A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)

1990-02-16 / 7. szám

ben azonban havonta nyolc riportot a szlo­vák híradóműsorokba is le kell adnunk. 1989 novembere előtt azonban nemcsak a nor­mát, hanem a témákat is hasonló szigorral határozták meg. Szinte kizárt dolog volt a problémafelvetés, a nemzetiségi gondok szóba hozatala. A hét folyamán sugárzott tudósításokból válogathattunk, de még eb­ben sem kaptunk szabad kezet. Az átvételi bizottság, a belső vetítéseken, de legkésőbb a műsorszórás közben, stopperórával a ke­zében figyelte az adást. Ha a CSKP KB üléséről négy percig, a Mateszról viszont harminc másodperccel tovább tudósítot­tunk, akkor már a kedd reggeli munkaérte­kezleten kitört a balhé. Ilyenkor azután volt megrovás, prémiumelvonás, sőt egy alka­lommal az SZLKP KB-ra is becitáltak. Ezeket a feszültségeket nem volt könnyű levezetni, és utólag említeni is csak azért érdekes, mert ugyanakkor, amikor a pártközpont kiszolgál­tatottjai voltunk, a tévé igazgatója vagy a helyettese rangon alulinak tartotta, hogy az adással kapcsolatban fogadjon bennünket. Számukra csak a Híradószerkesztőség veze­tője, esetleg annak helyettese volt „illő" partner... Kétszer nyújtottam be, és kétszer vontam vissza a felmondásomat, mert sem­mit sem oldottam volna meg vele. Mindkét alkalommal azt válaszolták: menjek nyugod­tan, magyarul is beszélő szlovák kollégákkal bármikor pótolni tudnak! Jó néhány „ma­­gyarkodónak” minősített tudósításunk már az előzetes rostán fennakadt, mert kettőnk munkáját egy háromtagú, állandó felügyeleti bizottság ellenőrizte. Hétfőként mindig be­jöttek, ellenőrizték a forgatókönyvet, meg­nézték a képanyagot, és ha minden stim­melt, akkor „aláírták" a műsort. Enélkül nem közvetíthettünk. Az ilyen és ehhez hasonló praktikák miatt a képernyő — így a hazai magyar nyelvű adás is — a hazugság fóruma, az igazmondás kerülésének, torzításának, el­hallgatásának nagy hatású színhelye volt. Szinte semmilyen kapcsolatunk sem volt a hazai magyar szellemi élettel, sokan legföl­jebb a megvetés szintjén említették adásain­kat, miközben valóban elszigetelődtünk. Őszintén szólt­a, a hallgatólagos megvetés helyett, inkább bírálatot vártunk volna a szlovákiai magyar sajtótól. Ám ha ezt az újságok sem tehették meg, akkor miért várt tőlünk valaki gyökeresen mást?!... Matt­helyzet, diktátum volt az is, amikor 1989 októberében a pártközpont és a tévé vezető­ségének közös fogalmazványában a Panorá­ma ellen és Bős—Nagymaros mellett kellett ágálnunk. Ez is mutatja, hogy november 17-e előtt a tömegkommunikációban is mekkora volt az erkölcsi válság. Jómagam épp ezért a magyarázkodás, a szerecsen­­mosdatás helyett, a becsületes munka híve vagyok. Az utóbbi hetekben sikerült tartalmi­lag megújulnunk. Ez esélyt ad arra, hogy már mostanában is, a jövőben pedig még inkább jó, igaz és hiteles műsorokat készítsünk. Az olvasók bizonyára hallottak már a Nyitrai Pedagógia Kar és Mezőgazdasági Főiskola magyar diákjait tömörítő Juhász Gyula Ifjú­sági Klubról, melynek védnöke a Csemadok Nyitrai Városi Szervezete. Tevékenysége és léte azért jelentett az utóbbi években mentő­csónakot, mert az említett diákoknak ez volt az egyetlen nyílt fórumuk, ahol anyanyelvü­kön ápolhatták nemzeti kultúrájukat, s bát­ran használhatták a magyar szót. Erdélyi Péter losonci fiú már több mint két éve elnököl, elődeit idézve emlékszik vissza a tegnapra.­­ A Jugyik már legalább huszonnyolc éves, megalakulását elsősorban annak az itteni rideg légkörnek köszönheti, mely min­den olyan próbálkozást kiirtott, ami a ma­gyar nemzeti kultúra ápolására irányult. 1978-ig, amíg létezett magyar tagozat, ad­dig volt lehetőség a magyar nyelvű önműve­lésre, az utóbbi tíz év viszont igen kegyetlen volt a magyar diákokra nézve. Ezentúl csak az alsó tagozaton folyt részleges magyar nyelvű oktatás, az általános tantárgyakra ez nem vonatkozott. Papíron, az iratokban to­vábbra is képeztek magyar iskolák részére pedagógusokat, de ezen az állítólagos ma­gyar tagozaton nem voltak magyar előadá­sok és szemináriumok, amiből igen egyene­sen következik, hogy a vizsgákat is szlovák nyelven tették le. Ekkor értékelődött fel a Jugyik szerepe, mert csak ez a klub fogta össze az itteni magyar diákságot. Sok elő­adást szerveztünk, meg bálokat és persze a Ghymesi Művelődési Tábort, mely miatt so­kan támadtak minket. Az itteni magyar taná­rok egyöntetűen elzárkóztak a klubtól, mert a 68-as úgynevezett konszolidációs időszak szétforgácsolta a magyar tanári kart. A kró­nikánk is bizonyítja, hogy akkoriban a nyitrai magyar tanárok közül többen is tartottak a Jugyikban előadásokat, mint Telekiné, Lász­ló vagy Alabán, de ez fokozatosan megszűnt. A Jugyikra ugyanis egyre rosszabb szemmel néztek az iskolán belül is, illegális szervezke­désnek könyvelték el. Aki határozottan kiállt a magyarsága mellett, sőt tett is anyanyelve érdekében, azt nacionalistának nevezték. Az a tanár, aki ebben az időszakban támogatta a Jugyikot, eljárt a rendezvényeinkre, kap­csolatban állt velünk, arról senki sem mos­hatta le a soviniszta jelzőt. — Illegális szervezkedéssel vádoltak ben­neteket, miközben a Nyitrai Csemadok mel­lett működtök. Ez a szervezet nem próbált védelmet nyújtani? — A Csemadok mindent megtett annak érdekében, hogy zavartalanul működhes­sünk, többször kérte az iskolánkat, biztosít­sanak próbatermet, s támogassanak anyagi­lag vagy szakmailag, meg erkölcsileg. Ez soha nem talált megértésre, mert a szított magyarellenes hangulat mindenütt érezhető volt. — Egy kiadványban zaklatásokról is olvas­tam ... — Az államvédelem magasrangú funkci­onáriusai sokszor zaklatták, elhurcolták a vezetőség néhány tagját, mert informátoro­kat, azaz besúgókat akartak szerezni a Ju­gyik berkein belül. Viszont akit 1987-ben erre a „feladatra" kiszemeltek, félrevezette őket, kitört a botrány. Többször gépkocsiba ültették, elhurcolták, kihallgatták, megfenye­gették. Minderről tudtak az iskola magyar tanárai is, de nem tiltakoztak, ami bizonyítja, mennyire féltek az esetleges következmé­nyektől. Mészáros Péter fél évig vezette a Jugyi­kot: — Nem volt kihez forduljunk. Amikor az említett zaklatások történtek, bebizonyoso­dott, senkire sem számíthatunk, hiszen főis­kolánk kollégiumának igazgatónője hivatta le szobájából a lányt, aki összehozta őt a belü­gyi szervekkel. A klubot ezentúl csak fekete­ LELKET TIPORTAK , bárányként kezelték. Régebben még voltak helyiségeink a kollégiumban, ahol a színját­szócsoportunk gyakorolhatott, vagy a bábo­sok a kellékeiket tárolhatták, de ez az épület végül is a zaklatások fészkévé vált. Erdélyi Péter: — Személy szerint többször próbálkoztam jó viszonyt teremteni az itteni magyar taná­rokkal, az iskola vezetőségével, fölkerestem a magyar tanszék akkori vezetőjét, Révész Bertalant, az akkori magyar dékánhelyettest, Gál Tibort, mert azt hittem, a magyar diáko­kat is megilletik azok a javak, amik a szlovák diáktársainkat. — Visszautasítottak? — Olyan feltételeket szabtak, amit veze­tőségünk nem fogadhatott el, mert az a fugyik megsemmisítését jelentette volna. Azt akarták, hogy szakadjunk el a Csema­­doktól és a SZISZ berkeiben működjünk, amíg a SZISZ fennállása alatt egyetlenegy alkalommal sem tett arra kísérletet, hogy a magyar diákok igényeit valamiképpen kielé­gítse. De ez csak az egyik nézőpont. A retorziók másik oldala, hogy még a tevé­kenységünket is akadályozták. Konkrétan a legutóbbi, X. Ghymesi művelődési táborra gondolok, ahol az iskola vezetői a belügyi szervekkel együttesen próbálták megakadá­lyozni a tábor megszervezését. Összehívták a Csemadok járási vezetőségét és két magyar­­országi előadót letiltottak a műsorról. Szabó L. Mátyás „Peresztrojka és sztálinizmus" című előadását, valamint az „Erdélyi csilla­gok" címűt, amit Beke András tartott volna. A Csemadok járási szervezete természete­sen felsőbb utasításra cselekedett, negatív szerepük csupán ebben van. A belügyesek három napig a tábor területén tartózkodtak, jelentéseket dolgoztak ki. Ez az állandó fi­gyelő szolgálat rettenetes légkört hozott, ami nehezítette a munkát, de mindennemű, véle­ményünk szerint jogtalan tilalmak ellenére lezajlott az említett két előadás is. Ennek következményeképp folytatódott és erősö­dött a Jugyik elleni hadjárat, aminek a levét az új klubelnök itta meg, aki a klub legkomo­­rabb időszakában került erre a posztra. Mészáros Péter: — Valóban elfajult a klubhoz való viszony, hiszen például egy magyarországi előadás komoly akadályokba ütközött. A téli sze­mesztert Benczédi József előadásával kezd­tük, melyet a főiskola területén szerveztünk, de amíg korábban néhány tanár is eljött a klubestre, ezen senki sem képviseltette ma­gát, különben ha Magyarországról hívtunk vendéget, valamelyik itthoni tanárnak kellett felelősséget vállalnia. Minden szervezési problémán keresztülmentünk, de csupán a portás néni jóindulatán múlott, hogy az elő­adóteremtől megkaptuk a kulcsot, s így százhúszan végighallgathatták az előadást. A Csemadok hozzáállása ebben a néhány holt hónapban olyan volt, hogy megtették azt a szívességet, hogy hallgattak, nem csi­náltak semmit. Azaz nem akadályoztak min­ket, sőt pénzzel támogattak! Tőlük még az az állásfoglalás is elhangzott, miszerint nem baj, ha ellenzéki vendéget hívunk, csak ne legyen magyarországi! Eredeti elhatározá­sunkról nem akartunk lemondani, a másik vendég Süveges Mihály lett volna Eszter­gomból, aki nem tartozik a „véresszájú" reformerek közé. Az iskolán belül senki sem vállalta a felelősséget, azaz máshol kellett terem után nézni. Mire az megvolt, olyan hangok jutottak el hozzánk, hogy a szervezők igen megüthetik a bokájukat! Hozzászoktunk már a mesterkedéshez, kitaláltuk, hogy Sü­veges társaságába iskolánk három tanárát is meghívjuk a marxista-leninista tanszékről. (Az említett tanszéken érvényesültek legin­kább a nemzetiségi kisebbség jogai még a jéghideg iskolai légkör, az utóbbi jónéhány év magyarellenessége ellenére — a szerző megjegyzése.) Őket nemcsak azért hívtuk, hogy leplezzük Süveges részvételét, hanem mert érdemben hozzászóltak volna a dolgok­hoz. (Jalecz Mária, Kiss Aladár, Iván László — a szerző megy.) Így négyen álltak volna a keresztkérdések tüzébe. A Csemadok nyitrai alapszervezetének elnöke, aki nagyon félt minket, nem tudta garantálni az előadás lefolyását, s mivel tudatában volt, hogy a belügyesek még a nyitrai szállodákat is ellenőrzik, óva intett Süveges­ jövetelétől. A magyar dékánhelyettest és az itteni Csema­dok elnökhelyettesét behívatták a pártbizott­ságra, ahol magyarázatot kértek a készülő előadásról. A „tárgyalás" vége az lett, hogy tudtunk nélkül telefonáltak Süvegesnek, így az a furcsa helyzet adódott, hogy a három főiskolai tanár, akiket a beszélgetésre invitál­tunk, csak az iskola épületén kívül tarthattak előadást saját diákjainak.­­ De az idei tél jól megrengette az iskola talapzatát... — Én arra számítok a jövőben, hogy energiánkat most már végre a műsorok színvonalára fordíthatjuk, megszűnik a féle­lem, amit a diákok és tanárok egyaránt éreztek. Erdélyi Péter: — A klubmozgalom a hatvanas évek elején indult, s kulturális küldetése mellett politikai funkciót is betöltött. Ezek a klubok sokáig a demokrácia kis szigetecskéi voltak, ahol szűk körben mindenki elmondhatta saját vélemé­nyét, nézetét. Amikor 1969-ben a Magyar Ifjúsági Szövetséget feloszlatták, a „politikai munka" megint a klubok nyakába szakadt, hogy teret adjanak a szabad gondolkodás­nak. Most, hogy végre rendeződik a helyzet, s egy demokratikusabb ország képe bonta­kozik ki előttünk, a magyar fiatalok politikai érdekképviseletét politikai szervezetek fog­ják felvállalni. Mostanság a Magyar Diákszö­vetséget emelném ki, melynek rövid időn belül száz tagot szereztünk itt, Nyitrán. A klubelnök optimista előrelátása még Václav Havel elnökké választása előtt fogal­mazódott, de szinte szóról szóra megegye­zik. ,A szabadság, amelynek elérésére a Polgári Fórum törekedik, egyúttal Csehszlo­vákia valamennyi nemzeti kisebbségének és etnikai csoportjának szabadsága is. Ezek valódi érdekei és jogai érvényesülni fognak, ha közös ügyünk győzelmet arat." Nyitrán hosszú éveken keresztül fiatal ma­gyar lelkeket tiportak. A huszonegyedik szá­zadra készülő ifjú generációt, mely nemzeti kisebbségünk irányítója, szervezője lehet majd. Az elfojtott érzések, a szabadság után lelkesedő szellemek megszabadultak a rájuk nehezedő csökönyös és embertelen sztáli­nista maradványoktól. Győzött az igazság! Isten segíts! KOLLER SÁNDOR VI. PRO MEMORIA Ez utóbbi kérdés, szerintem, ma már nem politikai lecke, hanem professzionistákat igénylő szakmai feladat. A közönség — elsősorban a szlovákiai magyarság — meggyőződésem szerint nem kíváncsi a nyílt vagy rejtett háttértorzsalko­dásokra, hanem sokkal inkább az érdekli, hogy hétfőként mit lát a képernyőn. És nem titok, mennél jobb hazai magyar tévéműsort szeretne látni. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György­­A legnehezebb időszakokban a nyitrai pedagógiai kar magyar diáksága csupán László Béla docens támogatására számít­hatott, vállalva ezáltal a meghurcoltatá­sokat, telefonbeszélgetéseinek lehallgatá­sát. Múlt év december 18-án a főiskolán történt demokratikus választásokat köve­tően őt nevezték ki magyar dékánhelyet­tessé.)

Next