A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-27 / 52. szám

A Csemadok életéből • HARMINC ÉV CSÚCS - HELYKERESÉS A II. Országos Dal- és Táncünnepély alapoz­ta meg igazán a Csemadok országos nép­­művészeti fórumát. Hatását érezhettük a kultúra minden termetén: rendszeresebbé vált a tánccsoportok, folklórcsoportok, ének­karok, népdal- és népzenecsoportok munká­ja. Az együttesek fontosságát a fenntartó szervek is egyre jobban tudatosították. A központi szakmai társintézménnyel, Szlová­kia Népművészeti Házával is erősödött a Csemadok kapcsolata. Az intézet biztosítot­ta a koreográfusok szakmai képzését, a cso­portok módszertani irányítását és a műsor­anyagok kiadását. Az intézet e célból 1957—60-ig évente kéthetes bentlakásos tánckörvezetői tanfolyamot rendezett és sokszorosított formában 150—200 oldalnyi metodikai- és műsoranyagot adott ki a tánc- és folklórcsoportok részére. A központi inté­zet jó példáját követték a kerületi és járási kulturális intézmények is, így az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején jelentős volt az előrelépés a táncmozgalom vezetőinek szakmai-módszertani képzése területén is. Természetesen ez pozitívan hatott a csopor­tok fejlődésére. Áttételesen ez is hozzájárult a — járási, kerületi és központi — népművé­szeti fesztiválok színvonalának emeléséhez, műsorpolitikájuk kialakításához. A kezdeti időszak csúcsát a III. Országos Dal- és Táncünnepély jelentette. Előkészíté­se és a közönség szervezése alapos munka volt. A nézőszám is ezt igazolja, egy év alatt a duplájára emelkedett és elérte a tízezret. 1959-ben már a negyedik ünnepély meg­rendezésére készült a Csemadok. Tudatosan készült, és ez újabb előrelépés volt. Már 1958 októberében összehívta a legjobb ze­nekarok, tánc- és folklóregyüttesek vezetőit, a koreográfusokat, karnagyokat és csoport­­vezetőket egy háromnapos értekezletre. Sklené Teplice adott helyet az értekezletnek. A vita szakmai része a csoportok fejlettségi szintjét, a koreografálási módozatokat, az ünnepély egyes műsorainak szerkezeti felé­pítését és tartalmi kérdéseit, valamint a ha­zai népi hagyományok feltárásának és szín­padra állításának fontosságát ölelte fel. Érté­kes vita indult meg a néphagyományok to­vábbi feltárásáról, illetve feldolgozásáról is. Elhangzott olyan javaslat (Pásztor Mária, a rimaszombati Gömör Népművészeti Együt­tes koreográfusától), hogy „a jövőben meg­rendezendő zselizi országos dal- és táncün­nepély első napjának programját tisztán népi táncok töltsék ki". Ez lényegében a jelenlegi „Csak tiszta forrásból" című műsorsorozat első megfogalmazása volt. Nem a rimaszombatiakon múlott, hogy a javaslat akkor nem valósult meg. Az értekez­let többi tagja is az általa képviselt csoport nevében nyilatkozott a jövő alkotói terveiről. Az 1959-es év munkáját a Világifjúsági Ta­lálkozó és a szlovák nemzeti felkelés 15. évfordulója határozta meg. Az év politikumát az együttesek tervei is visszatükrözték. A zseliziek a Béke és barátság, a garamvölgyi­­ek a Szüret, a lévaiak a Szlovák—magyar barátság, a magyarbéliek a Szövetkezeti ara­tás, a bodrogszerdahelyiek a Tiszai halászat, a rimaszombatiak a Mátkatál, a rimajánosiak a Fonójelenet, a liceiek a Farsangoló, a tardoskeddiek az Ördöglagzi, a Szerdahelyi járás a szlovák nemzeti felkelés című tánc­kompozíciót tervezték megvalósítani. A következő év népművészeti rendezvé­nyei szempontjából — beleértve a járási és kerületi rendezvényeket is — igen hasznos volt az értekezlet. Két okból is az volt: 1) egyesítette az alkotó munka területén kiala­kult nézeteket és kötelezte a csoportokat a vezetőjük által bejelentett műsor elkészíté­sére; 2) az irányító apparátusoknak, a Cse­­madoknak és a népművelési intézmények­nek lehetővé tette a folyamatos szakmai segítségnyújtást. Szlovákia Népművészeti Háza a csoportok szakmai előkészítésének javítására az 1958—59-es őszi-téli-tavaszi időszakban ötven szaktanácsadót biztosí­tott. Tehát az előkészületek teljes lendülettel folytak. A baj akkor jelentkezett, amikor ki­derült, hogy az országos dal- és táncünne­pély megrendezésére véglegesnek remért zselizi park jelentős része megszűnik — odaépítik a járás kórházát. E tényből kiindul­va a Csemadok Központi Bizottságának El­nöksége 1959 áprilisában tartott ülésén meg­állapítja: „Tekintettel arra, hogy a központi dal- és táncünnepélyünk méreteit illetően zselizi lehetőségeink — a kórház építése következtében — korlátozódtak, javasoljuk, hogy ebben az esztendőben Központi Bizott­ságunk közvetlen irányítása mellett két he­lyen rendezzünk dal- és táncünnepélyt. Az idei első központi dal- és táncünnepélyünket az aratási munkálatok kezdetének idején, a nemzetközi szövetkezeti nap jegyében java­soljuk megtartani Gombaszögön július 5-én ... A második dal- és táncünnepélyün­ket ez évben is Zselizen rendezzük meg az aratási munkák befejezése után". Az ünnepélyek megvalósítása a terv sze­rint történt. A gombaszögi, a Kelet-szlovákiai Dal- és Táncünnepély egy napos rendezvény volt. Műsora már az induláskor többrétű lett. Délelőtt a Csemadok Kassai Helyi Szervezete a Boci, boci tarka című operettel szerepelt, délután pedig a kassai és a Banská Bystrica-i kerületek — tehát a közeli járások — népi tánc- és folklórcsoportjai adtak műsort. Fel­léptek a kassai, a nagykaposi, a rozsnyói, a bodrogszerdahelyi, a licei, a somogyi, a ri­maszombati, a füleki, a losonci, a csábi tánc-, folklór- és éneklőcsoportok, valamint vendégként egy szlovák tánccsoport és Nyu­gat-Szlovákia képviseletében a Felső-csalló­közi Népművészeti Együttes. Az ünnepély nézőinek száma meghaladta a nyolcezret. Zselizen a IV. Országos Dal- és Táncünne­pélyen a két nap alatt három műsort látha­tott a közönség. Már csak egy színpad és a park kisebbik fele szolgálta a rendezvényt. Szombaton este a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának Ifjú Szivek Magyar Népművé­szeti Együttese (ma Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes) tartott bemutató előadást, vasárnap délelőtt és délután pedig a Bratis­lava­ és Nyitrai kerületek amatőr népművé­szeti csoportjai mutatkoztak be: az udvardi, a magyarbéli, a lévai, a püspöki, az izsai, a sárosfai, a szőgyéni, a koloni, a tardoskeddi, a deáki, a taksonyi folklór- és tánccsoportok, népművészeti együttesek, az érsekújvári és nagymegyeri énekkarok, valamint szlovák és ukrán vendégegyüttesek. Közép- és Kelet- Szlovákiát a tornaljai és a nagykaposi tánc­csoportok képviselték. A kényszer szülte meg­oldást — két helyen megrendezni az orszá­gos dal- és táncünnepélyt — siker koronáz­ta. TAKÁCS ANDRÁS MEGÉRDEMLIK A BIZTATÓ SZÓT, AZ ELISMERÉST Száz festményt egymás után megnézni — komoly teljesítmény. Ilyen rövid idő erre bizony nem is elegendő. Érdekelt, hogy az átlag tárlatlátogató mi­ként néz meg egy alkotást, milyen értékis­meret vezérli őt szubjektív indíttatású véle­ménymondásához. Képesek vagyunk-e befo­gadni az újat, vagy — lehet kényelemből, „nem kilógva" az átlagvéleményezők töme­géből — a hagyományos, a gyakori mellett döntünk? Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor a Szenes Molnár Albert Napok megnyitója után azokat a festményeket nézegettem, melyeket a Csemadok Érsekújvári Helyi Szer­vezete mellett működő képzőművészeti kör tagjainak munkáiból válogattak. Az, hogy a tárlat ilyen értékes, széles skálát felölelő műveket tartalmazott Balogh Györgynek, a kör lelkes vezetőjének köszönhető. Célja az volt, hogy több stílust, alkotói fortélyt mutas­sanak be az értő közönségnek. Major Ferenc, a Csemadok Érsekújvári He­lyi Szervezetének titkára így értékelte a kiállí­tást: — Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel ne­vezhetem ezt a kiállítást egy reprezentatív tárlatnak. Képzőművészeti körünk száz fest­ményt, grafikát,­ kisplasztikát hozott el Szencre, melyek szakmai körökben is sikert arattak. A kiállítók kis csapata — akik között van öntödei munkás, tudományos dolgozó, kép­keretező, építészmérnök — arról híres, hogy kiváló közösségi érzékkel megáldott embe­rekből tevődik össze. A képzőművészet iránti vonzalom, az alkotás vágya készteti őket arra, hogy szombat délutánonként össze­gyűljenek, s alkossanak. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a kiváló alkotói légkört, ami ezt a kis csapatot, az érsekújvári képzőművészeti kört övezi. Csiz­madia Béla, a Csemadok járási bizottságá­nak elnöke és a titkár, Őszi Irma nagy támo­gatói a helyi képzőművészeti életnek. A képzőművészetet kedvelők klubjának ki­váló tevékenysége azt tükrözi, hogy Kassák szülővárosának lakói őrzik a hajdan virágzó képzőművészeti élet hagyományait. Ezt alá­támasztja az is, hogy más képzőművészeti kiállítások mellett a Csemadok helyi szerve­zetének képzőművészeti köre megalakulása, tehát 1972 óta 83 kiállítást rendezett. Ez az adat — úgy érzem — önmagáért beszél. KALITA GÁBOR A szerző felvétele Balog György körvezető egyik tanítványának munkájával

Next