A Hét 1984/2 (29. évfolyam, 28-52. szám)

1984-10-05 / 41. szám

FÖLFELÉ ÍVEL UTUNK Vajon mi történik egész évben a szímei (Zemné) kultúrházban? Hogy működik az idén létrejött Jedlik Ányos Művelődési Klub? Milyen a kulturális tevékenység iránti érdek­lődés? Munkaidő után hogyan szórakoznak a falu lakói, szabadidejükben mit csinálnak a fiatalok? Voltaképpen miről is lehet és kell itt beszélni? Amint hallottam, igazi kulturális munka csak azóta létezik a faluban, amióta Pénzes István személyében új elnök került a CSE­­MADOK Szímes Helyi Szervezetének az élé­re. Amilyen odaadással, türelemmel oktatja, tanítja a felső tagozatos gyerekeket a ma­gyar és szlovák nyelv tökéletes, szép kiejté­sére, a történelemre, a munkára, ugyanolyan ügyszeretettel gondoskodik a kulturális tevé­kenység kibontakoztatásáról. Ebbéli igyeke­zetében barátai is segítenek, a kultúrát sze­rető emberek megértik egymást és mindent elkövetnek a cél eléréséért. Önmagáról a következőket mondja: — 1975-ben — feleségemmel együtt — a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Főiskolán végez­tem. Az iskola befejezése után mind a ketten Szímőn kaptunk tanítói állást, megadatott az a lehetőség, hogy egy faluban, egy iskolában taníthatunk, sőt háromszobás tanítói lakást is kaptunk. Tehát 1975-ben itt kezdtük az életet: a feleségem az alsó, én a felső tagozaton tanítok magyar és szlovák nyelvet, valamint történelmet. Azelőtt nem ismertük ezt a falut. A felesé­gem Kolonból (Kolistany) származik, én Kürt­ről (Strekov). Igyekeztünk ismerősöket, bará­tokat szerezni, kapcsolatokat teremteni. Mindjárt jelentkeztünk a CSEMADOK helyi szervezetébe. Pénzes István két év múlva a vezetőség tagja lett, majd 1979-ben elnökké választot­ták. — Bár évközben átvenni a vezetést nem a legüdvösebb dolog — mondja —, én mégis elvállaltam ezt a tisztséget. A kezdet nem volt könnyű, de a nehézségeket leküzdöttük, s utunk felfelé ívelt. Ma már a legnagyobb és legaktívabb szervezetek közé tartozunk az érsekújvári (Nové Zámky) járásban. 1979-ben, amikor átvettem a vezetést, egyik fő feladatunk a taglétszám növelése, a szervezeti élet megszilárdítása volt. Ezt a tervet túlteljesítettük. Öt év alatt a taglét­szám megkétszereződött. Igyekeztünk olyan vezetőséget kialakítani, amely szívügyének tekinti a népművelői munkát, s a saját terüle­tén mindenki a legtöbbet adja. Megfiatalítot­tuk a szervezetet, a vezetőségbe olyan fiata­lokat választottunk, akik képesek az ügy, a kultúra érdekében dolgozni. A színjátszó csoport 1980-ban alakult újjá. A Pénzes Istvánné által vezetett csoport annak ellenére, hogy elég fiatal, fennállása óta az egyik legjobban működő együttes a járásban. — Hogy alakult meg a csoport ? — A színjátszó csoportot voltaképpen­­ nem volt nehéz létrehozni — jegyezte meg Pénzes Istvánné. — Ugyanis Szímen egészen 1975-ig jól működő színjátszó csoport volt. Azután valamilyen oknál fogva felbomlott, a csoportot újból meg kellett szervezni. Erre a munkára én vállalkoztam, és ma is örömmel foglalkozom vele. — Milyen színdarabokkal lépnek fel? — Általában vígjátékokat, de természete­sen komolyabb jellegű színműveket is bemu­tatunk, évente rendszerint kettőt. Első dara­bunk, amivel bemutatkoztunk, Vampilov szovjet szerző Búcsúzás júniusban című há­­romfelvonásos komédiája volt. Nagy sikere volt Tóth Ernő Furfangos szerelmesek, vala­mint Tóth Miklós Kutyaszorító című művé­nek, majd ezt követően Örkény István Boriék című egyfelvonásos jelenetének. Ebben az évben Dunai Ferenctől a Nadrág című szín­művet tanultuk be és adták elő nagyszámú nézőközönség előtt. A darabot nemcsak helyben, hanem a környékbeli falvakban An­­dódon (Andovce), Kamocsán (Komoca), Be­senyőn (Besenov) is bemutattuk. Sokat pró­báltunk, s kitartó, rendszeres munkánknak az lett végül is az eredménye, hogy részt vet­­ tünk a színjátszók járási versenyén, ahol elsők lettünk. — Ez kedvét szegte a csoportnak? — Nem, egyáltalán nem. Nagy lelkesedés­sel készülünk az idei idényre. Egymás között gyakran beszélgetünk arról, hogy az idei évadban mit tanulunk és mutatunk be. Dara­bokat olvasunk, s a javaslatok alapján kivá­lasztjuk a legmegfelelőbbet. — Miről is lehet még beszélni? Dicséret illeti a tizenegy tagú menyecskekórust. Far­kas Erzsébet érdeme, hogy létrejött és szé­pen tevékenykedik. A Vágparti randevú dal- és táncünnepélyen mutatkozott be először, nagy sikerrel. A színjátszó csoport és a menyecskekórus mellett megemlíthetjük a gimnazista Václa­­vek Zita által vezetett tánccsoportot is, me­lyet fiatalok alkotnak. Első önálló műsorukkal helyben mutatkoztak be, és szerepeltek a nagykéri (Milanovce) dal- és táncünnepé­lyen. Örvendetes az is, hogy az idén létrejött a Jedlik Ányos Művelődési Klub, melyet főleg fiatalok látogatnak. Szép eredménynek számít a társadalmi munka is, amit a CSEMADOK-tagok a falu­­szépítési akció keretében vállalnak és meg­valósítanak. Az idén például a Szlovák Nem­zeti Felkelés 40. évfordulója tiszteletére ezerötszáz óra ledolgozását vállalták. Ebből az első félévben 800 órát a helybeli efsz-ben és ötszázat a Nemzeti Front által szervezett faluszépítési akciókban dolgoztak le. A CSEMADOK Szímes Helyi Szervezete népművelői, kulturális tevékenysége révén némi bevételhez is jut. NAGY TERÉZ Megemlékezés Jedlik Ányosról (Fotó: Laskó Jenő) Jelenet a Furfangos szerelmesek című darabból A Gsemadok életéből AMÍG NEM KÉSŐ A második világháború után még jobban felgyorsult a falunak népi, illetve paraszti jegyeiből való kivetkőződése. Már a kapita­lizmus időszakában érzékelhető volt a nagy­városok polgári kultúrájának előbb a mező­városokra, majd a falvak lakóinak kultúrájára gyakorolt hatása. A felszabadulást követő években ez a változás még szembetűnőbb. A falusi embe­rek — élve a rendszer adta lehetőségekkel — szakítanak a régi hagyományokkal. Eltűntek a sárból, fából épített házak, velük együtt a hagyományos lakásberendezés. Az emberek kivetkeztek a népviseletből, mely nemcsak egy bizonyos vidékről, területről való szár­mazásukat tükrözte, hanem jelölte vallási, szociális, vagyoni, sőt még nemzetiségi ho­vatartozásukat is. Megszűntek az egyes — a falu lakóinak életét biztosító — népi foglal­kozások, s ezekkel együtt bizonyos munka­eszközök használata is. Változásokon ment keresztül a népi táplálkozás. Lelassult a hagyományápolás. Nagyanyá­ink és nagyapáink szokás- és hiedelemvilá­gából jobbára már csak az öregek emlékeze­tében él valami. Eltűnt a régi lakodalmak hangulata. A hagyományos lakodalom egy­­egy eleme már megváltozott alakban, meg­változott funkciókkal él tovább a mai falusi lakodalomban. Eltűnnek a születés és a te­metkezés körüli szokások, ugyanúgy a téli, tavaszi, nyári és őszi ünnepkör szokásai. Megváltozott a falu társadalmi élete. Meg­változott a család összetétele, a családok együttélése, s ezzel együtt a lakáskultúra is. Talán a folklór — s ennek mind szöveges, zenei, mind pedig mozgási formái — az, melynek továbbélése a falusi környezetben összehasonlítva a népi kultúra más ágazata­ival, még manapság is a legjobban érzékel­hető. Bár a folklórban is fedezhetők fel változások, melyeket az új életforma hozott magával. Azt hiszem, senki számára sem válhat közömbössé népi kultúránk sorsa. A néprajzi gyűjtők munkája, a CSEMADOK népművé­szeti rendezvényei, népzenei fesztiváljai, néprajzi kiállításai, a folklór- és hagyomány­őrző csoportok munkássága mind abban segít, hogy minél több értéket mentsünk meg népi kultúránk emlékeiből, s hogy e népi kultúra ne csak a színpadon, hanem valós, eredeti környezetében is tovább éljen. A fiatalabb nemzedék nagy része nem tanúsít érdeklődést nagyszülei hagyománya­inak megőrzése iránt. Pedig múlt nélkül nem lenne jelen. Nem tudunk, nem is akarhatunk anélkül élni, hogy ne ismernénk a múltat, ne ismernénk mindazoknak az életét, akikből lettünk. Nagyszüleink elbeszéléséből, a náluk megőrzött tárgyak összegyűjtéséből megis­merhetjük a múltat, s jobban értékelhetjük a jelent. Szeressük, védjük, ápoljuk ezeket az érté­keket! Mentsük meg azt, ami még menthető! Amíg nem késő. Köszönet illeti a néprajzosokat, azokat az önkéntes néprajzi gyűjtőket, akik sokéves, fáradságos, áldozatkész munkával segítenek a népi kultúra megmentésében és megőrzé­sében. Kérem, segítsék munkájukat, hogy az elkövetkező nemzedékek is részesüljenek mindabból, ami elődeink számára az életet jelentette. Kaprálikné Kovács Zsuzsanna 7

Next