A Hét 1985/2 (30. évolyam, 27-52. szám)

1985-08-02 / 31. szám

LÉPÉST HOZOTT A POSTA... A levelezési sakk, a távsakk legelterjedtebb formája, mely lehetővé teszi, hogy azok is élvezhessék a versenysakkozás szépségeit, átélhessék izgalmát, akik távol élnek a városi sakk-központoktól vagy akiket elfoglaltságuk helyhez köt, esetleg fizikai állapotuk — min­denekelőtt a mozgássérültekre gondolunk — nem teszi lehetővé a rendes sakktornákon való részvételt. De ne gondoljuk, hogy csak az ö számukra rendezik a levelezési verse­nyeket. Sok elismert nagy sakkozó is szíve­sen játszott levelezési partikat, mint pl. Csi- gorin Aljechin, Nimzovics, Kérész — hogy csak néhányat említsek. Mi is tulajdonképpen a távsakk vagy távol­sági sakk? A hagyományos formáktól eltérő­en az ellenfelek nem ülnek egymással szem­ben a sakktábla mögött. Igaz, a jelenlegi technikai eszközök lehetővé teszik a tábla WILLIAM CROSS Az élet csupa rejtelem Richard Streep cigarettára gyújtott és meg­jegyezte: — Szerény véleményem szerint a kolbász csodálatos csinálmány. Az íze fenséges. Praktikus eledel. Nyugodtan falatozol és köz­ben ezer munkát elvégezhetsz. Olvasás köz­ben is beleharaphatsz ... nézed a televíziót és kolbászt eszel, nem igaz? Ehető télen és nyáron, az autóbuszban, a liftben, az erdő­ben, a hegyekben, de akkor sem megy el az étvágyad tőle, ha az egyik kezedben revol­vert szorongatsz. A falióra elütötte a delet. — Mr. Uttman — folytatta Richard Streep —, ön bizonyára egyik ámulatból a másikba esik. hiszen ilyen esetekben az ember rend­szerint nem beszél a nagy zabáról. Nincs igazam ? Nem válaszoltam. Richard Streepnek vé­kony, kellemetlen hangja volt. Egy cseppet sem férfias, ez a helyes kifejezés. Olyan ez a Streep, akár egy bőrig ázott macska, akit megzavartak a kutyák. Magunkra maradtunk a vállalatban. Az ebédszünet alighogy meg­kezdődött. tehát semmi remény. Gyanútlanul besétáltam a gondosan felállított egérfogó­ba. Streep csúfondárosan felkacagott. — Ilyen helyzetben az ember szomjas meg éhes is — mondta szikrázó szemmel —, tehát görcsbe rándul a gyomra. Az ember azért él, hogy boldog legyen. Mi szükséges a boldogsághoz? A szépen megterített asztal. Evés közben lassan-lassan kedvet kap egy érdekes beszélgetéshez. Mert ez a beszélge­tés — ne tagadja — roppant érdekfeszitönek ígérkezik, nem igaz? Elhallgatott. Élvezte a helyzetet. Látta az arcomon, hogy zavarban vagyok. Talán azt is sejti, hogy a félelemtől hangosan dobog a szivem és izzad a tenyerem. — Maga és az én drága feleségem — folytatta tárgyilagosan — óvatosak voltak. Úgy is mondhatom: feltűnés nélkül rakták a szarvakat a fejemre. Mindez azonban az én malmomra hajtja a vizet. Senki sem tud erről az intim kalandról, szerelmi románcról. Való­ra válik majd, amit elterveztem. Én olyan ártatlan vagyok az ügyben, mint a ma szüle­tett bárány. Megmondtam, nem? Vagy még melletti versenyek feltételeinek biztosítását is, népszerűek például a távírón leadott lépé­sekkel váltott játszmák, a Tv-mérkőzések. Csakhogy az igazi távsakk a játékfeltételek megváltoztatását igényli. Azt, hogy ne szorít­sa annyira a játékost az időellenőrzés, mert itt nem órákban, de napokban szabják meg a gondolkodási időt — igénybe lehessen venni a szakirodalmat, mozgatni lehessen az elem­zésénél a bábokat a táblán, ami a rendes versenyjátszmánál természetesen elképzel­hetetlen. Sajnos, amit nem lehet kiküszöböl­ni — a játékos külső segítséget, sakkbarátok tanácsát is igénybe veheti. A lépéseket a posta továbbítja. A levelezési sakk irodalma meglehetősen szegényes, annak ellenére, hogy a kiadók az egész világon szinte ontják a különféle sak- könyveket. A közelmúltban jelent meg ma­gyar fordításban Grodzenszkij és Romanov szovjet szerzők könyve a levelezési sakkról, amely érdekes tájékoztatást nyújt a játék múltjáról és jelenéről. A levelezési sakk kezdete a századok távo­lába vész. Régi olasz krónikákban említést tesznek olyan sakkjátszmákról, amelyeket velenceiek váltottak a környező városok la­kóival. Régi források szerint 1650-ben egy velencei kereskedő, aki üzleti kapcsolatban állt egy szláv kereskedővel, a hivatalos papí­rokkal együtt sakklépéseket is küldött neki. A 18. században Nagy Frigyes, aki egyébként üldözte a játékokat, nagy híve volt a sakknak és levelezési játszmákat váltott Voltaire-ral. Az első nevezetes levelezési játszmát, melynek leírása is megmaradt 1824 és 28 között London és Edinburgh sakkozói ját­szották. Az 1842-ben kezdődött Párizs— Pest közötti két játszmát a Grimm, Löwent- hal és a zeneszerző Erkel Ferenc vezette magyar sakkozók nyerték. Híres volt az 1870—73 évi London—Bécs levelezési pár­harc is, mert az angol főváros lépéseit a későbbi világbajnok W. Steinitz. a bécsi csa­patét pedig a világ egyik legerősebb játéko­sának tartott, pozsonyi születésű Kolisch Ignác továbbította. 1928-ban Berlinben, néhány lelkes levele­zési sakkozó kezdeményezéséből megala­kult a Nemzetközi Levelezési Sakkszövetség (IFSB), a mai nemzetközi szervezet az ICCF elődje. Első ténykedése volt a rendszeres évi tornák megrendezése, amelyek később már hivatalos Európa-bajnokságok voltak. 1935-ben az akkor 19 éves Kérész győzött, egy évvel később a jugoszláv Milan Vidmar nagymester lett levelezési bajnok. 1938-ban meglepetésre a magyar Szigeti Miklós lett Európa legjobbja. Ma már rendszeresen foly­nak a levelezési egyéni és világbajnokságok. Van külön női levelezési világbajnokság is. Akárcsak a tábla melletti sakknak, úgy a levelezési sakknak is vannak nemzetközi mesterei, nagymesterei. A közelmúltban kapta meg például a nagymesteri címet a bratislavai Jozef Franzen, aki egyébként a tábla melletti játék FIDE-mestere. Mint a sakk egyéb területein, a levelezési sakkban is élenjáró szerepet töltenek be a szovjet sak­kozók, számos egyéni és csapatbajnokság vagy levelezési olimpia győztesei. A levelezési sakk ma már tömegbázist épített ki. Ellenfelei is akadnak e játéknak, akik azzal érvelnek, hogy azok menekülnek a levelezési sakkhoz, akik a tábla melletti já­tékban nem tudnak eredményeket elérni. De álljon itt befejezésül az egyik legnagyobb tekintély, A. Aljechin volt világbajnok véle­ménye: „A levelezési sakk és a tábla melletti játék kölcsönösen kiegészíti egymást". DELMÁR GÁBOR nem említettem? Megölöm, drága barátom. Megölöm, mint a veszett rókát. Az emberek majd azt gondolják, hogy anyagi gondok gyötörték. Valaki zsarolta. Mit bánom én ... Az élet csupa talány. A titkos háromszögről a közvéleménynek nincs tudomása. Én viszont láttam önöket... együtt... egy hotelbe sur­rantak be. Lelövöm, utána pedig felhajtok néhány korsó sört és ámen. Szeretem Jessi- cát, érti? Nem élhetek nélküle. A történtekre fátylat borítok. Magát belökik a hideg földbe és Jessica olyan lesz, mint régen. Elérkezettnek láttam az időt, hogy meg­szólaljak. — Élvezem a stílusát, Streep. Miért nem ir regényeket? Valami azonban nem stimmel a kréta körül. Jessicát nem ejti át egykönnyen. Mindent elmesél a rendőröknek... a hotel­szobát is. Nem gondolja? A nő nem tud titkot tartani. — Téved, drága barátom. A nő mindent megtesz a szeretőjéért, de csak addig, amíg az életben van. A halála után ahhoz simul, aki megnyerte a párbajt, tehát a férjéhez. Olyanhoz, amilyenhez, de nem választhat maga és énközöttem, mert ön halott lesz, uram. Sok minden megfordul majd az agyá­ban, tudom, de végül is engedelmesen bele­törődik a megváltoztathatatlanba. Jobb ma egy férj, mint holnap egy halott szerető. Miért is tenné kirakatba a kettőjük szerelmi történetét? Jessica utálja a romantikát. — Mire vár? Miért nem végez velem azon­nal? — Nem érdemli meg, hogy azonnal a másvilágra küldjem. Szadista hajlamaim vannak, drága barátom. — Valaki mégis megtudhatja, hogy mi ketten magunkra maradtunk az irodában. — Mindezt nem gondolhatja komolyan! Én is a többiekkel tartottam, de aztán — miután meggyőződtem arról, hogy ön az irodában maradt — visszasompolyogtam. Három hete várok erre a napra, amikor magával hozza az ebédjét és leül falatozni. Beszéltem már arról, hogy a kolbász fensé­ges? — Hol van most Jessica ? — Szeretne elbúcsúzni tőle ? Még egyszer a fülébe akaija rebegni, hogy mennyire sze­reti ? A játszmát elvesztette, barátom. Egyéb­ként Jessica meglátogatta a nővérét. Nála tartózkodik. Streep undorítóan felkacagott. — Nincs szerencsém — jegyeztem meg némi cinizmussal a hangomban. — Először Victoria, majd Susan és most Jessica. Nem értette, hogy miről beszélek. — Elmesélem önnek a kálváriámat, Streep — mondtam és elörehajoltam. — Mintegy tíz esztendővel ezelőtt egy Victoria nevű növel szórakoztam. Biztosra vettem, hogy rajong értem, hogy szeret. Örült voltam, megszédül­tem, és arra kértem, hogy legyen a felesé­gem. Ó ekkor a képembe vágta, hogy soha­sem szeretett. Mit tehettem? Ha nem lehet az enyém, akkor egy másik sem viheti el. Megöltem. Egyszerűen: megöltem. Streep ajkára fagyott a vigyor. — A hulláját beledobtam a kanálisba. Ez­zel nincs vége a mesének. Öt esztendővel ezelőtt megismerkedtem Susannal. A férje féltékeny természetű volt, tehát bújócskát játszottunk és csak nagy ritkán találkoztunk. Egy szép napon azt tanácsoltam neki, hogy hagyja faképnél a férjét. — Miért meséli mindezt nekem? — kér­dezte Streep rémülten. — Van időnk, nem ? Nekem most már minden mindegy. Ezek az utolsó perceim. Tégyük fel, hogy a gyóntatópadon térdepe­lek. Igen ... neki is azt mondtam, hogy csak vele tudom elképzelni a jövőmet és legyen a feleségem. — Mit válaszolt ? — Elutasított. Sajnos ... — Mit akar ezzel mondani ? — Nem érti? — Susant is megölte? — Természetesen. Ezúttal nem a kanális­ba dobtam a hullát, hanem ... uram ... nehéz erről beszélni. Átugrottam az állatkert kerítését és a vadállatok gyorsan felfalták. Streep kezében megremegett a revolver. — Ismeri a folytatást? — Beszéljen. Mire vár? — Jessicának is azt tanácsoltam, hogy váljon el öntől és legyen a feleségem. Szé­pen kértem ... a férfi olyan gyámoltalan ... játékszer a nő kezében. Jessica nevetett. — Jessicát is megölte? — Nem akarta elhagyni önt — mondtam higgadtan. — Tegnap az arcomba vágta, hogy csak magát szereti. Én csak az a bizonyos „ballépés" vagyok ... igen ... Mi­ért gondolja, hogy Jessica most a nővérénél tartózkodik? Mert Jessica mondta? Gondol­kozzon ... Nem érti? A Central Park egyik padján fojtottam meg. Streep arca görcsbe rándult, majd eldör­dült a lövés. Jessica szertartásosan viselte az özvegyi fátylat. Előttem azonban nem titkolta zava­rát. — Nem értem — mondta a temetés után —, nem értem. Miért éppen a te irodádban végzett önmagával? Hiszen nem is sejtette, hogy mi ketten... nem értem. Gyengéden megsimogattam a haját és megcsókoltam. — Az élet csupa rejtély, drágám. 23

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék