A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-27 / 52. szám
A Csemadok életéből • HARMINC ÉV CSÚCS - HELYKERESÉS A II. Országos Dal- és Táncünnepély alapozta meg igazán a Csemadok országos népművészeti fórumát. Hatását érezhettük a kultúra minden termetén: rendszeresebbé vált a tánccsoportok, folklórcsoportok, énekkarok, népdal- és népzenecsoportok munkája. Az együttesek fontosságát a fenntartó szervek is egyre jobban tudatosították. A központi szakmai társintézménnyel, Szlovákia Népművészeti Házával is erősödött a Csemadok kapcsolata. Az intézet biztosította a koreográfusok szakmai képzését, a csoportok módszertani irányítását és a műsoranyagok kiadását. Az intézet e célból 1957—60-ig évente kéthetes bentlakásos tánckörvezetői tanfolyamot rendezett és sokszorosított formában 150—200 oldalnyi metodikai- és műsoranyagot adott ki a tánc- és folklórcsoportok részére. A központi intézet jó példáját követték a kerületi és járási kulturális intézmények is, így az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején jelentős volt az előrelépés a táncmozgalom vezetőinek szakmai-módszertani képzése területén is. Természetesen ez pozitívan hatott a csoportok fejlődésére. Áttételesen ez is hozzájárult a — járási, kerületi és központi — népművészeti fesztiválok színvonalának emeléséhez, műsorpolitikájuk kialakításához. A kezdeti időszak csúcsát a III. Országos Dal- és Táncünnepély jelentette. Előkészítése és a közönség szervezése alapos munka volt. A nézőszám is ezt igazolja, egy év alatt a duplájára emelkedett és elérte a tízezret. 1959-ben már a negyedik ünnepély megrendezésére készült a Csemadok. Tudatosan készült, és ez újabb előrelépés volt. Már 1958 októberében összehívta a legjobb zenekarok, tánc- és folklóregyüttesek vezetőit, a koreográfusokat, karnagyokat és csoportvezetőket egy háromnapos értekezletre. Sklené Teplice adott helyet az értekezletnek. A vita szakmai része a csoportok fejlettségi szintjét, a koreografálási módozatokat, az ünnepély egyes műsorainak szerkezeti felépítését és tartalmi kérdéseit, valamint a hazai népi hagyományok feltárásának és színpadra állításának fontosságát ölelte fel. Értékes vita indult meg a néphagyományok további feltárásáról, illetve feldolgozásáról is. Elhangzott olyan javaslat (Pásztor Mária, a rimaszombati Gömör Népművészeti Együttes koreográfusától), hogy „a jövőben megrendezendő zselizi országos dal- és táncünnepély első napjának programját tisztán népi táncok töltsék ki". Ez lényegében a jelenlegi „Csak tiszta forrásból" című műsorsorozat első megfogalmazása volt. Nem a rimaszombatiakon múlott, hogy a javaslat akkor nem valósult meg. Az értekezlet többi tagja is az általa képviselt csoport nevében nyilatkozott a jövő alkotói terveiről. Az 1959-es év munkáját a Világifjúsági Találkozó és a szlovák nemzeti felkelés 15. évfordulója határozta meg. Az év politikumát az együttesek tervei is visszatükrözték. A zseliziek a Béke és barátság, a garamvölgyiek a Szüret, a lévaiak a Szlovák—magyar barátság, a magyarbéliek a Szövetkezeti aratás, a bodrogszerdahelyiek a Tiszai halászat, a rimaszombatiak a Mátkatál, a rimajánosiak a Fonójelenet, a liceiek a Farsangoló, a tardoskeddiek az Ördöglagzi, a Szerdahelyi járás a szlovák nemzeti felkelés című tánckompozíciót tervezték megvalósítani. A következő év népművészeti rendezvényei szempontjából — beleértve a járási és kerületi rendezvényeket is — igen hasznos volt az értekezlet. Két okból is az volt: 1) egyesítette az alkotó munka területén kialakult nézeteket és kötelezte a csoportokat a vezetőjük által bejelentett műsor elkészítésére; 2) az irányító apparátusoknak, a Csemadoknak és a népművelési intézményeknek lehetővé tette a folyamatos szakmai segítségnyújtást. Szlovákia Népművészeti Háza a csoportok szakmai előkészítésének javítására az 1958—59-es őszi-téli-tavaszi időszakban ötven szaktanácsadót biztosított. Tehát az előkészületek teljes lendülettel folytak. A baj akkor jelentkezett, amikor kiderült, hogy az országos dal- és táncünnepély megrendezésére véglegesnek remért zselizi park jelentős része megszűnik — odaépítik a járás kórházát. E tényből kiindulva a Csemadok Központi Bizottságának Elnöksége 1959 áprilisában tartott ülésén megállapítja: „Tekintettel arra, hogy a központi dal- és táncünnepélyünk méreteit illetően zselizi lehetőségeink — a kórház építése következtében — korlátozódtak, javasoljuk, hogy ebben az esztendőben Központi Bizottságunk közvetlen irányítása mellett két helyen rendezzünk dal- és táncünnepélyt. Az idei első központi dal- és táncünnepélyünket az aratási munkálatok kezdetének idején, a nemzetközi szövetkezeti nap jegyében javasoljuk megtartani Gombaszögön július 5-én ... A második dal- és táncünnepélyünket ez évben is Zselizen rendezzük meg az aratási munkák befejezése után". Az ünnepélyek megvalósítása a terv szerint történt. A gombaszögi, a Kelet-szlovákiai Dal- és Táncünnepély egy napos rendezvény volt. Műsora már az induláskor többrétű lett. Délelőtt a Csemadok Kassai Helyi Szervezete a Boci, boci tarka című operettel szerepelt, délután pedig a kassai és a Banská Bystrica-i kerületek — tehát a közeli járások — népi tánc- és folklórcsoportjai adtak műsort. Felléptek a kassai, a nagykaposi, a rozsnyói, a bodrogszerdahelyi, a licei, a somogyi, a rimaszombati, a füleki, a losonci, a csábi tánc-, folklór- és éneklőcsoportok, valamint vendégként egy szlovák tánccsoport és Nyugat-Szlovákia képviseletében a Felső-csallóközi Népművészeti Együttes. Az ünnepély nézőinek száma meghaladta a nyolcezret. Zselizen a IV. Országos Dal- és Táncünnepélyen a két nap alatt három műsort láthatott a közönség. Már csak egy színpad és a park kisebbik fele szolgálta a rendezvényt. Szombaton este a CSISZ Szlovákiai Központi Bizottságának Ifjú Szivek Magyar Népművészeti Együttese (ma Ifjú Szívek Magyar Dal- és Táncegyüttes) tartott bemutató előadást, vasárnap délelőtt és délután pedig a Bratislava és Nyitrai kerületek amatőr népművészeti csoportjai mutatkoztak be: az udvardi, a magyarbéli, a lévai, a püspöki, az izsai, a sárosfai, a szőgyéni, a koloni, a tardoskeddi, a deáki, a taksonyi folklór- és tánccsoportok, népművészeti együttesek, az érsekújvári és nagymegyeri énekkarok, valamint szlovák és ukrán vendégegyüttesek. Közép- és Kelet- Szlovákiát a tornaljai és a nagykaposi tánccsoportok képviselték. A kényszer szülte megoldást — két helyen megrendezni az országos dal- és táncünnepélyt — siker koronázta. TAKÁCS ANDRÁS MEGÉRDEMLIK A BIZTATÓ SZÓT, AZ ELISMERÉST Száz festményt egymás után megnézni — komoly teljesítmény. Ilyen rövid idő erre bizony nem is elegendő. Érdekelt, hogy az átlag tárlatlátogató miként néz meg egy alkotást, milyen értékismeret vezérli őt szubjektív indíttatású véleménymondásához. Képesek vagyunk-e befogadni az újat, vagy — lehet kényelemből, „nem kilógva" az átlagvéleményezők tömegéből — a hagyományos, a gyakori mellett döntünk? Ezek a gondolatok foglalkoztattak, amikor a Szenes Molnár Albert Napok megnyitója után azokat a festményeket nézegettem, melyeket a Csemadok Érsekújvári Helyi Szervezete mellett működő képzőművészeti kör tagjainak munkáiból válogattak. Az, hogy a tárlat ilyen értékes, széles skálát felölelő műveket tartalmazott Balogh Györgynek, a kör lelkes vezetőjének köszönhető. Célja az volt, hogy több stílust, alkotói fortélyt mutassanak be az értő közönségnek. Major Ferenc, a Csemadok Érsekújvári Helyi Szervezetének titkára így értékelte a kiállítást: — Azt hiszem, nyugodt lelkiismerettel nevezhetem ezt a kiállítást egy reprezentatív tárlatnak. Képzőművészeti körünk száz festményt, grafikát, kisplasztikát hozott el Szencre, melyek szakmai körökben is sikert arattak. A kiállítók kis csapata — akik között van öntödei munkás, tudományos dolgozó, képkeretező, építészmérnök — arról híres, hogy kiváló közösségi érzékkel megáldott emberekből tevődik össze. A képzőművészet iránti vonzalom, az alkotás vágya készteti őket arra, hogy szombat délutánonként összegyűljenek, s alkossanak. Nem hagyhatjuk említés nélkül azt a kiváló alkotói légkört, ami ezt a kis csapatot, az érsekújvári képzőművészeti kört övezi. Csizmadia Béla, a Csemadok járási bizottságának elnöke és a titkár, Őszi Irma nagy támogatói a helyi képzőművészeti életnek. A képzőművészetet kedvelők klubjának kiváló tevékenysége azt tükrözi, hogy Kassák szülővárosának lakói őrzik a hajdan virágzó képzőművészeti élet hagyományait. Ezt alátámasztja az is, hogy más képzőművészeti kiállítások mellett a Csemadok helyi szervezetének képzőművészeti köre megalakulása, tehát 1972 óta 83 kiállítást rendezett. Ez az adat — úgy érzem — önmagáért beszél. KALITA GÁBOR A szerző felvétele Balog György körvezető egyik tanítványának munkájával