A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-03-08 / 10. szám
Szlovákiai magyar néptáncok GÖMÖR Az előző írásunkban említett putnoki verbuválásnak olyan nagy hatása volt az egész tájegység tánckultúrájára, hogy az eredeti táncelnevezéseket, táncneveket, teljesen kiszorította. A falvak táncéletében különböző nevek alatt ismert páros táncokat egy közös elnevezés, a „vasvári csárdás” név alá tömörítette. Pedig azelőtt ezen a vidéken is az egyes páros táncokat az adott falu neve, vagy a tánc legjellegzetesebb figurája után nevezték el, így ismert volt a borzovai, az almágyi, a péterfali, stb. csárdás megnevezés, vagy a „lippentős", a „mártogatós", a „lengetős" stb. csárdás. A maiak csak csárdásnak vagy vasvári csárdásnak (esetleg vasvári párosnak) mondják. Ha a régi táncnévre rákérdezünk, akkor általában „igen, a nagyapámtól hallottam ilyen megnevezést is, de mi már nem élünk vele” volt a válasz. Ahogyan összefoglaló név a „vasvári", hasonlóan az a „csárdás” is, lényegében mindkettő a magyar reformkor terméke. Milyen is a csárdás? Hadd válaszoljunk erre Mikszáth Kálmán szavaival:.. .„Az uraságok az udvarra összevitt cselédek csárdás táncában gyönyörködtek. Wraditzné egy folyosóra kivitt bíbor karosszékből nézte, mint egy királyné a trónból, hogy aprózzák, miképp ereszti el a legény a táncosnőjét, elfonódik tőle, illegeti, billegeti magát előtte, se eltűnni nem tud, sem megfogni nem hagyja magát, hanem csak rezeg, bújik, kitér, ugrál vele szemben, mint egy árnyék, míg egyszer csak egy iramodással hopp, átkapja a derekát, s most már gyöngéden simul a táncosához, rárántja a frisset, megforgatja, zizeg, ropog a sok kurta szoknya, mint egy folyton növekvő varázsharang s hűs szelet támaszt körös-körül." (Világít este a szentjánosbogár is c. novellás kötetből, 1906, 115. old.). Ilyen, ehhez hasonló a vasvári csárdás is. Figurákban, tánclépésekben gazdag. A férfi a táncában szívesen alkalmazza a verbunkos lépéseket is. Főleg akkor kerül erre sor, amikor táncközben a párját félkézre engedi, vagy teljesen elszakad attól és egyedül szólózik. A Borzován, Kőrösön, Berzétén, Szilicén, Lekenyében, Sajótikában gyűjtött vasvári csárdásokban a következő motívumcsaládokhoz tartozó tánclépésváltozatokat találtuk: lengetők, előrevágók, egylépéses csárdások, csapásotok és tapsok, bokázók, páros ugrók és lippentők, kopogók, cifrák, páros forgók, szóló forgók, kétlépéses csárdások. A táncosok egy-egy motívumcsaládnak 5—10 változatát táncolták. A táncnak van sajátos dallama is. Gyűjtésünk alkalmával több helyen találkoztunk vele. Ettől függetlenül szívesen táncolják régebbi és újabb stílusú dalokra is. E vidék jellegzetessége, hogy a mulatságok, a vigadalmak alkalmával a zene a betyárballadákat csárdásban húzza. A „Jaj de szépen kifaragták azt a fát, /Amelyre a juhász legényt akasztják... Endre báró című betyárballada a Rozsnyó környéki falvak egyik közkedvelt csárdás dallama. Ez is jellegzetessége a gömöri tájegységnek. A tánc rúgózása inkább laza, illetve a testtartás lazán ruganyos. Egész testében rúgózik a táncos. A forgások, a forgatások is sokfélék. Ismert a „kopogós", a „bokázó", a „sima" az „aprózó", forgás, illetve forgatásfajta. A forgással is haladnak a szélrózsa minden irányába. A páros forgónál az irányváltozásokat erőteljes dobbantás előzi meg. Ebbe a férfi rendszerint mélyen oldalt „beledal". Ezzel a mozdulattal zárják az előző forgásirányt. A párok összefogódzása is többféle. Ismert a „derék-váll" (a férfi két kézzel a nő derekát, a nő a férfi vállait tartja), a „félcsülök" (a férfi jobb kézzel a nő derekát, bal kézzel az elöl arcmagasságban a bal kezének a csuklóját tartja), a csülökfogás" (a férfi a nő magasba emelt két kezének a csuklóját fogja, és a „váll-váll fogás" (a párok egymás vállára helyezik a kezeiket). A felsorolt fogásnemeket egy-egy táncon belül is váltogatják. TAKÁCS ANDRÁS Fotó: Kontár Gyula