A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-22 / 21. szám
Szeretem a Lyukasórát. Először mint diák rajongtam érte, később tanárként sem vetettem meg, most tévénézőként kedvelem leginkább. Természetesen Mészöly Dezső műsorára, a TV2 irodalmi játékára, a Lyukasórára gondolok. Aki irodalombarát és szereti a verseket, alighanem egyetért velem: a bugyuta vetélkedők, az akciófilmek és a politikai-gazdasági vitaműsorok világában igazi felüdülés egy ilyen műsor. Valójában a cím és a szerző megnevezése nélkül felolvasott versekkel, verstöredékekkel folytatott játékról van szó, amelyek felismerése nehéz feladatnak kell, hogy bizonyuljon a többiek számára. Mészöly állandó stábbal dolgozik, melynek Lator László, Gyurkovics Tibor, Lukácsy Sándor irodalomtörténészek, illetve Mácsai Pál színművész a tagja, ugyanakkor a közönségnek szánt rejtvény helyes megfejtői közül is jelen van valaki a stúdióban. A játék természetesen nem csupán az adás 40 percére korlátozódik, hiszen az adásra készülve a stáb tagjai már otthon elkezdik a verskeresést. Mindegyiküknek olyan verset kell kiválasztania, amelyet a Lyukasóra kiváló csapata nem ismer majd föl, vagy legalábbis nem azonnal fejti meg annak költőjét, így hát a kereső elsősorban olyan költeményhez nyúlt, amely nem foglalja magában az adott költő tipikus versjegyeit. Olykor a saját hangkeresési stádiumában született zsengékről van szó, esetleg — megtévesztésül — elismert prózaírók költői próbálkozásáról. Nem érdem ilyen kiváló irodalomtörténészek körében elérni, hogy a vers szerzője kemény diónak bizonyuljak számukra. Mégsem igazán az a lényeg, hogy végül is sikerül-e a rejtvényt megfejteni, én sokkal inkább azt élvezem, ahogyan a szakemberek elindulnak a megfejtés útján. Elsőként behatárolják a mű születésének feltételezett időpontját, majd a stílusjegyek alapján az adott korban kizárják a kortársakat, hogy végül megnevezzék a feltételezett szerzőt. Ha sikerrel járnak, elégedetten nyugtázzák, a sikertelenség azonban új gondolatok, érvek sorát indítja el bennük. Egy-egy még nem ismert szép vers után hatalmas lelkesedéssel nyomoznak, miközben mi, a laikusokhoz közelebb állók is feljegyezhetjük egy-egy eddig ismeretlen gyöngyszem szerzőjét. A két adás közötti időben, amíg az állandó vendégek saját feladványaik után kutatnak, mi, nézők — ha egy adás erejéig be szeretnénk jutni ebbe az illusztris társaságba, hogy a mi rejtvényünk is fejtörést okozhasson a szakembereknek — keresgélünk. Minden adás zárásaképpen ugyanis a néző is megkapja feladatát. S miközben otthon hosszan kutatja azt a bizonyos művet, számos más, eddig ismeretlen vers felfedezésére is alkalma nyílik. Szeretem a Lyukasórát. Azon túl, hogy mindig valamiféle magasabb rendű szellemi gyönyörűséget nyújt, felold, pihentet, értelmesen szórakoztat, igazán élvezettel figyelem azt a folyamatot, hogyan jutnak el a stúdióban ülők komoly és lelkes agytémna útján a megoldásig. Zsebik Ildikó Lyukasóra FIGYELŐ Rekviem egy antikváriumért Gyermekkorom óta bejáratos voltam a nyitrai antikváriumba. Kezdetben gazdag volt a magyar könyvállomány, de az utóbbi időben már csak egy-két polcra szorultak, illetve ott is elfértek anyanyelvem irodalmának termékei. Ha nem csal az emlékezetem, Nyitrán mindig hölgyek voltak az antikváriusok, és bizalommal voltak a gyakori vásárlók iránt. Szerényen közéjük sorolom jómagamat is, mert néha-néha a pult alól is hozzám került egy-egy tiltott ponyva, vagy cowboy-könyv, és nem szégyellem bevallani, hogy a "Zöld anakondától" jutottam el a komolyabb könyvek irányába, de életemnek bizonyos szakaszában nemcsak szórakoztatott, hanem érdekelt is az irodalomnak ez a "hajtása", amit a "művelt" ember általában szégyell bevallani. Később aztán sikerült komolyabb könyvekre, nélkülözhetetlen lexikonokra, monográfiákra is szert tennem, közülük talán "A PALLAS NAGY LEXIKONA" tizennyolc kötetét említeném — potom négyszáz koronáért vásároltam a hetvenes évek elején. Igaz, némelyik kötet borítója egy kicsit viseltes volt. A MAGYAR LEXIKON 17 kötete egy kemény ezresembe került, de akkor már 1987-et írtak a naptárak. A TOLNAI ÚJ VILÁGLEXIKONA is olcsón, négyszázhúsz koronáért került hozzám, ám hiányzott vagy két kötete, de ezeket hamarosan pótoltam Esztergomban. Volt egy szélfútta, öreg nyitrai barátom, aki mint az időjárásjelzők — de pontosabban — mindig előre jelezte az új magyar könyvek érkezését. Egy gyönge pillanatában aztán elárulta tudományának titkát, amely annyiból állott, hogy állandóan figyelte az antikváriummal majdnem szemben lévő virágüzlet kirakatában kifüggesztett gyászjelentéseket. Ha egy általa ismert patinás magyar család utolsó mohikánjának távozásáról adott hírt a fekete keretes papír, akkor barátom "nyerő tippet" adott. Sőt, néha a részleteket is jellemezte, vagyis elmondta, mi lesz az, amit érdemes megvásárolni. Azóta szegény barátom a túlvilágon osztja tippjeit, könyvei hasonló sorsra jutottak, szorgos kezek szétkapkodták, az antikvárium közreműködésével nekem is jutott belőlük. Mondom szerettük az antikváriumot, és szerettük az antikvárius hölgyeket, de sajnálattal ezúton vallom be, hogy nevüket nem tudtam, pedig köszönő viszonyban voltunk, sőt, a telefonszámomat is tudták, és hívtak, ha hívni volt érdemes. Ám bemutatkozásra soha nem került sor, maradt a korrekt üzleti viszony. A minap Nyitrán jártam, és szomorúan tapasztaltam, hogy "Antikváriumom" kirakata üres, bent pedig kőművesek, festők hajtottak keményen. Az új tulaj biztosan bisztrót vagy butikot nyit, néhány hónap múlva már senki sem fogja tudni, hogy egykoron a tudomány és kultúra védőbástyája állott azon a helyen. Az idő kereke lassan forog, e földön minden viszonylagos, ám a nagy város Nyitra, püspöki várának tekintélyével, főiskoláival, egyetemével megérdemelne egy antikváriumot, amelynek már hagyománya és történelme volt itt. — Mote A HÉT 9