kilenckor az állomáson vagyok. Hosszú léptekkel sétált az utcán. Valerie Meyer lakása előtt megállt és az ablakra pillantott. Úgy rémlett, hogy a leány a függöny mögött áll és egész testében remegve várja a fejleményeket. Kilenckor megérkezett a vattás. Néhány szót váltott a kollégájával és a lelkére kötötte, hogy tartsa szemmel a sötét mellékutcákat, ahol a fiatal párok találkoznak. — Bruce — mondta röhögve a kollégája —, te féltékeny vagy. Miért nem hagyod békén a fiatalokat? Miért nem nősülsz meg újra és akkor majd megnyugszol, öregem. Először nem sikerült, tudom, de nem dőlt össze a világ. Nem élhetsz egyedül, mint egy magányos farkas a sivatagban ... Hé! Bruce! Mi bajod van? Nem akarlak megsérteni. Miért nézel rám olyan vadul? Bruce szó nélkül megfordult és elsietett. Egy esztendővel ezelőtt hagyta el a felesége, de a haverok mindig felrótták neki, amiért egy könnyű nőcskével élt együtt aki mindenkivel megcsalta és eltűnt Bruce megtakarított pénze. Ha egyszer elcsípné a hűtlen asszonyt, azonnal a fegyveréhez nyúlna. Undorodott a nőktől... és a nők többsége a feleségére hasonlított. Tétovázva torpant meg Valerie Meyer háza előtt. Senki sem látta, amikor besurrant a lépcsőházba. Halkan bekopogott az ajtón. — Igen? — Én vagyok, kisasszony. Bruce ... az ön rendőre. A leány természetesen gyanútlanul ajtót nyitott. — Történt valami? Bruce becsapta maga mögött az ajtót. — Te sem vagy különb a többinél — ordította. — Nem érdemled meg, hogy élj! Valerie a nappali felé hátrált. — Maga? Miért beszél így egy rendőr? — Igazad van, rendőr vagyok. Az a feladatom, hogy a várost megtisztítsam a gonosztevőktől. Azt hittem, megrémülsz és eltűnsz a környékről... de te maradtál. Bruce nehezen szedte a levegőt — Maga ölte meg azt a leányt? — Megkapta amit megérdemelt. Téged is... A következő pillanatban a leányra rontott, de Valerie ügyesen kitért előle, majd elkapta a rendőr karját és alaposan megcsavarta. Bruce fájdalmasan felordított és a szőnyegre zuhant. Elvesztette az eszméletét Végül magához tért. Bilincset raktak a csuklójára. — Jó ideje szemmel tartjuk a fickót — hallotta Weller felügyelő hangját. — A hülyéje! Megbolondult, valósággal megszédült, amikor a felesége elhagyta. — Az anyám mindig azt mondta — jegyezte meg halkan Valerie —, hogy könnyű elbánni a gazfickókkal, de óvakodj azoktól, akik az igazság oldalán állnak. Bruce felordított. A leány eltörte a karját. — Nyugodj meg, Bruce — mondta a felügyelő. — A kocsi azonnal megérkezik ... átdobunk a kórházba. Onnan pedig ... hiszen tudod, mi vár rád. — Miből gondolták, hogy én ...? — Bemutatom neked Valerie Meyer őrmestert — válaszolta a felügyelő. — San Franciscóból áthelyeztettük ebbe a kerületbe, hogy vonja magára a Szónok figyelmét. Jól elvégezte a dolgát, gratulált neki. — Minden nő egyforma — morogta dühösen Bruce. 23