A Hét 1988/1 (33. évfolyam, 1-26. szám)

1988-01-01 / 1. szám

— Az utóbbi másfél két évtizedben való­ban korszerűsödött a munkánk, bár láthatja, a szószkefére meg a kaparóvasra ma is szükség van még. Számunkra ezek a szer­számok épp olyan kedvesek és fontosak, mint a kőművesnek a vakolókanál, vagy a szabónak az olló — mondja a széllel felesel­je, miközben megigazítja hetykén félrebil­lent sapkáját.­­ Az is igaz viszont, hogy egyre több bátorságra van szükségünk, mert­­a toronyházak emeleteinek száma, a gyárkö­mények magassága folyvást növekszik, így it is egyre magasabbra szorulunk. Persze, gy alogsori kazánház kipucolása sem gye­rekjáték ... Talán furán hangzik, mégis igaz, hogy fent, a magasban szinte otthonosáb­an érzem magam, mint lent, a szilárd talá­lón! Szép és férfias munka ez, hiszen úgy­­merem a körzetembe tartozó házak tetőit leg kéményeit, mint egy körorvos a pácien­­seit, vagy akár egy postás a körzetébe tarto­ló utcákat és lakókat. A tetők meg a kémé­­gek ugyan sokban hasonlítanak egymás­­hoz, lényegében azonban mindegyik egy­ben más. Ezt a munkát nemcsak elvégezni kell, de szeretni is lehet. Társa kissé indulatosabb hangnemben ve­­szi át a szót: — Alapfizetésben mindenképpen na­­gyobb anyagi megbecsülést érdemelne a eményseprés, mert nálunk bizony nemigen is lehetősége senkinek a fusizásra. Hacsak újévköszöntést, vagy az itt-ott csöppenő rravalót nem annak számítjuk, de az vajmi ivés mellékes ... Pedig dolgozunk dereka­in, fülig kormosan! A kazánokban néha is ül az ember arcára a korom, vannak ilyek, ahol vödrönként tornázzuk ki a sütő­­katornák mélyéről a piszkot, közben napon­­izgulunk, vajon nem üt-e ki tűz valahol, mert akkor rögtön azt kérdezik, mikor járt ott­­oljára kéményseprő, és ha nemrég, akkor felülettel végezte-e a dolgát? És hogy tévesen csináljuk-e amit teszünk? Nézze k ám rossz tudat, hogy minden embert szól­ítok, hiszen melegre mindenkinek szüksége­­n. Bárki joggal zúgolódna, ha fűtetlen len­télen a kórház, vagy a gyerekének hideg­­zeremben kellene ülnie, így talán megérti, azt mondom: fölmegy bennem a pumpa, valaki azzal ijeszti a fiát, hogy kémény­­k­őnek adja, vagy lenézően legyint, ha ránk esik szó valahol. Őszintén szólva bánt, is pillanatnyilag valóban nincs különö­­s­ tekintélye a fekete mundérnak. Pedig is ez a munka, érdemes beleszokni. Jó­­igam imádom a magasságot, az ezzel járó izélyt. Idefenn szabadnak érzem magam, it a madár. Saját magam ura vagyok, nem lyok íróasztalhoz, géphez kötve és főnök­­és állandóan a hátam mögött. No és­­sze a látvány sem mellékes, ami fentről Nyaranta néha például egy-egy alacso­­bb tetőn napozó pucér nőre ... — meséli is slusszpoénként, kópésan kacsintva az itt még indulatoskodó kéményseprő, ársalgásunkat azután biztonságosabb­an: a padláson fejezzük be. Arról beszél­tünk, hogy a távfűtés, a gáz- és olajtüzelés ijedése, a füstgázelemző, vagy a kémények isejét száloptikával fényképező műszerek halmázása ellenére a seprű, a lapátnyél, a p­efe, magyarán e piszkosszép munka ezentúl is a kéményseprőkre marad .. . Itt bármennyire is átalakulóban van ez az szakma, ma is szükség van és a jövőben szükség lesz a szerencse kegyeltjeinek rőtt kéményseprőkre! MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György GYÖKERES GYÖRGY FELVÉTELEI Lencsevégen „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes" JÓZSEF ATTILA

Next