A Hét 1990/1 (35. évfolyam, 1-26. szám)
1990-02-16 / 7. szám
ben azonban havonta nyolc riportot a szlovák híradóműsorokba is le kell adnunk. 1989 novembere előtt azonban nemcsak a normát, hanem a témákat is hasonló szigorral határozták meg. Szinte kizárt dolog volt a problémafelvetés, a nemzetiségi gondok szóba hozatala. A hét folyamán sugárzott tudósításokból válogathattunk, de még ebben sem kaptunk szabad kezet. Az átvételi bizottság, a belső vetítéseken, de legkésőbb a műsorszórás közben, stopperórával a kezében figyelte az adást. Ha a CSKP KB üléséről négy percig, a Mateszról viszont harminc másodperccel tovább tudósítottunk, akkor már a kedd reggeli munkaértekezleten kitört a balhé. Ilyenkor azután volt megrovás, prémiumelvonás, sőt egy alkalommal az SZLKP KB-ra is becitáltak. Ezeket a feszültségeket nem volt könnyű levezetni, és utólag említeni is csak azért érdekes, mert ugyanakkor, amikor a pártközpont kiszolgáltatottjai voltunk, a tévé igazgatója vagy a helyettese rangon alulinak tartotta, hogy az adással kapcsolatban fogadjon bennünket. Számukra csak a Híradószerkesztőség vezetője, esetleg annak helyettese volt „illő" partner... Kétszer nyújtottam be, és kétszer vontam vissza a felmondásomat, mert semmit sem oldottam volna meg vele. Mindkét alkalommal azt válaszolták: menjek nyugodtan, magyarul is beszélő szlovák kollégákkal bármikor pótolni tudnak! Jó néhány „magyarkodónak” minősített tudósításunk már az előzetes rostán fennakadt, mert kettőnk munkáját egy háromtagú, állandó felügyeleti bizottság ellenőrizte. Hétfőként mindig bejöttek, ellenőrizték a forgatókönyvet, megnézték a képanyagot, és ha minden stimmelt, akkor „aláírták" a műsort. Enélkül nem közvetíthettünk. Az ilyen és ehhez hasonló praktikák miatt a képernyő — így a hazai magyar nyelvű adás is — a hazugság fóruma, az igazmondás kerülésének, torzításának, elhallgatásának nagy hatású színhelye volt. Szinte semmilyen kapcsolatunk sem volt a hazai magyar szellemi élettel, sokan legföljebb a megvetés szintjén említették adásainkat, miközben valóban elszigetelődtünk. Őszintén szólta, a hallgatólagos megvetés helyett, inkább bírálatot vártunk volna a szlovákiai magyar sajtótól. Ám ha ezt az újságok sem tehették meg, akkor miért várt tőlünk valaki gyökeresen mást?!... Matthelyzet, diktátum volt az is, amikor 1989 októberében a pártközpont és a tévé vezetőségének közös fogalmazványában a Panoráma ellen és Bős—Nagymaros mellett kellett ágálnunk. Ez is mutatja, hogy november 17-e előtt a tömegkommunikációban is mekkora volt az erkölcsi válság. Jómagam épp ezért a magyarázkodás, a szerecsenmosdatás helyett, a becsületes munka híve vagyok. Az utóbbi hetekben sikerült tartalmilag megújulnunk. Ez esélyt ad arra, hogy már mostanában is, a jövőben pedig még inkább jó, igaz és hiteles műsorokat készítsünk. Az olvasók bizonyára hallottak már a Nyitrai Pedagógia Kar és Mezőgazdasági Főiskola magyar diákjait tömörítő Juhász Gyula Ifjúsági Klubról, melynek védnöke a Csemadok Nyitrai Városi Szervezete. Tevékenysége és léte azért jelentett az utóbbi években mentőcsónakot, mert az említett diákoknak ez volt az egyetlen nyílt fórumuk, ahol anyanyelvükön ápolhatták nemzeti kultúrájukat, s bátran használhatták a magyar szót. Erdélyi Péter losonci fiú már több mint két éve elnököl, elődeit idézve emlékszik vissza a tegnapra. A Jugyik már legalább huszonnyolc éves, megalakulását elsősorban annak az itteni rideg légkörnek köszönheti, mely minden olyan próbálkozást kiirtott, ami a magyar nemzeti kultúra ápolására irányult. 1978-ig, amíg létezett magyar tagozat, addig volt lehetőség a magyar nyelvű önművelésre, az utóbbi tíz év viszont igen kegyetlen volt a magyar diákokra nézve. Ezentúl csak az alsó tagozaton folyt részleges magyar nyelvű oktatás, az általános tantárgyakra ez nem vonatkozott. Papíron, az iratokban továbbra is képeztek magyar iskolák részére pedagógusokat, de ezen az állítólagos magyar tagozaton nem voltak magyar előadások és szemináriumok, amiből igen egyenesen következik, hogy a vizsgákat is szlovák nyelven tették le. Ekkor értékelődött fel a Jugyik szerepe, mert csak ez a klub fogta össze az itteni magyar diákságot. Sok előadást szerveztünk, meg bálokat és persze a Ghymesi Művelődési Tábort, mely miatt sokan támadtak minket. Az itteni magyar tanárok egyöntetűen elzárkóztak a klubtól, mert a 68-as úgynevezett konszolidációs időszak szétforgácsolta a magyar tanári kart. A krónikánk is bizonyítja, hogy akkoriban a nyitrai magyar tanárok közül többen is tartottak a Jugyikban előadásokat, mint Telekiné, László vagy Alabán, de ez fokozatosan megszűnt. A Jugyikra ugyanis egyre rosszabb szemmel néztek az iskolán belül is, illegális szervezkedésnek könyvelték el. Aki határozottan kiállt a magyarsága mellett, sőt tett is anyanyelve érdekében, azt nacionalistának nevezték. Az a tanár, aki ebben az időszakban támogatta a Jugyikot, eljárt a rendezvényeinkre, kapcsolatban állt velünk, arról senki sem moshatta le a soviniszta jelzőt. — Illegális szervezkedéssel vádoltak benneteket, miközben a Nyitrai Csemadok mellett működtök. Ez a szervezet nem próbált védelmet nyújtani? — A Csemadok mindent megtett annak érdekében, hogy zavartalanul működhessünk, többször kérte az iskolánkat, biztosítsanak próbatermet, s támogassanak anyagilag vagy szakmailag, meg erkölcsileg. Ez soha nem talált megértésre, mert a szított magyarellenes hangulat mindenütt érezhető volt. — Egy kiadványban zaklatásokról is olvastam ... — Az államvédelem magasrangú funkcionáriusai sokszor zaklatták, elhurcolták a vezetőség néhány tagját, mert informátorokat, azaz besúgókat akartak szerezni a Jugyik berkein belül. Viszont akit 1987-ben erre a „feladatra" kiszemeltek, félrevezette őket, kitört a botrány. Többször gépkocsiba ültették, elhurcolták, kihallgatták, megfenyegették. Minderről tudtak az iskola magyar tanárai is, de nem tiltakoztak, ami bizonyítja, mennyire féltek az esetleges következményektől. Mészáros Péter fél évig vezette a Jugyikot: — Nem volt kihez forduljunk. Amikor az említett zaklatások történtek, bebizonyosodott, senkire sem számíthatunk, hiszen főiskolánk kollégiumának igazgatónője hivatta le szobájából a lányt, aki összehozta őt a belügyi szervekkel. A klubot ezentúl csak fekete LELKET TIPORTAK , bárányként kezelték. Régebben még voltak helyiségeink a kollégiumban, ahol a színjátszócsoportunk gyakorolhatott, vagy a bábosok a kellékeiket tárolhatták, de ez az épület végül is a zaklatások fészkévé vált. Erdélyi Péter: — Személy szerint többször próbálkoztam jó viszonyt teremteni az itteni magyar tanárokkal, az iskola vezetőségével, fölkerestem a magyar tanszék akkori vezetőjét, Révész Bertalant, az akkori magyar dékánhelyettest, Gál Tibort, mert azt hittem, a magyar diákokat is megilletik azok a javak, amik a szlovák diáktársainkat. — Visszautasítottak? — Olyan feltételeket szabtak, amit vezetőségünk nem fogadhatott el, mert az a fugyik megsemmisítését jelentette volna. Azt akarták, hogy szakadjunk el a Csemadoktól és a SZISZ berkeiben működjünk, amíg a SZISZ fennállása alatt egyetlenegy alkalommal sem tett arra kísérletet, hogy a magyar diákok igényeit valamiképpen kielégítse. De ez csak az egyik nézőpont. A retorziók másik oldala, hogy még a tevékenységünket is akadályozták. Konkrétan a legutóbbi, X. Ghymesi művelődési táborra gondolok, ahol az iskola vezetői a belügyi szervekkel együttesen próbálták megakadályozni a tábor megszervezését. Összehívták a Csemadok járási vezetőségét és két magyarországi előadót letiltottak a műsorról. Szabó L. Mátyás „Peresztrojka és sztálinizmus" című előadását, valamint az „Erdélyi csillagok" címűt, amit Beke András tartott volna. A Csemadok járási szervezete természetesen felsőbb utasításra cselekedett, negatív szerepük csupán ebben van. A belügyesek három napig a tábor területén tartózkodtak, jelentéseket dolgoztak ki. Ez az állandó figyelő szolgálat rettenetes légkört hozott, ami nehezítette a munkát, de mindennemű, véleményünk szerint jogtalan tilalmak ellenére lezajlott az említett két előadás is. Ennek következményeképp folytatódott és erősödött a Jugyik elleni hadjárat, aminek a levét az új klubelnök itta meg, aki a klub legkomorabb időszakában került erre a posztra. Mészáros Péter: — Valóban elfajult a klubhoz való viszony, hiszen például egy magyarországi előadás komoly akadályokba ütközött. A téli szemesztert Benczédi József előadásával kezdtük, melyet a főiskola területén szerveztünk, de amíg korábban néhány tanár is eljött a klubestre, ezen senki sem képviseltette magát, különben ha Magyarországról hívtunk vendéget, valamelyik itthoni tanárnak kellett felelősséget vállalnia. Minden szervezési problémán keresztülmentünk, de csupán a portás néni jóindulatán múlott, hogy az előadóteremtől megkaptuk a kulcsot, s így százhúszan végighallgathatták az előadást. A Csemadok hozzáállása ebben a néhány holt hónapban olyan volt, hogy megtették azt a szívességet, hogy hallgattak, nem csináltak semmit. Azaz nem akadályoztak minket, sőt pénzzel támogattak! Tőlük még az az állásfoglalás is elhangzott, miszerint nem baj, ha ellenzéki vendéget hívunk, csak ne legyen magyarországi! Eredeti elhatározásunkról nem akartunk lemondani, a másik vendég Süveges Mihály lett volna Esztergomból, aki nem tartozik a „véresszájú" reformerek közé. Az iskolán belül senki sem vállalta a felelősséget, azaz máshol kellett terem után nézni. Mire az megvolt, olyan hangok jutottak el hozzánk, hogy a szervezők igen megüthetik a bokájukat! Hozzászoktunk már a mesterkedéshez, kitaláltuk, hogy Süveges társaságába iskolánk három tanárát is meghívjuk a marxista-leninista tanszékről. (Az említett tanszéken érvényesültek leginkább a nemzetiségi kisebbség jogai még a jéghideg iskolai légkör, az utóbbi jónéhány év magyarellenessége ellenére — a szerző megjegyzése.) Őket nemcsak azért hívtuk, hogy leplezzük Süveges részvételét, hanem mert érdemben hozzászóltak volna a dolgokhoz. (Jalecz Mária, Kiss Aladár, Iván László — a szerző megy.) Így négyen álltak volna a keresztkérdések tüzébe. A Csemadok nyitrai alapszervezetének elnöke, aki nagyon félt minket, nem tudta garantálni az előadás lefolyását, s mivel tudatában volt, hogy a belügyesek még a nyitrai szállodákat is ellenőrzik, óva intett Süveges jövetelétől. A magyar dékánhelyettest és az itteni Csemadok elnökhelyettesét behívatták a pártbizottságra, ahol magyarázatot kértek a készülő előadásról. A „tárgyalás" vége az lett, hogy tudtunk nélkül telefonáltak Süvegesnek, így az a furcsa helyzet adódott, hogy a három főiskolai tanár, akiket a beszélgetésre invitáltunk, csak az iskola épületén kívül tarthattak előadást saját diákjainak. De az idei tél jól megrengette az iskola talapzatát... — Én arra számítok a jövőben, hogy energiánkat most már végre a műsorok színvonalára fordíthatjuk, megszűnik a félelem, amit a diákok és tanárok egyaránt éreztek. Erdélyi Péter: — A klubmozgalom a hatvanas évek elején indult, s kulturális küldetése mellett politikai funkciót is betöltött. Ezek a klubok sokáig a demokrácia kis szigetecskéi voltak, ahol szűk körben mindenki elmondhatta saját véleményét, nézetét. Amikor 1969-ben a Magyar Ifjúsági Szövetséget feloszlatták, a „politikai munka" megint a klubok nyakába szakadt, hogy teret adjanak a szabad gondolkodásnak. Most, hogy végre rendeződik a helyzet, s egy demokratikusabb ország képe bontakozik ki előttünk, a magyar fiatalok politikai érdekképviseletét politikai szervezetek fogják felvállalni. Mostanság a Magyar Diákszövetséget emelném ki, melynek rövid időn belül száz tagot szereztünk itt, Nyitrán. A klubelnök optimista előrelátása még Václav Havel elnökké választása előtt fogalmazódott, de szinte szóról szóra megegyezik. ,A szabadság, amelynek elérésére a Polgári Fórum törekedik, egyúttal Csehszlovákia valamennyi nemzeti kisebbségének és etnikai csoportjának szabadsága is. Ezek valódi érdekei és jogai érvényesülni fognak, ha közös ügyünk győzelmet arat." Nyitrán hosszú éveken keresztül fiatal magyar lelkeket tiportak. A huszonegyedik századra készülő ifjú generációt, mely nemzeti kisebbségünk irányítója, szervezője lehet majd. Az elfojtott érzések, a szabadság után lelkesedő szellemek megszabadultak a rájuk nehezedő csökönyös és embertelen sztálinista maradványoktól. Győzött az igazság! Isten segíts! KOLLER SÁNDOR VI. PRO MEMORIA Ez utóbbi kérdés, szerintem, ma már nem politikai lecke, hanem professzionistákat igénylő szakmai feladat. A közönség — elsősorban a szlovákiai magyarság — meggyőződésem szerint nem kíváncsi a nyílt vagy rejtett háttértorzsalkodásokra, hanem sokkal inkább az érdekli, hogy hétfőként mit lát a képernyőn. És nem titok, mennél jobb hazai magyar tévéműsort szeretne látni. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres GyörgyA legnehezebb időszakokban a nyitrai pedagógiai kar magyar diáksága csupán László Béla docens támogatására számíthatott, vállalva ezáltal a meghurcoltatásokat, telefonbeszélgetéseinek lehallgatását. Múlt év december 18-án a főiskolán történt demokratikus választásokat követően őt nevezték ki magyar dékánhelyettessé.)