A Hét 1987/2 (32. évfolyam, 27-52. szám)
1987-07-03 / 27. szám
Május utolsó hetében, három teljes napon át, tánczene és hangos beat-muzsika, lüktető rock-futamok és a reflektorok föl-föllobbanó fénye verte fel a bratislavai Szakszervezeti Palota nagytermének csöndjét. Ebben az esztendőben is ezen a helyszínen rendeznék meg a hazai könnyűzenei élet legrangosabbnak tartott rendezvényét, a Bratislavai Lira dalfesztivált. Azt a nemzetközi hírű könnyűzenei seregszemlét, amely évfolyamainak számát tekintve nemcsak a gyermek- hanem a kamaszcipőből is jócskán kinőtt már, elvégre Szlovákia fővárosa immáron huszonkettedszer volt házigazdája e fesztivál hazai és külföldi vendégeinek ... S ahogy az már az efféle fesztiválok írott és íratlan forgatókönyveinek értelmében lenni szokott, a Szakszervezeti Palota és közvetlen környéke — a 72 órás slágermaraton időtartama alatt — lényegében valamiféle hangyabolyhoz hasonlított. A bejáratok körül esténként a százvalahány koronás belépőt szorongató jegytulajdonosok nyüzsögtek, no meg azok, akik abban reménykedtek, hogy előbb-utóbb besurranhatnak a nagyterem lépcsőire. A művészbejáró körül viszont egy fiatalabb korosztály, az autogramgyűjtők népes tábora tolongott. Odabenn, a Martin Kravec tervezte látványos kivitelezésű hangversenydobogón, reggeltől koraestig a próbák folytak, húsz órától éjfélig pedig a hangversenyek. Természetesen, a fesztivál igazgatóságán szintén egymást követték a különböző operatív megbeszélések, de élénkség jellemezte a mintegy száz hazai és külhoni újságíró munkáját megkönnyítő sajtóközpontot is, ahol főképpen délelőttönként peregtek úgyszólván futószalagon a dalszerzők és az énekesek sajtóértekezletet... Mert minő tudósító az olyan, aki ne akarna legalább egy-két kérdést feltenni az Eurovízió-dalfesztiválokról ismert Nicole-nak, a világszerte népszerű Modern Talking Bratislavában járt „barna legényének", az osztrák Satu-együttes tagjainak, no meg az idei fesztivál újsütetű győzteseinek?! A legnagyobb érdeklődés — érthetően — a fesztivál műsorára összpontosult, amelynek vázát a rendezőség előre meghirdetett szándéka szerint a kulturált, sőt, a garantálhatóan kulturált szórakoztatás jegyében állította össze. Ennek értelmében könnyűzenénk országos szemléjének tartalmi tálalása a slágerfesztiválok hagyományos receptje alapján készült, sajnos, kissé provinciálisan. Tartalmi és kivitelezési szempontból egyaránt. Kezdjük akár a két műsorvezetővel (Marta Srapakcová és Karel Stédry), akiknek megjelenése az első pillanatokban ugyan üdén hatott, de a mimikájuk és a szövegük kínosan mesterkélt volt. Ebben az esztendőben a szokásosnál kisebb szerep jutott a félszáznál is több tagú fesztiválzenekarnak, amely így is bebizonyította, hogy összeszokott, szép hangzású társulat, szimfonikus könnyűzenénk unalmasan elavult közhelyeivel. Közreműködött még a Pragokoncert vokálkórusa mutatós frizurájú és divatosan öltözött hölgyekkel, jópár éve azonos hangszínnel és hangfekvésbeln. Őszintén szólva, valóban trükkös produkció ezt létrehozni, jobb-rosszabb muzsikusaink ismert fluktuációja mellett. Joggal mondhatja most bárki: ettől még a műsor legfontosabb súlypontjainak egyike, a hazai nemzeti dalverseny színvonala kielégítő, sőt, ennél is szerencsésebb esetben akár még magasabb is lehetett volna. Az ugyanis már önmagában is megdöbbentő, hogy az ország legrangosabb hazai vonatkozású könnyűzenei rendezvényének „belföldi" versenyében — egy kerek esztendő fesztiválpódiumot érdemlő termésének eredményeképpen — csupán kilenc (!) dal került közönség elé. Valóban pusztán mellékesen jegyzem meg, hogy egy nappal a Bratislavai Líra befejezése után, egy Kladnóból sugárzott szombat esti helyszíni tévéközvetítés során több jóként értékelhető eredetit hallottam, mint a két nappal korábban rendezett, parádésnak szánt versenyen, így talán érthető, hogy most, amikor írógépem előtt ülök, bizony nem a bőség zavara gátol a folyamatos gondolatfűzésben, nem a ragyogónál ragyogóbb fesztiválszámok egymásra halmozódásának kényszere okoz dilemmát, hanem az egyhangúság kényszere, amelyből vajmi ritkán csillant ki valami nemesebb, figyelemre méltóbb matéria. Aligha hihető, hogy a fesztiválon hallott számok jelentik a valóságban is egy év hazai könnyűzenei termésének legjavát, ennek tudatosítása viszont azt sugallja: komolyabban kellene eltűnődni azon, vajon miért maradoznak el valóban népszerű és tehetséges énekeseink, együtteseink, dalszerzőink és szövegíróink a Bratislavai Líráról ... Ebben a helyzetben tényleg csak a díjazott számok — Vaso Patejdi és Lubos Zeman: Élni tudni (Umenient), Robo Grigorov és Kamil Peteraj: Orient presszó (Espresso Orient), Bartolomej Balogh és Daniel Mikletic: Milliomos (Milionár) — jelentettek átlagon felüli színvonalat. A többi dalban valamiféle zenei lazaság és melódiás ötlettelenség vitte a vezérszólamot. A színpadon pergő műsor és az általános várakozás komor félreértése nyomta rá bélyegét a fesztiválnak erre a szakaszára, s ezt a kettősséget csak még jobban összekuszálta, hogy a színre lépő együttesek jelentős hányada hol fáradt rutinnal, hol pedig egyfajta mesterkélt zaklatottsággal állt közönség elé. Csoda hát, ha az előadott dalok többsége meglehetősen hidegen hagyta a publikumot, hogy egy-két dal kifejezetten hűvös fogadtatásra talált? Lényegesen jobb, kiegyensúlyozottabb volt a mezőny a fesztivál nemzetközi dalversenyében, amelynek első három helyét — a francia sanzonok refrénjeire építő Vernyiszazs című számmal — a szovjet Lajma Vajkule, az NSZK-ból érkezett Nicole és a hazai popzene becsületét megmentő Dalibor Janda nyerte. De az sem lett volna meglepetés, ha a fődíjak bármelyikét a svédországi Vicki Benkert, a magyar Postásy Júlia, avagy az NDK-ból érkezett Ralf Bursy nyert. Ők voltak azok, akik a színpadon töltött percek alatt fel tudták villantani tehetségük mértékét, egyéniségük báját, az énekesi mesterség sajátos fogásait és sikert hozó ötleteit. Szereplésük fel-felvillanyozta a publikumot, ami egyúttal előkészítette a talajt ahhoz, hogy a késő esti gálaműsorokban szereplő Modern Talking együttes, az Olaszországból érkezett Milk and Coffee kvartett, az osztrák Satu trió, a Dániában és Franciaországban is kitűnő szakmai kritikát kapott szovjet Autograf rockegyüttes estéről estére legalább valamit csavarintani tudtak a Bratislavai Líra idei évfolyamának langyoska hangulatán. A jövő esztendőben szívesen fogalmaznék derűsebb beszámolót hazai könnyűzenei életünk legrangosabbnak mondott rendezvényéről. MIKLÓSI PÉTER • Gyökeres György felvételei