A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)

1989-02-10 / 7. szám

Elektronika Tavaly született az a vámtarifa-kedvezmény, amelynek célja a lakosság külföldi vásárlása­inak megkönnyítése a szórakoztató elektro­nika egyes cikkeiből. Ennek keretén belül a személyi számítógépek nagy része teljesen vámmentes, míg a színes tévékészülékek és képmagnók jelentősen leszállított vámtéte­lek mellett hozhatók be ez év végéig. Az intézkedés célja, hogy a lakosság valutakere­tét a tudományos-műszaki fejlődés mai eredményeivel — és a hazai piac lehetősé­geivel — összhangban hasznosítsa, tehát ha egyszer már vásárlásra adja a fejét, inkább olyan termékekre költse a pénzt, amelyek a művelődésben, a szórakozásban, az ismere­tek szerzésében hatékony segítséget nyújta­nak. Várhatóan a határidő lejártáig megsza­porodnak az olyan kirándulások, amelyek egyik célja éppilyen berendezések beszerzé­se lesz, ezért érdemes felhívni a figyelmet néhány olyan sajátosságra, amellyel a tévé­­készülék és a képmagnó (video) vásárlásánál szükségszerűen találkozhatunk. Az köztudott, hogy hazánkban és a többi szocialista országban a francia eredetű SE­CAM (Sequentille à Memoire) rendszerben sugároznak, ezt Henry de France kísérletezte ki 1957-ben, míg a nyugat-európai orszá­gokban a Walter Bruckner által 1962-ben szabadalmazott PAL (Phase Alternation Line) a használatos­­kivétel azért van: Fran­ciaország, Görögország és Monaco ugyan­csak a Secam-rendszert használja). A két rendszer a színes képinformáció dolgában összeférhetetlen — inkompatibilis —, tekint­ve, hogy a Secamnál a színsegédvivő jelet frekvenciamodulációval viszik át, míg a Pal-rendszernél kvadratikus modulációt használnak ugyanerre a célra. Ez a gyakorlat­ban úgy nyilvánul meg, hogy a Secam vevő­­készüléken a Pál adás fekete-fehérben jele­nik meg, zavaró sávozás (interferencia jelen­ségek) kíséretében és fordítva. A hazánkban gyártott utolsó egyrendszerű vevőkészülék a Fatra Color volt, a jelenleg gyártott vala­mennyi készülék tartalmazza mindkét nor­mát. A külföldről behozott tévékészülékek közül egyedül a szovjet Elektronyika csak Secam-rendszerű, a többi gyártmány ugyan­csak alkalmas a Secam és a PAL adások vételére. Tehát vásárlásunk alkalmával az első kérdés, hogy nem csupán PAL-rendsze­­rű a kiválasztott készülék. Ezzel — mint az előzőekben említettük — egyetlen szocialis­ta országbeli adó sem fogható színesben. A nagyfrekvenciás erősítőből kilépő jelet ugyanis aszerint, hogy milyen színsegédvivőt tartalmaz, egy kapcsoló áramkör a megfelelő dekóderbe küldi: a Secam-színjeles műsor az egyik (Secam), a burst-öt tartalmazó adás a másik (PAL) dekóderbe jut. Ezt követően megtörténik az összetett színes képjel de­­modulációja, melynek eredménye a világos­ságjel (Ey) és a különbözeti színjelek (ER — Ey, Eb — Ey). A betűjelölés ez esetben a színek angol kezdőbetűit takarják, ahol B (blue) a kék, R (reed) a piros. Ezekből a kék (Eb) és a piros (Er) jel előállítható. Viszont a világosságjel felhasználásával a mátrix „ke­veri" ki a zöld színjelet (Ea ahol G­o green), így a képernyő elé kapcsolt videoerősítőre már a három színjel (Er, E& Er) kerül, ezekből alakul ki a képernyőn látható valamennyi szín. Kevésbé köztudott, hogy Secam is többfé­le van. Ezúttal nem érdemes részletesen foglalkozni a franciaországbeli és a szocialis­ta országok által használt színes rendszer közötti különbségekkel, viszont érdemes arra felfigyelni, amit a szabvány nem tartalmaz. A­ ­ külföldről norma ugyanis pontosan meghatározza a kép műszaki jellemzőit: a képtartalmat (ter­mészetesen a monoszkóp esetében) vala­mint a szinkronizáló jelek alakját, nagyságát, egymáshoz való viszonyát. Viszont nem szól az adáshoz tartozó hang elhelyezési módjá­ról. Ez érthető is, mivel a hang már nem kifejezetten televíziós információ, annak elle­nére, hogy nélküle nem képzelhető el sem­milyen műsor. Persze azért ezt a kérdést is nemzetközi egyezményben rögzítették, csak éppen olyanban, amely kívül esik a televízi­ózáson. (A nemzetközi Távközlési Unió a rádiózást is egyenrangú kérdésként kezeli.) Így aztán, ha pontosítani akarjuk a színes vevőkészülék paramétereit, akkor ilyen szab­ványra­ bukkanunk: CCIR/PAL. OIRT/Secam stb. A Nyugat-Európában használatos CCIR szabvány szerint a kisugárzott adásban a hanghordozó frekvenciája 5,5 MHz-cel na­gyobb a képhordó frekvenciájánál. Viszont a szocialista országokban az OIRT ajánlása­inak megfelelően a 6,5 MHz frekvenciaelto­lódást használják a két vivőhullám között. Csakhogy ez nem kötelező érvényű szab­vány: a Német Demokratikus Köztársaság­ban a Secam rendszert az 5,5 MHz vivőfrek­vencia eltolódással kombinálják, azaz Se­­cam/CCIR-ban sugároznak, így a hazai rend­szerhez viszonyítva a hang a képpel „nem jön össze", vagyis az ilyen típusú készüléken a hazai adások ugyan színesben követhetők, csak éppen a hangot nem halljuk. Tekintve, hogy a környező nyugat-európai országok nagy részében jól vehetők az NDK televíziós állomásainak adásai, ennek megfelelően a piacon kapható kétnormás készülékekbe au­tomatikusan az NDK „hangot" szerelik be, így vásárláskor első kérdésünknek arra kell irányulnia, hogy mekkora az eltérés a Secam­adás képvivő és hangvivő frekvenciája kö­zött. Hasonló a helyzet a képmagnók esetében. A régebbi típusokkal ellentétben — mint amilyen a közös Grundig-Philips fejlesztésű Video 2­000 volt, ahol a nagyfrekvenciás rész és a képmagnó külön egységet alkotott (ezt a típust korábban hazánkban is gyártot­ták) — ma már a video antennabemenettel kezdődik, vagyis tartalmazza mindazokat az áramköröket, amelyek a színes képjel demo­­dulálásához kellenek, így a képmagnó a tévékészüléktől teljesen függetlenített be­rendezés, amely az előre beállított program alapján önműködően bekapcsol, felveszi a kívánt műsort, majd újra kikapcsol. Tévéké­szülékre csupán a műsor megtekintésénél van szükség. Ennek megfelelően a video ugyanúgy tartalmazza a nagyfrekvenciás egységeket és dekódereket mint bármelyik vevőkészülék. Ennek megfelelően csakis a kétnormás Pal/Secam készülék jöhet számí­tásba. Ugyanúgy fel kell készülnünk arra az eshetőségre is, hogy az 5,5 MHz-es frekven­­ciaeltolódású vivőhullámokat alkalmaznak mint a tévékészülékben. Ennek megfelelően csak olyan berendezést vegyünk, amely a 6,5 MHz-et is tartalmazza. Ellenkező eset­ben a videót használat előtt szakemberrel kell átépíttetnünk (ami nem is mindig meg­oldható feladat, tekintve, hogy a legtöbb egység már integrált áramkörökből épül fel, ezekbe olykor lehetetlen beavatkozni). Sajnos továbbra sem lehet egységesítésről beszélni a felvevőrendszerek terén. Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy ez a kérdés megoldódik, amikor a japán VHS (Video Home System) szinte az egész piacot meg­hódította: az Egyesült Államok és Nyugat- Európa gyárai is kénytelenek voltak behódol­ni a megfontolt japán offenzívának. Ennek eredményeképpen fokozatosan kiszorult a piacról az addig általánosan használt Beta­­max és Video 2 000. A szovjetunióbeli gyá­rak ugyancsak a Panasonic gyár VHS rend­szerét vették át, ezt követően a többi szoci­alista országban is egyeduralkodóvá vált az amatőr képmagnózás terén a VHS rendszer. Ennek eredményeként a hazánkban csak néhány évig gyártott Video 2 000 típust felváltotta az ugyancsak Philips tervezésű, VHS képmagnó, a VM 6 465. Csakhogy eközben a piacon történt egy és más. Az integrált áramkörtechnika nagyarányú térhódítása nem kerülte el a fogyasztói elektronikát sem: az egyes termékek egyre kisebbé és sokoldalúbbá váltak. A miniatüri­zálás viszont hamarosan áthághatatlan aka­dállyal találta szembe magát: a mechanikus alkatrészek mérete vált a további parányítás legfőbb gátjává. A VHS képmagnók szalag­szélessége fél hüvelyk (1,27 cm), a háromórás képkazetta nem nagyobb egy zsebkönyvnél. A hagyományos, egy- és kéthüvelykes pro­fesszionális képmagnókkal szemben ez ugyan radikális méretcsökkenést jelentett, viszont csupán azt tette lehetővé, hogy a házi video egy félprofesszionális kazettás magnetofon méreteinél ne legyen nagyobb. A közönség viszont egyre inkább igényelte a további méretcsökkentést. Az viszont már csak kisebb kazetta alkalmazásával vált le­hetővé. Ugyanis ezzel nemcsak a kazettatér mérete csökken, de a csévélő és továbbító mechanizmus is jóval kisebb lehet. Ennek eredményeképpen jelent meg a piacon a szokásos magnókazettánál alig nagyobb, 8 mm szalagszélességű képkazetta. Azonnal óriási sikert aratott, mivel a vele együtt 16 TUDOMÁNY TECHNIKÁ­ val piacra dobott felvevő kamerák (camcorde­­rek) mérete egy Kodak zsebfényképezőgép­nyivé zsugorodott. A hasonlat nem véletlen ez a fényképészeti gyáróriás teljes üzleti súlyával és műszaki pontenciáljával a 8 mm-es videózás pártjára állt. Az Eastman cég, a Kodak gépek gazdája gyártotta elő­ször többmilliós tételben az olcsó és kicsi dobozos fényképezőgépeket jó fél évszázad­dal ezelőtt, és ugyanők kezdték propagálni az új, miniatűr képmagnókat is. A japánok a legnagyobb elfogultsággal sem vádolhatók konzervativizmussal, így azonnal ők is ráve­tették magukat az újdonságra: a VHS mel­lett elképesztő mennyiségben dobtak piacra 8 mm-es camcordereket és képmagnókat, így a videóra vadászó hazánkfia is lépten­­nyomon beléjük botlik vásárlási alkalmával. Hogy mennyire veszélyes ellenfél a 8 mm-es képmagnó a VHS-beli társának, nehéz meg­mondani. Jelenleg már ugyanis nem képes azt a minőséget nyújtani, mint a fél hüvely­kes képszalag. Csakhogy az eddigi fejlődés már jónéhányszor bebizonyította, hogy csu­pán idő kérdése olyan áramkörök kikísérlete­zése, amelyek a minőség radikális javítását hozzák magukkal. Viszont azt is meg kell mondani, hogy a szórakoztató elektronika termékei fizikailag és erkölcsileg is gyorsan kopnak. Még a legnagyobb gondoskodás mellett is egy képmagnó tíz év alatt eljut a szétesés határára, attól függően, hogy mi­lyen gyakran használják, esetleg még koráb­ban is. A jelenlegi fejlődési ütem mellett azzal is számolni kell, hogy öt év alatt annyira túlhalad rajta az idő, hogy érdeme­sebb újat vásárolni még akkor is, ha előző masinánk működőképes. Figyelembe véve a hazai viszonyokat — kizárólag VHS képmag­nókat gyártanak, csupán VHS kazetta kap­ható a hazai üzletekben —, egyelőre ajánla­tos erre a típusra berendezkedni. Ráadásul az egyre bővülő kazettakölcsönző hálózat­ban is csupán VHS műsoros kazettához lehet hozzájutni. Jelenleg már csak azért sem szerencsés a VHS és a 8 mm-es képmagnó párviadalától várni a végső megoldást, mert már az ajtón dörömböl a mindent elsöprő­­konkurencia: a digitális képmagnó. Ez jelkombináció alakjá­ban tárolja a televíziós képet. Ennek megfe­lelően az erősítés valójában jel-regenerációt jelent, Így semmilyen zörej, zavar, lemágne­­seződési hatás sem rontja a felvétel minősé­gét, ezért gyakorlatilag örökéletűnek tekint­hető és tetszés szerinti mennyiségben átmá­solható. A századik kópiáról készült száze­gyedik másolat is ugyanolyan minőségű, mint az eredeti felvétel. Viszont ez a techni­ka még a jövő zenéje, mivel előállítási költsé­gei rendkívül nagyok, így a berendezések ára is meglehetősen borsos. Addig is a földön járva, reálisan felmérve a helyzetet érdemes a legelterjedtebb és egy sor előnyt kínáló VHS rendszernél megmaradni. A tudományos-műszaki haladás egyik fon­tos állomása a modern elektronikai berende­zések elterjedésének üteme, a műszaki ter­mékek demokratizálása. E folyamat csak ak­kor tudja kifejteni áldásos tevékenységét, ha a legszélesebb tömegek vehetik birtokukba a legmodernebb műszaki cikkeket. Ehhez járul hozzá — többek között — a külföldön vásá­rolt szórakoztató elektronikai termékek egész skálája, amelyek nemcsak komforto­sabbá teszik életünket, de hozzájárulnak új ismeretek szerzéséhez is. CZOGÁNY ERNŐ

Next