A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)
1992-05-22 / 21. szám
FOLYTATÁSOS REGÉNY Szűcsné jókedvűen lépett ki a tavaszi verőfénybe. A futó eső után felfrissült utca vidám hangulattal töltötte el. Túl erősen tűz a nap, valószínűleg esni fog — gondolta nagyot szippantva a felerősödő szélben feléje sodródó eső áztatta föld és virágillat keverékéből. Ruganyos léptekkel fordult be a sarkon, és indult el lefelé az utcán a régi "nagybátya” irányába. — Ki tudja, lesz-e belőle újra Bafa bolt? Prágában a Vencel tér alján nemrég nyílt egy cipőüzlet, a legnagyobb Bafa áruház egész Európában. Szlovákia ebben is elmaradt, mint általában mindenben — állapította meg magában Éva, és rámosolygott az őt leplezetlen érdeklődéssel bámuló, szemben jövő jóképű fiatalemberre. Élvezte, hogy újabban a férfiak utánafordulnak az utcán. Mielőtt az új munkahelyén kezdett dolgozni, a Burda egyik szabásmintája alapján citromsárga kosztümöt varrt magának, combközépig érő, lebegően bőhátú kabáttal és jó szűk szoknyával. Zsolt régen kihízott és náluk hagyott fekete esküvői öltönyét is átalakította magának. Nem volt sok munkája vele, mert tulajdonképpen csak a nadrágot kellett átvarrnia. A mellényen alig igazított valamit, a zakóba válltömést tett, föltűrte az ujját — éppen most divatos, fehér-fekete csíkos bélése van — átvarrta a gombolást, és két, Zsófi szerint csuda szexis blúzt is varrt, mindkét kosztümhöz illőt. Ezeket az új darabokat váltogatta, régi szoknyáival, pulóvereivel kombinálva, s igyekezett mindig csinosan, elegánsan öltözni. Bár idáig sem hanyagolta el magát, új helyén még hatványozottabban nagyobb gondot fordított a külsejére. Most reggel héttől dolgozik fél négyig. Ha valamilyen rendkívüli esti elfoglaltság adódik — fogadás, kiállítás vagy más kulturális esemény —,azért a jövőben majd szabadnap jár. Éva kimondottan élvezte új munkahelyét. Az eddigi, mesterségesen megvilágított odúból tágas, világos, kényelmesen és szépen berendezett, elegáns helyiségbe került, ahol nemcsak a hatalmas ablakon beáradó napfény, hanem a lába alatt süppedő puha szőnyeg is kellemessé tette mindennapjait. Az asszony szemmel láthatóan kivirult az új környezetben. Még az anyja és a lánya is észrevette rajta a változást. Az anyja kritikusan, vesékig hatoló tekintettel kutatta lányában a begubózott bábból kipattanó újraéledés okát, Zsófi pedig csillogó szemekkel konstatálta, és szinte naponta elismételte a munkából jókedvűen hazatérő Szűcsnének: — Szuper vagy, mama! Szuper volt akkor is, amikor részt vett korábbi munkahelyének szakszervezete által rendezett egynapos prágai autóbuszkiránduláson. A könyvkiadó egyik munkatársa az utolsó pillanatban lemondta részvételét, és Éva volt munkatársnője, aki még mindig szakszervezeti főnök, felajánlotta neki, ha teheti, tartson velük. Április utolsó péntekén volt a kirándulás, Szűcsné szerencséjére, mert így nem kellett szabadságot kérnie. A szabadságát a munkahelycsere előtt kifizettette, s az összeget eltette nyárra, hogyha majd az új helyen a három hónap elteltével állandósítják, augusztus utolsó hetében elmehetnek Zsófival egy kis kikapcsolódásra a Tiszakécske melletti Tisza-parti üdülőtáborba, alig pár kilométerre a Zsolti révén lett új rokonok lakóhelyétől, Kisvárdától. Szűcsnének nem kellett szabadnapot kérnie a prágai kirándulás miatt, mert szerencsésen jött ki a szolgálata. Csütörtök estétől éjjeles volt, s legközelebb csak szombaton este hétre kellett munkába mennie, szintén éjjeli tizenkettesre. Péntek reggel Márta következett utána, aki reggel hat helyett hajlandó volt fél hatkor szolgálatba lépni, hogy Éva elérje a vásárcsarnok előtti térről reggel hatkor induló autóbuszt. Igaz, Szűcsné alig aludt öt órát, vagy talán még annyit sem, mert egy álmatlanságban szenvedő nyugdíjas öregasszony éjjel fél egykor azzal a kívánsággal ébresztette fel, hogy szóljon a kívánságműsor szerkesztőinek, játsszák el neki kedvenc nótáját, mert nem tud aludni. Szívesen meghallgatná, hátha attól álom jön a szemére. Utóvégre negyven éve fizeti a rádiókészülék utáni díjat. A Fatran Könyvkiadó-beli ismerősei nagy üdvrivalgással fogadták az utolsó pillanatban érkező Évát, akit a kölcsönös kérdezősködések, beszámolók után elcsituló autóbuszon a kényelmesen "fekvőre" állított ülésen a motor egyenletesen duruzsoló hangja álomba ringatott, s csak akkor ocsúdott fel, amikor az autóbusz bekanyarodott a Kilenc Kereszt nevű, félúton levő parkolóba. — Olyan mélyen aludtál, hogy már azt hittem, Prágáig ki sem nyitod a szemed. De ha már felébredtél, gyere, megiszunk egy kávét a büfében — invitálta Évát a mellette ülő Hela. — Remélem, nem vagy éhes, mert itt bizony nincs valami nagy választék. — Majd eszünk Prágában. Hű, micsoda finom falatok közt válogathat az ember a Vencel téren! És sokkal olcsóbb minden, mint Pozsonyban — társult hozzájuk Jana is. — Március elején voltam szolgálati úton... — És tejszínhabos feketeáfonyát ettél — kiáltotta Éva és Hela egyszerre, majd Szűcsné folytatta: — Nem kell megsértődnöd, most majd mi is megkóstoljuk, ha nem kell érte messzire menni. — Dehogy kell! Ha szemben állunk a Lóval, ahogy a prágaiak nevezik Vencel szobrát, akkor a tér közepe táján jobb kéz felől van egy szuper cukrászda... — Rendben, beugrunk egy áfonyára, de most előbb... Három kávét kérek — mondta Hela a kiszolgálónőnek, mert éppen rájuk került a sor az önkiszolgáló büfében. A kávé után vécére sorakoztak, aztán indulásig még sétáltak egyet a parkolótól az erdőbe vezető úton. Éva és Hela alig bírta meggyőzni Janát, hogy jobb lesz, ha Prágába érkezésük után előbb körülnéznek a Vencel téri üzletekben, s csak aztán ebédelnek. — Addig éhen halok — bizonygatta Jana. — Miért, hánykor szoktál ebédelni? — Kettőkor. — Ma is akkor fogsz. Ha tizenegyre Prágában vagyunk, kettőig meg is unjuk az üzleteket. Fél négytől van az úgynevezett könyvkiállítás, aminek ezt az egész kirándulást köszönhetjük — sorolta az azonnali ebédelés elleni érveket Hela. — Tehát még ebédre is jut időnk bőven. — Tudjátok, lányok, azért az gyalázat, hogy Prágában és egyáltalán Csehországban van minden, az árak is alacsonyabbak, mi meg hozzájuk képest szinte nyomorgunk Pozsonyban — méltatlankodott Jana, de Hela letorkolta: — Ne kezdd már megint! Tudom, azt akarod mondani, hogy ez csak most lett így, a mi híres demokráciánkban. De ez így nem igaz. A különbség mindig megvolt, már a régi rendszerben is. Nehéz kiegyenlíteni egy akkora differenciát, amekkora a két országrész között volt Csehszlovákia megalakulásakor. Különben minden államban úgy van, hogy az ország fővárosa... — Pozsony is főváros! — vágott a szavába Jana. — Hát ez az, más országban nincs két főváros, csak egy. — Ugyan, hagyjátok már abba — csitította volt kolleganőit Éva. — Inkább lépjünk ki, mert még lemaradunk a buszról! Prágába érve aztán teljesen másképp alakultak a dolgok, nem úgy, ahogy tervezték. Igaz, a kisebb vásárlásokkal egybekötött üzletnézésen és a Baja áruház megtekintésén — ahol Éva vett Zsófinak egy csodálatosan szép óarany színű sarut, borsos áron, de az új munkahelyén ígért fizetésre gondolva "előre ivott a medve bőrére" — már szerencsésen túl voltak. A Jana által sokat emlegetett cukrászda előtt állva éppen azt latolgatták, hogy a tejszínhabos gyümölcspoharat előételként fogyasszák vagy inkább majd ebéd után, nyomatéknak, amikor csodálkozó férfihang szakította félbe tanakodásukat: — Éva! Ez aztán a meglepetés! Hogy kerülsz ide? Az asszony, mint egy varázsütésre, megperdült saját tengelye körül, és meg- 18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS