A Hét 1989/1 (34. évfolyam, 1-26. szám)
1989-02-10 / 7. szám
Elektronika Tavaly született az a vámtarifa-kedvezmény, amelynek célja a lakosság külföldi vásárlásainak megkönnyítése a szórakoztató elektronika egyes cikkeiből. Ennek keretén belül a személyi számítógépek nagy része teljesen vámmentes, míg a színes tévékészülékek és képmagnók jelentősen leszállított vámtételek mellett hozhatók be ez év végéig. Az intézkedés célja, hogy a lakosság valutakeretét a tudományos-műszaki fejlődés mai eredményeivel — és a hazai piac lehetőségeivel — összhangban hasznosítsa, tehát ha egyszer már vásárlásra adja a fejét, inkább olyan termékekre költse a pénzt, amelyek a művelődésben, a szórakozásban, az ismeretek szerzésében hatékony segítséget nyújtanak. Várhatóan a határidő lejártáig megszaporodnak az olyan kirándulások, amelyek egyik célja éppilyen berendezések beszerzése lesz, ezért érdemes felhívni a figyelmet néhány olyan sajátosságra, amellyel a tévékészülék és a képmagnó (video) vásárlásánál szükségszerűen találkozhatunk. Az köztudott, hogy hazánkban és a többi szocialista országban a francia eredetű SECAM (Sequentille à Memoire) rendszerben sugároznak, ezt Henry de France kísérletezte ki 1957-ben, míg a nyugat-európai országokban a Walter Bruckner által 1962-ben szabadalmazott PAL (Phase Alternation Line) a használatoskivétel azért van: Franciaország, Görögország és Monaco ugyancsak a Secam-rendszert használja). A két rendszer a színes képinformáció dolgában összeférhetetlen — inkompatibilis —, tekintve, hogy a Secamnál a színsegédvivő jelet frekvenciamodulációval viszik át, míg a Pal-rendszernél kvadratikus modulációt használnak ugyanerre a célra. Ez a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogy a Secam vevőkészüléken a Pál adás fekete-fehérben jelenik meg, zavaró sávozás (interferencia jelenségek) kíséretében és fordítva. A hazánkban gyártott utolsó egyrendszerű vevőkészülék a Fatra Color volt, a jelenleg gyártott valamennyi készülék tartalmazza mindkét normát. A külföldről behozott tévékészülékek közül egyedül a szovjet Elektronyika csak Secam-rendszerű, a többi gyártmány ugyancsak alkalmas a Secam és a PAL adások vételére. Tehát vásárlásunk alkalmával az első kérdés, hogy nem csupán PAL-rendszerű a kiválasztott készülék. Ezzel — mint az előzőekben említettük — egyetlen szocialista országbeli adó sem fogható színesben. A nagyfrekvenciás erősítőből kilépő jelet ugyanis aszerint, hogy milyen színsegédvivőt tartalmaz, egy kapcsoló áramkör a megfelelő dekóderbe küldi: a Secam-színjeles műsor az egyik (Secam), a burst-öt tartalmazó adás a másik (PAL) dekóderbe jut. Ezt követően megtörténik az összetett színes képjel demodulációja, melynek eredménye a világosságjel (Ey) és a különbözeti színjelek (ER — Ey, Eb — Ey). A betűjelölés ez esetben a színek angol kezdőbetűit takarják, ahol B (blue) a kék, R (reed) a piros. Ezekből a kék (Eb) és a piros (Er) jel előállítható. Viszont a világosságjel felhasználásával a mátrix „keveri" ki a zöld színjelet (Ea ahol Go green), így a képernyő elé kapcsolt videoerősítőre már a három színjel (Er, E& Er) kerül, ezekből alakul ki a képernyőn látható valamennyi szín. Kevésbé köztudott, hogy Secam is többféle van. Ezúttal nem érdemes részletesen foglalkozni a franciaországbeli és a szocialista országok által használt színes rendszer közötti különbségekkel, viszont érdemes arra felfigyelni, amit a szabvány nem tartalmaz. A külföldről norma ugyanis pontosan meghatározza a kép műszaki jellemzőit: a képtartalmat (természetesen a monoszkóp esetében) valamint a szinkronizáló jelek alakját, nagyságát, egymáshoz való viszonyát. Viszont nem szól az adáshoz tartozó hang elhelyezési módjáról. Ez érthető is, mivel a hang már nem kifejezetten televíziós információ, annak ellenére, hogy nélküle nem képzelhető el semmilyen műsor. Persze azért ezt a kérdést is nemzetközi egyezményben rögzítették, csak éppen olyanban, amely kívül esik a televíziózáson. (A nemzetközi Távközlési Unió a rádiózást is egyenrangú kérdésként kezeli.) Így aztán, ha pontosítani akarjuk a színes vevőkészülék paramétereit, akkor ilyen szabványra bukkanunk: CCIR/PAL. OIRT/Secam stb. A Nyugat-Európában használatos CCIR szabvány szerint a kisugárzott adásban a hanghordozó frekvenciája 5,5 MHz-cel nagyobb a képhordó frekvenciájánál. Viszont a szocialista országokban az OIRT ajánlásainak megfelelően a 6,5 MHz frekvenciaeltolódást használják a két vivőhullám között. Csakhogy ez nem kötelező érvényű szabvány: a Német Demokratikus Köztársaságban a Secam rendszert az 5,5 MHz vivőfrekvencia eltolódással kombinálják, azaz Secam/CCIR-ban sugároznak, így a hazai rendszerhez viszonyítva a hang a képpel „nem jön össze", vagyis az ilyen típusú készüléken a hazai adások ugyan színesben követhetők, csak éppen a hangot nem halljuk. Tekintve, hogy a környező nyugat-európai országok nagy részében jól vehetők az NDK televíziós állomásainak adásai, ennek megfelelően a piacon kapható kétnormás készülékekbe automatikusan az NDK „hangot" szerelik be, így vásárláskor első kérdésünknek arra kell irányulnia, hogy mekkora az eltérés a Secamadás képvivő és hangvivő frekvenciája között. Hasonló a helyzet a képmagnók esetében. A régebbi típusokkal ellentétben — mint amilyen a közös Grundig-Philips fejlesztésű Video 2000 volt, ahol a nagyfrekvenciás rész és a képmagnó külön egységet alkotott (ezt a típust korábban hazánkban is gyártották) — ma már a video antennabemenettel kezdődik, vagyis tartalmazza mindazokat az áramköröket, amelyek a színes képjel demodulálásához kellenek, így a képmagnó a tévékészüléktől teljesen függetlenített berendezés, amely az előre beállított program alapján önműködően bekapcsol, felveszi a kívánt műsort, majd újra kikapcsol. Tévékészülékre csupán a műsor megtekintésénél van szükség. Ennek megfelelően a video ugyanúgy tartalmazza a nagyfrekvenciás egységeket és dekódereket mint bármelyik vevőkészülék. Ennek megfelelően csakis a kétnormás Pal/Secam készülék jöhet számításba. Ugyanúgy fel kell készülnünk arra az eshetőségre is, hogy az 5,5 MHz-es frekvenciaeltolódású vivőhullámokat alkalmaznak mint a tévékészülékben. Ennek megfelelően csak olyan berendezést vegyünk, amely a 6,5 MHz-et is tartalmazza. Ellenkező esetben a videót használat előtt szakemberrel kell átépíttetnünk (ami nem is mindig megoldható feladat, tekintve, hogy a legtöbb egység már integrált áramkörökből épül fel, ezekbe olykor lehetetlen beavatkozni). Sajnos továbbra sem lehet egységesítésről beszélni a felvevőrendszerek terén. Néhány évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy ez a kérdés megoldódik, amikor a japán VHS (Video Home System) szinte az egész piacot meghódította: az Egyesült Államok és Nyugat- Európa gyárai is kénytelenek voltak behódolni a megfontolt japán offenzívának. Ennek eredményeképpen fokozatosan kiszorult a piacról az addig általánosan használt Betamax és Video 2 000. A szovjetunióbeli gyárak ugyancsak a Panasonic gyár VHS rendszerét vették át, ezt követően a többi szocialista országban is egyeduralkodóvá vált az amatőr képmagnózás terén a VHS rendszer. Ennek eredményeként a hazánkban csak néhány évig gyártott Video 2 000 típust felváltotta az ugyancsak Philips tervezésű, VHS képmagnó, a VM 6 465. Csakhogy eközben a piacon történt egy és más. Az integrált áramkörtechnika nagyarányú térhódítása nem kerülte el a fogyasztói elektronikát sem: az egyes termékek egyre kisebbé és sokoldalúbbá váltak. A miniatürizálás viszont hamarosan áthághatatlan akadállyal találta szembe magát: a mechanikus alkatrészek mérete vált a további parányítás legfőbb gátjává. A VHS képmagnók szalagszélessége fél hüvelyk (1,27 cm), a háromórás képkazetta nem nagyobb egy zsebkönyvnél. A hagyományos, egy- és kéthüvelykes professzionális képmagnókkal szemben ez ugyan radikális méretcsökkenést jelentett, viszont csupán azt tette lehetővé, hogy a házi video egy félprofesszionális kazettás magnetofon méreteinél ne legyen nagyobb. A közönség viszont egyre inkább igényelte a további méretcsökkentést. Az viszont már csak kisebb kazetta alkalmazásával vált lehetővé. Ugyanis ezzel nemcsak a kazettatér mérete csökken, de a csévélő és továbbító mechanizmus is jóval kisebb lehet. Ennek eredményeképpen jelent meg a piacon a szokásos magnókazettánál alig nagyobb, 8 mm szalagszélességű képkazetta. Azonnal óriási sikert aratott, mivel a vele együtt 16 TUDOMÁNY TECHNIKÁ val piacra dobott felvevő kamerák (camcorderek) mérete egy Kodak zsebfényképezőgépnyivé zsugorodott. A hasonlat nem véletlen ez a fényképészeti gyáróriás teljes üzleti súlyával és műszaki pontenciáljával a 8 mm-es videózás pártjára állt. Az Eastman cég, a Kodak gépek gazdája gyártotta először többmilliós tételben az olcsó és kicsi dobozos fényképezőgépeket jó fél évszázaddal ezelőtt, és ugyanők kezdték propagálni az új, miniatűr képmagnókat is. A japánok a legnagyobb elfogultsággal sem vádolhatók konzervativizmussal, így azonnal ők is rávetették magukat az újdonságra: a VHS mellett elképesztő mennyiségben dobtak piacra 8 mm-es camcordereket és képmagnókat, így a videóra vadászó hazánkfia is léptennyomon beléjük botlik vásárlási alkalmával. Hogy mennyire veszélyes ellenfél a 8 mm-es képmagnó a VHS-beli társának, nehéz megmondani. Jelenleg már ugyanis nem képes azt a minőséget nyújtani, mint a fél hüvelykes képszalag. Csakhogy az eddigi fejlődés már jónéhányszor bebizonyította, hogy csupán idő kérdése olyan áramkörök kikísérletezése, amelyek a minőség radikális javítását hozzák magukkal. Viszont azt is meg kell mondani, hogy a szórakoztató elektronika termékei fizikailag és erkölcsileg is gyorsan kopnak. Még a legnagyobb gondoskodás mellett is egy képmagnó tíz év alatt eljut a szétesés határára, attól függően, hogy milyen gyakran használják, esetleg még korábban is. A jelenlegi fejlődési ütem mellett azzal is számolni kell, hogy öt év alatt annyira túlhalad rajta az idő, hogy érdemesebb újat vásárolni még akkor is, ha előző masinánk működőképes. Figyelembe véve a hazai viszonyokat — kizárólag VHS képmagnókat gyártanak, csupán VHS kazetta kapható a hazai üzletekben —, egyelőre ajánlatos erre a típusra berendezkedni. Ráadásul az egyre bővülő kazettakölcsönző hálózatban is csupán VHS műsoros kazettához lehet hozzájutni. Jelenleg már csak azért sem szerencsés a VHS és a 8 mm-es képmagnó párviadalától várni a végső megoldást, mert már az ajtón dörömböl a mindent elsöprőkonkurencia: a digitális képmagnó. Ez jelkombináció alakjában tárolja a televíziós képet. Ennek megfelelően az erősítés valójában jel-regenerációt jelent, Így semmilyen zörej, zavar, lemágneseződési hatás sem rontja a felvétel minőségét, ezért gyakorlatilag örökéletűnek tekinthető és tetszés szerinti mennyiségben átmásolható. A századik kópiáról készült százegyedik másolat is ugyanolyan minőségű, mint az eredeti felvétel. Viszont ez a technika még a jövő zenéje, mivel előállítási költségei rendkívül nagyok, így a berendezések ára is meglehetősen borsos. Addig is a földön járva, reálisan felmérve a helyzetet érdemes a legelterjedtebb és egy sor előnyt kínáló VHS rendszernél megmaradni. A tudományos-műszaki haladás egyik fontos állomása a modern elektronikai berendezések elterjedésének üteme, a műszaki termékek demokratizálása. E folyamat csak akkor tudja kifejteni áldásos tevékenységét, ha a legszélesebb tömegek vehetik birtokukba a legmodernebb műszaki cikkeket. Ehhez járul hozzá — többek között — a külföldön vásárolt szórakoztató elektronikai termékek egész skálája, amelyek nemcsak komfortosabbá teszik életünket, de hozzájárulnak új ismeretek szerzéséhez is. CZOGÁNY ERNŐ