A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-14 / 24. szám
A JÓ BIZONYÍTVÁNYÉRT AJÁNDÉKOZZON MEGFELELŐ KARÓRÁT Különböző hidegtálak, saláták, majonézek, körözöttek és más hidegételek készítéséhez, sütéshez, pároláshoz, és különböző gyorsan készíthető melegételek készítéséhez K/eno/v/ A NÖVÉNYI ÉTOLAJAK MINDENNAPI ÉTRENDÜNK JELENTŐS TARTOZÉKAI FELHASZNÁLHATJUK. Az egész falu a tárgyalóteremben tolongott. A nap hőse, akire a villeroibeliek annyira kiváncsiak voltak, a vádlottak padján ült. Kicsi, de otromba kezét a pad előtt futó párkányon tartotta. A bíró csendet parancsolt, és átadta a szót a védelemnek. Philippe Durand, a neves brüsszeli védőügyvéd hetvenhárom gyilkossági pere közül hetvenegyben kiszabadította védence nyakát a hurokból. Köpcös, pocakos emberke volt, erősen kopaszodott, és öltönye ugyancsak megérett egy újabb vasalásra. — Tisztelt esküdtszék — kezdte Durand a védőbeszédet. — Henri Volpin könyvelő tizenkét nő meggyilkolásának vádja miatt került a vádlottak padjára. Egy héten keresztül hallgattam az ügyész urat, és figyeltem, hogyan tekeri egyre szorosabbra a hurkot védencem nyaka körül. Most arra kérem önöket, emlékezzenek vissza, és gondolják végig az elmondottakat. Felhívom a figyelmüket, hogy a vád egyetlen szemtanút sem állított. Az eltűnt lányok holttestét sem találták meg. Az ügyész úr csak feltételezésekre alapozza a vádat, néhány elejtett szóra, ittott megtalált gombra, női cipőre. Ha ebben a pillanatban szavazniuk kellene, tudom, mi lenne az eredmény. Hiszen valamelyikük talán még saját kezével is segítene az akasztásban! Emlékszem egy falumbeli könyvelőre, akinek a sorsa igen sokban hasonlít Henri Volpin sorsához. Felteszem, hogy negyven éven át, amióta Volpin Villeroiban lakik, szinte föl sem tűnt a jelenléte. Senki sem fordult meg utána az utcán. Pedig ez ritkán esik meg egy olyan faluban, ahol elég, ha valaki egyszer kézen fogva végigmegy az utcán egy lánnyal, és máris a szájukra veszik, vége-hossza nincs a pletykálkodásnak! A tanúk vallomásai szerint a vádlottat a következő dolgok terhelnék: egy este autó állt meg a falu egyetlen szállodája előtt. Elegánsan öltözött férfi szállt ki belőle, vele volt egy lány. Megfigyelték, hogy a lány nem viselt harisnyát. A legjobb szobát vették ki. A tulajdonosnő vallomásából tudjuk, hogy másnap reggel élénk szóváltás hallatszott a szobából, aztán a férfi elhajtott. A lányt otthagyta. Délután a lány a társalgóba ment kávézni, s ahhoz az asztalhoz telepedett, ahol Henri egy korsó sör mellett újságot olvasott. A pincér elmondta önöknek, hogy Henri erre egy üveg konyakot rendelt, aztán arról beszélgettek, hogy fölmennek a könyvelő lakására. A lányt többé senki nem látta. Tanult barátom, az államügyész senkit nem nevezett meg, aki látta volna, hogy a lány belépett Volpin házának ajtaján. De a hálószobában talált magas sarkú cipőt bizonyítékként mutatta be. A hotel tulajdonosa felismerte benne az ismeretlen lány cipőjét. Egy héttel később a moziban a jegyszedő arra lett figyelmes, hogy Volpin a kis Moireaux lány mellé ült le. Préjean özvegye, aki Volpin szomszédságában lakik, egy éjjel női kacagást hallott a könyvelő lakásából, és megesküszik arra, hogy a kis Moireaux hangja volt. A kislányt azóta nem látta senki. A vád nagy jelentőséget tulajdonít annak a zöld vaddisznóbőr cipőnek, amelyet védencem íróasztalfiókjában találtak. A tanúk ezután Louise Rohnról, a Saint Vith-i tanítónőről vallottak. Az iskola igazgatónője elmondta, hogy a kisasszony kérte, helyezzék őt Villeroiba, mert ott férjhez megy egy Volpin nevű könyvelőhöz. A fuvaros kijelentette önök előtt, hogy a hölgyet csomagjaival együtt a vádlott házáig vitte. Az államügyész pedig bemutatott önöknek egy barna női cipőt, amelyet Volpin pincéjében találtak. Louise Rohn tanítónő Saint Vithből abban a cipőben utazott ide, nővére minden kétséget kizáróan fölismerte testvére lábbelijét. Részletes tanúvallomások alapján még nyolc másik lány hasonló módon lejátszódó eltűnését hallgathatták végig. Ez tehát a Henri Volpin-ügy. Miután a cipőgyűjtés nem számít bűnténynek, kérem, gondolják meg, hogyan kívánhatják védencem halálát, amíg nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy az eltűnteket valóban megölte. Durand kis hatásszünetet tartott, majd egyenként végignézett az esküdteken, és ezt suttogta: — Úgy látom, hogy öntudatlanul bár, de önöknek kétségeik támadtak. — Nincs itt semmi kétség! — kiáltott közbe a közönség soraiból az eltűnt tanítónő testvére. Hirtelen zaj lett, aztán a bíró csendet kért, s az ügyvéd így folytatta: — Mit szólnának ahhoz, ha az önök feltételezése szerint megölt lányok egyike belépne ennek a teremnek az ajtaján? Akkor is ilyen határozottan azt állítanák, hogy a többi tizenegy is halott? Akkor is olyan nyilvánvaló lenne, hogy nincs semmi kétség? Lassan felemelte a karját, s a terem végében levő zöld ajtóra mutatott. — Tisztelt esküdtek! — mondta jelentőségteljes hangon —, felszólítom önöket, nézzenek arra az ajtóra! Mindenki megfordult. Olyan csönd volt a teremben, hogy még a lélegzeteket sem lehetett hallani, feszült figyelmükben az emberek azt is visszatartották. A gépíró abbahagyta a kopogtatást. A falu szinte minden lakója rokona volt valamelyik eltűnt lánynak. Örökkévalóságnyi időnek tűnt, mire az ügyvéd újra megszólalt: — Bocsánatukat kell kérnem, hogy reményt ébresztettem önökben. Ne haragudjanak rám ezért az ócska trükkért! Az ajtón ugyanis nem fog belépni senki. Mégis, kénytelen voltam bebizonyítani, hogy ebben a teremben egyedül én tudtam, hogy ott senki sem fog megjelenni. Mindenki más azt gondolta, talán mégis megtörténhet. Mindenkiben volt kétség. Tisztelt Esküdtszék! Ha bármiféle kétséget is fedeztek fel önmagukban, a vádat el kell ejteniük! Phillippe Durand leült a helyére. — Ez a brüsszeli ügyvéd tényleg tud! — súgta oda egy párizsi laptudósító a kollégájának. Volpin a végén még szabad emberként fogja elhagyni a termet! Az ítélet azonban kötél általi halál lett. Az esküdtek egyike ugyanis megfigyelte, hogy maga Volpin egyetlen pillantást sem vetett az ajtóra ... 23