A Hét 1992/1 (37. évfolyam, 1-26. szám)

1992-05-22 / 21. szám

FOLYTATÁSOS REGÉNY Szűcsné jókedvűen lépett ki a tavaszi verőfénybe. A futó eső után felfrissült utca vidám hangulattal töltötte el. Túl erősen tűz a nap, valószínűleg esni fog — gondolta nagyot szippantva a felerősödő szélben feléje sodródó eső áztatta föld és virágillat keverékéből. Ruganyos léptekkel fordult be a sarkon, és indult el lefelé az utcán a régi "nagybátya” irányába. — Ki tudja, lesz-e belőle újra Bafa bolt? Prágában a Vencel tér alján nemrég nyílt egy cipőüzlet, a legnagyobb Bafa áruház egész Európában. Szlovákia ebben is elmaradt, mint általában mindenben — állapította meg magában Éva, és rámo­­solygott az őt leplezetlen érdeklődéssel bámuló, szemben jövő jóképű fiatal­emberre. Élvezte, hogy újabban a férfiak utánafordulnak az utcán. Mielőtt az új munkahelyén kezdett dolgozni, a Burda egyik szabásmintája alapján citromsárga kosztümöt varrt magának, combközépig érő, lebegően bőhátú kabáttal és jó szűk szoknyával. Zsolt régen kihízott és náluk hagyott fekete esküvői öltönyét is átala­kította magának. Nem volt sok munkája vele, mert tulajdonképpen csak a nadrágot kellett átvarrnia. A mellényen alig igazított valamit, a zakóba válltömést tett, föltűrte az ujját — éppen most divatos, fehér-fe­kete csíkos bélése van — átvarrta a gombolást, és két, Zsófi szerint csuda szexis blúzt is varrt, mindkét kosztümhöz illőt. Ezeket az új darabokat váltogatta, régi szoknyáival, pulóvereivel kombinálva, s igyekezett mindig csinosan, elegánsan öltözni. Bár idáig sem hanyagolta el magát, új helyén még hatványozottabban nagyobb gondot fordított a külsejére. Most reggel héttől dolgozik fél négyig. Ha valamilyen rendkívüli esti elfoglaltság adódik — fogadás, kiállítás vagy más kulturális esemény —,­­azért a jövőben majd szabadnap jár. Éva kimondottan élvezte új munkahelyét. Az eddigi, mes­terségesen megvilágított odúból tágas, világos, kényelmesen és szépen beren­dezett, elegáns helyiségbe került, ahol nemcsak a hatalmas ablakon beáradó napfény, hanem a lába alatt süppedő puha szőnyeg is kellemessé tette min­dennapjait. Az asszony szemmel látható­an kivirult az új környezetben. Még az anyja és a lánya is észrevette rajta a változást. Az anyja kritikusan, vesékig hatoló tekintettel kutatta lányában a begubózott bábból kipattanó újraéledés okát, Zsófi pedig csillogó szemekkel konstatálta, és szinte naponta elismételte a munkából jókedvűen hazatérő Szűcs­­nének: — Szuper vagy, mama! Szuper volt akkor is, amikor részt vett korábbi munkahelyének szakszervezete által rendezett egynapos prágai autóbusz­kiránduláson. A könyvkiadó egyik mun­katársa az utolsó pillanatban lemondta részvételét, és Éva volt munkatársnője, aki még mindig szakszervezeti főnök, felajánlotta neki, ha teheti, tartson velük. Április utolsó péntekén volt a kirándulás, Szűcsné szerencséjére, mert így nem kellett szabadságot kérnie. A szabadságát a munkahelycsere előtt kifizettette, s az összeget eltette nyárra, hogyha majd az új helyen a három hónap elteltével állandósítják, augusztus utolsó hetében elmehetnek Zsófival egy kis kikapcsoló­dásra a Tiszakécske melletti Tisza-parti üdülőtáborba, alig pár kilométerre a Zsolti révén lett új rokonok lakóhelyétől, Kisvár­­dától. Szűcsnének nem kellett szabadna­pot kérnie a prágai kirándulás miatt, mert szerencsésen jött ki a szolgálata. Csütör­tök estétől éjjeles volt, s legközelebb csak szombaton este hétre kellett munkába mennie, szintén éjjeli tizenkettesre. Pén­tek reggel Márta következett utána, aki reggel hat helyett hajlandó volt fél hatkor szolgálatba lépni, hogy Éva elérje a vásárcsarnok előtti térről reggel hatkor induló autóbuszt. Igaz, Szűcsné alig aludt öt órát, vagy talán még annyit sem, mert egy álmatlanságban szenvedő nyugdíjas öregasszony éjjel fél egykor azzal a kívánsággal ébresztette fel, hogy szóljon a kívánságműsor szerkesztőinek, játsszák el neki kedvenc nótáját, mert nem tud aludni. Szívesen meghallgatná, hátha attól álom jön a szemére. Utóvégre negyven éve fizeti a rádiókészülék utáni díjat. A Fatran Könyvkiadó-beli ismerősei nagy üdvrivalgással fogadták az utolsó pillanatban érkező Évát, akit a kölcsönös kérdezősködések, beszámolók után elcsi­tuló autóbuszon a kényelmesen "fekvőre" állított ülésen a motor egyenletesen duruzsoló hangja álomba ringatott, s csak akkor ocsúdott fel, amikor az autóbusz bekanyarodott a Kilenc Kereszt nevű, félúton levő parkolóba. — Olyan mélyen aludtál, hogy már azt hittem, Prágáig ki sem nyitod a szemed. De ha már felébredtél, gyere, megiszunk egy kávét a büfében — invitálta Évát a mellette ülő Hela. — Remélem, nem vagy éhes, mert itt bizony nincs valami nagy választék. — Majd eszünk Prágában. Hű, micsoda finom falatok közt válogathat az ember a Vencel téren! És sokkal olcsóbb minden, mint Pozsonyban — társult hozzájuk Jana is. — Március elején voltam szolgálati úton... — És tejszínhabos feketeáfonyát ettél — kiáltotta Éva és Hela egyszerre, majd Szűcsné folytatta: — Nem kell megsér­tődnöd, most majd mi is megkóstoljuk, h­a nem kell érte messzire menni. — Dehogy kell! Ha szemben állunk a Lóval, ahogy a prágaiak nevezik Vencel szobrát, akkor a tér közepe táján jobb kéz felől van egy szuper cukrászda... — Rendben, beugrunk egy áfonyára, de most előbb... Három kávét kérek — mondta Hela a kiszolgálónőnek, mert éppen rájuk került a sor az önkiszolgáló büfében. A kávé után vécére sorakoztak, aztán indulásig még sétáltak egyet a parkolótól az erdőbe vezető úton. Éva és Hela alig bírta meggyőzni Janát, hogy jobb lesz, ha Prágába érkezésük után előbb körül­néznek a Vencel téri üzletekben, s csak aztán ebédelnek. — Addig éhen halok — bizonygatta Jana. — Miért, hánykor szoktál ebédelni? — Kettőkor. — Ma is akkor fogsz. Ha tizenegyre Prágában vagyunk, kettőig meg is unjuk az üzleteket. Fél négytől van az úgyne­vezett könyvkiállítás, aminek ezt az egész kirándulást köszönhetjük — sorolta az azonnali ebédelés elleni érveket Hela. — Tehát még ebédre is jut időnk bőven. — Tudjátok, lányok, azért az gyalázat, hogy Prágában és egyáltalán Csehor­szágban van minden, az árak is alacso­nyabbak, mi meg hozzájuk képest szinte nyomorgunk Pozsonyban — méltatlanko­dott Jana, de Hela letorkolta: — Ne kezdd már megint! Tudom, azt akarod mondani, hogy ez csak most lett így, a mi híres demokráciánkban. De ez így nem igaz. A különbség mindig megvolt, már a régi rendszerben is. Nehéz kiegyen­líteni egy akkora differenciát, amekkora a két országrész között volt Csehszlovákia megalakulásakor. Különben minden ál­lamban úgy van, hogy az ország főváro­sa... — Pozsony is főváros! — vágott a szavába Jana. — Hát ez az, más országban nincs két főváros, csak egy. — Ugyan, hagyjátok már abba — csitította volt kolleganőit Éva. — Inkább lépjünk ki, mert még lemaradunk a buszról! Prágába érve aztán teljesen másképp alakultak a dolgok, nem úgy, ahogy tervezték. Igaz, a kisebb vásárlásokkal egybekötött üzletnézésen és a Baja áruház megtekintésén — ahol Éva vett Zsófinak egy csodálatosan szép óarany színű sarut, borsos áron, de az új munkahelyén ígért fizetésre gondolva "előre ivott a medve bőrére" — már szerencsésen túl voltak. A Jana által sokat emlegetett cukrászda előtt állva éppen azt latolgatták, hogy a tejszínhabos gyü­mölcspoharat előételként fogyasszák vagy inkább majd ebéd után, nyomaték­nak, amikor csodálkozó férfihang szakí­totta félbe tanakodásukat: — Éva! Ez aztán a meglepetés! Hogy kerülsz ide? Az asszony, mint egy varázsütésre, megperdült saját tengelye körül, és meg- 18 A HÉT SZERDAHELYI TAMÁS

Next